GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

A trezor

2012.10.04. 07:32, gfg ,

„A kurva anyukat. Sem pókerezni, sem rakaszolni nem tudnak.”

(Hajnóczy Péter: A rakaszolás)

 

 

Van egy trezor.

Úgy hívják, hogy IMF.

Mindig ugyanúgy nyílik. 

A pénzkihelyezésnek a válságban is ugyanazok a feltételei, mint korábban.

Mindegy, hogy Görögországról, Írországról, Romániáról vagy Portugáliáról van szó. A legfontosabb, hogy a bankokat kell megmenteni, azokat kell elsősorban konszolidálni, ezt pedig csak úgy lehet, ha nem a bankoktól, hanem az emberektől vesszük el a pénzt. A receptek jól ismertek: áfa-emelés, nyugdíjak befagyasztása, adóemelés, az alacsony jövedelműek adómentességének megkurtítása, létszámleépítés a közszférában, a társadalombiztosítási járulék megemelése, bérbefagyasztás, ingatlanadó.

Mindig ugyanúgy nyílik, meg mégsem.

Fehéroroszország készenléti hitelkeretét az elismerés jeleként később megemelték, pedig a demokratikus elvek bizonyítottan sérültek. Ukrajna komoly mértékű hitelkeretet kapott, miközben Julia Timosenkot koncepciós perbe fogták.  Mexikó szinte feltételek nélkül jutott kölcsönhöz. De szintén trezorkulcshoz jutott Pakisztán, ahol a fegyverkezési program, illetve a terorrizmus támogatása sok kérdőjelet vet fel. Az afrikai országokat megkülönböztetés nélkül kezelték, eltekintve a speciális sajátosságoktól, az eredmény: az állam leépülése, a helyi hadurak pozícióba kerülése. Általánosságban meg az is igaz, hogy az EU-tagországok kedvezőbb feltételekkel kaphatnak hitelt. Velünk magyarokkal, mégis pókereznek, meg rakaszolnak.

Mert ezek ilyenek.

A trezorkulcs korábbi őrzőjét, Dominique Strauss-Kahnt először szexuális zaklatással vádolják meg, majd egy francia vállalkozó azért nyújt be keresetet az IMF korábbi vezére ellen, mert állítása szerint a Valutaalap illetékesei meghamisították azokat az írásos anyagokat, amelyek alapját képezték a Kongói Köztársaság részleges adósságelengedésének, s ezért a vállalkozót komoly anyagi kár érte. A trezorkulcs mai őrzője,  Christine Lagarde ellen szintén eljárást kezdeményeztek, a vád: hatalommal való visszaélés, okirathamisítás, csalás. Peter Doyle, a trezor veterán közgazdásza aztán felmondó levelében arról beszél, hogy szégyelli, hogy valaha is az IMF-hez tartozott. A nemzetközi szervezet ugyanis a globális és euróválság kirobbanásával kapcsolatos információkat hallgatott el, nem kezelte megfelelően a válságot, tehát inkompetens, a szervezeten belüli vezetők megválasztása pedig a korrupció melegágya. 

Akik ilyenek, azok így is tárgyalnak.

Miért gondoljuk, hogy az IMF nyilvános állásfoglalásai az „objektív igazság” dokumentumai? Miért elképzelhetetlen, hogy az írásos elvárások mellett, amelyek mindig kellően homályosak, nem élnek a szóbeli nyomásgyakorlás eszközeivel? Miért gondoljuk, hogy nem véletlenül nem írják le, amit igazán akarnak? Miért gondoljuk, hogy a negyedéves felülvizsgálati rendszer nem újabb és újabb követelések megfogalmazásáról szól? Miért gondoljuk, hogy nem a magyar kormány, hanem az IMF húzza az időt, mert például bele akar szólni olyan kérdésekbe is, hogy ki legyen az új jegybankelnök?

Az Orbán-kormány viszont azt mondja, hogy a megállapodásért cserébe nem fogja feladni céljait: a munkahelyteremtést, a kiterjesztett közteherviselést, az állam hatékonyabbá tételét, a megszorító politika elutasítását. Ez a pozíció szembenáll az IMF hagyományos diktátumaival, de Magyarország nincs egyedül.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szerint Spanyolországnak nem kell az IMF, mert nem akarnak Görögország és Portugália sorsára jutni. Rajoy tudja miről beszél, hiszen látja, hogy mi történik a szomszédban, a portugáloknál. De még a szocialisták se minden országban egyformák. Pierre Moscovici francia gazdasági miniszter szerint az államadósság megfojtja a gazdaságot, a nemzeti szuverenitás és függetlenség ellensége, leküzdése nélkül elképzelhetetlen a növekedés. A hiánycélt tartani kell, de hogy milyen eszközökkel (például tranzakciós adó), az a franciák dolga. Az eredmények, és nem az eszközök alapján kell megítélni Franciaországot.

Vannak viszont, akik nem így gondolják.

Magyarországon is van IMF-párt. 2008-ban a szocialisták önként vállalták az IMF-diktátumait, s kétségünk se legyen, ma is ezt tennék.

Mert ezek ilyenek. Akik pedig ilyenek, azok nem változnak.

Az IMF-MSZP módszer, vagyis a megszorító politika ugyanakkor éppen ellentétes hatást eredményez, mint amit alkalmazásával szeretnének elérni. A nemzetközi tapasztalatok, de a 2008-as MSZP-IMF megállapodás is arról szól, hogy ha életbe lépnek az IMF-diktátumok, az államadósság tovább nő és a hiánycélt sem sikerül tartani. A recesszió következtében csökkennek az adóbevételek. Nő a segélyből élők száma. A segélyezésre így még több pénz kell fordítani.

A hagyományos IMF-megállapodások és megszorító politikák ideje véget ért. Maga az IMF került válságba, már pókerezni és rakaszolni se tudnak.

Mindebből pedig az következik, hogy nem a magyar kormánynak, hanem az IMF-nek kell változtatnia politikáján, ha pénzt akar adni Magyarországnak.

 

Címkék: IMF,MSZP,megszorító politika

A bejegyzés trackback címe:

https://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr954818888

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Tündér kocsma hitelfelvételi feltételei 2012.10.07. 23:16:32

Kedves Imre, Azért írok most neked, hogy tisztázzuk, milyen feltételek mellett vagyok hajlandó kölcsönt felvenni tőled. Először is, szeretném kijelenteni, hogy nagyon örvendetes, hogy nem csináltál különösebb problémát abból a két évvel ezelőtti ügybő...

Trackback: A Tündér kocsma hitelfelvételi feltételei 2012.10.07. 23:16:28

Kedves Imre, Azért írok most neked, hogy tisztázzuk, milyen feltételek mellett vagyok hajlandó kölcsönt felvenni tőled. Először is, szeretném kijelenteni, hogy nagyon örvendetes, hogy nem csináltál különösebb problémát abból a két évvel ezelőtti ügybő...

Trackback: Pótolta Orbán elgurult gyógyszereit az EGIS gyógyszergyár 2012.10.04. 11:17:16

Nagyot hibázott a cég protokollosa: többkilónyi színes bogyót adott ajándékba annak, akinek az ép elméjét kétségbe vonó véleményekkel van tele a net mostanában. Persze az is lehet, hogy szándékosan csinálta. * * Forrás: http://index.hu/belfold/2012/09/...

Trackback: Összeesküvés-elméletekkel mossa a Fidesz az egyszeri szimpatizánsok agyát 2012.10.04. 11:15:50

A titkos űrfegyverekkel turbózott vörösiszap-konteó után a fanatizált narancsdroidok a gyilkolásra, vagy a kollektív öngyilkosságra felszólító üzenetet is megkapják majd? Számos értekezés olvasható a neten a történelem nagy diktátorainak elmeállapotáró...

Trackback: Szoríts meg még egyet és fogd rá a nyuszira 2012.10.04. 10:39:49

“We are not looking for more fiscal adjustment beyond what the government is already planning, there is no more austerity in our proposals,” Iryna Ivaschenko, the IMF’s representative in Budapest, said in an e-mailed response to questions. “But we th...

Trackback: A trezor 2012.10.04. 10:36:02

Nem a magyar kormánynak, hanem az IMF-nek kell változtatnia politikáján, ha pénzt akar adni Magyarországnak.

Trackback: "Crack"en, a mélység hendikeppes csápja 2012.10.04. 10:30:41

Miután szerencsésen túljutottunk a zsebmedence beszerző körúton, kicsit későn, de folytattuk immáron jól megszokott vízvezeték építési külön foglalkozásunkat. A méretek immáron ismertek, pontosan, így fektettük tovább a biológiai adásstruktúrával felru...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gera 2012.10.04. 12:03:32

@Myrath: Semmi gond, azt elinflálják. A vagyonunkkal együtt.

Jack Torrance 2012.10.04. 12:04:35

@Matróz Kommandó: ettol most sokkal boldogabb lettem :)

Blogger Géza 2012.10.04. 12:04:50

@mizrolist: Azzal egyetértek, hogy ha baj volt, eddig mindig kitalált valamit a magyar gazdaságpolitika. És ez így is van rendjén. Nem úgy, mint 2002-2010 között, amikor mindig széttárta a kezét a kormány: jaj, hát megint elszállt a hiány, jaj, csúnya AB megfúrta az adótörvényemet, jaj-jaj, megint nem tudtam betartania konvergenciaprogramot. Azzal nem értek eget, hogy itt a bajt Matolcsy okozta. Sem az örökölt magas adósság, sem a magas olajár, sem az aszály, sem az euróválság nem Matolcsy sara.

Myrath 2012.10.04. 12:10:38

@Blogger Géza: Az IMF szolgáltat. Nem tukmál, erőltet, nyomul. Kérni kell, és bizonyos feltételekkel ad. Ennyi!
Ha mi is 1-1,5%-on adhatnánk az államkötvényeket mint a csehek, akkor nem kéne a 4%-os hitel. És adhatnánk, ha nem ez a kuszaszemű barom tündérmesélne, és nem ilyen idióta tanácsadói lennének mint ezen blog tulajdonosa.

mizrolist 2012.10.04. 12:12:44

@Blogger Géza: nem, ezekről nem Matolcsyék tehetnek. De az infláció elszállásáról igen (mondjuk ezt már az előző Orbán-kormány is szerette meglépni). A befektetések visszaeséséről a kiszámíthatatlanság miatt igen (jelenleg még a termelés szinten tartásához szükséges karbantartást sem fedezi a befektetési szint). A termelő szektorbeli munkahely-csökkenés igen (a közmunkások számának növekedésével elért foglalkoztatottság-bővülés pofon a lószarnak: aki közmunkán van és 8 órát dolgozik, annak nincs ideje munkát keresni; aki ennél kevesebbet dolgozik az simán éhen hal vagy hajléktalan lesz a rezsitartozásai miatt).

Jack Torrance 2012.10.04. 12:15:56

@Blogger Géza: persze, most nem a csunya AB van, meg a csunya nepszavazas (2/3 birtokaban eleg rohejes is lenne), hanem "azelmultnyolcev".

Ami igy 2 ev utan meg rohejesebb.

Es persze az elkurt manyup penzek, elvert kulonadok es egy rakas nem teljesult ilyen-olyan terv...

wowerman 2012.10.04. 12:18:09

@Blogger Géza: Forrás? Idézet? Vagy csak fejből mondod? Ja értem.

Jack Torrance 2012.10.04. 12:18:22

@Blogger Géza: mit ertesz siker alatt? A recessziot, a munkanelkuliseg novekedeset, a befektetesek csokkeneset, az inflaciot? Melyiket? Vagy igy egyutt?

Jack Torrance 2012.10.04. 12:21:06

@Blogger Géza: nezd, mikor elzavartuk oket, elmentek es nem kuncsorogtak vissza. konkretan szarnak a fejunkre, nem vagyunk uzlet. Orban hivta oket vissza, nem maguktol jottek. Es ahogy nezem, most se tolakodnak nagyon, ha muszaj akkor irnak egy levelet, hogy tovabbra is baromsagokat csinalunk.

Nem ugy tunik, hogy tarthato ez a "ok csak nyereszkedni akarnak rajtunk es ok akarnak mindenaron idejonni" duma.

Blogger Géza 2012.10.04. 12:29:45

@mizrolist: Az előző Orbán-kormány a 15%-os inflációt elharmadolta, kb 5%ra szorította le. Egyetlen más kormány sem tudta ilyen arányban lefaragni. A mostani ideiglenes emelkedést az egyszeri adósokk (áfa, fogyasztási típusú adók), és a megugró nyersanyagárak okozták-okozzák. Ezektől még nem lesz tartósan magas az infláció, kb egy-másfél év múlva a 3%-os cél elérhető. A termelés vígan nő, karbantartás pedig =/= befektetés. A gazdaásg kulcsszektoraiban elég nagy beruházásnövekedés volt 2011-en. De azokat a régi "szép" időket, amikor devizahitelekből épült itt tengernyi híd, alagút, metró stb., na olyan buborékfújó korszak itt már nem lesz, erre már nem adnak pénzt. Ha megfékezed az eladósodást, szükségszerűen elmaradnak a hitelből épült "csodák", és ez formailag visszaveti a beruházási rátát, de nem biztos, hogy ez akkora baj.

"a gép- és berendezésberuházások viszont számottevően, 8,8%-kal
emelkedtek. A nemzetgazdasági beruházások mérséklődő tendenciájával szemben 2011-ben
a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ág beruházásai 6,8%-kal nőttek.
A feldolgozóipar beruházásai tavaly ismét kiugró teljesítményt mutattak: éves szinten a beruházá-
si teljesítmény 24,2%-kal emelkedett. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások beruházásai
2011-ben 3,7%-kal nőttek, de a növekedés elsősorban a feldolgozóiparban tevékenykedő nagyvál-
lalatoknak köszönhető. "

www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=10267

Blogger Géza 2012.10.04. 12:36:32

@Jack Torrance: A kb 2%os gazdasági növekedést, ami a kormányváltás óta összességében bekövetkezett (érdemes összevetni görög és olasz számokkal), a kb 120 ezerrel több munkahelyet és csökkenő munkanélküliséget (érdemes összevetni spanyol és görög számokkal), az alacsony költségvetési hiányt, a csökkenő GDP-arányos államadósságot, a nagy exportoffenzívát. Persze mindig lehet követelőzni, hogy miért nem jobb, de adott körülmények között szerintem ez nem rossz.

A korábbi "eladósodásból finanszírozzunk szépen minden üveggyöngyöt" időszak után egy más korszak kezdődött most.

mizrolist 2012.10.04. 12:38:13

@Blogger Géza: ez nagyon szép, de akkor miért csak 16,7%-os a beruházási ráta? Mert addig oké, hogy a nagy cégek igyekeznek legalább szinten tartani magukat, de a foglalkoztatás nagy részét nem ők adják, hanem a kicsi, akiknek viszont esélyük sincs beruházni. (a karbantartás is lehet befektetés, ha pl. új gépek beszerzését és a régiek selejtezését jelenti)
A "termelés vígan nő" szerintem optimista kijelentés. Addig, amíg az import nőni tud. Ha esetleg a németek belenéznek egy kisebb visszaesésbe, akkor a mi termelésünk is megint csökkenni kezd majd... Persze ez nem törvényszerű, de ettől még kár vitatni, hogy ha egy cég belföldön akar értékesíteni, akkor kínlódni fog még 2014-ben is.

Orbánéknak kedvenc trükkjük volt 1998-2002 között, hogy a költségvetésben alacsonyabb inflációval számoltak, mint amennyi valójában lett. A plusz miatt persze a költségvetés egyes számai kedvezőbbek lettek, mint a tervezett volt...

Kes 2012.10.04. 12:42:47

@Blogger Géza:
Akkor összefoglalhatom mit tudtunk meg Tőled?
- Orbán újra idehívja az IMF-EU küldöttséget, hogy adjanak pénzt (2011 nov)
- azt mondod azért hívta Orbán, mert "az IMF célja, hogy kihelyezze a rábízott pénzeket"
- előtte azt mondtad, hogy az _ilyenek_ megpróbálják az Orbán által kivetett (és a szolgáltatók által, részben, egészben, vagy többszörösen áthárított)szektorális különadőkat "eltörölni"
- mindezt azért, mert jók az adataink, hogy igazából nem is akarunk az _ilyenek_-ktől pénzt.

Tehát: Orbán idehívja a kizsákmányoló, akaratukat rákényszerítő _ilyeneket_, hogy adjanak pénzt, de nem is akar pénzt.

Ezekből több dolog is következik:
- Orbán még nem vette észre, hogy ő a miniszterelnök és már nem ellenzékből kell az országnak keresztbe tenni,
- Orbán, ahogy ő is megfogalmazta, folyamatosan hazudik: ne azt nézzétek...
- lejáratjátok a hazánkat minden főrumon a hazudozásotokkal és a "gazdaságpolitikának" csúfolt kapkodással,
- mindez nekünk adófizetőknek nagyon sok FELESLEGES forintunkba kerül.

Blogger Géza 2012.10.04. 12:55:22

@mizrolist: Hűha, micsoda komoly gondok, a költségvetés egyes sorai 10 éve kedvezőbben alakultak, mint a terv, azannya! Tudod, ha 2002 és 2010 között is ez lett volna csak a problémánk, most nem itt tartanánk...

Blogger Géza 2012.10.04. 12:57:20

@Kes: Ez egy nagyon rossz összefoglaló, fuss neki még egyszer. :)

mizrolist 2012.10.04. 13:01:36

@Blogger Géza: nem erre utaltam: hanem arra, hogy tudatosan kisebb inflációt írtak a költségvetésbe, mint amekkora a valóságban várható volt (és lett), és ezzel az inflációhoz kötött emeléseken lehetett spórolni (meg egyes bevételekből több jött be). Alattomos trükk - a szegényeken üt elsősorban, mint ahogy az utóbbi két év intézkedéseinek jelentős része is -, de tény, hogy működhet.

Kes 2012.10.04. 13:11:31

@Blogger Géza:
Bizony rossz! Szerinted miért ekéz Téged a szerzőt mindenki? Mert borzalmat próbáljátok magyarázni és védeni az ország valós érdekével ellentétben.

Én ezen nem tudok mosolyogni :(

Kes 2012.10.04. 13:12:35

@Kes: jav: Téged ÉS a szerzőt mindenki? Mert EZT a bozalmat

tomwar 2012.10.04. 13:13:45

Kedves GFG, javasolnam, hogy zavarjuk haza az IMF-et. Ha maskepp nem takarodnak, toloncoljuk ki oket, hisz senki fia nem hivta ide oket, nem igaz?

Jack Torrance 2012.10.04. 13:15:29

@Blogger Géza: az a baj, hogy a statisztikaid csusztatnak. A gazdasagi novekedes epp negativ, a 120000 munkahely az a kozmunkabol jon, ami tobbe kerul az allamnak, mint ha nem csinalnanak semmit (a versenyszferaban pedig mint tudjuk egyre kevesebb az allas), az export meg az arfolyam miatt nott, amivel mashol meg szivunk nagyokat (ki is egyenliti a veszteseg a nyereseget), az alacsony hiany pedig az egyszeri manyup penzbol lett alacsony, ami egyreszt mar nincs, masreszt meg a jovot eltuk fel vele.

Hasonlitgathatom en ezt akar Tatarfoldhoz is, az EU egyik legrosszabbul teljesito orszaga vagyunk, kulonosen a szomszedainkkal osszevetve.

gonoszboszi 2012.10.04. 13:16:47

Húú, az ilyen tollú gondolkodók leginkább nem a bulvársajtóban szoktak kibontakozni? Igaz, ott nem fizetnek ekkora gázsit...

Blogger Géza 2012.10.04. 13:27:51

@Jack Torrance: Egyáltalán nem közmunkából jön, valójában kevesebb közmunkás volt 2012 első félévében, mint 2 évvel korábban. Az export euróban is nőtt, nem az árfolyam miatt. A nyugdíjpénz nélküli hiány is alacsony lett.

Kes 2012.10.04. 13:40:28

@Blogger Géza:
Jó ezeket a győzelmi jelentéseket olvasni!
De akkor mond már meg végre, hogy minek hívta ide ezeket az _ilyeneket_ Orbán?!

Jack Torrance 2012.10.04. 13:41:30

@Blogger Géza: a kozmunkara adjal mar valami linket, mert nem hiszem. Az export euroban szamolt novekedese kicsi, raadasul sehogy sem tudja kompenzalni a gazdasagi visszaesest. A nyudijpenz nelkuli hiany pedig magasabb, mint amit terveztek, igertek es szukseges lett volna.

De persze elhiszem, hogy mindig talalsz egy-ket olyan statisztikat, ami szepen mutat. Ezt csinaltak Kadar alatt is, viszonyitottuk magunkat Albaniahoz, mert ok nalunk is rosszabbak voltak, meg a 100 rossz mutato helyett azt a 2-t hangsulyoztak ami nem volt rossz. Pont, mint te, meg Orbanek. A baj csak az, hogy a jelenlegi ut lefele vezet, akarhogy is nezem.

Lelkendezhetunk, hogy a fenekunk mar magatol is verodik (oromunkben), de ha megnezzuk, lathatjuk, csak a szemetledobo csuszdajan pattogunk.

mozzie 2012.10.04. 13:49:28

@Myrath: 12:10:38 - Szívemből szóltál.

tarackos 2012.10.04. 13:52:23

@Blogger Géza: Véletlenül sem az a célja, hogy bármit is kihelyezzen. Az csak eszköz. A cél az árfolyam stabilitás biztosítása és a likviditás hiány kiküszöbölése. A befizetett tagdíjból a munkatársak akkor is megkapják a fizut ha soha egyetlen buznyákot se helyeznek ki...

mozzie 2012.10.04. 13:54:58

Nem csoda, hogy ez a G Fodor fogja a fejét a fenti fényképen...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.04. 14:03:38

nah akkor végleg vége a politológusi karriernek ha jól látom.

készül az új kormányszóvivő/kommunikátor.

Blogger Géza 2012.10.04. 14:34:06

@tarackos: Nevezheted eszköznek, attól még ez az operatív cél. Az, hogy ennek magasabb rendű célja is van, egy másik kérdés.

Kes 2012.10.04. 15:40:58

@Blogger Géza:
A rendőrök operatív célja pl. a lopások a felderítése. Mégsem ők lopják el az autódat, hogy lássuk munkájuk értelmét.

Eddig ezeket a csacsiságokat írtad:
- azt akarják, hogy Orbán vezesse ki a szektorális különadókat, mert ők a nyugati-európai országok és észak-amerika szekértolói (Géza, nem baj, hogy nekünk ezek az országok a szövetségeseink és tagja vagyunk mind az EU-nak, mind az IMF-nek?)
- írod, hogy IMF célja kihelyezni a "rábízott" pénzeket

Kérdezem én, miért tűritek ezt? Mit ér a szent kétharmadotok, ha egy delegációt nem tudtok hazaküldeni? Pedig nekünk olyan jó mutatóink vannak, hogy a környező országok gazdasági miniszterei egymásnak adják a kilincset Matolcsynál a receptért! Miért kell szegény Viktornak leveleznie _ilyenekkel_ és kijelentenie néha, hogy "az IMF a barátunk"?

Választ! Választ!

Blogger Géza 2012.10.04. 15:54:40

@Kes: Ebben mi a csacsiság? Szerinted ebből mi nem igaz?

Amúgy meg láthatóan nem érted, milyen egy tárgyalássorozat, alkudozás, nyilván nem vettél még ilyenben részt.

Kes 2012.10.04. 15:58:32

@Blogger Géza:
Ebből semmi nem igaz, csak egy butus összeesküvés elmélet, ami szerint a gaz IMF a vesztünket akarja. De legalább vicces.

Miért Te részt veszel ebben a tárgyalássorozatban, hogy ilyen pökhendi vagy?
Mesélj!

Ja, és válaszolj, miért hívta Orbán ebbe a feritélbe a EU-IMF delegációt?

Blogger Géza 2012.10.04. 16:12:11

@Kes: Ki mondta, hogy a vesztünket akarja??? (már ezerszer le lett írva, miért lettek idehívva, ennyire nehéz felfogásod még neked sem lehet.. Ha mégis, olvasd vissza, mit írtam.)

Wintermoots (törölt) 2012.10.04. 16:20:26

@doggfather:

körülbelül. ez a blog eleve ezzel a célzattal jött létre, nyalni és karriert alapozni.

SupremeRulah 2012.10.04. 16:24:50

Azt hiszem ezt GFG minden posztjához be lehet másolni, teljesen mindegy, hogy milyen témáról ír:

"És ez a csávó a milliárdos tanácsadói szerződéssel etetett Századvég vezetője...

És nem érzi azt, hogy ebből a pozícióból mennyire ciki egy ilyen poszt.. süt róla az érinthetetlenség illúziója, és az a mérhetetlenül korlátolt, arrogáns földbutasága illetve a hülyének nézés még mindig vakon hitt olcsó taktikája.

Öcsém, pont az ilyen ciki, féltudású, alkalmatlan, kontra-szelektált, de lelkes idióták, mint te, jelentik a velünk élő kádárizmust.

Egy pillanatig sem maradnátok versenyben kvalifikált hozzáértő szakemberek társaságában sehol a versenyszférában, semmilyen szakmában. Ami nem gáz, csak nem ilyeneknek kéne think tanknek képzelve magukat észt osztani a még náluk is hülyébb, de kellően öntelt és komplexusos, nagyravágyó idiótáknak.

Pont az lenne a lényege a "kormányzás illúziójának", hogy az államigazgatás álljon a lehető legfelkészültebb, képzett szakmai döntés-előkészítőkből és döntéshozókból. Az valósítaná meg a "jó államot" és a "jó kormányzást".

Nektek viszont marad az "erő=kormányzás", és ugye neked is meg kell valamiből élni. Mint amikor odaengedik a gombokhoz meg a kapcsolókhoz az erő nyelvén értő falu bikáját, az meg kioszt egy-két sallert, térül fordul a kifinomult gép és kezelői körül, levesz magának egy két drága alkatrészt, meg csillogó gombot, és mire észbe kap már szétbaszott mindent.

Ezek vagytok ti, a konzervatív értelmiségiek pedig - akik nem ti vagytok - nem ezt akarják, és talán egyszer lesz korszakváltás, bár elég durva példányokat nevelt ki és ágyazott be a mai politikai gondolkodásmódba a kurzusotok, azt hiszem mindenek felett ez Orbán legnagyobb bűne.
Csak a leghülyébbeknek ilyen könnyű szervilissé válni. Ez veletek a baj, belőletek nem lesz jó kormányzás, meg jó gazdaságpolitika, csak ez amit látunk: hülyékből, hülyékre építve, hülyének nézve, erőből kormányozva lopni annyit, hogy a következő ciklus is meglegyen."

Jack Torrance 2012.10.04. 16:27:31

@Blogger Géza: pontosan tudhato, azert lettek idehivva, mert igyekszunk a piacokat megnyugtatni, ezert azt hazudjuk, hogy meg akarunk allapodni.
Amugy meg eszunk agaban sincs, mert akkor az IMF ellenorizne a penzugyeinket (azokat a csacsisagokat ugye mar kizartuk, hogy olyan megszoritasokat kernenek, amiket mi nem akarnank meglepni, ez mar kiderult, hogy nem igaz). A penzugyeinkben turkalas azert nagyon ellentetes a nemzet erdekeivel, mert akkor nehezebb lenne lenyulni a Fidesznek azt a kurva sok penzt.

Jack Torrance 2012.10.04. 16:29:09

@SupremeRulah: GFG kimondottan nagyon jo volt, az egyetemen kitunt a kepessegeivel. Nem ez a baj, olyat probal megmagyarazni, amit nem lehet megmagyarazni. Meg a legjobbaknak is lehetetlenseg, ilyen marhasagok sulnek ki belole.

Blogger Géza 2012.10.04. 16:33:06

@Jack Torrance: Te összekevered az IMF-et meg a rendőrséget. :) Ha az IMF csak olyat kért volna, amit mi akarnánk, már rég meg lehetett volna állapodni, de nyilván nem ez a helyzet...

Jack Torrance 2012.10.04. 16:47:44

@Blogger Géza: nem keverem ossze, ne tettesd hulyenek magad. Az IMF atlathato koltsegvetest ker, es idoszakosan ellenoriz. Ezt a fidesz nem hagyhatja, mert lebukik.
Amugy meg lathatod akar a mai hirekbol is, a kormany mindent megcsinal, meg azt is, amit az IMF nem ker es nem kert toluk soha. Rajuk akartak ugyan kenni, csak nem sikerult.

mizrolist 2012.10.04. 17:12:30

@Blogger Géza: megint nem értünk egyet. Orbánék azért nem sietnek a megállapodással, mert amit vállalnak, annak a teljesítését keményen ellenőrizné az IMF is és az EU is. Ez az ellenőrzés a problémája a kormánynak...
Az IMF-tárgyalás stratégiája elég rég ismert: az adott ország megmutatja, mire készül a helyzete stabilizálása érdekében - önként, amennyire ezt a helyzet megengedi -, és amennyiben ez szerintük elég, akkor jön a pénz. Ha nem tartják annak, akkor további megvalósítható ötleteket kérnek és rámutatnak arra, szerintük mi nem stimmel az eléjük letett tervben.

Illusztrálva: ha a szomszédod kér tőled kölcsön, mert Michelin-csillagra pályázó luxuséttermet akar nyitni Érden, akkor te sem fogsz neki adni, mert az ott veszteséges üzlet lenne minden józan számítás szerint...

d(o..o)b 2012.10.04. 19:06:46

Ez a GFG úgy tűnik, az anyját is eladná 20 Ft-ért... mert hogy totális idiótát nem szégyell magából csinálni egy kis lovettáért, az a fenti förmedvénye alapján nyilvánvaló.

Montefiore 2012.10.04. 21:25:15

@Jack Torrance: Ez egy kommunikációs gyakorlat, ti pedig adatközlők vagytok. A szerző tényleges véleménye, kognitív képességei, a tárggyal kapcsolatos ismereti tökéletesen irrelevánsak itt, tehát kár támadni illetve cáfolni ezeket.

A szerző mémek és a megszerkesztett narratíva hatásmechanizmusát vizsgálja, azt, hogy milyen reakciókat eredményeznek az adott közegben. Ez fontos vizsgálati eszköz egy kommunikációs megbízás teljesítésének előkészítése során.

Ha valakinek kedve van hozzá, úgy semlegesítheti, hogy tartózkodik mind a szerző, mind a színvonal kárhoztatásától, s attól is, hogy a szöveg tartalmát valamiféle olyan véleménynek vélelmezi, amin számon kérhető a koherencia. E helyett úgy közelít a szöveghez, hogy "milyen kiválóan illusztrálja a szöveg, hogy a nyilvánvaló politikai célt még jeles és felkészült szerzők is csak ilyen otromba, önellentmondásos, inkoherens, hosszú távon kártékony sugallatú és többnyire önmagukban is értelmetlen állításokkal illetve nyelvi csapdák és logikai hibák sokaságának átlátszó alkalmazásával képesek megvalósítani - vádirat ez a szöveg az ellen a kormány ellen, amelynek politikáját alátámasztani hivatott". És ilyen megközelítésből elemzi a tárgyi és logikai hibákat, a silány érvelési trükköket.

Montefiore 2012.10.04. 21:26:06

@Jack Torrance: Ez egy kommunikációs gyakorlat, ti pedig adatközlők vagytok. A szerző tényleges véleménye, kognitív képességei, a tárggyal kapcsolatos ismereti tökéletesen irrelevánsak itt, tehát kár támadni illetve cáfolni ezeket.

A szerző mémek és a megszerkesztett narratíva hatásmechanizmusát vizsgálja, azt, hogy milyen reakciókat eredményeznek az adott közegben. Ez fontos vizsgálati eszköz egy kommunikációs megbízás teljesítésének előkészítése során.

Ha valakinek kedve van hozzá, úgy semlegesítheti, hogy tartózkodik mind a szerző, mind a színvonal kárhoztatásától, s attól is, hogy a szöveg tartalmát valamiféle olyan véleménynek vélelmezi, amin számon kérhető a koherencia. E helyett úgy közelít a szöveghez, hogy "milyen kiválóan illusztrálja a szöveg, hogy a nyilvánvaló politikai célt még jeles és felkészült szerzők is csak ilyen otromba, önellentmondásos, inkoherens, hosszú távon kártékony sugallatú és többnyire önmagukban is értelmetlen állításokkal illetve nyelvi csapdák és logikai hibák sokaságának átlátszó alkalmazásával képesek megvalósítani - vádirat ez a szöveg az ellen a kormány ellen, amelynek politikáját alátámasztani hivatott". És ilyen megközelítésből elemzi a tárgyi és logikai hibákat, a silány érvelési trükköket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.05. 06:50:07

@Montefiore:

"milyen kiválóan illusztrálja a szöveg, hogy a nyilvánvaló politikai célt még jeles és felkészült szerzők is csak ilyen otromba, önellentmondásos, inkoherens, hosszú távon kártékony sugallatú és többnyire önmagukban is értelmetlen állításokkal illetve nyelvi csapdák és logikai hibák sokaságának átlátszó alkalmazásával képesek megvalósítani - vádirat ez a szöveg az ellen a kormány ellen, amelynek politikáját alátámasztani hivatott" --- írod.

Azért ez sem kevésbé jellemző és kevésbé semmitmondó, mint az "orbáncigánytolvajgeci"-s hozzászólások:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.05. 06:50:55

Hogy a "ballib" (bármit is jelentsen az) rendre rázúdul az ilyen posztokra, teleokádja, teleüríti mocskával e posztok kommentfelületeit, az jó jel: egyrészt szemlélteti, nyilvánvalóvá teszi a "ballib" valós karakterét, sötét, szellemtelen, massza, csőcselék jellegét, így is igazolva e posztok üzenetét, másrészt megmutatja, hogy e üzenetetek korántsem hatástalanok:-)

ü
bbjnick

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.10.05. 07:10:22

@bbjnick:
Mondd, te milyen anyagot használsz, hogy ezt látod ebből?

Jack Torrance 2012.10.05. 08:36:51

@bbjnick: "Azért ez sem kevésbé jellemző és kevésbé semmitmondó, mint az "orbáncigánytolvajgeci"-s hozzászólások:-)"

:-)

is 2012.10.05. 08:52:03

@bbjnick: ennyit sikerült felfogni abból a kommentből? keményen dolgozod a nicked lefelé.

@poszt: csak W. miatt jöttem ide, és látom, hogy jól döntöttem, amikor távoztam. aszondja, hogy
- az IMF-nek nem az a célja, hogy leépítse az államadósságot. nem, persze. azért adja fele annyi kamatért a kölcsönt, mint a piac, hogy ne tudd visszafizetni, hogy neked ezáltal ne legyen jobb a helyzeted, ne több hitelt tudjál visszafizetni, és ezáltal az adósságodat csökkenteni. á, nem. ezek kérem így számok, nehogy azoknak tessék hinni, én elmagyarázom, hogy 2*2 az nem 5, hanem egyenesen -5; azért ad az IMF olcsó hitelt, hogy még több legyen az adósságod.
- nem, az IMF nem akarja leépíteni az állami bürokráciát. igen, benne van az utóbbi 20 év minden IMF-es dokumentumában, akárhány országba is mentek, de nem, ez nem igaz, ők növelni akarják az állami bürokráciát, szemben a FIDESZszel
- nem, az IMF nem akar munkahelyet teremteni. dehogy, ők azért adják a hitelt, hogy kevesebb állás legyen, csökkenjen a termelés.
- nem, nem a magyar kormány küldi a leveleit 3 havonta, amire az IMF két hét alatt válaszol, hanem hát az IMF húzza az időt. hogyan s miként, az maradjon homályban, de jelentsük ki nagyon szép sanda gyanusítási kérdésben, hogy ugyan már, csak nem hiszünk a szemünknek, amikor látjuk a levélküldési sebességet, hogy a magyar kormány húzza az időt, és nem az IMF. ne hioggyünk a szemünknek és a józan paraszti eszünknek, véleményünket ne tényekre alapozzuk, hanem arra, hogy tudjuk, ezek ilyenek.

na elég is volt, remélem a blogmotor nem fog bekrepálni, és ezek az írások meglesznek 2014 után is. a milliárdos hűtlen kezelés (a Századvégnek adott pénz) ezek alapján simán megáll majd bármely bíróságon.

krj 2012.10.05. 08:57:01

a posztot nem elemezgetem, sokan megtették már előttem. kérdésem viszont, hogy gondolkodófodorgábor vajon olvassa-e a kommenteket. esetleg tanul belőlük?

hm?

margitt 2012.10.05. 09:03:11

Igazgató? Politikai gondolkodó? Előkép? Kontextus?
Lópikulát -- mondaná strýc Pepin --, faszkalap!
De annak pompás, amíg kétharmad áll, mint a cövek.
Eksztatikus ejakuláció várható, amikor világnemzetünk megszabadul terhétől.

l.k.c 2012.10.05. 10:50:29

10 éve nem voltam szavazni, de most alig várom.

fchris82 2012.10.05. 10:59:11

@Blogger Géza: "Nem akarlak elkeseríteni, de én nem írtam azt, hogy ez egy bank. Ellenben egy pénzügyi alap, amelyik pont azzal foglalkozik, amivel a legtöbb pénzintézet: forrásokat gyűjt, és azokat helyezi ki. Tehát szinte ugyanúgy működik, mint egy bank. "

Én sem akarlak elkeseríteni, de ezen definíció alapján bármilyen alapítvány is bank. Forrásokat gyűjt és azokat helyezi ki. Baromira nem mindegy, hogy milyen célból helyezi ki a forrásokat. Téged a "hitelezés" szó zavar össze, az IMF célja, hogy a gazdaságilag segítse stabilizálni az országokat, a kamat célja pedig az, hogy csak azok vegyék fel a hitelüket, akik valóban rá is szorulnak, és tényleg csak annyit vegyenek fel, amennyi kell, és abból tartják fent a szervezetet. Ingyen hitelre és segélyre mindenki ugrana azonnal (nyilván a dolog finanszírozását azokra hárítják, akik sokszor veszik igénybe, ez teljesen igazságos).

De egyébként kár elveszni a részletekben, ha mindenki szemben jön az autópályán, akkor lehet ám, hogy te mész rossz irányba. Nézzük a tényeket: a kormány így is vesz fel hitelt, csak éppen dupla annyi kamatra, mint amennyiért az IMF adná! Az EGYETLEN különbség, a kamaton kívül, hogy az IMF hitelt kizárólag akkor adnák, ha cserébe kontroll alá helyezné magát a kormány, hogy biztosítva legyen a hitel visszafizetése. Az IMF és a kormány jelen helyzetben UGYANAZON az oldalon áll, ugyanis az IMF akkor tudja visszakapni a pénzét, ha az ország jól teljesít, a gazdasága felpörög és fenntartható pályára áll! Egy újabb Görögországgal, Argentínával mi a francot érne??? Nem kapja vissza a pénzét! A probléma ezzel a kormánynak tehát az, hogy nem akar kontrollt. Nos, ez baj. Az IMF nem hülyegyerekek gyülekezete, ellentétben a kormány egyes tagjaival, akik jól láthatóan minimálisan sincsenek tisztában a gazdasági folyamatokkal - és úgy tűnik te sem nagyon vagy -, életükben nem dolgoztak verseny szférában és inkább politikusok, mint szakemberek. Az IMF sem tökéletes, követtek el hibákat, de messze nagyobb tapasztalatuk van már, és a jelenlegi helyzetnél még két ásványvizes palack is jobb gazdasági programot valósított volna meg, mint a kormány, mert egyrészt nem nyilatkozott volna hülyeségeket csontvázakról, amik azóta sem estek ki, amik aztán nem is lökik szakadékba a forintot, másrészt simán nem csökkentenek adót, aminek aztán csak annyi hatása lett, hogy be kellett vezetni újakat és az ÁFA-t is meg kellett emelni. Nálunk a legmagasabb az ÁFA, IMF parancsszó nélkül, azt vágod? Az infláció növekszik, a gazdaság recesszióban, te meg itt arról papolsz kb átvitt értelemben, hogy a kormány ura a helyzetnek. Szerinted ura a helyzetnek? Ez egy sikeres gazdasági program szerinted? Igen vagy nem? Egy szavas válasz adható! Igen vagy nem?! Ha szerinted ez sikeres gazdaságpolitika, akkor neked elég érdekes elképzeléseid vannak a sikerről, meg a gazdaságpolitikáról is.

Blogger Géza 2012.10.05. 11:06:20

@fchris82: "Én sem akarlak elkeseríteni, de ezen definíció alapján bármilyen alapítvány is bank. " Frászt, kihelyezésen én természetesen hitezést értek, és nem örökbe odaadást, amit az alapítványok tesznek.

A körülményekhez képest a válságkezelés sikeres, ha földrajzilag nézem, akkor a görög, spanyol stb. helyzethez képest, ha pedig időben, akkor a Gyurcsány-Bajnai korszakhoz képest. Ezt szerintem tényszerűen nehéz cáfolni.

msmester 2012.10.05. 11:08:01

Csak annyit a cikk egyik első mondatáról ("Mindegy, hogy Görögországról, Írországról, Romániáról vagy Portugáliáról van szó."), hogy az IMF szerződés alapján Írországnak, Görögországnak és Portugáliának nem adott semmilyen támogatást...

Kovácsjános 2012.10.05. 11:31:47

„A kurva anyukat."

Hajnóczy is kihagyta a "j" betűt?
Mert akkor pontos az idézet.
Ha meg nem, akkor igazgató úrnak kéne egy korrektor.
(Nem én, isten őriz...)

Papirius Cursor 2012.10.05. 12:00:16

Egészen elképesztő, sőt, szégyenteljes, hogy egy súlyos állami (kormány)milliárdokkal kitömött "szellemi központ" vezetője ilyen alantasan buta, tudatlan és propagandisztikus hülyeségtömeggel rontson rá az olvasókra, nyilván a kötelező teljesítés kényszere alatt, mert normális ember ezeket nem írja le önszántából.
Hogy például Rajoy azért látja jól a portugál helyzetet, mert határosak... - ha két országgal odább lenne, akkor már nem is láthatná jól... elképesztő.

Papirius Cursor 2012.10.05. 12:07:54

A vita egészéhez:
Az IMF természetesen nem bank, hanem a tagállamok pénzalapja, abból a célból, hogy ha bárhol válság áll elő, azt lehetőleg finanszírozási, és ne háborús eszközökkel oldják meg.
Az IMF a 2. VH óta eltelt kor egyik legnagyszerűbb találmánya, és szerepe van abban, hogy a gazdasági okokból kitört háborúk száma gyakorlatilag megszűnt a világon. A világ- az előző korokhoz képest - békés lett. A cél nem a hódítás, hanem a fejlesztés. Aki ezt nem látja, az olyan vak, mint egy rakás vakond egy zsákban + a blog szerzője, aki politikai megrendelésből vagy szolgalelkűségből firkál összevissza mindenfélét.

Ugyanakkor az IMF-nek nem dolga a kormányok helyett gazdálkodni, és ezt nem is teszi. Feladata a pénzalapok kihelyezésével NEM a profitszerzés, hanem a stabilizálás. Az alacsony kamat nagy segítség eleve, és hazaárulás ennél jóval magasabb terhekkel állampapírokat kibocsátani. Vagyis, az IMF nem ellenség, hanem partner és mankó, vagy motor vagy bánom is, hogy mi, de a blogban olvasható kirohanások betegesek és hatalommániások.

Az alantasság netovábbja pedig a DSK ellen megfogalmazott mondat, amikor tudjuk, hogy bár megvádolták, de nem tudták elítélni, mert nem volt miért. Őt olyan erők feketítették be, akik a blog írójához hasonló aljasságokra képesek. A vádemelést érvként felhozni, vagy hangulatfestő elemként használni mélységes züllöttségre vall.

Fmaci 2012.10.05. 12:09:11

"Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen."

Hát öcsém, ezzel a szöveggel eladni magad mint politikai gondolkodó, kicsit sziszifuszi feladat lesz ...

KOntextust viszont sikerült előállítanod: van az a pénz amiért bármilyen hülyeséget leírsz.

Szőkeherceg-bombanője 2012.10.05. 12:12:39

Na, mára világossá vált, hogy a megszorító gazdaságpolitika elutasítása szép szó csupán, nincs itt kérem semmi látnivaló, hacsak nem az, hogy ÁFA-emelés van, pedagógusi életpálya-modell kukába dobása van, segélyplafon van és olyan csúnyaságok vannak, amiket biztos az IMF kényszerített ránk, akik ugye nemzetnyúzók, és akiktől nem kell a mocskos pénzük. Ja, és majdnem el is feledtem - nem is értem magamat: mindenekelőtt sikeres gazdaságpolitika van. Az IMF meg álljon sorba.

EyeMaster 2012.10.05. 12:46:11

Egészen hihetetlen, most komolyan az ebben a cikkben tapasztalható színvonal az, amit a fidesz jelenlegi szellemi iránymutató krémje produkálni tud? A századvég vezetője? Egy szigorúbb napon ez nem menne át az echo tévé szűrőjén se, pedig hát nagyok annak a likai... Szánalmas és szomorú.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.05. 13:15:56

Azért ez groteszk vagy méginkább tragikomikus! Eltartott kisujjal (a megrágott körmök feketéllenek a mocsoktól) és (büdös szájával) ajakbiggyesztve lincselkedik a ballibbanda!:-]

ü
bbjnick

Bokortalan Hajléktalan 2012.10.05. 13:28:20

Követelem, hogy a szabadságharc jegyében igenis adóztassák meg az MNB-t! Az IMF majd lenyeli a békát, ha annyira staffírungozni akar minket.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.10.05. 13:42:57

"Az Orbán-kormány viszont azt mondja, hogy a megállapodásért cserébe nem fogja feladni céljait: a munkahelyteremtést, a kiterjesztett közteherviselést, az állam hatékonyabbá tételét, a megszorító politika elutasítását."

1. úgy teremtődnek a versenyszférában a munkahelyek, mint a pinty. a mai bejelentés alapján az államigazgatásban is.
2. a kiterjesztett közteherviselésnek különösen azok örülnek, akiket kedvezően érint a 16%-os szja.
3. elképesztő hatékony az egyszemélyes irányítású állam, ennél hatékonyabb csak az abszolút központosítással lesz, kidíszítve a kormányhivatalokkal, meg a járásokkal. ezt onnan is tudjuk, hogy a '80-as években ugyanilyen hatékony volt az állam.
4. a megszorító politika elutasítása ma délelőtt ismét felpörgött.

"és mondja csak, ez melyik mátrixban van?" (Kovács Jánosné, kisnyugdíjas, a házban lakóknak csak "Neo néni")

aritus 2012.10.05. 13:53:15

@krj: szerintem blogger géza maga gfg:)))
annyira szívén viseli a leírtakat.

K.Z 2012.10.05. 14:23:35

Hát párttállástól függetlenül ez elég harmatos egy írás. Nem kételkedem GFG jóindulatában - anno tanított, az ELTE ÁJK-n azon kevés oktatók közé tartozott, aki kétségbeesett igyekezettel próbáltak valami többet is átadni a hallgatóknak mint a puszta tananyag - azonban süt az írásból a felületesség. GFG politikai eszmetörténettel, filozófiával foglalkozott foglalkozik. Most meg itt hirtelen gazdaságtörténésszé próbál átlényegülni és
a hályogkovács magabiztonságával osztja az észt olyan egyszerű, nyilvánvalóan egydimenziós történetről, mint pl. az IMF hitelezési politikája. Mert az IMF egy geci, és velünk azért geci, mert itt az MSZP slussz. Aha. (Akkor a párhuzam alapján az Orbán-kormány a pozitív szereplő meg mondjuk Lukasenko? Hmm. Brilliáns logika!) GFG-nek ha más nem Lánci Andrásról kellene példát venni, aki rutinosan nem foglal állást ilyen kérdésekben, megmarad filozófnak. GFG meg így kábé olyan, mintha egy klasszikus, az ELTE ÁJK-ról ismerős rómaijogász betoppanna a PPKB-ra és hardcore cégjogi kérdésben Papinianust vagy Modestinust idézgetve próbálgatna eljárni. Vicces lenne, szerintem a harmadik Gaius-idézet után kivezetné a teremőr.

mozzie 2012.10.05. 14:33:35

@krj: 2012.10.05. 08:57:01

Tud-e egyáltalán olvasni, pláne értelmezni?

mozzie 2012.10.05. 14:36:50

@bbjnick:

bbjnick · bbjnick.blog.hu2012.10.05. 06:50:55

Hogy a "ballib" (bármit is jelentsen az) rendre rázúdul az ilyen posztokra, teleokádja, teleüríti mocskával e posztok kommentfelületeit, az jó jel: egyrészt szemlélteti, nyilvánvalóvá teszi a "ballib" valós karakterét, sötét, szellemtelen, massza, csőcselék jellegét, így is igazolva e posztok üzenetét, másrészt megmutatja, hogy e üzenetetek korántsem hatástalanok:-)

ü
bbjnick
-------
Szóval Te igazolva látod ezen blog üzenetét? Remélem követed Matolcsy tündérmesés miniszter példáját és az asszonyra bízod a családi pénzügyek kezelését.

warren buffet 2012.10.05. 16:49:59

Gabi.

elolvastam.
légyszives ird meg mit szedsz, atomkemény anyag lehet, én is kérek belőle.

Köszönöm

specialist 2012.10.05. 19:07:24

Atyaisten! Egy óvodai évnyitón (vagy inkább évzárón?) mélyebb gondolatok hangzanak el...

delejes 2012.10.06. 03:14:52

Most akkor M.o. tagja az IMF-nek? Mert akkor mi nagyon gecik vagyunk...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2012.10.06. 06:36:48

Christine Lagarde nyilván azért nem ad pénzt, mert nem tetszik az Orbán pofája. A magyarokat nem utálhatják, mert 2008-ban adtak pénzt, csakis Orbánt utálhatja. Csak. Csak úgy, mert ezek ilyenek.:)

Ti ezt tényleg elhiszitek?! Tényleg nem fogjátok fel, hogy mégiscsak az orbánizmus-matolcsyzmus miatt nem akarnak pénzt adni?!

A másik, hogy van nekem egymillió forintom, bemegyek a boltba, oszt olyan laptopot veszek belőle, amilyet akarok (ennyiből majdnem bármit megvehetek). Lehet, hogy nem veszek Macintosht, mert utálom, lehet, hogy nem veszek Lenovot, mert kínai, lehet, hogy nem veszek HP-t, mert nem tetszik a pofája. Mert én ilyen vagyok. Én pénzem, én adom, semmi közöd hozzá, hogy kinek, milyen alapon.

Szóval még ha az IMF a legnagyobb önkényeskedést is csinálhatná, akkor is joga van hozzá. Mert az ő pénzük. Akinek nem tetszik, el is lehet az IMF-től menni. Nem kell kuncsorogni. És ha nem qrtátok volna el a gazdaságpolitikát, nem is kéne. Azért már megbocs, de a környező országoknak nem kell hitel, nem véletlen, hogy csak ukrán, fehérorosz meg hasonló példákat tudsz felhozni, te észlény!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2012.10.06. 06:45:48

@Blogger Géza: "A körülményekhez képest a válságkezelés sikeres, ha földrajzilag nézem, akkor a görög, spanyol stb. helyzethez képest"

merjünk utolsó előttiek lenni!:)

Csacsicska 2012.10.06. 06:52:04

Ez a pasas - hogy félre értés ne essék: G. Fodor Gáborról van szó - pontosan olyan hibbant, mint a gazdája, dr. Orbán Viktor. Nagy kérdés, hogy miként kerültek ki egyszerre az elmegyógyintézetből.

G. Fodor Gábornak szimpla üldözési mániája van – egészen pontosan: IMF-üldözési mániája. Talán nem tudja, hogy az IMF egy olyan bank, amelyik 187 ország pénzét kezeli – közöttük Magyarországét. Országunk részvételi kvótája kb. 1 milliárd SDR.

Mint banknak bankszerűen kell működnie – tehát a pénzét (a tagállamok befizetett kvótáját) nem dobhatja ki az ablakon.

Na most Magyarország 15 milliárd Euro kölcsönre vágyik, ami ugye sokszorosa a fentebb említett és rendben befizetett kvótájának. (1 SDR = 1,1877 Euro körülbelül), más szavakkal a kvóta nem fedezi az elképzelt hitelt.

Ám ellentétben a magánemberek, vagy cégek hitelfelvételével, az IMF hiteleknél nincs jelzálog (tárgyi, vagy anyagi fedezet). Ezért van negyedéves audit, amikor az IMF igyekszik meggyőződni arról, hogy az általa folyósított hitelt nem a Közgépnek és a Századvégnek utalták át, direkt és egy összegben.

Megértem, hogy ez csípi G. Fodor Gábor szemét – az enyémet is csípné, ha én állnék a Századvég élén - és közben nem lenne kortárs kontextusom.

fchris82 2012.10.06. 13:59:07

@Blogger Géza: "Ezt szerintem tényszerűen nehéz cáfolni."

A tények ne zavarjanak össze valóban. Most, hogy sikeres lett szerinted a válság kezelés és a gazdaság szárnyal, javaslom neked, hogy indíts saját vállalkozást. Ja, nem, mondjuk már nem fogod érzékelni, hogy mekkora a különbség a Bajnai és a mostani kormány között. Ne a kommunikációt nézd, hanem csináld. Mondjuk javaslom, hogy könyvelő céget indíts, csak hogy lásd, hogy hazudik szemedbe a kormány, és akkor a pénzügyekhez is közelebb fogsz kerülni, és érteni fogod, miért volt irtózatos nagy hülyeség az "egykulcsos" adó. Mert jelenleg jól láthatóan elméleti szakember vagy, aki életében nem olvasott mást a kormányzati kommunikáción kívül, életében nem számolt utána dolgoknak, úgy globál, és nem is vetette össze az eredményeket más országokkal. Különben eszedbe nem jutott volna a tényekre hivatkozni. Ja, és próbálj meg a vállalkozásodhoz hitelt felvenni, hogy gyorsan tudj fejlődni. Sok sikert hozzá. Majd a banki költségeket vesd össze a külföldi értékekkel is, javaslom ellenőrzés képen nézz utána, hogy milyen feltételekkel tudtál volna céges számlát nyitni Bajnai alatt, és most, az "át nem hárított bankadó" után.

Hogy messzebb ne menjek, amikor a kormány arra hivatkozik sok esetben, hogy máshol is úgy van, mint amit ő be akar vezetni, akkor utána lehet nézni, hogy "valóban?" és mindjárt kiderül, hogy az állítás részben igaz, de részleteiben azért mégiscsak tök másról van szó.

És javaslom olvasni a határátkelő blogot is, csak hogy kis rálátásod legyen a dolgokra, egy kis kitekintés a világra, hogy máshol hogyan megy, és hogyan gondolkoznak mások, és hogy mekkora hülyeség a "szabadságharcosdi", amivel csak több kárt okoztak, mint amennyit nyertünk. Megvizsgálhatnád a vasútfelújításra elköltött milliárdokat is, hogy mondjuk Horvátországban ugyanazt a munkát, a hegyekben mennyiért végzik, és mennyiért nálunk a Közgépnek nevezett közpénz nyelő intézmény. Abban is körbe nézhetnél, hogy hány volt szocialista országban nem engedik kutatni mindenkinek az ügynök aktákat.

Az a baj, hogy neked tényleg nincs elképzelésed arról, hogyan kellene csinálni a dolgokat, ezért szerinted ez most jó. Nem, nem az. Nem értenek hozzá, mint ahogy jól láthatóan te sem. Sokfajta jó megoldás van, de amit eddig csináltak, az se nem volt átgondolt - lásd, hanyadszorra nyúlnak az alaptörvényhez és hanyadik kiigazító megszorítást vezetik be! Saját maguk bizonyítják saját kudarcukat. Sorolhatnád, mi volt az a váratlan, vis major esemény, ami nem volt előre látható hónapokkal ezelőtt, amikor az első költségvetést készítették 2013-ra? Nem volt ilyen, simán még számolni sem tudnak. Nem történt semmi olyan, ami nem volt előre látható.

sorhajóhadnagy 2012.10.06. 16:23:37

Azt hittem, ezt Bayer Zsolti követte el

AKIsTUDATLAN 2012.10.08. 07:59:58

A k. édesanyád vasporos p.-ja!
Élnél csak 120 zer forintból, mmindjárt olyanok lennél, te utolsó fityesznyaló.
Csak azt remélem, hogy egyszer még benneteket is utolér a sors, úgy, ahogy én gondolom.

Velence19 2012.10.08. 09:04:57

@Blogger Géza: tudnál bővebben is írni a sikerekről? Buta vagyok, magamtól egyet sem látok.

Sam the Ace 2012.10.08. 09:13:51

Kedves G. Fodor Gábor!

Remélem csak segget nyalni szeretnél ezzel a blogbejegyzéssel, mert ha nem ilyen szándékkal írodott ez a szösszenet, akkor komoly problémák vannak az eddig megszerzett ismereteiddel. De az is lehet, hogy "Ti egyszerűen csak ilyenek vagytok".

Házi feladatként számoltasd ki egy FÜGGETLEN közgazdásszal, hogy mennyit bukik az ország amiatt, mert mi nem szeretnénk átláthatóvá tenni ezt a szabadrablást ami folyik.

(Egyébiránt ez az "ezek ilyenek" megállapítás kitünően jellemzi a mostani kormányzatnak a világról és a benne zajló eseményekről alkotott képét. Olyan egyszerű. Olyan ostoba.)

dr. trafik nomac 2012.10.08. 11:07:34

"Mindebből pedig az következik, hogy nem a magyar kormánynak, hanem az IMF-nek kell változtatnia politikáján, ha pénzt akar adni Magyarországnak."
MUHAHHAHA ! Mas hozza sem tudok fuzni. Ja, ez a ember donteshozo, akkor az orszagnak kapaltak :(

Blogger Géza 2012.10.08. 11:30:35

@Velence19: Növekvő foglalkoztatás. Csökkenő munkanélküliség. Magas devizatartalékok. Emelkedő export, magas külker többlet. Csökkenő állampapír-piaci kamatok.

Ezek nem tipikusan egy csődközeli ország jellemzői. Görög, olasz, spanyol politikusok irigyelnék tőlünk ezeket a trendeket.

Hentesező 2012.10.08. 14:15:50

@SupremeRulah: Na, csakhogy megmondta valaki ennek a magbiztos pöcsnek. "A tudásnak nem a tudatlanság az ellentéte, hanem a tudás illúziója." (Hawking)

Myrath 2012.10.08. 15:08:30

@Sam the Ace: Alig várom a kuszaszem legújabb csomagjának propaganda magyarázatát ebben a blogban! Megint mesés milliárdok, nemzeti összefogás, és kollektív éhenhalás!
Halllljuk, hallljuk! :DD

Sam the Ace 2012.10.08. 16:03:50

@Myrath: Én már látom előre. Rá vagyunk kényszerülve, felelősek sorrendben: IMF, EU, MSZP/elmútnyócév. Ezek közé meg egyenlőséget lehet húzni, mert ezek mind ilyenek. Ezért kellenek a megszorításoknak ezen formái.

NAV-os szigor = +120 Milliárd. MUHAHAHAHA..

Sam the Ace 2012.10.08. 16:14:36

Mondjuk ezt olvasva tényleg komolyan kételkedem, hogy ezt komolyan gondolta:

"Mindebből pedig az következik, hogy nem a magyar kormánynak, hanem az IMF-nek kell változtatnia politikáján, ha pénzt akar adni Magyarországnak."

Nem emlélszem olyanra, hogy az IMF könyörgött volna itt azért, hogy pénzt adhasson nekünk. Ezt azért már tényleg csak a békemenet első tíz sora hiheti el..

viperakapitany 2012.10.08. 22:28:10

@Blogger Géza: az imf végső menedék. azoknak ad, akiknek más már nem szívesen. ráadásul alacsony kamatfelárral. a gyengeelméjű orbán-matolcsy páros mellé kifejezetten hasznos egy számolni tudó csapat. például azért, mert ezek szemmel láthatóan képtelenek összerakni még egy költségvetést is.

viperakapitany 2012.10.08. 22:31:37

kíváncsi vagyok, ezek a századvéges majmok mi a fenét csinálnak majd a CV-jükkel, mert a valóságot nem merik majd beleírni. lesz az életrajzukban egy négyéves luk. mint a gazdáiknak, akiknek az élete 90 után kezdődik, akkor is, ha ma 70 évesek.

Mike36 2012.10.10. 00:36:44

Szánalmas tömény hazudozás ez a cikk. Erre kapod a százmilliókat évente?

Mike36 2012.10.10. 00:50:46

@Blogger Géza: ezeknek melózol, igaze. Épp olyan hülye vagy mint a főnököd. Gondolom nálatok ez feltétel.

aww 2012.10.17. 10:33:24

gfodor, ezért a szarért mennyit kapták karakterenként? fasszopó.

Alkibiadesz 2012.10.17. 20:00:15

@bbjnick: "Hogy a "ballib" (bármit is jelentsen az) rendre rázúdul az ilyen posztokra, teleokádja, teleüríti mocskával e posztok kommentfelületeit, az jó jel: egyrészt szemlélteti, nyilvánvalóvá teszi a "ballib" valós karakterét, sötét, szellemtelen, massza, csőcselék jellegét, így is igazolva e posztok üzenetét, másrészt megmutatja, hogy e üzenetetek korántsem hatástalanok:-)"

Akkor ez úgy kell érteni, hogy az ilyen posztok valódi célja a a ballib, vagy mondjuk úgy a politikai ellenfél, általad leírt reakciójának a kiváltása? Másképpen fogalmazva a cél a provokáció. Ezzel egy olyan pozícióba szorítják-manőverezik az ellenfeleiket, amely vállalhatatlan. Így és csakis így tudják igazolni a saját pozíciójukat.

pecs2010 2012.10.24. 12:29:46

@aww:

"Mindebből pedig az következik, hogy nem a magyar kormánynak, hanem az IMF-nek kell változtatnia politikáján, ha pénzt akar adni Magyarországnak"

ÍGY VAN! A KUTYA ÚR ISTENIT!

Hogy ez a köcsög IMF nem odvassa a GFG blogot!
Nem?!

Bezzeg ha olvasná!
Holnaptól ingyen hitel lenne, meg hármasmérce Brugyi-brugyi szigetekkel szemben és Lagarde lecumizná Orbánt a Kossuth téren!

pecs2010 2012.10.24. 12:30:40

@Csacsicska:

Csípi, mert nem ért hozzá.
Nekem is csípné.

steve523 2013.02.09. 23:19:33

Egyszerű a képlet:

Az IMF csak olyan országokkal foglalkozik, amik pengeélen táncolnak mint mi is.
Magyarán ahol folyamatosan fenyeget az államcsőd veszélye és az ilyen "lazán" gazdálkodó országok megbonthatják a világgazdaság egyensúlyát a bedőlésükkel.

Miért nem kopogtatnak az osztrákoknál???????, vagy a németeknél??????, svédeknél????, Dánoknál????? talán azért mert STABIL A GAZDASÁGUK! Nekik miért nem akar az IMF pénzt adni???

Most is csak az a kurva nagy mázlija Orbánnak, hogy az amerikai és európai jegybankok öntik a pénzt a piacokra, likviditásbőség pénzbőség van. DE ha ez nem lenne, mint például a 2008 as válság kirobbanásakor GYurcsány Feri idején, akkor hirtelen fogalma sem lenne Viktornak, hogy honnan szerezzen az ország olcsón hitelt.

Ha tegyük fel holnap mondjuk beállna a spanyol állam csődje úgy elszállna a forint mint a huzat, mégpedig azért mert Magyarország gazdasága rohadt instabil(alacsony foglalkoztatottság, államadósság, gyenge vagy leginkább nem létező növekedés). Senki sem venne magyar állampapírt, még attól is megszabadulnának amit már egyszer megvettek. Ennek ere deménye pedig: ÁLLAMCSŐD lenne. Kész.

Ebben a nem várt helyzetben olyan gyorsan hívná be Viktor az IMF-et hogy adjon olcsón hitelt, mint a szél.

NEm titok, hogy a Putyinhoz is azért ment, hogy az oroszok magyar állampapírokért letelepedhessenek nálunk, azaz ők finanszírozzák inkább az országot, minthogy Viktornak az IMF-hez kéne fordulnia lóvéért, az ugyanis felérne egy választási vereséggel.

A besorolásunk pedig továbbra is bóvli kategória. Az ilyen országok meg jobban teszik ha jóban vannak az IMF-el, mert bármikor csődbe mehetünk. Ennyit a tündérmeséről!

sorhajóhadnagy 2013.02.12. 12:24:00

@steve523:

Nem hiszem, hogy eme blogon felvetéseid tartalmukhoz méltó válaszra és meghallgatásra találnak. A (kül)világról alkotott kép predesztinálja a két tábor szembenállását, s a táborok közé vasfüggöny ereszkedett Rajkától Battonyáig. Két különböző narratíva, két különböző ország. Tulajdonképpen ez lenne a legjobb: legyen két Magyarország, az egyikbe költözhetnek "ezek", a másikba meg "azok". Kíváncsi vagyok, egy idő után melyik szorulna a másik dotációjára.

sorhajóhadnagy 2013.02.12. 12:28:23

@steve523:

Bocsánat, még valami. A fideszes vélekedéssel szemben az oroszok nem hülyék. Nem fogják finanszírozni az országot, hacsak nincs benne kőkemény üzlet. De ott, ahol visszamenőlegesen átírják a törvényeket, rendszeresen megalázzák a külföldi befektetőket, és a fizetőképességgel, hát... hogy is mondjam... bajok mutatkozhatnak, ott az oroszok nem szeretnek üzletelni. Pláne úgy, hogy 2014-ben azért benne van a kormányváltás lehetősége. (Ha ez nem így lenne, GFG nem blogolna oly lelkesen, ugye...) Bár tévedhetek. Kíváncsian várom.

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) Együtt 2014 (3) EGYÜTT 2014 (1) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek

  • igorx: Régen voltak a fotelpunkuk Utána jöttek a fotelnácik Újabban a fotelkomcsik (Fidesz) Most meg itt ... (2020.05.28. 22:02) Férfiasság
  • Lepo: Mi baja van ennek a ronda, gnóm kis embernek? Kicsit félek, ha tehetné, orsósféreggé válna, hogy m... (2019.04.18. 11:50) Férfiasság
  • TalpigJimmy: Emberek! Ez egy nagyon frusztrált ember :D Van is mire :D Hogy néz ki a szerencsétlen? (2018.05.30. 20:32) Férfiasság
  • szabik: en internet munkat keresek (2016.03.17. 07:25) Férfiasság
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása