GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

GFG a Műveleti Területen 7.: A lebukás

2015.02.09. 09:14, gfg ,

Szinte nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy mi történt február 6-án, pénteken.

A Hír Tv, a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet vezetői lelkiismereti okokra hivatkozva beadták felmondásukat, amire válaszul Simicska Lajos nyilatkozataival felrobbantotta az internetet.

De mi az értelme messzebbről nézve mindannak, ami történt?

Először is a lelkiismereti döntést hozó újságírók a széthúzás és megosztottság helyett az egységet választották.  Ez egy tiszteletre méltó morális álláspont. Ezek az emberek döntésükért tiszteletet érdemelnek.

A jobboldal ugyanis azért tudott sikeres lenni, azért volt képes legyőzni a posztkommunista baloldalt, azért volt képes a rendszerváltás utáni politikatörténetben példátlan módon kormányzati pozícióból újrázni, mert mindvégig ragaszkodott az egység, az “egy a tábor-egy a zászló” elvéhez. Ezek az emberek megértették, hogy bármilyen kísérlet – jöjjön az bárhonnan is –, amely az egységet támadja, végső soron a jobboldali siker feltételei ellen intéz támadást. Az pedig, hogy milyen következményekkel is járna az egység feladása, a széthúzás, mindezt jól mutatja a vereséget szenvedett baloldal kétségbeejtő állapota. Ebből aztán lehet okulni.

Meg abból is lehet okulni, amiről Simicska Lajos nyilatkozatai szólnak.

Emlékszünk, a reklámadó bevezetésekor Simicska tévéje, rádiója és lapjai egyoldalon álltak az RTL Klubbal. Öles betűkkel, egész oldalas hírdetésben tiltakoztak a reklámadó bevezetése ellen.  Most, mikor a kormány és az RTL Klub került egy platformra, kiderült, hogy Simicska már nem tud az RTL mellé állni. Több, mint elgondolkodtató. Lehet, hogy megvan a válasz arra, hogy vajon ki állhatott az elmúlt hetek, hónapok ügyei és a kormánypolitikusokkal szembeni támadások mögött.

Lajos lebukott.

A bejegyzés trackback címe:

http://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr457154245

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Simicsa lebukott 2015.02.09. 09:26:01

Lehet, hogy megvan a válasz arra, hogy vajon ki állhatott az elmúlt hetek, hónapok ügyei és a kormánypolitikusokkal szembeni támadások mögött. Lajos lebukott.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2015.02.09. 09:44:18

Ha o allt a dolgok mogott, mifele hasznot remelt belole? Vagy csak dafke fogazas? A penteki nyilatkozatok igen alpari, durcas, ovodas, at nem gondolt vagdalkozas volt. "Felmondtak, ezert bemegyek kirugdalni." Kit? aki felmondott? Vagy aki maradt?
zavaros csavo

Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg! 2015.02.09. 10:01:03

Én sajnos nem vagyok akkora gondolkodó, mint G Fodor. :-( Azt viszont én is látom, hogy nem történt más, minthogy soros györgy pénze utat talált simicskához. Nyilvánvaló, hogy simicskát mostantól soros pénzeli. Ezt egyszerű észrevenni, hiszen kritizálja a kormány, sőt tovább is megy: magát Orbán Viktort kritizálja. Azt az embert, aki nyilvánvalóan az elmúlt 25 év legnagyobb formátumú magyar vezére, és még véletlenül sem a posztkommunista hatalomcentralizációs eszmerendszer letéteményese, mint a bukottbaloldal és a bukottbaloldal báránybőrbe bújt csatlósai, akiket szintén soros pénzel és gyurcsánytól akpák a kottát (ahogy az egész európai baloldal és néha a jobboldal is). Úgy tűnik, hogy már a régi kollégiumi szobatársaiban sem bízhat meg az ember.

Nemzeti Dohányos 2015.02.09. 10:22:25

Gyurcsány is Simicska kottájából játszik! Öööö..

Feca 2015.02.09. 10:22:39

@Simlicske: ;-)

Lajos lebukott. Öööö, lassabban, hogy értsem: miben is áll a lebukása?

Secnir 2015.02.09. 10:25:37

zavaros, mint a poszt toló.

[...] amire válaszul Simicska Lajos nyilatkozataival felrobbantotta az internetet.
-nem. simicska nyilatkozataira felrobbant az internet. ebből látszik, hogy gfg-nek lövése sincs az internet foglamáról. igen, fel lehet robbantani az internetet, de ahhoz marha sok bomba kell.

"De mi az értelme messzebbről nézve mindannak, ami történt?"
-messzebbről? 3 nap távlatából?

A jobboldal ugyanis [...] azért volt képes legyőzni a posztkommunista baloldalt, [...] mert mindvégig ragaszkodott az egység, az “egy a tábor-egy a zászló” elvéhez.
-ez nem a baloldal szlogenje? csak kérdem.

Meg abból is lehet okulni, amiről Simicska Lajos nyilatkozatai szólnak.
-akikről. és okuljanak azok, akikről szól.

"Lehet, hogy megvan a válasz arra, hogy vajon ki állhatott az elmúlt hetek, hónapok ügyei és a kormánypolitikusokkal szembeni támadások mögött."
-nem. lala majd csak most FOG támadni. nehogy azt mondd, gfg, hogy lala is gyurcsány kottájából játszott...

Jobbhorog 2015.02.09. 10:28:29

Érdekes, hogy Fodor úr az egység mellett tör lándzsát, majd a következő bekezdésben rátér a Fidesz egyik meghatározó irányítójának (mert Simicska még jelenleg is az) a fikázására, árulózására. Ez lenne az egység?

gibsonpapa 2015.02.09. 10:29:32

politikai elemző úr, hihetetlen okfejtésed lenyűgöz. ugyanakkor én emlékszem rosszul, hogy kormányzati pozícióból először a "poszkommunista baloldal" újrázott 2006-ban? javítsd ki inkább magad: az elmúlt öt éves politikatörténetben példátlan módon...

Egy kis porszem 2015.02.09. 10:31:14

Azt olvasom ki a sorok között, hogy Soros György által megvett ember lenne Simicska?
Kérdés kit tud még megvenni a Fideszen belül? Ha megveszi Lázárt is, OV-nek vége van...

Orbán Gyurcsány Közös Kormányt! 2015.02.09. 10:36:49

@Simlicske:
húúúúúúúúúúú, az nem gáz hogy a régi kolesztársak irányítanak, csóringelnek, de a Nagy Nemzetközi Összefüggés azért zavaró. Gratulálok!

Horizont 2015.02.09. 10:37:04

Kedves (??) Fodor úr! Jó lenne ha vásárolna egy legyezőt amivel ellebbenthetné a narancsfelhőt a szeme elől és kinézne a nagy magyar valóságba! Vagy van az a pénz ami elhomályosítja a tekintetét?! Döbbenetes.....

Kutyuu 2015.02.09. 10:44:38

Egyszer majd, kedves gfg - amikor kurvajó könyveket fogsz írni a jobboldal megujításáról - azért elárulhatnád, tényleg komolyan gondoltad ezeket az égbekiáltó baromságokat, amiket ide lenyomtál, vagy csak a pénzért voltál(vagy) ilyen hülye?
Nem tudom, melyik rosszabb ;)

Mezőbándi 2015.02.09. 10:46:50

"Simicska tévéje" - Mármint az a tévé, amelyikben G. Fodor úr még a múlt héten is a Csörtében védte a kormányt?

somewhat damaged 2015.02.09. 10:50:23

"A jobboldal ugyanis azért tudott sikeres lenni, azért volt képes legyőzni a posztkommunista baloldalt, azért volt képes a rendszerváltás utáni politikatörténetben példátlan módon kormányzati pozícióból újrázni, mert mindvégig ragaszkodott az egység, az “egy a tábor-egy a zászló” elvéhez."

És ugyanezért sikerült minden elvtelen rohadt gecit, zsigától rogánig, kósától lázárig, szijjártótól vidáig az összes tolvaj mocsadékot bevédeni, csak mert fideszes. Gratulálok, egy az egyben leírtad a maffia sikerének titkát! Persze tőled nem csodálom, mert ezért fizetnek, méghozzá igen jól... csak a fideszes agyhalottaktól, hogy ez nem veri ki a biztosítékot.

sapkasnyuszi 2015.02.09. 10:54:21

@vazsmegyeigerdezsház: Nerm ő állt a dolgok hanem Soros.

sapkasnyuszi 2015.02.09. 10:55:49

@Egy kis porszem: ez a cikk önmagáéKovács Zsuzsanna
A Simicska-jelenséggel kapcsolatban kérem vegyék figyelembe az alábbiakat:
A Cg.01-10-044815 cégjegyzékszámú HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1033 Budapest, Szentendrei út 89-93.) részvényeinek 70%-a, a Cg.01-10-045012 cégjegyzékszámú PRO-AURUM Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1118 Budapest, Radóc utca 8.) tulajdonát képezi, míg a PRO-AURUM részvényeinek döntő többsége Simicska Lajos tulajdonát képezi. A Magyar Nemzet tulajdonosai között, a Cg.: 01-09-667717, NEMZET Lap- és Könyvkiadó Korlátolt Felelősségű Társaság, Székhelye: 1089 Budapest, Üllői út 102. szintén felbukkan a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó PRO-AURUM Zrt, melyet a Társaság taggyűlésén rendre Tóth Marianna vezérigazgató képvisel. Tehát a Hírtv és a Magyar Nemzet felett ilyen-olyan áttétekkel, de Simicska Lajos rendelkezik. A Soros György (születéskori neve: Schwartz György ) “magyar” származású amerikai pénzügyi spekuláns és sokszoros dollármilliárdos tulajdonában álló Soros Fund Management, LLC olyan hatalmas összegű vételi ajánlatot tett a PRO-AURUM Zrt többségi részvényeire, amelyet egy magyar ember természeténél fogva figyelmen kívül hagyna, de egy Simicska Lajos - akinél a pénznél kezdődik és fejeződik is be a világ szépsége - természeténél fogva harapott rá az ajánlatra, mit sem törődve azzal, hogy éppen Orbán Viktort és a nemzeti kormányt, vagy éppen Magyarországot árulja el, illetve ki. Egy alkalmas pillanatban szerették volna kirántani az Orbán-kormány alól a médiafelületet, támadva személyében, politikájában, nem kímélve családját sem és semmi olyan értéket, ami nekünk, magyaroknak lételemünk. Orbán Viktor és stábja zsenialitását igazolja, hogy a készülődő merényletet idejében felismerték, majd a Bertelsmann-csoporthoz tartozó RTL KLUB-ot egyoldalúan sújtó reklámadó csökkentését, és a mostani sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését jelentette be, illetve fogja bevezetni 5%-os kulcs alkalmazásával. Így ugrasztotta ki Simicskát a bokorból, mivel a reklámadó-módosítás következtében a HírTv Zrt részvényei, illetve a NEMZET Lap- és Könyvkiadó Korlátolt Felelősségű Társaság üzletrészei elértéktelenedtek, míg az Orbán-kormány egy Simicska-mentes független médium felépítésébe kezdett, ami két hónapon belül megkezdi munkáját, míg a HírTV és a Magyar Nemzet érdektelenségbe fullad, majd megy mindkettő az elvtelen Simicska-lakájokkal oda, ahová való is. Dr Orbán Viktor kifogott a pénzcentrikus, és pénzért bármire képes Simicska Lajoson. Nem volt más választása, nem volt másik kiút a hazaárulók csapdájából.

rt beszél:

efhábé 2015.02.09. 10:57:34

"Először is a lelkiismereti döntést hozó újságírók a széthúzás és megosztottság helyett az egységet választották. Ez egy tiszteletre méltó morális álláspont. Ezek az emberek döntésükért tiszteletet érdemelnek."

Az az ember, aki az újságot szakmai szempontok helyett politikai szempontok alapján írja és inkább lemond, mint hogy leírja az igazságot vmelyik politikai oldalról, az propagandista, nem újságíró.

cleanwater 2015.02.09. 10:58:07

G.Fodor!Te okosnak látszol-talán-, de ritka nagy hülye vagy!Ez még nem lenne baj, ha nem lennél akkora segnyaló, mint amekkora vagy!

Rav Antal 2015.02.09. 10:59:10

Gábor, te buktál le. Kiderült, minek a rövidítése a G. a nevedben.

Kösz, Simicska!

Secnir 2015.02.09. 11:08:21

@Mezőbándi: egy aranyhalmemóriájú gfg-túl mit vársz?
@Rav Antal: majd lajos ír egy sms-t, hogy mit csináljon a ravatalon ;)

Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg! 2015.02.09. 11:18:47

@Egy kis porszem: No de soros miért nem mindjárt orbánt veszi meg. Csak egy picit kéne többet fizetnie, mint putyin. Egyszerűbb lenne, mint itt simicskákat veszegetni.

laboregér 2015.02.09. 11:24:25

:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D íííííííííí ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ íííííííííííííííÍÍÍÍÍ iiiiiiííííííííÍÍÍÍÍÍ ii ÍÍÍÍ i-i-i-_íííííííííííííí :( :( :( :( :( :( :(:( :( :( :( :( :( :(:( :( :( :( :( :( :(:( :( :( :( :( :( :(:( :( :( :( :( :( :(:( :( :( :( :( :( :(:( :( :( :( :( :( :(:( :( :( :( :( :( :(:( :( :( :( :( :( :(:( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( hüpp-hüpp

Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg! 2015.02.09. 11:25:36

@sapkasnyuszi: Szép. Ez megfilmesítésért kiált. A közmédia közpénzből le is forgathatná, az a Petőfi fejű felkonf. gyerek (mi is a neve, Fölöp?) remekül simicskázhatna sértődött arccal.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.09. 11:40:47

kedves fideszgépontja, ezek szerint simicska is szoci, összeesküvő lett 3 nap alatt?

Zozi79 2015.02.09. 11:43:43

Nem értek egyet. Ugyanis a baloldal jelenlegi állapota nem kétségbeejtő, hanem kívánatos. Vagyis, a kívánatosnak a kezdeti állapota :-)

Gabbesz 2015.02.09. 11:45:58

Göbbels, te egyre hülyébb vagy!

Feca 2015.02.09. 11:47:47

@sapkasnyuszi:
Ez az eladás-konteo nem logikus.
Ha egy magas árat árat mond Soros, akkor azon az áron adná el Simicska.
Ha meg leesett a piaci értéke, akkor miért adná el? Pont a sajtót, amivel most üthet.

skribler200 2015.02.09. 11:47:52

szeretnél te kisember úgy-és annyira elbukni mint s l .

nálad egy ilyen szitu max a hidegszarbanfagyás esélyét /vö:orbánsegg../ kínálná neked döntési lehetőség nélkül.

jellemző rád, hogy azokkal értesz egyet..azokkal próbálsz meg azonosulni akik bármikor bárkinek eladják magukat némi baksisért...

jános515 2015.02.09. 11:55:48

Istenem ! Hogy te mekkora bugyuta vagy ! Hát eddig ő tartott el, és a fideszt is, ezt nem tudtad ?
Több esze van a seggében a Simicskának mint az egész századvégnek és a többi seggnyalónak együttesen.

Gáborom ! Kezdjetek pakolni, mert a Fletó "öszödi " beszéde ehhez képest Bibliai idézet volt !

trisel 2015.02.09. 11:57:58

@cleanwater: én nemtom, ki látta a géfodrot okosnak, szerintem az ország gondolkodó része soha. Egyetlen koherens, értelmes mondata nem volt, én legalábbis soha ilyet nem láttam, csupán a csiganyál a pózolás meg az üres hablaty. Én már csak arra leszek kíváncsi, mi lesz, ha a Simicska rájön, hogy ezt a genetikai hulladékot is ő fizeti a századvégnél. Miből és hol fog akkor majd "politikai gondolkodni" ez a szerencsementes?

vénkujon 2015.02.09. 12:06:37

ércsd má' meg bazmeg, hogy itt az interweben pont azok nem értik meg ezt az írást, akiket célzol. az agyhalott békemenetes idiótákról van szó, meg a sok fészbukfidirő'.:D mondjuk azt értem, hogy valami elbaszott századvéges mítingen be kell számolni, hogy blogótál is.

fagyostekintet 2015.02.09. 12:12:08

Egység, na XD XD looooool

fagyostekintet 2015.02.09. 12:12:48

Az nezavarjonmán, hogy úgy mondtak föl, hogy a Lali nem tudta előre :D

incze 2015.02.09. 12:15:17

gfg egy vanabí geci, de kicsipöcs

tibike3 2015.02.09. 12:16:28

Szánalmas ez az erőlködés gfodor. Dörgölőzzél kicsit jobban, mert te is kiesel a pixisből ! Nincs több párt pénz ! Olyan ez az iromány mint a kinézeted --röhejes.

csak egy néző 2015.02.09. 12:24:39

"Szinte nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy mi történt február 6-án, pénteken."

Figyelj kis Fodor G..ikém:

Miért is vagy olyan biztos abban, hogy mindenki tudja, hogy mi történt?

Hogy melyik az igaz, azt hiszem ezt soha nem tudjuk meg.
De lehetséges egy másik teória is, volt egy olyan hír, ami nem kapott ekkora viszhangot, volt aki cáfolta, volt aki megerősítette, Viktor behívatta a média vezetőit, kivéve Lajos barátját és közölte velük, hogy a lóvé csap elzárva, (miután szopott egyett az RTL reklám adójával), mert indulnak a totális kormány/fidesz " kanálisok és kellenek ezek kanálisok élére kipróbált seggnyalók vezetőnek és nem nagyon akar konkurenciát magának, egy kalap alatt Lajos túl nagyra nőtt befolyását is visszavágandó, nagy valószinűséggel jelentős fizettség emeléssel. Gondolom a dátumot is megbeszélték, tudván Lajos haver befizetett szánkózásáról (hihi) péntekre időzítve, kiadják az ismert közleményüket a lemondásról "lelkiismereti" okra hivatkozva. Mondjuk ez a jelző, hogy lelkiismeret ezekkel a seggnyaló emberekkel kapcsolatban, (akik a saját munkatársaikat még egy kör emailre sem méltatták), ugyan olyan értelmezhetetlen fogalom, mint Merkel asszony számára az "illiberális demokrácia".
Miután Lajos értesült az árulásról, nem kicsit lett ideges és nevén nevezte a volt hálótársát. Várjuk a további epizódjait a "Barátok közt" című fideszes szappanoperának.
Magyarország mindenben jobban teljesít.

trisel 2015.02.09. 12:48:59

@tibike3: már Imhotep, a tudós/Hermész Triszmegisztos is megmondta, hogy ahogy fent, úgy lent, és ahogy kint, úgy bent.

fdsf fdsfs 2015.02.09. 13:04:27

G. Fodor Gábor... szóval az egység megtartása, a cél, a győzelem elérésének érdekében mindent szabad... akár a független média felszámolása is... te kedves politikai gondolkodó

Spacecake 2015.02.09. 13:20:48

Fuggetlenul MINDENTOL,Simicska vagy Orban korabbi tetteitol az aruloknak mindig ugyanaz lesz a jussuk...

Aki meg arulok melle all vagy oket ved barmilyen okbol az meg egy geci patkany!!!

ugye GFG?

V Fucktor 2015.02.09. 13:35:49

zavaros mint a cikk írója...mint tellér gyula és bogár lászló.
1. posztkommunista baloldal by Hoffmann Rózsa
2. Olyan példátlan a jobboldal újrázása kormányzati pozícióból mint a szociké 2006-ban?
hogy csak két failure-t említsek :(

tunde04 2015.02.09. 14:21:13

@Secnir:

Lehet, h nem GFG zavaros, hanem te?
Mikor volt a baloldalnak egy zászlaja és egy tábora?

www.ma.hu/tart/rcikk/a/0/16258/1

tunde04 2015.02.09. 14:29:05

@Feca: Ha vennéd a fáradtságot és az utolsó bekezdést elolvasnád, választ kapnál a kérdésedre!

vénkujon 2015.02.09. 14:47:38

@tunde04: jóvan. téged meggyőzött mi?:D naoszt milyen fasza már a nemzettest jobboldalán levés? írd már le ide, egy kis mini röpdolgozatban

tunde04 2015.02.09. 14:59:39

@vénkujon:
Majd mindjárt ugrok, és egy vénkujon parancsára mini röpdogát írok! :D

Te soha nem fogod megtudni, milyen érzés egy polgári oldalon állni, ahol tényleg egy a tábor! Még akkor sem tudnád meg, ha hosszabb dolgozatban írnám le neked.
Mert ezt az érzést nem lehet írott szövegen keresztül átadni, ezt meg kell tapasztalni!
Téged meg ez a dolog amúgy sem érdekel, jól el vagy te az atomjaira hullott "demokrata" oldalon!
Engem viszont veled ellentétben, nem érdekel, h ott milyen lenni!

Papirius Cursor 2015.02.09. 15:09:32

G. Fodor, te szerencsétlen torzszülött, 2006-ban nem kormányzati pozícióból ismételtek talán?

Papirius Cursor 2015.02.09. 15:33:34

@Papirius Cursor: PS: mert az akár mindegy is, hogy miket firkálsz, de ha komoly szakértőnek akarod magad feltüntetni, legalább a minimális politikatörténeti alapismeretekben ne tévedj és ne hazudj.

csak egy néző 2015.02.09. 15:52:19

@tunde04:
Arany anyám ott az akol melegében, amit egy nem fideszes soha nem fog megtudni, hogy milyen kéjes erzés.
"Te soha nem fogod megtudni, milyen érzés egy polgári oldalon állni, ahol tényleg egy a tábor! Még akkor sem tudnád meg, ha hosszabb dolgozatban írnám le neked.
Mert ezt az érzést nem lehet írott szövegen keresztül átadni, ezt meg kell tapasztalni!"

"emberek nem a rövidtávú elképzelésekre kíváncsiak, hanem hosszabb időre szeretnék tudni, mi lesz a sorsuk, és mint hozzátette: az általa vezetett kabinet mindig ez utóbbit tartotta szem előtt."
Te tudod, hogy az Isten királyod , mit tervez veled, mint a népével hosszabb távon? Mert szerintem egy hónapra sem tudsz tervezni, nem hogy...

fanzine 2015.02.09. 16:20:59

A hirdetés szó helyesírását esetleg meg lehetne tanulni.

concret 2015.02.09. 16:31:47

@tunde04: Kedves Tünde, ez a mondat:

"Mikor volt a baloldalnak egy zászlaja és egy tábora?"

hááát, egy kicsit BALUL sült el Tőled.

Ebben a formában a hangsúlytalan "egy" szavak határozatlan névelőként hatnak, nem úgy, mint az idézni kívánt csatakiáltásban: "Egy a tábor, egy a zászló!"
Ott ugyanis hangsúlyos helyzetű számnevek, kvázi "nincs több!" értelemben csengenek.

Nálad viszont mindez úgy szól, mintha a baloldalnak egy nyomorult zászlaja sem lett volna soha (táborról már nem is beszélve). Fölvilágosítalak: volt nekik, mégpedig veres.

Innen, jobboldalról nézve Te elég gyengén bírod édes anyanyelvünket. Igaz, GFG támogatásával próbálkozni sem igazi intellektuális kaland.

tejútlefetyelő 2015.02.09. 16:39:04

@fdsf fdsfs: Jaj, de naiv vagy! Független média? :) Amikor a szocik minden médiumot uraltak, senki nem toporzékolt független médiáért... Ej-ej, már megint az a fránya kettős mérce!

concret 2015.02.09. 16:42:41

@Simlicske: Segítek: úgy hívják Rákay Kálmán - csak a keresztségben kapott nevét fransziásra váltotta.

Szerintem minden derék Kálmán nagyon örül ennek.

mutyimail 2015.02.09. 16:42:47

van pár vérfideszes ismerősöm.
ugyanaz a bajom mindkettővel. ugyanazt mantrázza mindegyik.
ugyanazt, amit a szájába adnak.
az ellenzék hazudik, és azért hazudik mert nem mond igazat.
mi azért nem hazudunk, mert mi igazat mondunk.
elmúltnyolcév.
nagyjából ez a kormányoldal kommunikációja is. érdemben semmit sem mondanak. nem is kell, mert idomítottak az alattvalók.
küldtem nekik egy napirajzot, egy narancsot, amin simicska kedvenc szava folyt le, a geci.
a reakció hasonló volt - simicska komcsi.
továbbiakban, hogy akik felálltak a médiabirodalomban - egyszerre, mindenki - rendes emberek voltak.
szereetem őket, mert gyermek korom óta ismerem őket.
őket, akiket sajnálok, nagyon sajnálok.
mert elhisznek mindent, amit mondanak nekik.
magukat győzik meg, hogy bagatel dolog, amit a fiúk elcsakliznak.
az nem lopás, ami most megy, mert elmúlt 8 év.
tulajdonképpen csak tele a tököm az ilyen gnóm demagóg GFG-kel
tulajdonképpen tele a a tököm azzal, hogy a hozzá hasonló fröcsögők megfertőzik gyermekkori barátaim gondolkodását
tulajdonképpen tele a tököm azzal, hogy ha elolvasom a kommenteket, tele van egysíkú, rövid trolládiákkal - megjegyzem, legújabb hobbim, hogy a legvéresebb szájú trolloknak megnézem adatlapját, 80 százalék bértroll, fizetett aggitátorok.

a lényeg, hogy simicska eddig isten volt, most pedig maga a sátán.
és a legszomorúbb, hogy a megmaradt szavazóbázis ezt el is hiszi.

vénkujon 2015.02.09. 16:42:49

@tunde04: ehe. amúgy néha én is résztveszek a nagy nemzeti performanszban, amikor befizetem kurvasok adót, hogy aztán viki elstadionozza, meg odaadja az ilyen semmittevő gyökereknek, mint gf. akkor meglegyint engem is a nemzeti trikolór..

amúgy jobb nekem még így is ezen a szétbomlott térfélen. hálás vagyok az égnek, hogy nem vagyok fidi:D

csak egy néző 2015.02.09. 16:44:08

@tejútlefetyelő:

"Amikor a szocik minden médiumot uraltak."

Ej-ej, nem ártana előbb tájékozódni.

"A Hír TV Magyarország első hírszolgáltató televíziója. A „polgári nyilvánosság eszközeként”[1][2] beharangozott csatorna 2003. január 2-a óta sugározza adását mindennap reggel 6 órától éjfélig."

"Az Echo TV Magyarország első üzleti témájú csatornájaként pozicionálta magát indulásakor.[2] A 2005 nyarán beharangozott csatorna 2005. szeptember 15-e óta sugározza adását napi 24 órában. A televízió indulásakor több Hír TV-től távozott[3] kollégát is alkalmazott."

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2015.02.09. 16:48:32

G, mint .... :)
Végül is...

A cikkből az elején azért hiányolom:

"Tájékozódott róla, hogy mi történt a Magyar Nemzetnél?

Persze, tájékozódtam, most bemegyek a szerkesztőségbe, és mindenkit kibaszok.

De már nem kell, hiszen felmondtak.

Tudom, de nem érdekel. Még egyszer mondom, mindenkit kibaszok. Szar helyzetbe hoztak, én is akkor olvastam a közleményüket, amikor maga. Nekem nem szólt senki.

Hogyha mindenkit kirúg, akkor ki fogja vinni a lapot?

Higgye el, többször voltam már ilyen helyzetben, és mindig megoldottam. Kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni. Még egyszer mondom, mindenhol az én embereim fognak ülni.

Ön szerint miért mondtak le a lap vezetői?

Mondtam az előbb. Nagyon jól tudom, miről van szó. Orbán egy geci.

Mármint hogy azt gondolja, Orbán Viktorék vették rá a lapvezetést, hogy hagyják el a lapot?

Maga szerint mi más történhetett itt? Mondom, le is írhatja, Orbán egy geci.

Beszélt a miniszterelnökkel a helyzetről?

Dehogy beszéltem. Nem beszélünk már tavaly április óta. Szarok rá, hogy mit gondol. Még egyszer mondom, most bemegyek, kinevezem az én embereimet. És a lap továbbra is meg fog jelenni. Viszlát."

Így teljesebb a dolog.

concret 2015.02.09. 16:58:25

@csak egy néző: Van ebben egy kristálytiszta logikai levezetés:

A szocik uralma alatt balos médiafölény volt.
De ők ezt nem érdemelték meg, mert nemzetidegenek.

Most, hogy a földbe döngöltük őket, végre miénk a döntő médiafölény.
De ezt mi, mint nemzeti oldal, természetesen megérdemeljük.

folyomány: mi sosem mérünk kettős mércével, mert a szocik mérnek kettős mércével. punktum.

tejútlefetyelő 2015.02.09. 17:27:47

Lábon lövés tipikus esete. Izgalommal várom, hogy a médiumain keresztül az eddigi "orbánista" célközönségével vajon mit kezd. Nagy dilemma! :) Ha profilt vált, azzal beáll a kormányellenes médiumok sorába, egy lesz a sok közül vagyis elveszíti létjogosultságát; ha marad kormányszimpatizáns szemlélettel, akkor az ellenfeleit segíti, ha pedig megpróbál ide is, oda is ütni, elveszíti a karakterét, nem lesz közönsége. Igazi médiatörténelmi pillanat és médiatörténelmi dilemma! :)

Akik meg a "független" újságírásért toporzékolnak,jó lenne már felfogni, hogy sosem volt ilyen. Törekedni kell az objektivitásra, igaz, de mivel maga a tematizálás, a médiás eszköz és stílus megválasztása minden médium kezében ott van mint manipulatív eszköz, ezért akarva akaratlanul is egyik vagy másik oldalra billennek híradáskor. (a főszerkesztő mint szubjektív szűrő eleve halálra ítéli a 100%-os objektivitást) Mindenesetre várom a végkifejletet... és azt, vajon lesz-e Csörte? :) (mondjuk épp ezt a műsortípust nem érintik a történések, elég hangosan kiabált kígyót-békát a kormányra eddig is Szakonyi... max. G. Ottó helyett valaki más veri vissza a támadásait.) Igazam van? (A hirdetés szó rövid i, kéretik javítani!)

panelburzsuj 2015.02.09. 17:39:45

@concret:
Talán az lehet, hogy a blogger gátlásosságában nem akarja túlfeszíteni a húrt, mely szerint ő még a politikai gondolkodónál is több: ő politikai hitvalló!

Van itt egy krédó:

Egy a zászló - és g. az ő fodra.

csak egy néző 2015.02.09. 17:42:22

@concret:
Így igaz. Ez a fideszes alapállás.
Ami a mi oldalankun áll, bárki is, bármi is az, az csak hazafias igaz magyar lehet.
Aki nem a mi oldalunkon áll, bárki is, bármi is az, az csak nemzetellenes, hazaáruló, bolsi, libsi, bibsi....lehet.

tejútlefetyelő 2015.02.09. 17:49:30

@csak egy néző: Javaslom, nézd meg a média és médiumok fogalmát, amelyek gyűjtőfogalmak, a két tematikus csatorna (Hír Tv, Echo) - amiről beszélsz- csak egy kis szegmense. A szocik lényegében minden médiumot uraltak - a kereskedelmi médiumokat, a közszolgálatit és a nyomtatott sajtót is. És ma az új médiát is ők uralják (az internetes portálok nagy részét), választáskor a youtube-on is folyton Bajnai libás feje tűnt föl minden videó előtt.(el is átkoztam, hatott is :)) Ha van egy-egy jobb oldali sziget (mint ez), azt rögtön ellepik a ballib okoskodók.

csak egy néző 2015.02.09. 18:18:04

@tejútlefetyelő:
Sorold már fel légyszíves az ellenzéki és a kormány közeli TV-ket, rádiókat, újságokat.

"És ma az új médiát is ők uralják (az internetes portálok nagy részét), választáskor a youtube-on is folyton Bajnai libás feje tűnt föl minden videó előtt.(el is átkoztam, hatott is :)) Ha van egy-egy jobb oldali sziget (mint ez), azt rögtön ellepik a ballib okoskodók."

Figyu kiskancsó, vajon miért van kevesebb netes hírportálotok? Miért nem csináltok azt is magatoknak?
Te is indíthatnál saját blogot, ja lehet, hogy a fasz sem lenne kíváncsi rá?
Nézz meg bármelyik nem jobb oldali blogot, tuti, hogy azonnal az összes fidióta troll ott veri a nyálát, ott fröcsög, akkor nem értem, hogy miért vagy felháborodva, ha itt sem csak jobboldali hozzászóló van és csak azt tesszük, amit ti is.

dugonics titusz 2015.02.09. 20:15:02

Pubi!

Nem lesz ebből bajod, hogy csak tessék-lássék állsz
bele ebbe a témába?
..és hülyéskedsz is!:
"Először is a lelkiismereti döntést hozó újságírók a széthúzás és megosztottság helyett az egységet választották. Ez egy tiszteletre méltó morális álláspont. Ezek az emberek döntésükért tiszteletet érdemelnek."

..és ez az 'egység'!
--"A jobboldal ugyanis azért tudott sikeres lenni, azért volt képes legyőzni a posztkommunista baloldalt, azért volt képes a rendszerváltás utáni politikatörténetben példátlan módon kormányzati pozícióból újrázni, mert mindvégig ragaszkodott az egység, az “egy a tábor-egy a zászló” elvéhez."--az országnak, a nemzetnek példanélküli lezüllesztésén, a kereszténység megcsúfolásán túl, valami
molekulányi pozitívumot hozott???

tunde04 2015.02.09. 21:03:36

@concret:

Köszönöm a nyelvtani kioktatást, de ezt benézted!

Először talán azt kellett volna elolvasnod, amire válaszoltam!
Ugyan is secnir ezt írta:
"A jobboldal ugyanis [...] azért volt képes legyőzni a posztkommunista baloldalt, [...] mert mindvégig ragaszkodott az egység, az “egy a tábor-egy a zászló” elvéhez.
-ez nem a baloldal szlogenje? csak kérdem."

Erre kérdeztem én, h mikor volt a baloldalnak egy tábora, egy zászlaja?
És még egy linket is küldtem neki, h lássa az "Egy a tábor, egy a zászló" soha nem volt a baloldal szlogenje.

Obskurus 2015.02.09. 21:35:34

Az a helyzet, hogy én az ürgebőrbe bújt harcsaemberekre tippelek, akik Bástya elvtársat is meg akarják ölni.
Kedves Gábor, az a gyanús, ami nem gyanús.

Szindbad 2015.02.10. 10:28:12

Kéne az a rohadt egység, kurvára kéne.

Pierre75 2015.02.10. 11:42:33

Kissé megroggyant Gabó. Lala mint Soros ügynöke. Pedig Vityka volt az első, akit Soros kézből etetett. Igaz, akkor még a liberális internáci alelnöke is volt Gabó gazdája.
Bár vagytok annyira kereszténydemokraták, mint a Böszme szociál...

Egy kis porszem 2015.02.10. 12:23:45

Nem új keletű az Orbán-Simicska konfliktus, 2014. áprilisa óta beszélőviszonyban sem voltak egymással.
Ennek ellenére 2014.09.27.-én gfg lenyilatkozta az indexnek nem tud konfliktusról:

"A Századvég stratégiai igazgatója végezetül elmondta, hogy nem tudja, van-e Simicska-Orbán háború."

index.hu/belfold/2014/09/27/g._fodor_gabor_obama_elveszitette_a_realitaserzeket/

133 nap múlva robbant a bomba
Nem létezik, hogy ne tudott volna gfg erről, azért én sem vagyok hülye... :)
Mondjuk egy kitiltási botrány és internetadós tüntetések előtt durva lett volna nyilvánosságra kerülnie és Simicskának sem feltétlenül érdeke, hogy azonnal bukjon Orbán (megvárta, hogy lecsengjenek az őszi események és letudjuk a Karácsonyt), mert akkor a jobbik (ne adj Isten vagy megint a kommancsok) került(ek) volna hatalomra.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.02.10. 15:14:51

@Jobbhorog: Igen.

Hogy lehet máshogy egységesnek lenni, mint _valamihez képest, amit az egységen kívülre helyezünk_?

Ez a szerep most éppen Simicskáé.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.02.10. 15:33:06

@tunde04: A "végre tartozok valahová" érzését nem kimondottan polgárinak értékelt mozgalmak szokták nyújtani a tömegeknek.

Csilla Nyerges 2015.02.10. 20:02:18

Kedves Gábor! Ön rendkívül éleslátással és sziklaszilárd értékrenddel bír. Időnként nézem a vitamusorokban is, kivétel nélkül a jobbosok között is Ön a legobjektivebb. Gratulálok! A terep nagyon ingoványos, mindenki hajlong egy kissé mindenfelé. Maradjon ilyen! Üdvözlettel, Ny. Csilla

vizitor 2015.02.11. 00:33:50

ez ér sokmiliárdot?

fdsf fdsfs 2015.02.11. 05:57:56

@tejútlefetyelő:

Attól mert a szocik idején sem volt független a média, az a fideszt nem menti fel.
Illetve nem értem a kettős mércét, mert egy szóval sem mondtam, hogy anno jobb volt a média terén a helyzet.

Jobbhorog 2015.02.11. 07:34:55

@Counter: Szuper, akkor ha egy családban az asszony és az anyós együtt szidja a férjet, az az egység. Aztán ha egy héttel később a házaspár együtt szidja az anyóst, akkor meg az az egység.

Egy kis porszem 2015.02.11. 08:30:08

Több érdekesség is felmerül:

Ha Sorosék valóban Ornánt akarják megbuktatni, akkor Simicska ősszel a netadós tüntetések illetve a NAV botrány kitörése idején lép színre. Egy többfrontos támadás megbuktatta volna a kormányt. Soros az őszi akcióival azt akarta felmérni, látható-e kormányzóképes erő az ellenzékben. GFG is hangsúlyozza rengeteg fórumon, az ellenzék (sem a baloldal, sem a jobbik) nem kormányzóképes erő.
Erről Sorosék is meggyőzödhettek ősszel. Így jött képbe a Simicska vonal, jobb oldalról kell megbuktatni Orbánt és a Fidesz belső ellenzékét megerősíteni (ez egy Simicskával nem tűnik nehéz ügynek). De nem csak Simicska az egyetlen, látunk még karón varjút...
Visszatérve a molylepkés anekdotához az öreg moly több fiatalt küld ki a szekrényből
Kíváncsi lennék G. Fodor úr véleményére.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.02.11. 12:01:03

@Jobbhorog: Én inkább azt hangsúlyoznám, hogy egység önmagában, ellenség nélkül – nem létezhet.

Aki tehát egységet követel, az ellenséget keres.
S aki egységet követel, az az ellenség nélkül létezést erőtlen megosztottságnak látja és láttatja – nem szabad, hogy egységbe terelt hívei elveszítsék az ellenséget, hiszen azzal "megszűnik az egység", észlelnék, hogy tulajdonképpen különbözőek.

John Silver 2015.02.11. 13:38:35

Hiteles vélemény egy kormányközeli csoport stratégiai igazgatójától.... Köszönjük kedves Gábor, már minden világos!

:-)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2015.02.11. 15:49:54

csak szépen kellett volna kérnije Simicskának a poziciót a porció cseréjében de ezek az urak ilyenek már csak

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) EGYÜTT 2014 (1) Együtt 2014 (3) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek