“A FORRADALMÁROK HAZAMENNEK KIVESZIK AZ / OLAJFÜRDŐBŐL A KARABÉLYOKAT MEGTÖRÖLGETIK / KIFÉNYEZIK ÉS ÖSSZESZERELIK ŐKET FŰVEL MOSDANAK / ÁTÖLTÖZNEK MEGVACSORÁZNAK KIBIZTOSÍTJÁK A / KÉZIGRÁNÁTOKAT ÉS ELINDULNAK.”
(Szőcs Géza: A forradalmárok vacsorája)
Van egy dramaturgia.
Egyszer már bevált, miért ne működhetne újból?
Hogy a maga mélységében és egyúttal egyszerűségében érthessük meg a forgatókönyv vonzerejét, egészen 2001 júniuság kell az időben visszalépnünk. Ekkor lett a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje Medgyessy Péter, aki arra szegődött, hogy legyőzze Orbán Viktort.
Kézenfekvőnek tűnik a párhuzam közte és a baloldal új Messiása között.
Bajnai lehetne egy második Medgyessy: ő is „civil”, büszkén vállalja, hogy nem politikus, hanem szakértő, sőt válságkezelő. Ő sem a szavak embere, a bankárok világából jön: pénzember. Elhiszi magáról vagy elhitetik vele, hogy áramvonalasabb, mint a klasszikus szocialista politikusok, hogy tud újat mondani és csinálni. Elhiszi magáról vagy elhitetik vele, hogy csak ő lehet a baloldal győzelmi esélye, és hogy éppen rá van – a jobboldal négyéves „országdúlása” után – a magyaroknak szüksége.
A karakterek hasonlósága ellenére van azonban legalább három döntő különbség Medgyessy Péter jelöltsége, majd miniszterelnöksége, illetve Bajnai második eljövetele között.
- Bajnainak, aki tapasztalatlan a politikai vitákban és ütközetekben, másfél évet kell végigküzdenie, ha komolyan ringbe akar szállni a pole pozícióért, míg Medgyessy, mivel a szocialisták, amíg csak lehetett, kivártak, legalábbis a kampányban meg tudta magát óvni attól, hogy elégjen a karaktere.
- Míg Medgyessy azután lett a szocialista párt jelöltje, amikor a párton belül már elintézték a vitás kérdéseket, addig Bajnai nevét azelőtt dobták be, mielőtt az egymással rivalizáló baloldali érdekcsoportok megkötötték volna a megegyezéshez szükséges alkukat, így az új Messiás ki van szolgáltatva a megannyi baloldali csoportosulás pozícióharcának. Sőt, megjelenése olyan feszültségeket hívott elő a baloldalon, ami lassan minden szereplő számára kedvezőtlen, tulajdonképpen az se tudni, kik állnak igazán mögötte – mintha egyszerre mindenki, meg senkise.
- Medgyessy, miután nyert, képes volt arra, hogy „osztogasson”, meghosszabítva ezzel saját politikai élettartamát, Bajnai számára ez a lehetőség viszont már nem adatna meg. A szocialista hatalompolitika fundamentumait a Fidesz lerombolta, a válság pedig nem teszi lehetővé, hogy a szocialisták újra hitelből finanszírozzák a jóléti juttatásokat.
Tegyük fel, hogy Bajnaival a baloldal mégis nyer. Csak ezután vetődhetne fel az „igazi” kérdés: ki jönne Bajnai után?
Medgyessy, a bukás után egy interjúban arról panaszkodott, hogy őt megpuccsolták: az akkori SZDSZ készséggel szolgáltatott háborús okot, a szocialista párt egyes vezetői pedig úgy gondolták, hogy szükség van a háborúra. A következmények ismertek: Medgyessy – akarva akaratlan – Gyurcsány Ferencnek csinált helyet, akinek akkor így nem kellett magát egy demokratikus versenyben megmérettetnie.
Bajnai esetében is van miből kiindulnunk. A szocialisták miniszterelnök-castingja után „jobb hiján Bajnai” azt mondta, egy év után ő már senkinek sem lesz a politikai riválisa.
Mi van akkor, ha most is ugyanarról szól a rendezői utasítás, mint tíz évvel ezelőtt: a langyos ember megnyeri nekünk, utána vagy magától hátralép vagy megpuccsoljuk?
Mi van akkor, ha Bajnai esetleges győzelme most is Gyurcsánynak, vagy egy másik olyan politikai kalandornak nyitna utat, aki ma – különböző okok miatt – nem képes vagy nem akarja magát megmérettetni az emberek előtt?
Vajon tudják-e az új forradalmárok, hogy mit főznek maguknak vacsorára?
