GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

Brüsszel nem Moszkva

2013.03.07. 15:30, gfg ,

„Úgy látszik, hogy az egész literatúra útnak indult, hogy ítéljen arról, mit látott s nem látott. Ez is egy characterizáló jelenete időnknek...a megelégületlenség elhajtja most az embert a honi tűzhelyről...a gond...velök utazik...a talentum a létezőt méri, ítéli, alakítja; s ez a kritika.”

(Pulszky Ferenc: Úti vázlatok 1836-ból)

 

A XIX. század harmincas éveiben valóságos divattá vált a külföldrejárás. A „politikai utazók” tanulmányútjai a magyar elmaradottság és a fejlődésben előttünk járó liberális nyugati tapasztalatok ütköztetését szolgálták, osztozva abban az előfeltevésben, hogy mihelyt valaki tétlenségéből felocsúdik, az Magyarországon elviselhetetlennek fogja tartani az életet. 

A héten Brüsszelben jártam, jó politikai utazóként sóhajtozva és elragadtottsággal akartam szemrevételezni az előttünk járó, jövőképnek tekintett „Európát”. Nem a kurizóriumokra figyeltem, hanem mintát és biztatást kerestem a magyarországi viszonyok megváltoztatásához és ezt tapasztaltam:

 

EGY KORTÁS POLITIKAI UTAZÓ FELJEGYZÉSEI

 

Brüsszel nem Moszkva. Nincs olyan messze és nem is arra van

...Mindenütt szemét. Szemétben taposunk. Európai itt mindenki, sok köztük az arab, a kongói és a magyar. A nyugati ember velük dolgoztat, de hol vannak a belgák? Lehet, hogy elmenekültek?...

...Egy magyar lány is velünk utazik, sportpszichológiából most írt kiváló dolgozatot, meg is dícsérték érte, a transzfer egy éjszakai bár bejáratánál teszi ki...

...Brüsszel a megvalósulás világa. A dolgok itt a folyamatos megvalósulás állapotában vannak, nincs tere a lehetőségnek. Eltorlaszolják a végtelen fullánkját. A taxik büdösek....

...Vannak dolgok, amelyek mindenhol egyformák. A kommercializálás szelleme, a szendvicsemberek, a tömegturizmus kikötőhelyei: az uniformizált éttermek üressége, az idegenség foszforeszkálása a hazugság neontábláival és díszleteivel szembesülve...    

...Megérkeztünk: a baloldal kétségbevonhatatlan hivatkozási pontjának tekintett Európa emelkedik előttünk, az európai parlament bábeli zűrzavara a légikikötők anarchikus tereit idézi, egy valóságos űrkocsma, a nyelvek, nációk és szempontok sokaságából miféle mechnizmus termeli ki az európai gondolatot?...

 

Vagy nincs szükség fényre, vagy sötét van

...A mechanizmusról I.: minden le van csupaszítva, fel kell öltöztetni. Le kell mezteleníteni, hogy fel lehessen díszíteni. Minden a nemzeti érdekről szól, de ez Európa. Az európai politika a felöltöztetések közti viták terepe. Analitikus politikai pornó...

...A mechanizmuról II.: ki kell várni a megfelelő időpontot; óvatos lépésekre van szükség; nem szabad elkapkodni; elfogadható álláspont kell vagy markánsan fel kell puhítani; kompromisszumot kell elérni vagyis azt, ami mindenki érdekét szolgálja; ezért azt kell mondanunk, hogy ők részérdekeket képviselnek, mi viszont mindenki érdekét; vagy ami ugyanaz: ők több pénzt akarnak, mi nagyobb harmóniát; ezért választanunk kell a viszonylag határozott sunnyogás és a bekeményítés között; megvan a narratíva: mi csak egy jó megállapodást támogatunk, vannak a jó szereplők, ezek mi vagyunk, és vannak a rosszak, ezek ők, mi az európai polgárok érdekét képviseljük, ők meg párthűség alapján járnak el, ők meg akarják akadályozni az európai álláspont érvényesülését, ártani akarnak az európai embereknek, aminek beláthatatlan következményei lesznek Európára nézve, ha mi ezt nem akadályozzuk meg, ha mi nem védjük meg az európai emberek érdekeit; csak öltöztessük fel a német, a francia, a lengyel érdeket, csak rejtsem el a saját ambícióimat, a politikai rivalizálás kényszerű logikáját.      

...A mechanizmusról III.: Brüsszel égtájai: 1 nem, hacsak...2 igen, de...3 világos állásfoglalás.

 

Távlat előlről

...Magyarország egy elképzelt ország. Nem tudod meggyőzni őket igazunkról. Magyarország ellenfelei nem racionális érvek alapján mondják, amit mondanak. Elképzelték maguknak, feltalálták, hogy Magyarország legyen rossz ország. Az elképzelés és feltalálás ellen nem lehet érvelni...

...”Meg lehet ugyan próbálni, hogy jobb képet alakítsunk ki az országról, de vannak olyan szimbolikus kérdések, amelyekre mindig vissza lehet térni, hivatkozni lehet.” – „Dehát máshol is vannak ilyen ügyek” – „Ez igaz, de nem számít”...

...Nincs értelme, nem mondhatom ugyan ki, de nincs értelme. A magyar kormány ellenfeleinek hagyományosan jó kapcsolatai vannak. Ők ugyan nem tényezők „Európában”, de akiknek elmondják a sztorijukat, azok, ők pedig úgy hivatkoznak a magyar baloldali és liberális nemtényezőkre, hogy amit mondanak, az hiteles. Ezt a hátrányt nem lehet rövid idő alatt ledolgozni, ez emberanyag-kérdés...

...Látom, hogy megértetted, hogy reménytelen. Meg lehet persze próbálni, kísérletet lehet tenni, legalább a lelkiiismeretünk miatt, de a big picture-t mi nem tudjuk megváltoztatni...

...Szabadság és erőfeszítés. Az európai álláspont csak egy konstrukció. A baloldal feltalálta magának az európai álláspontot. Holott, mint láthatod, hús-vér érdekekről van szó, nemzeti érdekekről, személyes érdekekről. Ez ugyanolyan mint az „objektív” álláspont, nem lehet ellene eredményesen érvelni. Adaptív sunnyogásra van szükség. El kell játszani a játékukat. Fel kell öltöztetni a saját érveinket. Kettős beszédre van szükség. Másként kell beszélni kifelé és befelé, és eközben persze meg kell vádolni a másikat a kettős beszéd vádjával. Mindenki ezt csinálja, a baloldaliak is....

 

Távlat hátulról

...A saját előttünk járó jövőképünknek tekintett Európa civilizációs krízissel küzd. Az európai politika is politika, ugyanaz a természete. Csak kifinomultabban kell játszani, mert mások találták ki a játékszabályokat. Mi pedig magyarok vagyunk...

...Még ha ellenkező előjellel is, Szemere Bertalan sorai jutottak eszembe: „Barátom, itt mindent gigászi idomban találsz, úgyhogy ki Anglia mértékével méri Magyarországot, az annak vagy igen heves barátja, vagy ellensége. De ha tehetném, ez életet minden becsületes magyarral megnézetném”...

...Nehéz a dolga a politikai utazónak, ha saját állapotaink gondja foglalkoztatja, a politika legelső kérdése ez: Was ist zu machen?....

Címkék: Brüsszel

A bejegyzés trackback címe:

https://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr35121463

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Siess, Andrásnak Sürgős! 2013.03.08. 09:55:36

Szaros lett a Békemenet molinója: polgári körösöket és békemeneteseket toboroz Facebookon a Fidesz-székház védelmére Bencsik András. Ő maga sajnos nem ér rá, hogy életét és vérét adja a fülkeforradalomért. SAS-behívó Fidesz-módra. A mozgósításhoz felt...

Trackback: Uniós biztos árulja a szent magyar hazát 2013.03.08. 09:50:12

Twitteren tette közzé lesújtó véleményét a Fidesz-kormány uniós joggal és gyakorlattal össze nem egyeztethető lépéseiről a választási kampány szabályozásával kapcsolatban Neelie Kroes. "Széles körben elfogadott az EU-ban, hogy az összes törvényes vála...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

incze 2013.03.07. 17:38:21

was ist zu machen? - vagy inkább sto gyelaty, utazzék a nertárs inkább moszkvába, ott sokkalta több otthonos dologra lel.

sirwalter 2013.03.07. 18:03:55

Van benne sok igazság.
Ha van értelme, ha nincs, valószínűleg muszáj magyarázni, amíg csak lehet; sajtóban és politikai kapcsolatokban egyaránt. Nem a tévedhetetlenséget, hanem a saját szempontokhoz aló jogot.
Végső soron azonban csak a cselekvés, egész pontosan a történés(ek) tudják csak igazolni azt, amit most még magyarázni kell.
Az elkövetkező évesikerüligen. Ha nem, akkor marad az egyféle narratíva...

sirwalter 2013.03.07. 18:05:57

az utolsó 3 mondat egészben: Az elkövetkező években dől el, hogy sikerül-e. Én remélem, hogy igen. Ha nem, akkor marad az egyféle narratíva...

vakapad 2013.03.08. 08:41:38

Hát igen. Ott önérdek feszül önérdeknek. Itt, nálunk is vannak különböző önérdekek, de feszülésről szó sincs, mert az az egy (ágyin stükk) önérdek minden mást simán söpör el az útjából. Country without conflict.

Ezenkívül arrafele kosz van, a taxik büdösek, és a magyar sportpszichológus lány rúdtáncos vagy kurva.

Hát nem jobb itthon?

czjanos 2013.03.08. 08:57:00

Magyarország ellenfelei: netán üldözési mániája van a szerzőnek? Az ellenfeleinktől kapjuk az euro-milliárdokat? Mit mondjak: "jól kiszúrnak velünk".

kennyking 2013.03.08. 10:04:00

Unió- unió.Darab-darab.

kennyking 2013.03.08. 10:05:51

@czjanos: Az uniót imádók sztálin elvtárs hasznos idiótái reciprok értéken.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.08. 10:52:34

brüsszel nem moszkva, gépont meg nem elemző, még csak nem is gondolkodó, sima komisszár.

Friedman 2013.03.08. 11:02:19

"...Magyarország egy elképzelt ország. Nem tudod meggyőzni őket igazunkról. Magyarország ellenfelei nem racionális érvek alapján mondják, amit mondanak. Elképzelték maguknak, feltalálták, hogy Magyarország legyen rossz ország. "

Én nem tudom, lehet, hogy más meccset nézek, de úgy emlékszem a kormánynak vannak elképzelt ellenségképei. Multik, bankok, liberálisok, bolsevikek, Brüsszel, londoni elemzők, pénzügyi elemzők, USA, piacgazdaság úgy általában, stb. Ezek után Brüsszelt azzal vádolni, hogy ő predesztinálja Magyarországot rossznak, ez elég fura. Bár ezen a blogon végülis nem annyira.

xylon 2013.03.08. 11:22:29

Csorikam kidugta a fejet egy hetre "Nyugatra" aztan azt hiszi mar erti is mi folyik itt.

"az uniformizált éttermek üressége" ennel a resznel kezdtem el gyanakodni hogy te esetleg nem is Brusszelbe mentel.

"Eltorlaszolják a végtelen fullánkját." Ezt valaki erti hogy mit jelent?

Fehér Folt 2013.03.08. 11:46:48

Géefgé, a lófaszt voltál te Brüsszelben, a narancsszín fotelkádban kuksoltál otthon, Boyd Rice-ot hallgattál és Evolát olvastál, aztán szólított a szükség, és a slozin ülve megfogalmaztad magadban ezt a minősíthetetlen közhelyhalmot. Szerintem pár löket házipálesz is benned volt közben.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.03.08. 11:49:51

dicséret gabikának, most legalább gondolkodni próbált egy ideig. igaz, ennek is pont olyan lett a színvonala, mint a többi írásának. akkor szépen sorban:

- tényleg rosszabbnak látják az országot, mint amilyen; főleg azért, mert egy izgága fasszal azonosítják
- tényleg nem kánaán már a nyugat: de azért mi még mindig inkább ott keressük a megélhetésünket; hát nem érdekes?
- ha már nyugat: miért nem bécset, berlint, frankfurtot hoztad fel?
- mit tehet a sportpszichológus lány, ha itthon nem ismer egyetlen smittpált sem? elmegy rúdon táncolni, szomorú...
- mennyivel látja a kormány tisztábban a jövőt, mint brüsszel? eddig hányszor volt képes eltalálni legalább a várható gazdasági növekedést?
- és ha elvonatkoztatunk a gazdaságtól: szerinted a fiatalok tényleg megtérnek kerényi imre és fekete györgy víziói láttán? ugye te sem gondolod komolyan, hogy ez vonzóbb, mint a szabad, LIBERÁLIS európa?

köszi gábor, mára ennyi elég is volt belőled
-

CSENDES 2013.03.08. 11:54:33

Annyira szánakozom, hogy ez a szegény üldözött ország(kormányfő), aki harcol egymaga ez ellen a csúnya Unió ellen. Békemenetet neki/ellene (már az Unió ellen, a kormány mellett.

Hát ez tényleg szánalmas. Egy vagon törpelelkű idióta vezet bennünket (az orrunknál fogva)?

Fehér Folt 2013.03.08. 11:55:09

És mik ezek a pont-pont-pontok? A bekezdések elején ÉS a végén? Egy tizenkét éves emós fűzfapoéta szintjén mozog stilisztikailag ez a pártpénzből etetett dögevő.

dávidf 2013.03.08. 12:02:05

Nem keveset éltem Belgiumban, a posztoló egy féltudású, félművelt barom. Amit leírt, az nettó ökörség.

Volt egy könyv szüleim polcán, az volt a címe: Így láttam az NSZK-t ( www.fokapu.hu/index.php?cikklap_id=6713 ), na abban voltak ilyen megfejtések. Amikor a prosztó lepukkant kelet-európai felnyalt pártköcsög megnézi magának a Nyugatot, teli prekoncepciókkal és komplexusokkal.
Ez GFG is, ez Orbán meg a haverjai: a megtestesült, trabant- és hónaljszagú, más nyelveken csak nyögögő, előítéletes és végtelenül korlátolt kádárizmus egyenes ági leszármazottja.

sorhajóhadnagy 2013.03.08. 12:03:42

Ez olyan, mint amikor a Pravda-tudósító kb. a nyolcvanas években leírta a szovjet olvasóknak, mekkora nyomort látott Nyugaton.

Nekem úgy tűnik, a poszt-toló borzasztó előítéletekkel utazott ki fanyalogva Brüsszelbe, kifogott egy taxit, amely nem volt illatosítva, és onnan kezdve csak arról vett tudomást, ami előítéleteit visszaigazolta, illetve csak azokkal állt szóba, akik azt mondták, amit ő hallani szeretett volna.

Mit mondjak, politikai gondolkodótól elég furcsa, hogy nem érdekli az övétől eltérő vélemények halmaza.

...hacsak...

tableno 2013.03.08. 12:03:57

Baku biztosan sokkal tisztább város, és kongói is tutira kevesebb van. Legközelebb oda kell majd menni.

sorhajóhadnagy 2013.03.08. 12:16:30

Illetve egy érdekes megfigyelés: kimondottan úgy tűnik, mintha úgy érezné, ellenséges terepen mozog, ellenségek veszik körül. Paranoia. Nem lesz ennek jó vége.

Én azt vártam volna, hogy nevesíti találkozóit, valahogy így: "ezen a konferencián összefutottam x-el, a német szociáldemokraták európai kutatóintézetének elemzőjével, aki elárulta nekem, csak a pénzért vállalkozott arra a hóhérmunkára, hogy Magyarországot csepüli éjjel-nappal, a tuggyukkik útmutatása alapján, a német nagyvállalatok pénzén."

Némi utánajárással azt is kideríthette volna, hogy az Európai Parlamentben éppen legnagyobb frakció, a Néppárt elég hathatósan védi a Fideszt, és sok kellemetlen percet okoz a túloldalnak a baloldali pártok és kormányok ökörségeinek (Románia, Bulgária) felemlegetésével.

Várnám akkor kontrasztképpen moszkvai úti-beszámolóját, ott nyilván nem ülne büdös taxiba.

Sokadjára ötlik fel bennem, hogy a derék szerzőnek miért jó, ha totálisan szétzúzza a jobboldali értelmiségről alkotható képet. Újból megjegyzem: tőle, mint politikai gondolkodótól igényt tartanék a jobboldalon (Fideszen) belül egyre nyilvánvalóbb viták elemzésére. Sokáig már nem lehet elhitetni, hogy mindenki egyformán gondolkodik, vagy ha igen, nagyon keserves lesz az ébresztő.

Naivitás persze, tudom. De nekik lesz rosszabb, ha nem kapnak észbe.

raydo (törölt) 2013.03.08. 13:36:52

Ehhez képest a Férfiasság című írásod tényleg analitikus pornó.

Ez csak olyan kis, magyarkodó petting, ha már a szex nem maradhat ki az írásaidból.

útonjáró 2013.03.08. 15:28:00

Hm... úgy látszik, itt csak olyanok kommentelnek, akiket az bőszít fel, ha a Nyugatról írnak dehonesztáló, ill. általuk igaztalannak vélt dolgokat... Ha pedig ilyesmit Magyarországról írnak, akkor meg nem... Pedig magyarul írtok... vagy legalábbis, magyar nyelven...

raydo (törölt) 2013.03.08. 17:34:15

Úgy látod?
És az általad igaznak, vagy igaztalannak vélt? Csak így, ilyen bátran?
Nem érzed dehonesztálónak?
Mit is tesz a talentum? (felsorolás)

útonjáró 2013.03.08. 19:01:48

@raydo:
Valószínűleg bennem van a hiba, de nem igazán értem, mit is akarsz tőlem kérdezni... már amennyiben hozzám intézted a kérdéseket... ;)

währenßhöhleigkeitigchen 2013.03.08. 19:50:10

Haha. "A baloldal feltalálta magának az európai álláspontot." - ez jó vicc. A közös Európa polgári, keresztény, jobboldali-centrista ötlet. Az egyik ötletgazda (az, amelyik pártpolitikus volt):
www.assemblee-nationale.fr/sycomore/fiche.asp?num_dept=6358
és pártja:
www.amicalemrp.org/index2.php

A Montánúniót aláíró országok nagyobbrészt milyen kormányokkal is rendelkeztek? Évszám 1951, aláírók Belgium, Németország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia.

Jelenleg a legerősebb EU gazdaság, és amúgy az egyik legelkötelezetteb is mellette a német. Merkel melyik párthoz is tartozik?

A Barroso, amellett, hogy az EU Bizottság elnöke, az Európai Néppárt elnöke is. Orbán Viktor ugyanott alelnök.

"[...] de hol vannak a belgák?" Azért Belgiumot 90%ban még belgák lakják. Ha a szerző nem látta őket, tényleg felmerül a kérdés, hogy vajon melyik országban járt.

Ps: Az, hogy egy szakterület kiváló magyar utánpótlása nyugaton alja munkát végez, az nem őt, meg a nyugatot minősíti, hanem a magyar viszonyokat. Mert még így is megéri neki.

Pps: GFG, jártál már máskor is Európában? Remélem, az jobb volt. Mert pont a brüsszeli külvárosi környezet mint első nyugati élmény valószínűleg nem jó kezdés. Ki ajánlotta?

währenßhöhleigkeitigchen 2013.03.08. 19:59:34

@útonjáró: A baj nem az, hogy miről ír valótlanságot, hanem hogy valótlanságot ír. Nekünk, akik magyarul írunk. Bele a képünkbe.

Akikre te gondolsz, nem nekünk írtak. Nem is magyarul. Pár ilyet olvastam, és nyugi, ott is volt kritika. De azt nem értem, hogy miért itt kellene egy külföldi cikk miatt felhúznom magam, amikor GFG cikke az, ami okot ad rá?

raydo (törölt) 2013.03.08. 20:37:25

@útonjáró: Jaj, hát ezen ne rágódj! Az én soraimat akarod érteni, nem azt amire "válasz erre" hivatkozik.

Csupán túlzott önbizalomnak tartom kijelenteni, hogy úgy látszik, meg általuk igaztalannak vélt....

Azt meg a szerző tárta elénk, hogy "a talentum a létezőt méri, ítéli, alakítja; s ez a kritika.”

A talentum. :)

útonjáró 2013.03.08. 20:37:46

@währenßhöhleigkeitigchen:
Írnak sajnos magyarul is valótlanságokat Magyarországról, akár a tényeket tekintjük, akár az - időnként egészen extrém - véleményeket (amire pl. GFG is reflektált az előző bejegyzésében, hogy csak egyet említsek: progressziv.blog.hu/2013/02/24/az_orszag_elhagyasa_hazafias_kotelesseg#comments )

Aztán, hogy valótlanság-e, amiről GFG itt ír, hát, ez biztos szimpátia / antipátia kérdése, hogy mit gondol az ember. Én nem gondolom róla, hogy otthon a fotelból találta ki az egészet, vagy kint járt, de ilyesmit nem tapasztalt, és mégis ezt írta. Mert ekkor lenne nevezhető valótlanságnak, amit írt... Sokkal inkább azt sejtem, hogy látott ilyet is meg olyat is (mint ahogy az lenni szokott), és aztán, mikor a blogbejegyzését megírta, "szubjektíven válogatott a valóság elemei közül"... (megint csak: mint ahogy az lenni szokott)

És amire viszont itt senki sem rezonált (talán egy valaki az elején): van, ami szerintem is valóság, ill. amit jól lát úgy általában "a Nyugattal" kapcsolatban. Pl. szerintem ezt is: "A baloldal feltalálta magának az európai álláspontot." Nem akarok hosszas vitába belemenni, mert - gondolom - hozzám hasonlóan neked és a többieknek jobb dolga is van, mint ilyesmivel tölteni sok-sok időt (pláne trágár, anyázós stílusban), de azt valószínűleg Te is tudod, hogy ez nincs feltétlenül ellentétben azzal, hogy milyen alapokon indult el anno az Európai gondolat... csak ez olyan szerteágazó, és olyan messzire vezet, amit itt hosszú lenne kifejteni, pláne vitatkozni róla...

útonjáró 2013.03.08. 20:45:06

@raydo:
Ja, hát nem értettem, miért volnék én "bátor"..., ill. mihez is kellett részemről a bátorság... ;)
Remélem, nincs "túlzott" önbizalmam, csak amennyi "szükséges és elégséges" az élethez.
Azt gondolom, az "úgy látszik" egy egészen óvatos forma, az "általuk igaztalannak vélt" meg tényszerű... Nyilván ezzel jelzem, hogy akadhatnak olyanok, akik meg nem vélik azokat igaztalannak... De hát lehet másoknak más véleménye, nem igaz? ;)

raydo (törölt) 2013.03.08. 21:05:40

@útonjáró: Szerintem körbejársz. :)

Én azt érzékelem a posztból, hogy a NER GFG-je nem érzi jól magát Bábelben. Talán kellene keresni egy sportpszichológust Moszkvában is, vagy esetleg itthon! Hátha?!

útonjáró 2013.03.08. 21:49:53

@raydo:
Hm-hm... szóval körbe járok... hát nem kizárt... :)
és én volnék "bátor", meg "túlzott önbizalmú", amikor olyan óvatosan fogalmazok, hogy "úgy látszik"... ;)
De azt hiszem, bizonyos értelemben mindannyiunk körbe járunk, úgyhogy végül is kiegyezhetünk ebben! ;)

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.09. 20:53:01

Zsenikém! Legalább használj valami hejjesirásselenörzött!
Érzésem és a spell checkerem szerint az elölről még akkor is rövid ö, ha fidesznyik kretén írja!

parandroid 2013.03.11. 22:13:34

én ezt nem értem. tanát úr csapatáé az egész ország. kétharmad áll mögöttük. és mi a preokkupáció tárgya? a baloldal. minek foglalkozni egy maroknyi (ráadásul axiómaszerűen ostoba, agyhalott) szocionistával? ez a legnagyobb baj az országban? nincs más elemeznivaló?

tegyük fel, hogy mindannyian, akik nem tapsoló statisztái a jelen elmebajnak, elmegyünk/megtérünk/jóravalókká válunk. és utána? mi lesz az akolmeleg fűtőteste? mi lesz az ellenségkép, ami ellen lehet önfeledten, sósavas lehelettel békemenetelni?

maguknak olyan szükségük van az ellenzékre, mint egy falat kenyérre. nélkülük az önök mondnanivalója megszűnik.

a szó, amit keres: a köszönöm.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.04.15. 12:11:07

Kár, hogy nem aktívabb ez a blog. A poszt nem felülmúlhatatlan, a kommentek viszont alulmúlhatatlanok.

sorhajóhadnagy 2013.04.21. 13:25:37

@Vértes László:

Miért kár? Elfogyott a muníció, nincs hozzá se kedv, se energia. If you have nothing to say, say nothing.

Rémbódess 2013.04.30. 15:04:30

@sorhajóhadnagy: Ja, úgy tűnik, elfogyott az állami támogatás. A4-es oldalanként 300 ezerért blogra már nem telik... :-)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.05.19. 08:48:45

@embersport:
"Fodor 2011 szeptemberétől havi 700 és 745 EZER (bocs, fáradok) forint közötti összegért ad tanácsot a Fidesz Kulturális Kabinet Oktatási és Tudományos munkacsoportjának, illetve “törvényjavaslatra vonatkozó tanácsadást” is végez. Elemzést nem, de mondjuk ez nem csoda, hiszen ugye ő nem elemző, hanem gondolkodó, ami tök más műfaj. Összesen 19 szerződését találtuk meg 13,4 millió forint értékben. Ezt persze azon felül, amit munkahelye, a Századvég és kapcsolt részei egyébként kapnak.

Többször próbáltuk elérni G. Fodort, de sajnos nem reagált megkeresésünkre, úgyhogy pontosan nem lehet tudni milyen tanácsokat adott. Így a blogján elérhető munkáiból kell tippelnünk."

Hááááát... azok alapján, ez a szánalomhalmaz, amit itt elemzés címszó alatt, seggnyalásként végez a szerző, a "Szervilizmus bemutató anyaga" lehet maximum.
Ha már a Hírcsárda foglalt.
Szánalmas, de ez van, ehhez képest a cocik tollnokai is csak sima írógépek.

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) Együtt 2014 (3) EGYÜTT 2014 (1) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek