GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

GFG a Műveleti Területen 8.: Az Orbán-doktrína

2015.02.17. 11:51, gfg ,

Van itt egy hivatalos közlemény:

„André Goodfriend, a képviseletvezető helyettese családi okok miatt távozik a posztjáról, Magyarországról, és visszatér az Egyesült Államokba.”

Röviden: Goodfriend elment és Orbán győzött. Egész pontosan a távozás arról szól, hogy az Orbán-doktrína megnyerte az első nagy csatáját.

Annak a doktrínának a győzelme ez, amely az ideológia vezette külpolitika helyett a gazdasági érdeket teszi meg a diplomáciai kapcsolatok legfontosabb szervezőelvévé.

Mert miről is van szó?

Az ősszel a magyar belpolitkai életben hiperaktívvá váló Goodfriend számtalan interjúban elmondta, csak azt teszi, amit a kormánya elvár tőle. Azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok ugyan nem emel szót az ellen, hogy Magyarország „független és mondhatni kreatív külpolitikát” vigyen, de fenntartja magának a jogot, hogy „az Oroszországgal kapcsolatos külpolitikáról Magyarország szövetségeseivel nyílt párbeszédet folytasson.”

Goodfriend távozásával ez a párbeszéd ma úgy áll, hogy Magyarországnak jogában áll saját érdekeit követni.

Mert Magyarország a NATO tagja és uniós tagország, elkötelezve magát a nyugati értékrend mellett, de ettől még vannak / lehetnek jól felfogott gazdasági érdekei is.   

Az a tény, hogy mintegy két hét leforgása alatt Budapestre jött Merkel és Putyin, ennek a doktrínának az egyértelmű sikerét jelzi. Eszerint Oroszországgal és Németországgal egyszerre kell jóban lenni. Ez Magyarország érdeke. Enélkül Magyarország nem lehet sikeres.

Márpedig a Nyugatnak is az az érdeke, hogy a hozzá tartozó országok sikeresek legyenek.

Lehet, hogy erről is fog beszélni majd a hazájába visszatérő Goodfriend.

A bejegyzés trackback címe:

https://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr237182735

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: [G. Fodor Gábor]: Az Orbán-doktrína 2015.02.17. 12:26:01

Röviden: Goodfriend elment és Orbán győzött. Egész pontosan a távozás arról szól, hogy az Orbán-doktrína megnyerte az első nagy csatáját.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.17. 11:59:52

André Veesenmayer Badfriend búcsúdala a ballibáknak

Köszönöm, hogy imádtak, hogy szavamra vigyáztak,
De már ne gágogják dalukat nekem.
Köszönöm, hogy becéztek, de egy kissé elkéstek,
Mert titokban másé lett szivem -
Simicskáé!.

Egy dollár több mint száz beszéd.
Kis puccs meg orbánozás
Hevíti minden ballib szívét,
És nem kell semmi, semmi más!

Köszönöm, hogy seggem nyaltátok,
De elég már a gyomorforgás!
Váljunk el csendben mint barátok!
Nem kell több bélmozgás!

vénkujon 2015.02.17. 12:33:33

csúnyán szopatott titeket ez a csávó. viszont helyette nagyobb szararc jött..majd lessétek meg

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.17. 12:36:47

miért lehetetlen, hogy tényleg családi okok miatt kell hazamennie?

trisel 2015.02.17. 12:54:16

Nyehehe. És akkor mostan a Vida-doktrína meg a korrupció-doktrína is győzött, mert itt maradt a Vida is, meg a kitiltási ügy is? Vagy ez is itten a jól felfogott gazdasági érdeke Magyarországnak?
Édesistenkém, ki veszi be ezt a mértéktelen seggnyalást? Ahogy elnézem máshol se senki, még a megveszekedett orbánisták se, még ők is undorodnak, ki hitte volna!

humus 2015.02.17. 13:43:14

Óriási győzelem!!! Hosszú idő óta végre lett egy valódi nagykövet, és micsoda csoda: az ideiglenes ügyvivőt hazahívták! Grat!
Ja, és a kitiltásokat feloldották?

tibike3 2015.02.17. 13:44:23

DROGTESZTET !!!!! (bár lehet hogy ez csak a megszokott bértalpnyalás!!)Szánalmas - röhejes.

Hoppázó Beléndek 2015.02.17. 13:53:43

eddig gondolkodtam, mit jelenthet pompás szerzőnk nevében a G betű. simicskának köszönhetően azért nagyban tisztult a kép.

Gerilgfx 2015.02.17. 14:04:52

nekünk, magyaroknak három fasz van, amit szopnunk kell:

-az egyik a németeké(/osztrákoké), akik hatalmas kitettségekkel rendelkeznek nálunk, az import/export kapcsolatok nagyon jelentősek, a devizát is nagyrészt az ő tevékenységük nyomán szerzi az ország.

-Az oroszok, pusztán azért, mert közel vannak, bármikor képesek tankokkal ellátogatni budapestre mindenféle akadályba ütközés nélkül, és mert hatalmas felvevőpiac számunkra

-És az amerikaiak, akik amellett, hogy gombnyomásra eltűntethetik az egész orszáto a térképről, szinte minden csúcstechnológiát jelentő hardver és szoftvermegoldást birtokolva, és a bankrendszer fölött való gyakorlatilag korlátlan uralommal rendelkezve a teljes telekommunikációt, számítástechnikát, bankrendszert ellenőrzik magyarországon is, és ha egyet finganak, és azt mondják, hogy akkor holnaptól itt nem lehet több x86 processzort eladni, akkor számítástechnikai szempontból visszazuhanunk a 80-as évekbe, mert jelenleg a jambikuspentameter-informatikusmérnökeink képtelenek lennének pótolni ezeket a technikákat.

de ezen kívül a világ többi része gyakorlatilag nem létezik számunkra, ezzel a három fasszal viszont az a baj, hogy mindegyik másik irányba áll. az oroszok és az amerikaiak között teljes érdekellentét húzódik, a németek meg szeretnek mindent felvásárolni, a gyáraikban hozzájuk hű, nagypofájú, náci jellegű kápókat a munkásokra szabadítani, szóval nagyon érdekes, és nehéz úgy külpolitikát folytatni, hogy egyik partner se szerezzen közben jelentős érdeksérelmet a másik hasznára.

humus 2015.02.17. 14:14:32

Az is O.V. külpolitikájának győzelme, hogy sorra jönnek a volt KGB-s főemberek Magyaroszágra? Ha igen, akkor a legnagyobb győzelem ma lesz, amikor az egykori KGB-vezér megkoszotúzza az '56-os szabadságharcot legyőzők emlékművét! Hurrá! Gratula a Győzőnek!

György Szokolai 2015.02.17. 14:44:06

@humus: A National Security Agency nem küld főembereket, mert minek. A volt KGB főemberei meg milyen százpecsétes titkokat derítenek ki? Továbbra is támaszkodj az Index és a 444 álhíreire és boldog elvarázsolást!

humus 2015.02.17. 15:04:38

@György Szokolai: Aliyev és Putyin nem "kémek", ha erre gondolnál. És engem nem zavarnak azok az "álhírek", hogy itt voltak, vannak, mert meg tudom különböztetni a hírt és a véleményt. Boldog meg nem vagyok ezektől. Varázslatban meg te élsz, aki azt hiszi, hogy O. V. a érted és az ország (nemzet) érdekében tesz bármit is.

incze 2015.02.17. 18:06:16

@Gerilgfx: azért három csak, mert ennyi van geopolitikailag közvetlenül fölkínálva. de kapacitás lenne többre is.

rozsdamentes arcél 2015.02.17. 22:30:45

miért nem Szijjártó-doktrína? szegény kis teremlabdarúgót ne tegyük már zárójelbe, neki kell a világ összes véreskezű diktátorával lepacsiznia

Butuska 2015.02.17. 22:34:11

@tableno: Pontossan ezt akartam írni.... vagyis egy másik cikket, de mindegy is, a lényeg: nem kell a bloggolónak kapkodni a következtetésekkel, mert lehet, hogy az új nagykövet "csak egy szőke nő", de azért tudja, mi a dolga.

Nekem pont elég volt életem első 20 éve az orosz verzióban, nem akarom a maradék 30-at is orosz nyomás alatt tölteni.... OV-t meg csak megbuktatjuk végre, bár félek, amit elrabolt az országtól, azt nehéz lesz visszaszerezni.

Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel) 2015.02.17. 22:43:28

gfg stratégiai igazgató? a mellébészélés, a seggnyalás és gecinyelés stratégia?
Ez a jóbarát olyan eleganciával alázott titeket egyfolytában, amit ti sohasem fogtok megérteni.
Na nyalásra, nyelésre felkészülni, rajt!

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.17. 22:45:38

@doggfather: Annyira bírom, amikor a történések után kullogva változtatjátok a véleményeteket. Pár hete az ATV "független és objektív" beszélgetős műsorában még arról értekeztek a ballib értelmiség nagyjai, hogy bár jön Bell kisasszony,de azért szürke eminenciásként Goodfriend kavarja a lapokat a továbbiakban is. Ehhez képest most jött a pofáraesés. Ájjdekellemeten ;)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.17. 22:48:27

@vénkujon: Valószínűleg elkerülte a figyelmedet, hogy Goodfriend "szarkeverőként" megbukott. Így szépen hazahívták..
Colin Bell pedig nem profi diplomata. Azért kapta a nagyköveti posztot ebben a szép városban, mert pár millió dolcsit összekalapolt a Demokrata Párt kampányához..

apro_marosan_petergabor 2015.02.17. 22:48:34

A cikk szerzőjével egyetértek.
Magyarország a magyaroké, Európa az európaiaké, az USA partnerünk legyen, ne hűbérurunk.

halaloszto 2015.02.17. 22:55:15

@doggfather: mert az. csak azt nem ertem miert orulunk annak hogy legyoztuk a szovetsegesunket. ez mar megint ilyen fasza magyar virtus. mi jon meg? lesz unortodox nepesedespolitika is?

Furusina 2015.02.17. 23:21:08

Álláspontom szerint, először is Merkel nem kancellári minőségében látogatott ide Orbán meghívására amit Orbán is elismert: " egy hölgy érkezik " doktrínával. Másodszor, a kitiltási ügyben az egész ricsajt, az egész ungarische wirtschaft-ot a magyar politikai apparátus csinálta, az USA meglehetősen visszafogott, opponens reakciói mellett. Goodfriendet lehet túlmozgásosnak nevezni, de együtt lélegzett az országgal ahol szolgálatot teljesített. Az USA valóban, tapintatosan, és diszkréten viselkedik a rezsimmel, és az ügyvivő távozása valóban Orbán győzelme, egy balkáni lótolvaj ordenáré mocskolódásának győzelme. Végül Magyarország saját, önálló érdeke, az mi? Amit Orbán annak tart? Nem kéne nemzeti konzultációt tartani az atomról, ami csernobilizálódással órák alatt megsemmisítheti a teljes országot Nem kéne a mostani titkos tárgyalások anyagáról, és a vasárnapi zárva tartásról, nemzet konzultáció? Ahelyett, hogy marhaságokról tartanak, valójában nem létező, kamu konzultációkat?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.17. 23:23:41

@Butuska:

"Nekem pont elég volt életem első 20 éve az orosz verzióban, nem akarom a maradék 30-at is orosz nyomás alatt tölteni"

Aha, jobb lesz amaóerikai "nyomás" alatt, mi?

@doggfather:

"miért lehetetlen, hogy tényleg családi okok miatt kell hazamennie?"

Nem lehetetlen, csak nagyon furcs a "véletlen" egybeesés Bell érkezésével. Mert Bell nem karrierdiplomata, és minden előzetes felkészítése ellenére biztos van a követségen egy profi, aki minden alkalommal megmondja neki, miről mit kell mondania.

@A megvalósult amerikai ólom..:

"azért szürke eminenciásként Goodfriend kavarja a lapokat a továbbiakban is."

Gudfrend vállalhatatlanná vált. Valaki más lesz mostantól a háttérben.

@Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel):

"Ez a jóbarát olyan eleganciával alázott titeket egyfolytában, amit ti sohasem fogtok megérteni."

Ez abszolút összeegyeztethetetlen volt a diplomáciai státuszával. Szerinted mit szólna mondjuk a brit vagy a német kormány, ha az orosz követségi tanácsos alázná őket ugyanaúgy, mint itt minket Gudfrend? Na ugye.

Kánikula 2015.02.17. 23:23:46

@maxval bircaman szerkesztő: Egyet árulj el nekem? Hogy a picsában tudsz minden blogon első kommentelő lenni és napi átlag 36 kommentet tolni beleértve a szent estét is?
Hogy?

esetleg valami produktív munkát is csinálsz az életedben vagy csak okádod a hozzászólásokat?

hidroponi 2015.02.17. 23:25:58

fodorkam!

mar tudom mit jelent a neved elejen a G betu..simicska elarulta! :DDDD
te is csak az vagy mint az imadott gazdad!

mikka 2015.02.17. 23:27:21

@Gerilgfx: I assume you meant Jewamerica not the USA as I know that country. Let me tell you that Putin is more popular stateside than Obama..

2015.02.17. 23:27:41

@A megvalósult amerikai ólom..:
Tehát a tényeket időrendbe téve, és a te okoskodásod alapján a következő világosodik ki:
Goodfriend nem kavarta a szart, azt a magyar média tette. Goodfriend ugyanis nem nyilatkozott, egész addig, míg regnáló hülyéink el nem kezdték zrikálni.

Majd az USA vezetése úgy döntött, hogy visszahívja Goodfriendet, és ideküld egy szőke nőt, aki nem diplomata, de a támogatása fejében valamit nyújtani kell, legyen hát , kap egy feladatot, diplomáciait, valahol ott, ahol tök mindegy....
Mert az USA leírt bennünket, szarba sem néz, még egy másodvonalbeli diplomatára sem tart érdemesnek.

Ez aztán a győzelem! Büszke vagy arra, hogy szar vagy! Csak keményen!

Az igazi nagy győzelem az az, hogy Putyin eljött, pedig nem is hívta meg Orbán. Gondolom, nem a gáz volt a beszélgetés fő iránya. Csak azt ez a GEj fodor nem meri megírni. Mert bátor, gerinces.
Nyúlként bátran futott....

Tudományos libsizmus 2015.02.17. 23:28:29

Most, hogy Bajnai után Badfriend is elhúzott, nem marad más nektek libsik, mint Simicska, akiben bízhattok:)

mikka 2015.02.17. 23:28:37

@Kánikula: a kollégám de nem mondom meg hol dolgozik :)

2015.02.17. 23:29:03

@mikka: It is new for me. Obama is jewish?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.17. 23:29:32

@Furusina:

"Nem kéne nemzeti konzultációt tartani az atomról, ami csernobilizálódással órák alatt megsemmisítheti a teljes országot"

PAks 2-n nem csernobili típusú reaktorok lesznek. Ha komolyan emiatt aggódsz, akkor foglalkozz kicsit a két reaktortípus felépítésével.

"Nem kéne a mostani titkos tárgyalások anyagáról .... nemzet konzultáció?"

A TITKKOS tárgyalásokról? Nem azért titkosak, mert titkosak? Szerinted bármely nyugati országban nemzeti konzultációt tartanak az Obamával folytatott titkos tárgyalásokról? Javaslom, végy példát a demokrácia e (szerinted) mintaképeiről: majd ha ott nemzeti konzultációt tartanak efféle tárgyalásokról, akkor követeld, hogy nálunk is.

2015.02.17. 23:31:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem, tüneményes. Goodfriend nem bukott, mi buktunk. Nem vagyunk annyira sem érdekesek az USA-nak, hogy diplomatát küldjenek. Valamit adni kellett a csajnak, mert sokat fizetett, hát megkapta...

2015.02.17. 23:38:53

@Tudományos libsizmus: Már miért bízna bárki Simicskában? Orbán barátja volt.
De azért felhívnám a figyelmedet, hogy Orbán barátjának lenni nem nyugdíjas állás. De bárki, aki körülötte van, vagy társa, híve, állandó veszélynek van kitéve.

Kánikula 2015.02.17. 23:39:36

@mikka: Fasza.. helyette is ti dolgoztok vagy ő a főnök?

2015.02.17. 23:40:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Paksról meg annyit, hogy kicsit utána olvashatnál, mit jelentene, ha a Dunán rekord magasságú ár, vagy rekord alacsony vízállás alakulna ki.... mondjuk Paks leáll, vagy felrobban?

2015.02.17. 23:41:15

@mikka: nem kell megmondanod, hol dolgozol, tudjuk...

André Goodfriend 2015.02.17. 23:41:31

Kapjátok be, gyíkok, én leléptem!

2015.02.17. 23:46:19

@maxval bircaman szerkesztő: Legalább a szótagszám fogalmával lennél tisztában.
Mondjuk a lelki atyádnak azért majd gyónd meg...
Tudom, nem tehetsz róla, a prion beszél belőled...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.17. 23:49:52

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Mivel a távozásának valódi okát nem ismerjük (szerintem ez gesztus volt az USA részéről, de nyilván csak szerintem), kár ezen vitatkozni. Amúgy meg addig jó nekünk, amíg nem vagyunk érdekesek az USA-nak.

" Valamit adni kellett a csajnak, mert sokat fizetett, hát megkapta..."

Ne írj marhaságokat. A csaj nem fizetett (max. kisebb egyéni adományt adott), hanem gyűjtött. Aztán meg szerinted Szemerkényi Réka profi karrierdiplomata?

Peterpapo 2015.02.17. 23:56:56

Emberek! Minden nap egy hihetetlen történelmi győzelemnek lehetünk a szemtanúi. Orbán Viktor eltervezte és végre is hajtotta azon tervét, hogy a nap minden este térjen nyugovóra. Ezt a fantasztikus sikert naponta érzékelhetjük. Adjunk hálát a gec...., oh bocsánat az Úrnak, hogy mindezt megélhetjük!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 00:13:39

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Paksról meg annyit, hogy kicsit utána olvashatnál, mit jelentene, ha a Dunán rekord magasságú ár, vagy rekord alacsony vízállás alakulna ki.... mondjuk Paks leáll, vagy felrobban?"

Megint csak a műszaki tudatlanságodról tettél tanúbizonyságot, nem első, nem második, hanem sokadik alkalommal. Nem értem, miért jó neked, ha állandóan magadat égeted, de hát te tudod.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.02.18. 00:24:33

@mikka: Jo hely lehet. Lehet kozerdeku informacio volna, hogy hove NE jelentkezzen soha az ember...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 00:46:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: Látom betaláltam, sikerült előhoznom belőled az ordenáré patkányt..
Az amerikaiak teljesen hibás helyzetértékelés alapján azt hitték ostoba módon, hogy itt is működhet egy olyan forgatókönyv kisebb léptékben, mint Ukrajnában. Ennek a koordinálására, és az ellentétek gerjesztésére küldték ide Goodfriendet. Kudarcot vallot, hazament. Colin Bellel pedig visszatérnek az óvatosabb diplomáciához. Ezek a tények. Legfőbb pártfogótok végre elkotródott a picsába. Én megértem, hogy fáj..

Tomifinn 2015.02.18. 00:52:30

@Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel):

"Ez a jóbarát olyan eleganciával alázott titeket egyfolytában, amit ti sohasem fogtok megérteni. "
Akkor az hogy lehet, hogy Orbán stabilan a helyén, Goodfriend parkolópályán? :) Ezt a sikert valóban nehéz megérteni... :-)

Reszelő Aladár 2015.02.18. 01:40:34

Az USA csak úgy fel szokott adni országokat. Főleg egy ilyen ukrán konfliktus közepén. Ahova $ milliókat öntöt Soros György, és ahol az egyik legbefolyásosabb zsidó közösség él.
USA szempontból látszólag most Merkelnek fogadtunk hűségesküt, ami jobb mint Putyin, de azért a németekben nem stabad maradéktalanul megbízni. Van most más probléma.

Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel) 2015.02.18. 02:00:13

@Tomifinn: @Kovacs Nocraft Jozsefne: ennyi ostoba, sötét barmot egyrakáson! Az látszik, hogy a diplomáciából semmit nem értetek. A brit vagy a német kormány nem olyan sudribunkó, mint a pocakos focista kormánya, így ez elő sem fordulhatna. Nem a jóbarát állt ki a sajtó elé, hanem pocakosék feszegették a pofonládát. Ennél elegánsabban nem lehetett volna ezt a helyzetet kezelni, mint ahogy a jóbarát tette. Igazi diplomata. Tudjátok az a fajta, aki úgy küld el a kurva anyátokba, hogy alig várjátok, hogy indulhassatok! De ti ezt fel sem bírjátok fogni. Méghogy parkolópályán! Inkább mondjátok szépen Ildikó nacsasszony után: "Nem értem! Tolmácsot kérek!" Ő legalább elismeri.

Ez itt az óriási probléma, hogy van még jópár hozzátok hasonló birka, aki meggyőződésből bééééget, pedig egyre szarabb neki, de magatoknak sem meritek beismerni, hogy kurva nagy a baj, inkább nyelitek a gecit és böfögitek vissza. GFG legalább sok pénzért hülye, de ti...

bkkzol 2015.02.18. 02:13:33

Jól megkavarta Magyarországon is a sz.rt , most hazahívtak. Pihentetik és elküldik mashova kavarni. Neki ez a munkaja. Ha az usaban vadolnanak meg valakit konkret bizonyitekok nelkul ott vajon meddig jutna az ugy? A krrupcio ugyeben meg erosen korul kellene otthon is nezniuk. Ez a nemzeti erdekekre hivatkozva szoktak "kulonmegallapodas" kereteben lezarni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 02:15:05

@Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel):

"ennyi ostoba, sötét barmot egyrakáson! Az látszik, hogy a diplomáciából semmit nem értetek."

"van még jópár hozzátok hasonló birka"

"inkább nyelitek a gecit"

:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 02:26:21

@bkkzol:

"Ha az usaban vadolnanak meg valakit konkret bizonyitekok nelkul ott vajon meddig jutna az ugy?"

Expressis verbis senkit nem vádoltak korrupcióval. Mivel konkrét személyeket nem neveztek meg, ezért rágalmazás miatt sem lehet vádat emelni - ezért is volt hülyeség a Bedfrend elleni feljelentés. De nincs is itt semmi gond, ismeretlenül is mérget vennék rá, hogy a kitiltottak mindegyike korrupt gazember. És persze nem csak ők és nem csak a kormánypártokban.

Nem is ez a baj. Hanem az, hogy ezt az egészet politikai nyomásgyakorlás céljából tették, hiszen bár nem az USA kürtölte világgá a kitiltások tényét, biztosra vehették, hogy nyilvánosságra kerül - sőt az sincs kizárva, hogy súgtak a sajtónak. Végtére is a kormányzati oldalról történő szándékos kiszivárogtatás nem szokatlan dolog ott sem.

Hegyimеdve 2015.02.18. 03:47:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: Paksnak 100 m3 víz kell másodpercenkét a hűtéshez. Hogy ennyi ne legyen, ahhoz kvázi teljesen ki kellene száradnia a Dunának.

Hegyimеdve 2015.02.18. 03:52:44

"Az államháztartás névértéken számított konszolidált bruttó (maastrichti) adóssága a GDP 77,3 százaléka volt 2014 végén, éppen megegyezett az egy évvel korábbival - közölte az MNB. Vagyis hiába nőtt meglepő mértékben - éves szinten - 3,5 százalékkal GDP - a törvényi kötelezettségek ellenére sem sikerült csökkenteni az államadósságot. "

Siker, siker, siker...

nu pagagyí 2015.02.18. 05:44:12

Kár örülni Goodfriend távozásának. Jelentheti azt is, hogy az USA már nem tekinti baráti országnak Magyarországot és másfajta diplomáciai munkára van szükség, ha már a cikkíró nem hajlandó elhinni, hogy tényleg családi okok miatt távozik. Talán majd Belorussziából helyeznek át valakit, olyat aki nem fogja barátilag figyelmeztetni a magyar kormányzatot, hogy korrupt disznókkal van tele és hogy éppen kit tiltanak ki.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.18. 05:52:19

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem dolgoztam ki teljesen, ez tény. Ez csak egy vicc, így nem volt kedvem erre rászánni fél órát, hogy meglegyen az eredeti ritmusképlet.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.18. 05:54:04

@nu pagagyí:

Badfriend távozása a ballibek támogatásának végét jelenti az USA részéről. Most erősebben rámennek majd a Simicska-vonalra, ennyi az egész.

Ráadásul időközben nem Mo. már az USA legnagyobb problémája az EU-ban és a NATO-ban.

nu pagagyí 2015.02.18. 06:33:08

@maxval bircaman szerkesztő: Amúgy tetszik ez a Goodfriend-sztori. Először is, az ügyvivő nem nevezte meg azokat, akiket korrupció miatt kitiltottak az USÁ-ból, ők magukat leplezték le, aztán saját hülyeségükön felháborodva elkezdtek toporzékolni.

Az eset kapcsán a hülyéknek is világos lehet, hogy nálunk államilag irányított korrupcióról van szó. Teljes kormányzati védelmet élvez a közpénzek herdálása, baráti zsebekbe tömködése, a harácsolás útjában állók célirányos hatósági vegzálása.

Nem Goodfriend okozta a problémát, ő csak katalizátorként viselkedett az önleleplező show-hoz. A korrupt hatalom stiklijeinek egy része napfényre került és az örömködés kapcsán, most a hazudozás és agymosás technológiája is közszemlére kerül.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.18. 06:53:54

@nu pagagyí:

A egész ügyben a korrupciós szál csak a csomagolás volt a hozzád hasonló hiszékeny embereknek.

2015.02.18. 06:56:01

@Gerilgfx: "jelenleg a jambikuspentameter-informatikusmérnökeink képtelenek lennének pótolni ezeket a technikákat."

Na ezt azért tessék árnyalni. Tény, hogy sem egy német tulajdonú autóipari multi, sem pedig a magyar pógár nem érti, amit csinálok, de annak idején pl egy szegedi fejlesztőcsapat tagjaként (Cygron/Mindmaker) adatbányászattal(!) két egymás utáni évben kerültünk a csúcsra a Comdex-en (informatikai világkiállítás Las Vegasban, akkor az egyik legnagyobb a kevés közül). Olyan gépeken dolgoztunk, amit ma egy telefon kenterbe ver. Nem a technikán múlik, hanem a gondolkodás képességén.

De ha "nektek" bejön Deutsch sport és informatikai szakértő EU képviselő Tamás úr InternetKon-ja, és senki érdemben nem képes felfogni, hogy mit jelent, azért talán kár "minket" csesztetni. Még akkor is, ha önmagában az állítással nyilván egyetértek: jelenleg totális az informatikai függésünk (bár szerintem ez az egész világra igaz, itt is kölcsönös mogyorózás zajlik).

Oké?

... bocs az off topic-ért, de ebben a blogbejegyzésben semmi reagálásra érdemes gondolat nem volt, viszont a jambikuspentameter kiakasztott. Nesze neked egy trocheus: hajnalvilag.blogspot.hu/2014/10/a-tudas-hatalom.html :-)

MACISAJT 2015.02.18. 07:13:09

"Goodfriend elment és Orbán győzött. Egész pontosan a távozás arról szól, hogy az Orbán-doktrína megnyerte az első nagy csatáját."

Valójában nem.Nem az elsőt, a sokadikat nyerte.

Ne feledjük: az Erste, Raiffeisen, EBRD üzlettel kihúzta eddigi legnagyobb banki ellenségeinek méregfogát.

Ne feledjük: a Bertelsmannal kötött békéje a hazai RTL "liberálisainak" végét jelenti..

Ne feledjük: Merkel és Putyin látogatása olyan mértékben felértékelte Magyarországot, amire évek óta nem volt példa a régióban.

Ehhez képest az hogy Goodfriend láncos kutyát kénytelen voltak visszahívni, "személyes okokra"(muhaha) hivatkozva...más -már banális, Mark Palmer 1990-es esetére hajazó esemény.

zila5 2015.02.18. 07:26:15

@maxval bircaman szerkesztő:
Nálunk minden ügy korrupciós szálba van csomagolva.
Hagyományosan.

nu pagagyí 2015.02.18. 07:44:56

@maxval bircaman szerkesztő: Biztosan, ha te mondod. Nyilván ezzel a disznósággal akarták elterelni a figyelmemet egy másik disznóságról.

Az a probléma, hogy felesleges fáradozni, a szarnak nincs olyan része, ami jobb illatú lenne.

2015.02.18. 07:46:57

@Tudományos libsizmus:
Kérdezd meg Simicskát, Csányit, Pokornit, vagy Torgyánt, és még hosszú a sor.
Ki tudja, mikor válik valaki barátból ellenséggé, mert nem illik bele Orbán legújabb elklépzelésébe? Mondjuk az egészen hülyék talán nincsenek veszélynek kitéve. Ne aggódj...

oszt jónapot 2015.02.18. 07:55:36

@MACISAJT: Vártátok már, hogy végre megint a szovjetek faszát szophassátok, ugye Márk?

Pan Modry 2015.02.18. 07:56:25

Elegge elszomorito hogy ma olyan buta emberek juthatnak fodeszoldalon megmondoszerepbe mint GFG.
Nos, Goodfriend ami kritikat kapott USA oldalrol az pozitiv volt (raadasul ez a republikanus oldalrol jott (a hulyemagyarok kedveert az az ottani jobboldal).

Masreszt nem tudom annak hogyan tudnak orulni a fideszes ballibek, hogy mindenfele titkos szerzodeseken keresztul a fidesz kb. elarulja az orszagot eppen a ruszkiknak. Peldaul egy 3000 milliardos szerzodes eseten ez a titkolozas a magyar adofizetok szembekopese.

Nem is az a legnagyobb baj hogy Orban olyan amilyen, minden orszagban vannak mentalis betegseggel rendelkezo emberek, egyes diktaturakban (Ceasescu, Kim dinasztia) meg sokaig is hatalmon lehetnek, de hogy a 21. szazadban az orszag 15-20%-a meg szimpatizal is egy Orban fajtaval, nos, az szerintem elegge szanalmas.

konrada 2015.02.18. 07:58:38

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Nem vagyunk annyira sem érdekesek az USA-nak, hogy diplomatát küldjenek."

És ez baj??
...nem jó omen az, ha egy ország érdekes lesz az USA-nak, lásd Afganisztán, Irak, Libia példáját...

2015.02.18. 08:00:43

@Hegyimеdve: "Egy száraz nyáron a folyón másodpercenként ma is csak 700-800 köbméter víz folyik le. Ha még tovább apad, Paks II. miatt pedig ebből már másodpercenként 200 köbmétert kell kiemelnünk, annak már fele sem lesz tréfa. Nem is beszélve arról, ilyen körülmények között hogyan tartható a 30 fokos plafon, amelynek elérésekor teljesítménykorlátozást kell bevezetni - magyarázta a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa.

Az erőmű és tervezett bővítésének hatása az élő folyóra további kutatásokat igényel, ezeknek ki kell terjedniük a mélyvízi zónák részletes vizsgálatára is. jelenleg nem tudjuk, Paks II. belépésével valóban megépítik-e a már sokszor tervezett duzzasztót. Amennyiben igen, az összeadva a megnövekedett környezeti terheléssel teljesen új, komplikált helyzetet teremt, komolytalan kezelése pedig beláthatatlan következményekkel jár."

Vagy vízlépcső és duzzasztás, vagy szivattyúzás oldhatja meg a problémát. Kérdés, mennyivel lesz drágább az áram, ha ezeket is figyelembe kell venni. Az már most látszik, hogy a jelenlegi ártól jóval. Európa legdrágább áramtermelője lesz Magyarország.

konrada 2015.02.18. 08:03:33

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Jaja! már megint van rajta sapka!
...és mekkorát lehetne bele rúgni, ha azért lehetne b.szogatni, ha mások - akár politikai vetélytársai, akár oligarchák - kottájából játszana!;))

2015.02.18. 08:05:56

@konrada: Nem, nem baj. A lényeg, hogy Putyin szeressen. Mert az oroszok mindig csak jót hoztak. Igaz, vittek is valamit....

Tényleg, az orosz érdekszférában milyen jó is élni! Afganisztánban annyira sikeresek voltak, hogy miután kivonultak, az amerikaiak nem bírták megtörni őket.
És a belorusz elnök is csak viccből figyelmeztette a cégek vezetőit, hogy orosz kapcsolataikban térjenek át dollárelszámolásra a világpénz orosz rubel helyett...
És mennire jó Putyin barátjának lenni, az abból is látszik, hogy hogyan tűnnek el emberek szbériai kirándulásra, rácsos szanatóriumba, ólommérgezésben, vagy véletlen sugárszennyezésben.

oszt jónapot 2015.02.18. 08:06:07

@konrada: Faszt, jó ez így. Legalább az nyugtatja az embert, hogy előbb-utóbb a géjfodorok, meg a macisajtok is sorra kerülnek. :)

Pan Modry 2015.02.18. 08:07:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A paks2 arama enelkul is kurva draga, majdnem a piaci ar duplaja, raadasul totalisan rugalmatlan a lesz termelese.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.18. 08:10:54

Kedves GFG!

Szerintem mókás csávó volt Goodfriend. De most hogy futva menekült, ez nyilván azt jelenti, hogy Viktor győzött. Hiszen mindig mindenből ez a végső következtetés vezethető le: VIKTOR GYŐZŐTT. Büszkék lehetünk mind nemzetünk zseniális vezetőjére.

Amúgy az megvan, hogy amíg Viktor Putyinnal parolázott, addig az új amerikai nagykövet az ukrán nagykövet tiszteletére adott vacsorát? Gondolom, ez is a menekülés jele. És mi megint nem tudjuk, hogy kik a szövetségeseink. Ez egy orosz rulett Viktor részéről és a pisztoly az országra van szegezve.

2015.02.18. 08:12:17

@konrada: Te tényleg hülye vagy?
Orbán más kottájából játszik. Tudod, Magyarország NEM világhatalom, így az az elképzelés, hogy majd független akarattal, saját utat járva uraljuk jelenünk és jövőnk, gyógyszeres kezelést igénylő állapot.
Az, hogy az USA leírt bennünket, azt jelenti, hogy átengedett minden befolyást a németeknek. Nem tekint ránk szövetségesként.
És azért illene tisztában lenni azzal, hogy Magyarország gazdasági tevékenysége erősen külföld függő. Saját teljesítményünk az éhenhaláshoz elég. A nagy orosz medve pedig nem fog segíteni, mert neki is belső gondjai vannak. Semmilyen önállóságról nincs szó, vagy EU, vagy orosz befolyás alá akarsz tartozni, ennyi a kérdés, az orosz kicsit szarbb, erről van már némi tapasztalatunk.

Pan Modry 2015.02.18. 08:12:33

@Vállalhatatlan fordulat:

Viktor akkor is gyoz amikor veszit, ha a ketharmad aszondja hogy gyoz, akkor gyoz.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.18. 08:13:20

@Pan Modry: Szerinted GFG buta? Szerintem semmiképpen. Gerincre gyúhatna, de tudod egy év alatt keres ezzel annyi pénzt, amennyit te egész életedben nem fogsz. És neki belefér. Ez nem butaság... butaság semmiképpen. Picit olyan, mint Palácsik...Vajna Tímea... csak nem azzal "keres", hogy jól néz ki.

2015.02.18. 08:14:07

@Pan Modry: Igen, úgy tűnik. Ezért kell minden hülye magyarázat, miért szükséges mégis. Miközben az egyéb költségeket elhallgatjuk, az orosz függést pedig pozitívumnak állítjuk be.

2015.02.18. 08:16:23

@Vállalhatatlan fordulat: Szerintem a seggnyalás szolgalelkűség, megalkuvás, behódolás, nem az intelligencia fokmérője. Nem lesz valaki okos, mert megtűri a főnök. Lássuk be, azért Dojcs Tompika sem az eszéről híresült el...

MACISAJT 2015.02.18. 08:17:28

Summa summarum , a Merkel és a Putyin látogatás utáni helyzetet így lehet röviden összefoglalni:

A (balliberális) kutyák szokásukhoz híven vonyítanak.
A karaván meg eközben rendben halad.

Muhaha.

konrada 2015.02.18. 08:22:44

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ugyan már! miért kéne nekünk akármelyik világhatalommal háborút (akár hideget is)vívni??
Miért csak az az opció lehetne, hogy valakinek a fenekéből lógunk ki?
...mert egyébként jól látod: nem vagyunk mi olyan fontos ország, hogy profi diplomatákat kellene ide küldeni beavatkozni.
Tudomásul vették az amcsik, hogy amíg az ő befektetőiket hagyják élni, támogatni, addig nem gond, hogy az itt megtermelt termékeket - köztük az ő cégeikét is - oda adja el az ország, ahol megveszik (hiszen nekik szükségük nincs rá).
...s ha ez az orosz piac, hát akkor az. A pénznek USA-ban sincs szaga. Lásd: az EU az USA által is szorgalamzott embargó következtében közel 10%-kal csökkentette a szállítást Oroszországba.
...míg az USA ennyivel növelte...

...s egyetértünk abban is, hogy addig jó, míg nem veszi át az írányítást teljesen egy-egy érdekcsoport, mert azt megéltük már és elég nagyot szívtunk azzal, hogy egy kormánynak nem maradt mozgástere, mert megbuktatta egyből a háttérhatalom, ha mást akartak lépni: lásd Medgyessy és Gyurcsány elvetélt reformkisérletei...

igazi Ténytár 2015.02.18. 08:22:48

@ gfg "Az a tény, hogy mintegy két hét leforgása alatt Budapestre jött Merkel és Putyin, ennek a doktrínának az egyértelmű sikerét jelzi"

Az a siker, hogy SE MERKEL, SE PUTYIN NEM VOLT HAJLANDÓ EGYÜTT EMLÉKEZNI VELE az ÁTROHANUNK AZ ORSZÁGON HOSSZÚ hivatalos tárgyalást kivéve?

Az a siker, hogy Gyurcsánnyal megemlékezésezett a magyar 56-os áldozatokról (!), most meg Orban sehol megemlékezett az 56-ot LEVERŐ orosz áldozatokról?

2015.02.18. 08:23:00

@A megvalósult amerikai ólom..: Akkor mondhatjuk, hogy Goodfriendet visszahívták, ha parkolópályára került. Viszont ha kinevezik valami komolyabb helyre, akkor karriert csinált. Itt, és épp ezzel...
Ha így lenne, azért gondold majd át szellemi képességeidet, és elkötelezettségedet a fideszpropagandához.

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 08:25:34

Mi van, félrenéztek az index cenzorai??????

Teljesen korrekt poszt.

2015.02.18. 08:26:02

@konrada: Így van. A különbség, hogy az orosz nem fog olyan könnyen feladni semmit, ha Paks és gáz köt hozzá, akkor szarban vagyunk.
Kíváncsi lennék, mi volt a Putyin látogatás igazi témája. Mert nem tűnt boldognak szeretett vezérünk.... Putyin viszont egyre borzasztóbban néz ki....

igazi Ténytár 2015.02.18. 08:28:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Tényleg, az orosz érdekszférában milyen jó is élni!"

ja kérem a szekta tagok mint Macisajt, Birca, Beszélő majom, akkor meg más f@szt szoptak, hiszen akkor Orbán arra volt begerjedve és utalta Putyint!

_____
AZ OROSZOK MOST IS ÚGY BESZELNEK, MINT '56-ban

mandiner.hu/cikk/20140301_orban_viktor_az_oroszok_most_is_ugy_beszelnek_mint_56_ban

Magyarországnak van tapasztalata a vele szemben indított katonai akciókat illetően. Ezért is tartom fontosnak, hogy a politika, az erkölcs és a jövő szempontjából Magyarország egyértelműen foglaljon állást. Hazánkat az elmúlt évszázadban többször is elfoglalták, de nem emlékszem olyanra, amikor a bennünket megtámadók ne érezték volna igazságosnak, hogy elfoglalják városainkat, és a lakosság egy részét deportálják. Engem a 20. század történelmének fényében hidegen hagynak az agresszornak azon nyilatkozatai, miszerint semmi rosszat nem tettek.

Viszont a puszta tények szerint idegen csapatok állomásoznak egy másik ország területén, szétlőnek városokat és ártatlan civilek halnak meg.

Nem akarjuk, hogy a 21. század olyan legyen, mint amilyen a 20. század volt.

Ezért EGYÉRTELMŰEN ES ERŐTELJESEN KI KELL NYILVANITANI az EUROATLANTI ELKÖTELEZETTSÉGET.
____

Pan Modry 2015.02.18. 08:29:05

@Vállalhatatlan fordulat:

NEm hinnem hogy sokkal tobbet keresne nalam (sot, szerintem nem is keres tobbet, sot ha fogadnom kellene szerintem en jobban keresek), es nekem meg csak kutyaba sem kell lemennem ezert a penzert es nem kell egetnem magam nyilvanosan ilyen hulye dolgokkal mint ez a blog.

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 08:31:05

@MACISAJT: Na ebből ezek szerintem nem sokat fognak megérteni, persze nem is akarják.

Kellemetlen is felfogni, hogy az USA megértette, Mo.-n a balliberális ellenzékre értelmetlen alapozni.

Kissé későn esett le, hiszen Goodfriend sokáig hamis információkat közölt, de legalább leesett.

2015.02.18. 08:33:28

@konrada: Azért nincs könnyű helyzetetek, belátom. Nehéz kiigazodni Orbán kijelentésein.
Azt mondja, jön Putyin és megegyeznek a gázszállítástól. A hívek örömködnek, milyen fasza, megállapodunk, lesz orosz gáz!
Majd Orbán kijelenti, nincs új megállapodás. Hívek: óriási siker! Nem vagyunk elkötelezve, Orbán , a zseni, kitolta a döntést még pár évre!
Paksnál persze ez fel sem merült....
A gázszerződés sikertelensége vagy sikere tehát mindig annak eredményétől függ.

Ha a Magyar Nemzet megszellőztet egy ügyet és a kormány megnyilvánulásra késztet egy amerikai diplomatát, akkor is az amerikai a hibás.
Ha a Nemzet nem borítja a bilit, akkor most Goodfriend hozsánna és halleluja között távozott volna...
Tényleg, a Nemzet nem hazaáruló?

konrada 2015.02.18. 08:33:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:

...hát könnyebb a másikat lehülyézni, mint gondolkodni, az tény.
...mert te csak hiszed, hogy olyan qrva jó egy nagyhatalom kiemelt szövetségesének lenni egy ütköző zónában...

...pedig egyébként tudod, hogy egy ilyen kis országnak nem lehet saját lábán megállni, így ebben a geopolitikai helyzetben, gazdasági térben nagyon nem volna jó, ha az ország egyetlen felvevő piaca az USA lenne, mely nettó exportőr szint minden irányban, így a magyar termékekre nincs szüksége, ha csak az EU,mely szintén túltermelési válsággal küzd.

...no kb. ezért nem arcoskodik most az USA sem, mert itteni cégeinek a termékeit valahol el kell adni...
...de a németek sem, mert nekik is jó ez...

oszt jónapot 2015.02.18. 08:34:55

@♔bаtyu♔: Ja kibaszott sikertelen volt, végül is csak egymillió szavazót buktatok. :D

Ans1979 2015.02.18. 08:36:41

Azok számára, akik nem tudják a csodálatos GFG-t szellemi magaslataiba követni, azoknak elmagyarázom miért is nyert az Orbán doktrína:

Goodfriend ügyvivö tevékenységét végig Washingtonban határozták meg, és ö kivitelezöként pusztán frappáns humorát tudta hozzátenni. (btw. Respect, Mr. Goodfriend!)
Mukásságának eredményeként: a NAV egyes vezetöiröl az az image alakult ki, hogy korruptak. A Kormánypárt népszerüsége soha nem látott mértékben beszakadt (Orbán Viktoréval egyetemben). A civilek magukra találtak é elkezdtek véleményt nyilvánítani. A kormány elöször magyarázkodásba kényszerült, majd olyan grandiózus ötletekkel próbálta meg elvonni a figyelmet, mint a pisiltessünk meg minden dieákot.
Ezek után kinevezték Coleen Bell-t, aki bár lehetséges, hogy tehetséges és kreatív producer, de nem diplomata. Ebböl következik, hogy Washington 1.: nem tartja a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal (csak látszat szinten) 2.:továbbra is Washington fogja megmondani mit kell a nagykövetnek tennie, ö pedig jó producerként megvalósítja.
Ezek után André Goodfriendre Budapesten már nincsen szükség így visszahívták, é feltételezhetöen otthon felkínálnak neki egy szakmai kihívásokkal teli új megbízatást, vagy egy jól fizetö kényelmes munkát Washingtonban, esetleg mindkettöt.

Nomármost a csodálatos GFG azzal is érvel, hogy itt járt Angela Merkel és Vladimir Putyin is pár héten belül. Valóban itt jártak.
Az már egy másik kérdés, hogy az európai Unió legnagyobb hatalmú vezetöje, a valóban konzervatív Angela Merkel konkrétan és nyilvánosan kritizálta Orbán tevékenységeit és elmondta, hogy hülyeséget beszél.
Azt szintén csak lábjegyzetként említeném meg, hogy Putyin létogatása egy üzenet volt a nyugati világnak, melynek tartalma annyi, hogy: Keménykedhettek velem, de lám lám itt van egy balfasz paprikajancsi akinek köszönhetöen továbbra is fogadnak az EU-ban. bi-bi-biiiii

Azt mondják, hogy ha valaki halálos beteg, akkor minden nap egy kis gyözelem, nos ha ez igy van, akkor egyetértek a csodálatos GFG-vel: Valóban gyözött az Orbáni doktrína.

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 08:36:42

@igazi Ténytár: Inkább ki kellene lépni a NATO-ból.

2015.02.18. 08:37:54

@♔bаtyu♔: Goodfriend nem közölt információkat. A Magyar Nemzet közölte azokat...
Például Vida Ildikóról sem szólt egy szót sem...
Persze az mutatja szellemi színvonalukat, hogy feljelentette az amerikai ügyvivőt...világra szóló röhögés!
Miért nem Obamát? Akkor lehetne minősített is. Bűnszövetkezetben, társtettesként elkövetett rágalmazás....
Kacagjunk együtt! Nekem nevetséges, neked meg jól esik, ha hülyének néznek.

MACISAJT 2015.02.18. 08:39:00

Tény hogy az este ráklikkeltem a hitgyülis ATV-re, ahol a ballibsi megmondóemberek kinga gönczövától lengyel lászlóig verték magukat szakmányban a földhöz...

Hanem ekkor jött egy krausz tamás nevű "történész".
Nekem meg kiesett a távirányító a kezemből.
Ugyanis felrótta hogy miért hagyták az ukrán fasisztákat(!, így) hazudozni, mikor azok előbb hat ezer civilt mészároltak le...
És hogy az egész ukrán vezetés nem egyéb mint egy újfasiszta alakulat..

Muhaha.

oszt jónapot 2015.02.18. 08:40:08

@♔bаtyu♔: Hogy szerintetek Goodfriend bukó volt.

konrada 2015.02.18. 08:41:11

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Jaja! mennyivel egyszerübb csak azt leírni, hogy nem, mert ...

... viszont gondolkodni, mérlegelni, hát tényleg nem könnyű, mert nektek most az nem pálya...

(Ugye milyen rosszul esik neked is, ha téged csak egy birkanyáj tagjaként kezelnek. Pedig lehet, hogy van saját véleményed is.;))

2015.02.18. 08:41:56

@konrada: Namost akkor gondolkozzunk, Béláim!
Miért is kell púposkodni a némettel meg az amcsival? Ja, mert te írod: az orosz piac nagy felvevő, ezért kell vele jóban lenni. Ebben nics vita. De a meglévő piacok terhére? Nem mellette? Önmagad cáfolod az orbáni politikát. Nem lesz ennek jó vége!

saci02 2015.02.18. 08:42:15

@maxval bircaman szerkesztő:

Jo vers csak egy kis kiegeszitesre szorul:

André Veesenmayer Badfriend búcsúdala a ballibáknak

Köszönöm, hogy imádtak, hogy szavamra vigyáztak,
De már ne gágogják dalukat nekem.
Köszönöm, hogy becéztek, de egy kissé elkéstek,
Mert titokban másé lett szivem -
Simicskáé!.

Egy dollár több mint száz beszéd.
Kis puccs meg orbánozás
Hevíti minden ballib szívét,
És nem kell semmi, semmi más!
Csak jojjon meg tobb kitiltas!

Köszönöm, hogy seggem nyaltátok,
De elég már a gyomorforgás!
Váljunk el csendben mint barátok!
Nem kell több bélmozgás!
Csak legyen meg tobb kitiltas!

Bocs a plagizalasert :)

saci02 2015.02.18. 08:44:27

Tenyleg a nagy gyozelemben visszavontak a kitiltasokat? Vajon a hat kitiltott tenyleg nagy gyozelemnek ertekeli?

MACISAJT 2015.02.18. 08:45:19

@oszt jónapot: ("Hogy szerintetek Goodfriend bukó volt. ")

Á dehogy volt bukó..:P
Nézd meg,milyen szépen felhozta a ballibsi ellenzéket..:P
Ja hogy ez a Jobbik lett? Pech.

Sebaj, azért kellett hazamennie mert a Héber Egyetem értesítette hogy ne találják a szakdolgozatát...

Muhaha.

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 08:46:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nézd, ragozhatsz, de szerintem Goodfriend félretájékoztatta az USA-t azzal, hogy a balliberális ellenzék jelentőségét növelte.

Ezért is lett visszarendelve, az USA-ban megérthették, hogy a támogatás Orbánék mögött áll, a ballibsik politikai támogatása pedig árt az magyar-USA kapcsolatoknak.

oszt jónapot 2015.02.18. 08:46:26

@MACISAJT: Márk, neked akkor se lesz jó, ha a Jobbik nyer. ;)

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 08:47:31

@oszt jónapot: Goodfriend dehogyis bukott. Ő maga mondta, hogy imádja a hideget, a sok havat, szereti ha korán sötétedik.

Jutalomból helyezik majd át Alaszkába:)))))))))))

MACISAJT 2015.02.18. 08:51:09

Az orosz elnök beszélt arról is, hogy a Déli Áramlat nevű gázvezeték tervét kénytelenek voltak lezárni – mégpedig azért, mert az Európai Unió nem engedte ezt nekik megvalósítani –, de bíznak benne, hogy fel tudják használni az eddig létrehozott elemeket, például a magyarországi leányvállalatot a most formálódó új terveknél, például a Török Áramlatnak nevezett gázvezetéknél. Putyin azt is mondta: támogatni fogják a Mol törekvéseit, hogy növelje az olajkitermelést Nyugat-Szibériában.

Orbán ehhez hozzátette, hogy az oroszok részvétele nélkül nem lehet Európa energiabiztonságát megoldani, aki az ellenkezőjét állítja, illúziókat kerget. A magyar kormányfő bízik benne, hogy a Déli Áramlat helyett megvalósul Törökország részvételével egy új beruházás, eszerint Macedónián, Szerbián keresztül jöhetne Magyarországra a gáz.

És már érkezik is hamarosan a török miniszterelnök Magyarországra...

Hát csoda hogy ettől jó néhány ballibsit kivert a víz?

gmihaly 2015.02.18. 08:52:51

A fő baj az volt vele, hogy ügyvivő volt, ideiglenes nagykövet-pótló, de túlspilázta a szerepét. Kapott egy főnököt, aki mégsem nyuszika. Túl élénkek voltak a kapcsolatai a Mazsihisz-szel, a többi zsidó szervezet rovására. Csakhogy azok már túl öregek, akárcsak a balosok "mentorai". Az ő eszmerendszerükben túl sok a dogma, tabu, tudomásul nem vett, a magyarságot súlyosan érintő probléma, de nagyon szeretnének megélni még egy nekik kedves változást. Csak hát az Ész, Erő, Szent Akarat már halványan pislákol bennük, és túl későn fogtak az utódneveléshez. A fiatalok, akik most tüntikéznek, pl. ezért nem rendelkeznek "koherens" eszmékkel.

2015.02.18. 08:54:33

@konrada: Bizony, nem könnyű mérlegelni... birkanyáj? Amit a fideszpropaganda mond, azt szajkózod... ha gázmegállapodás lesz, akkor Orbán zseni, ha nem köti meg, akkor zseni!
Ha kézenfogva kihúzzák a sajtótájékoztatóról, akkor zseni, ha Putyin meghívatja magát vele, akkor zseni, ha az ukrán elnökkel tárgyal,akkor zseni, ha nem szállít gázt Ukrajnába, akkor zseni, ha a lengyelektől importál felvonulókat, akkor zseni, ha ki kell utaznia Lengyelországba, magyarázkodni eddigi barátainknak, akkor zseni....
mindegy, mit csinál, neked akkor is ő a csúcs.

Pan Modry 2015.02.18. 08:58:26

@MACISAJT:

Nos, egyreszt hulyeseg amit irsz. Orosz gaz nelkul is meg lehet oldani europa energiaproblemait, bonyolultabb, de meglehet.
A gaz szerepe az aramtermelesben csokkenoben, ez onmagaban viszi le a gaz arat, mert csokken a keresleti oldal. Ha megis szukseg van gazra akkor az LNG-vel megoldhato. Annyira nem fontos az orosz gaz, hogy amiatt akar minimalis engedmenyeket is kellene tenni Putinnak.
Az pedig hogy jelenleg a magyarok kitettsege ilyen nagy az orosz gazzal szemben az igazabol csak a magyarok hulyesege es rovidlatosagara utal.

tonypek 2015.02.18. 08:59:49

Akkor is OV fog győzni amikor USAban következő elnököt választanak? Na nem már.
Nálunk meg marad a pórázon vezetett szélkakas.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.18. 09:05:13

@♔bаtyu♔: Nem, csak az index baloldalisága csak a te fantáziádban létezik. Ennyi.

high up! 2015.02.18. 09:10:52

@MACISAJT:

Ti seggyhülye fidióta cseléd népség, hogy érzitek magatokat, hogy pár éve még hánynotok kellett az illibsi ruszkikra, ma meg vezényszóra nyalni a seggüket?

Ócsó gáz? Mihez képest? És ha még az is lenne, akkor meg Pakson 10-szeres luxusprifittal veszi majd vissza a Pityun gazdid a te kis hülye nyugger rezsicsökkentésedet

Idióta szolganép, nektek tényleg a szovjet gyarmati sosrs jár, nem pedig a fejlett Európa.

FOLYTASSUK!

dr kíváncsivagyok 2015.02.18. 09:11:31

"Goodfriend távozásával ez a párbeszéd ma úgy áll, hogy Magyarországnak jogában áll saját érdekeit követni.

Mert Magyarország a NATO tagja és uniós tagország, elkötelezve magát a nyugati értékrend mellett, de ettől még vannak / lehetnek jól felfogott gazdasági érdekei is. "
1.) Saját érdek az állam által irányított korrupció ?
2.)Jól felfogott gazdasági érdek a haverok és családtagok korrupt , kozpénzbol( vagy magántulajdonból !) torténo milliárdos "feltokésítése " ??
3.) Goodfriend hazament,....visszavonták a 6 kitiltottra vonatkozó rendeletet ????

2015.02.18. 09:23:49

@MACISAJT: Érdekes, arról nincs tudomásod, hogy a bulgárok és románok leültek megállapodni a dél felől érkező gázvezeték ügyében. Eddig Magyarország is benne volt a csapatban, most nem tartották érdemesnek meghívni őket, mondván, kész tények elé lehet állítani a magyar félt, úgysincs más választása. Igaz, az a gáz nem orosz....

2015.02.18. 09:26:37

@gmihaly: Miért váltották le Goodfriendet? Van valami információd? Ja, csak kivetíted vágyaidat, avagy elhiszed, fenntartás nélkül, amit a propaganda sugall.
Mi van, ha ez ütemezett volt? Mi van, ha Hely kellett a szőke libának, mert sok pénzt fizetett, és be kellett fogni a száját? Tényleg, miért nem egy szakembert (diplomatát) küldtek, ha oly nagyon fontos Magyarország, az orosz kapcsolatai miatt?

konrada 2015.02.18. 09:28:00

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...no akkor írd le, mit kellett volna tenni.

A jóbarát közölte, hogy állami tisztségviselőket tiltottak ki korrupció vádjával.
Erre természetesen harapott a média, és mint le is írták, ez alkalmas volt lejáratásra.

Mivel a nyomásgyakorlás miatt kipattant, hogy a NAV elnöke az egyik érintett, és erre utalt a jóbarát is, valamit lépni kellett.

Egy rendes demokráciában persze elég a vád és feltételezés is, hogy a megvádolt Guantanamo-n találja magát, de ebben a diktatúrában sajnos ez így nem megy. A vádlónak kell bizonyítani, nem a vádlottnak.

...s ha a vádló csak sejtet, nem vállalja a szavait, akkor valahogyan védeni kell magát a megvádoltnak.
És erre találták ki a rágalmazási eljárást, mert abban vagy kiderülhet, kinek van igaza.
...de csak diktatúrákban, mert demokráciában nem kell bizonyítani...

...az meg, hogy tudott volt, hogy a jóbarát nem saját akaratából kavart, hanem mások utasítására, ami miatt védett, azt egy dolog.
...elvégre az is válasz, ha nem vállalja fel vádjait védettségre hivatkozva...

...még ha ezt nehéz is megérteni annak, akinek elég a vád is...

2015.02.18. 09:30:56

@MACISAJT: Az orosz gáz azért olcsó, mert különben nem vennék meg. Ez ennyire egyszerű. Az orosz gáz most annyira olcsó, hogy folyamatosan veszteséget okoz az orosznak, hogy kénytelen az ukránoknak szállítani, mégpedig akciós áron, hogy kénytelen leállítani futó projektjeit, hogy a gazdasága megroggyant, hogy nincs pénze fejlesztésre, ami a jövő záloga, hogy Paks beruházását.... miről beszélgettek, Putyin és Orbán, mert ugye a gázról megállapodtak, hogy nem állapodnak meg. Ennyi? Véletlenül sem Paksról?
Tudod, ha legalább megjelent volna a közleményben, hogy Paksot mindkét fél továbbra is fontosnak tartja... de nem volt ilyen.

vNHM 2015.02.18. 09:33:04

Qurva anyjat goodfriend-nek. Kis buzi pöcs, hala Istennek h eltakarodott.

Pan Modry 2015.02.18. 09:34:41

@MACISAJT:

de hiszen ti vagytok a legnagyobb ballibsik? Magyarorszagon a ballibsi jelentese leginkabb a kormanyon levo eredmenytelen es eredmenytelenseget folyamatosan kifogasokkal magyarazo hozzanemerto tolvaj banda...

Ugyhogy ezek eppen ti vagytok, es aki itten tajtekzik az eppen te vagy :)

Nagyott valtozott a vilag, mi? :DDD

gmihaly 2015.02.18. 09:48:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: A tény az, hogy vette a kalapját és ment. A végén már tényleg elszabadult hajóágyúként játszotta az eszét. Nem titkosak a zsidó államhoz és szervezetekhez kapcsolódó kötődései sem. És az Amerikában ügyködő Gáti Karcsi bácsi is tényező a büntikoncepciójával. Ez a kitiltósdi és a korrupciókampány sem úgy sült el, ahogy a kiötlői remélték, a médiabéli sulykolás pedig egyre kontraproduktívabb (ellenszenves, negatív eredménnyel). Az ilyen lózungok helyett kellene "rendezni végre közös ügyeinket", pölö azokat, amelyek 98 éve lettek elqrva, amikor Amerika "beszállt" "segíteni" európai "elvbarátainak". És pl. a "nemzeti önrendelkező" Woodrow Wilson, a marha és Edvard Benes, a gazember.

oszt jónapot 2015.02.18. 10:08:24

@MACISAJT: " És már érkezik is hamarosan a török miniszterelnök Magyarországra..."
Ne felejtsétek majd elvinni Mohácsra koszorúzni. :D

mortullus 2015.02.18. 10:16:26

@oszt jónapot: Látom előszeretettel nevezel néven itt usereket, légy szíves akkor te is mutatkozzál be
kis kötsög :)

oszt jónapot 2015.02.18. 10:17:24

@mortullus: Nem mindenkit, csak aki a mi pénzünkből írogat a minisztériumból. :)

Pan Modry 2015.02.18. 10:17:28

@oszt jónapot:

jaja, miutan megunnepeltuk az orosz elnokkel hogy a orosz katonak megszalltak magyarorszagot es lemeszaroltak magyarok tizezreit, majd evtizedekig itt eloskodtek, eppen itt az ideje hogy a torok elnokkel megunnepeljuk a 150 eves perszonaluniot, es azok galad magyarok lemeszarlasat akik az oszman-magyar perszonalunio ellen felleptek.

ex-dr. vuk 2015.02.18. 10:25:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Aha, jobb lesz amaóerikai "nyomás" alatt, mi? "

Melyik orszag nyomja el a sajat polgarait jobban? Hol van nagyobb szabadsag, amerikaban vagy az oroszoknal?

Szoval inkabb amerika "nyomjon el", mint az oroszok...

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 10:32:14

@MACISAJT: Ezen én is megdöbbentem. Török, görög, macedon, szerb, magyar útvonal. A végén még megmenekül a projekt.

Erő e-meló 2015.02.18. 10:36:35

Goodbye my friend,
Goodfriend

"Oh we never know where life will take us
We know it's just a ride on the wheel
And we never know when death will shake us
And we wonder how it will feel

So goodbye my friend
I know I'll never see you again
But the time together through all the years
Will take away these tears
It's OK now
Goodbye my friend

I'd see a lot of things that made me crazy
And I guess I held on to you
You could've run away and left, well maybe
But it wasn't time and we both knew

So goodbye my friend
I know I'll never see you again"

www.youtube.com/watch?v=HjespGPhoMw

high up! 2015.02.18. 10:36:41

Orbaneszku Europa Beteg embere.
Illetve Moszkva által fizetett bérbomlasztója az EU-nak.

Mint a Fosabbik.
Ez a közpénzekből kitartott senkiházi Géfodor meg az udvari seggnyalója. Ha 30 évvel korábban élnénk, akkor ez a kretén géfodor Ceaucescu seggét nyalta volna pont ilyen szolgaian.

Orbaneszku egyébként az utóbbi években Putyin kottájából kopírozta a szovjet illibsi államot Magyarországra:

1. Teremtsd meg a magad teljhatalmát (választási törvények, közszolgálati TV stb elszovjetesítése)

2. államosítsd be az energia, bankszektort, hogy a te embereid kontrollálják a gazdaságot és nyúlják le a hatalmas extra profitot

3. Teremtsd meg 10-12 általad kiemlet surmóból a nyalonc oligarcha klánodat (simicska, nyerges, mészáros mangalica lörinc, garancsi, heim péter, gyros 100, bandi vajna), akiknek átjátszod az állami vagyon jó részét, ezáltal a gazdaságot a te oligarcha klánod ellenőrzi

4. Az alsóbb szinten levő nyaloncaidat is elégítsd ki állami osztogatással (földmuty, Trafik mutyi)

5. Az 1 millió birkahülye táborodat meg tartsd egyben állandó hisztériával a "ballib", "USA meg EU" nevezetü rémképekkel

+1: a titkos svájci és offshore bankszámláidról meg sose beszélj

FOLYTASSUK!

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 10:42:58

@high up!: Folytassuk, de előbb a nővér beadja ezt a kis szurit.

mortullus 2015.02.18. 10:43:42

@oszt jónapot: sajnálod tőle azt a rád eső 2-3 Ft-ot? van neked szíved?

MACISAJT 2015.02.18. 10:44:38

@♔bаtyu♔: (" Ezen én is megdöbbentem. Török, görög, macedon, szerb, magyar útvonal. A végén még megmenekül a projekt. ")

Naná.
Nem véletlen hogy az EU most már "támogatná" a Déli Áramlatot...
A bolgárok meg megköszönhetik a kimaradásukat.

No de. 2001 éve jut az eszembe.
Akkor az USA úgy gondolta hogy van egy rakás sivatagban rozsdásodó F-16-sa és azokat Magyarországnak kötelessége megvenni.
A svédek meg úgy gondolták hogy nekik van vadiúj Grippenjeik és az az ajánlatuk hogy a vételárat teljes egészében gazdasági befektetésekkel ellentételezik.

És az USA borzasztóan meglepődött hogy Orbánék a svédek ajánlatát fogadták el.Rikácsolt is Nancy Goodman Brinker, brekegett is az "antiszemitizmusról".

Most is valami hasonló történik.
Évekig próbálták a gatik, goodfriendek, meliák Orbánékat karanténba zárni. Csak úgy ömlöttek a "demokratikus intelmek", sportot csinált a világcsendőr abból hogy mindenbe belepofázzanak ami Magyarországon történik.
Hát, így jártak.Pedig most helikoptereket adnának el.
És adogatnak vacsorákat Putyin látogatása közben az ukrán..ügyvívőnek..:P

Egyszer talán eszükbe jut hogy Orbánékat és egyben Magyarországot folyamatosan sértegetni, bántani nem a legcélszerűbb taktika.
Mert errefelé ismerik még a cirkuszból is a mondást hogy :"van mááásik"....

Peterpapo 2015.02.18. 10:54:00

@MACISAJT:

A második mondatod tényleg nagyon vicces volt. :) Még most is sírok a röhögéstől. :D :D :D :D :D A karaván rendben halad! Még csak most kezdődött, de ez az év vicce. :D :D :D

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 10:54:46

@MACISAJT: 2 világ határán állva nyilván pontosan ugyanazt kell csinálni, amit az osztrákok is csináltak 40 évig.

Mindenkivel jóban lenni, eladni, sőt eladni a többiekét is.

konrada 2015.02.18. 10:57:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...no akkor írd le, mit kellett volna tenni.

A jóbarát közölte, hogy állami tisztségviselőket tiltottak ki korrupció vádjával.
Erre természetesen harapott a média, és mint le is írták, ez alkalmas volt lejáratásra.

Mivel a nyomásgyakorlás miatt kipattant, hogy a NAV elnöke az egyik érintett, és erre utalt a jóbarát is, valamit lépni kellett.

Egy rendes demokráciában persze elég a vád és feltételezés is, hogy a megvádolt Guantanamo-n találja magát, de ebben a diktatúrában sajnos ez így nem megy. A vádlónak kell bizonyítani, nem a vádlottnak.

...s ha a vádló csak sejtet, nem vállalja a szavait, akkor valahogyan védeni kell magát a megvádoltnak.
És erre találták ki a rágalmazási eljárást, mert abban vagy kiderülhet, kinek van igaza.
...de csak diktatúrákban, mert demokráciában nem kell bizonyítani...

...az meg, hogy tudott volt, hogy a jóbarát nem saját akaratából kavart, hanem mások utasítására, ami miatt védett, azt egy dolog.
...elvégre az is válasz, ha nem vállalja fel vádjait védettségre hivatkozva...

...még ha ezt nehéz is megérteni annak, akinek elég a vád is...

oszt jónapot 2015.02.18. 10:59:56

@MACISAJT: Igen és a Gripent gyártó konszern fél Európát végigkente, csak mi vettük meg a két szép szemükért a NATO hadrendbe nem passzoló, háborúban soha nem repült gépeket. :)

konrada 2015.02.18. 11:02:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nézd, ezek szerint mást gondolunk a birkanyájról.
Nekem az a birkanyáj, aki érv és gondolkodás nélkül elfogadja azt, amit el akar fogadni.
Neked meg az, akinél mérlegelés után van, amiben egyetért olyannal, amiről a másik birkanyájnak mást mondtak.;))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 11:04:38

@ex-dr. vuk:

"Szoval inkabb amerika "nyomjon el", mint az oroszok..."

Szóval inkább egyik sem. Orbán egyensúlyozgatása éppen ezt a célt szolgálja. Nyilván nem tetszik a nyugati hatalmaknak, de Magyarországnak vannak saját érdekei is. Pl. az olcsó(bb) gáz, mert Nyugatról csak drágábban jönne, na meg nem célszerű haragban lenni egyik nagy felvevőpiacunkkal, amely egyben még ma is atomnagyhatalom.

Sok mindenben nem értek egyet Orbán politikájával, főleg a belpolitikájával, de ebben éppen igen. Lehet orbánfaszszopózni, leszarom (ez nem neked szól).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 11:06:05

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Egyszerű vagy, mint a faék, de sajnos egyben azt is példázod, hogy a faék is nagyon el tud romolni.

mortullus 2015.02.18. 11:06:17

Én meg ezt a fene nagy észak-atlanti (értsd: amerikai) elköteleződést nem értem? Oké anno csatlakoztunk a natohoz, volt bennünk a lengyeles oroszfélsz, azóta ők még nem de mi kigyógyultunk belőle.

De mit hozott nékünk a nagy Ámérika? Ami miatt minden nap minden órájának minden percében el kell köteleznünk magunkat az usa mellett?
Cola farmer hamburger hollywoodi filmek? Hűha ez teljesítmény!

Kaptunk szép nagy bombákat a II világháborúban, Debrecenben például megcsodálhattuk az ősi (200 éves) amerikai térrendezési módszereket, avagy hogyan csináljunk egy több tízezres város belvárosi részén 3 utcából egy teret a levegőből. Meg hogyan díszítsük fel a debreceni fákat májusfának krepp papír helyett emberi belekkel.

Aztán mit kaptunk még? 56-ban sok-sok segítséget, úgy rohantak segíteni, hogy majd orra buktak. Az diplomásokat elszívták magukhoz, a többi maradék meg kit érdekel?

Mi volt itt még? 70-es évektől módszeres eladósítás wall streeti segítséggel, Fekete János tervei szerint. (akinek a sírját az összes kóbor állat szrja össze)

Hirtelen ennyi jutott eszembe. De ha valakinek van még nyugodtan kiegészítheti.

Ha az EU nem áll ki magáért "Fuck the USA" kiáltással, nem védi meg az érdekeit, nem akadályozza meg az újabb vérontó háborút akkor szrt sem ért az eddigi 60 éve.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 11:09:42

@mortullus:

"Aztán mit kaptunk még? 56-ban sok-sok segítséget, úgy rohantak segíteni, hogy majd orra buktak. Az diplomásokat elszívták magukhoz, a többi maradék meg kit érdekel?"

Még mindig azt mondom, hogy jobban jártunk azzal, hogy nem jöttek segíteni, Nem jártunk volna jól azzal, ha magyar földön ütköznek meg a szovjet és amerikai csapatok. Hidd el, jóval több magyar halálos áldozattal járt volna, mint amennyivel '56 után a kádári terror járt. Bár az is valószínű, hogy kaptunk volna valamiféle Marshall-segélyt, mint a németek, de a halottakat az sem lett volna képes feltámasztani.

oszt jónapot 2015.02.18. 11:10:26

@mortullus: Most légy szíves sorold fel ilyen tételesen, hogy mit hozott nekünk Oroszország is! Köszi.

mortullus 2015.02.18. 11:14:59

@oszt jónapot: Semmi jobbat mint az amerikaiak. Ezért nem értem én ezt a fene nagy kettős mércét. Az szovjet megszállás, után jött a wall-streeti megszállás, és mindenki tapsol örömében hurrá, hurrá!

oszt jónapot 2015.02.18. 11:17:52

@mortullus: "jobbat"
:D vicces vagy.
- Az amerikaiak hány szabadságharcunkat vertek le?
- Hány évig tartottak minket megszállva?
- Hány polgárunkat ölték meg?
- Hány nőt erőszakoltak meg?

Tudományos libsizmus 2015.02.18. 11:18:58

Ez a gázvezeték dolog kicsit olyan, mint az iráni atom.

Még a sah idejében a Siemens épített egy atomerőművet Iránban, legálisan, szabályosan. Pár év múlva az irakiak lebombázták az iraki-iráni háborúban. A '90-es években úgy döntöttek, újjáépítik. De akkor már "lator rezsim" volt Teheránban.

Megkeresték a Siemens-t, hogy építsék újjá. Az amerikai kormány közbelépett és a Siemens nem írt alá. Erre mentek az irániak az oroszokhoz. Ott Clinton személyesen interveniált Jelcinnél, Jelcin kirúgta az illetékes minisztert, így az orosz üzletből sem lett semmi.

Harmadszorra mentek Pakisztánba atomért, ott pedig azt az Ali Butto vagy hogy hívják pakisztáni atom-gurut helyeztették az amcsik házi őrizetbe.

Erre Irán azt mondta, hogy kapják be az amcsik (az USA, aki aláírója az atomsorompó egyezménynek, nem akadályozhat meg más országokat abban, hogy atomot békés célokra használjanak). Megcsinálják ők maguk az atomot. De mivel Iránnak nincs urándúsítója, ilyet 4-5 (szintén az USA felügyelete alatt álló ország) tud építeni, elkezdtek építeni egy nehézvizes reaktort, amitől az amcsik agyvérzést kaptak. Ez a reaktortípus plutoniumot termel, ami egyből mehet az atombombába. Ennyi eszük van kérem szépen az amcsiknak.

Most az EU akadályozza a Déli Áramlatot, aztán csodálkoznak, ha kedvenc Ukrajnájukat megkerülve fognak építeni egy másikat.

konrada 2015.02.18. 11:19:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:
S mondjad, mi az, amit eddig vettek jó pénzért a német és amerikai piacon, amit most már nem vesznek???

...de tudom, az már púposkodásnak számít, ha onnan, ahol eddig tövig benyaltak, és akiket apró pénzért meg lehetett venni, kiállnak a saját érdekeiért.

...de azt is tudom, hogy van olyan pontja is egy üzletnek, ahol mindkét fél jól jár, még ha az egyik kevesebbet is nyer annál, mint amikor okosban megoldották a nem egészen önzetlen ügyintézővel...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 11:22:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mivel? Azzal, hogy egyáltalán nem sikerült megingatni a jelenlegi kormányt? Sőt a baloldali pártok népszerűsége sem emelkedett. Egyedül a Jobbik tudott profitálni az elmúlt időszakból. Felteszem nem ez volt az amerikaiak célja..
Az orosz- magyar kapcsolatokat sem sikerült blokkoni. Egyszerűen nem volt képes eredményt felmutatni, és Washingtonban nem látták értelmét további budapesti működésének.

konrada 2015.02.18. 11:24:07

@oszt jónapot:
...pedig milyen jó lett volna, ha kiselejtezett, sivatagban elfektetett gépeket vettünk volna ugyanazon pénzért.
...igaz, háborút - remélhetőleg, mert esélyük ugyanannyi lenne, mint a JAS-oknak - már látott típus, de legalább a fenntartása duplájába került volna, hiszen eleve nagyobb személyzetre, gyorsabban kopó alkatrészekre, nagyobb üzemanyagfogyasztásra tervezték még a 60'-as években.

oszt jónapot 2015.02.18. 11:28:58

@konrada: Hát nem a "szenátorasszonyon" múlt, ha érted, hogy mondom. :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 11:29:41

@Tudományos libsizmus: Nem vagyok atomszakértő, de pár éve nem az volt az amcsik problémája, hogy az irániak túl magas tisztaságú dúsított uránt állítanak elő dúsítóikban, amely akár uránbomba előállítására is alkalmas lehet?

dr kíváncsivagyok 2015.02.18. 11:31:29

Ezt a patkányképu gecit arra tartja a csuti ártány , hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant...
Jól csinálja , kiforgat , elhallgat , csúsztat ,ferdít ... Te rohadék,...visszavonták a kitiltást ?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 11:33:32

@oszt jónapot: @konrada: A Grippen fejlettebb tűzvezető rendszerrel rendelkezik mint az F-16. Ha jól tudom 4+-os a minősítése.
Önmagának mond ellen az egyébként, hogyha "végigkenték vele egész Európát", akkor hogy nem lehet kompatibilis..? Hiszen akkor sokhelyütt vannak ilyen gépek.

oszt jónapot 2015.02.18. 11:35:45

@A megvalósult amerikai ólom..: Ennyire nem értek hozzá, bevallom.
Viszont a "végigkenték fél Európát" az tény.

high up! 2015.02.18. 11:36:35

Goodfriend jött, kirobbantott egy balhét, Orbaneszku diktátor 4 hónap alatt 1,1 millió szavazót vesztett.

Erre jön a közpénzből pénzelt kretén századvéges udvari hazudozója és beröfögi: Orbenszku nyert!

Mindig mondtam, ez az ország kimerítjetetlen az Átlaghülyemagyarokból.

FOLYTASSUK!

lavór 2015.02.18. 11:36:53

"A mór megtette kötelességét a mór mehet."

konrada 2015.02.18. 11:37:27

@oszt jónapot:
Igaz.Tényleg nem verték le 1 szabadságharcunkat se.
...de nem is támogatták hasznosan. Tán mert messze vannak. De nem kell ettől még azt hinni, hogy máshol se, mert igazából őket sem érdekli más népek szabadságvágya, így ha érdekeik úgy kívánják, gond nélkül besegítettek szabadságharcok leverésébe, többek közt Vietnamban.

Minket tényleg nem tartottak megszállva. De volt ahol azért közel 100 évet kihúztak, lásd Panamai csatorna-övezet.

Valóban, alig pár ezret öltek meg magyarból (44-es terrorbombázások során), ami tényleg nem sok.

S nőket sem erőszakoltak meg itt. Csak ott, hol ők voltak megszállók.

...s mielőtt félre értenél: természetesen jobb lett volna, ha az oroszok helyett az amerikaiak teszik, mert ha már megszállott egy ország, akkor inkább gazdagabb legyen a megszálló.
...csak nem kell elszállni, jobb az, ha inkább egy sok lábon áll egy ország, mint ha egyik s.gtől a másikhoz szaladgálnánk, mert akibe lábat is lehet törölni, azt nem veszik sehol komolyan.

dr kíváncsivagyok 2015.02.18. 11:38:30

@MACISAJT:
"És az USA borzasztóan meglepődött hogy Orbánék a svédek ajánlatát fogadták el."

Mintha valami korrupciós botrány lett volna...
A magyar ugyészségnek (Poltnak) nem volt szuksége a felajanlott bizonyítékokra...
Máshol ítéletek szulettek.
Nem a Fidesz volt érintett ?

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 11:42:42

@konrada: Amúgy nagyon egyszerű annak eldöntése, hol vannak a birkák. Ha elolvassuk az Index Putyinnal foglalkozó címeket és elég csak az alcímet olyan, mintha egy ember írta volna, teljesen elfogultan totálisan mást értve hírek alatt. Ha van ritkán idézet, az is szövegkörnyezetéből kiragadva és/vagy megmagyarázva, elferdítve.

Az egész valamiféle primitív propaganda. Csak egy alcímet ragadok ki. "Nem lehetett tudni, államfő vagy népirtó érkezik".

Ha valaki valóban meg akarja tudni mi történt, miről tárgyaltak és nem arra kíváncsi, hogy a népírtó Putyin hány percet beszélt, erre az Index totálisan alkalmatlan.

Amire alkalmas, a birkáknak, akiknek könnyen emészthető egyszerű és világos tartalom kell.

konrada 2015.02.18. 11:42:44

@oszt jónapot:
S így jó. Mert mindent összevetve nem feltétlenül az a jobb választás, amit egy kilóra megvett főmufti támogat...

...s speciel - ha már mindenképpen pénzt kellett volna kidobni egy olyan baromságra, mint harci repülő - jobb választásnak tűnik a kereskedelmi ellentételezéssel vásárolt, olcsóbb üzemű gép, mint ugyanannyiért leselejtezett, és legfeljebb csak az ügyet intézőknek ellentételezett gép, amiknek ráadásul mind üzemidőben kevesebbre alkalmasak, mint fenntartásban többe kerülnek.

dr kíváncsivagyok 2015.02.18. 11:42:54

@A megvalósult amerikai ólom..:
Az étolaj is "kompatibilis"....mégis milliárdos áfacsalások mennek vele...
Attól , hogy kompatibilis , még pár fideszes meggazdagodott belole...

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 11:44:20

@oszt jónapot: Vietnam neked nem mond semmit? Grenada sem?

mortullus 2015.02.18. 11:46:10

@A megvalósult amerikai ólom..: a bombába az urándúsítás melléktermékeként keletkezett plutónium kerülne (vagy került, fog kerülni stb)

ex-dr. vuk 2015.02.18. 11:46:44

@gmihaly: "A végén már tényleg elszabadult hajóágyúként játszotta az eszét."

Pl. mivel is?

ex-dr. vuk 2015.02.18. 11:48:24

@♔bаtyu♔: az Granada, nem?

Na de most tenyleg azon vitazunk, hogy hol jobb, amerikaban vagy oroszorszagban?.. Ez kerdes?

MACISAJT 2015.02.18. 11:48:44

@Peterpapo: ("A második mondatod tényleg nagyon vicces volt. :) Még most is sírok a röhögéstől. :D :D :D :D :D A karaván rendben halad! ")

Mucikám, tegyük fel hogy valaki tájékozatlan a Magyarországot érintő bel-és/vagy külpolitikai eseményekben, annak hátteréről.
Akkor mindig van egy stabil pont.
Éspedig elég ránézni "ezekre".
Ha "ezek" óbégatnak, hisztiznek, üvöltöznek minden hullámhosszon( mint most a Merkel és a Putyin látogatásaok kapcsán)...akkor biztos lehetsz benne hogy Magyarország és a karaván rendben halad.

Ilyen egyszerű ez.

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 11:51:06

@Tudományos libsizmus: Ezt az EU-t nem is értem, az országok döntő többségének nyilván fontosabb a mindennapi energia, mint maga az EU. Nem tudunk bedolgozni a németeknek, ha nincs gáz. Akkor sem, ha van, de drága.

Ugyanakkor az EU támogatási rendszere úgy van kitalálva, hogy bünteti a kevésbé teljesítő országokat. Orbán nagyon ostoba lenne, ha nem törekedne egyezségre Putyinnal, hanem azt remélné, hogy majd az EU megoldja. Mint ahogy Bulgária gondolta egy igen rossz pillanatában, amelyet már megbánt, de el késett. Az oroszok kihagyják, veheti a gázt majd drágábban, az EU pedig majd jól megbünteti amiért nagyobb lesz az államháztartási hiányuk.

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 11:54:48

@ex-dr. vuk: Az Grenada.

Mert nem kell ezen vitázni, hanem tudomásul kell venni, hogy az USA pontosan ugyanúgy és adott esetben ugyanolyan törvénytelenül megvédi határai körüli befolyási övezeteit, mint Putyinék. Sőt, ebben éppen az oroszok tűnnek bizonytalanabbnak.

ex-dr. vuk 2015.02.18. 11:55:36

@♔bаtyu♔: az allamhaztartasi hianyunk akkor lenne jobb, ha nem lopnanak annyit, amennyit... Lehet, hogy bagatellizalod, de igen jelentos.
Meg ugye a gazdasagot nem az energiaar hatraltatja manapsag, hanem a verseny totalis felboritasa allamilag.

Nincsenek illuzioim, szerinted ez nyilvan eppen ellenkezokeppen van.

ex-dr. vuk 2015.02.18. 11:58:07

@♔bаtyu♔: Amerika mely orszagok teruleteit annektalta az elmult x evben?...
Amerikaban bebortonzik a civileket, kormanykritikusokat?
Soroljak meg ilyeneket?

Mar voltunk orosz befolyas alatt. Ismerjuk. SZAR VOLT. Nem mondom, hogy barmilyen befolyas ala kellene kerulnunk, de ha valasztani lehet, akkor inkabb EU/Amerika. 2004-ben az EU mellett dontott az orszag. Most miert kell egyeni szabadsagharccal (a nep elleneben) ujra az oroszoknak benyalni? Ezt magyarazd meg legyszi.

mortullus 2015.02.18. 12:01:05

@ex-dr. vuk: Nem, a kérdés inkább az, hogy melyik birodalom fog előbb darabjaira hullani? Az orosz vagy a wall-streeti? Kérdés további, melyik fog nagyobb robajjal összezuhanni, ki kit fog maga alá temetni?

Gondolom nem kell most példálózni a történelemből, hogy mivé lesznek idővel a birodalmak, és a virágzás után mi következik. Én csak remélni tudom, hogy idővel, az Ámérikai impéria emlékeit is csak majd múzeumban láthatja az ember. :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 12:06:12

@oszt jónapot: @dr kíváncsivagyok: Én úgy emlékszem ,hogy Selmeczi Gabriella meg még páran épp az F-16 melletti lobbizás miatt kerültek korrupciós vádba.
Tehát a tengeren túlról is volt "kenési" kísérlet?

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 12:10:28

@ex-dr. vuk: Egybe a kettő:

Az államháztartási hiányunk lényegében 2011-től kezdve jó. Pár hete olvastam, hogy Orbánék 0-ra akarják leredukálni és ebben szerintem a gázárnak is fontos szerepet szántak.

A gazdaságot az energiaár komolyan befolyásolja. A versenyt az állami tulajdon nem értem miben hátráltatja? Mondj erre konkrét példát. Állami tulajdont a kormányok többnyire stratégiai ágazatokban szereznek és általában azért, hogy a hasznot vissza forgassák a felhasználóknak.

Vagy azért, hogy csökkentsék a külső befolyást, pld. bankrendszer, kereskedelem.

Ez semmit nem jelent, mert egy megszállásnál, vagy erős befolyásnál általában nem a megszálló ország otthoni állapotai a mérvadók. (lsd. Vietnam, vagy azok az országok, ahol USA bábkormány működött, működik). Sőt éppen az USA befolyású országokban volt kegyetlenebb a diktatúra.

Ez a gondolkodásmód azért értelmetlen, mert nem befolyásban, hanem függetlenségben kell gondolkodni. Az USA-val, EU-val független országként is együtt lehet működni, ezt egyébként épp Orbánék bizonyítják.
Természetesen nem mindenkinek tetszik ez, de Mo. szuverén ország és e mellett kell kiállni.

Miért kell az oroszoknak benyalni? Ők adnak el energiát, mi pedig megvesszük. Mégis mit kellene szerinted csinálni?

mortullus 2015.02.18. 12:13:49

@ex-dr. vuk: Hány helyen kavarták meg a szart a közel-keleten az amerikaiak?
(segítek: ahol csak tudták)
és hány helyen az oroszok? (ismét segítség:nulla)

A nobelbékedíjas barom vezette usa azért rontanak rá, és áztatják el vérrel Szíriát mert az oroszok támogatta szír légvédelem jól megszopatta a nagy ámérikai haderőt. Ócska alja, bosszú, de úgy látom, egyek seggfejeknek, mint te ez elfogadható. Csak szólok, a normális embereknek meg nem elfogadható.

MACISAJT 2015.02.18. 12:15:27

Orbán Viktor miniszterelnök február 19-én, csütörtökön Varsóba utazik, ahol délelőtt tárgyalást folytat Ewa Kopacz miniszterelnökkel, délután pedig átveszi a lengyel gazdasági kamara Arany Ernyő-díját.

Megint epeömlést kapnak a hiszterolibsik..:P

Muhaha.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 12:17:23

@mortullus: Én másképpen tudom. Eleve kétféle atombomba gyártható. Az egyik az uránbomba ,ehhez elektromágneses dúsítókban kell dúsítani az U-235-ös izotópot 20 %-os arány fölöttire, majd két kritikus tömeg alatti dúsított tömböt robbantanak eggyé , hogy így előálljon a kritikus tömeg, amelyben már elindulhat a láncreakció.( A Hiroshimára ledobott Little boy ilyen volt.)
A másik a plutónium bomba, amihez a Pu-239-es izotópot szaporítóreaktorokban képzik. Az előállt mennyiséget pedig egy speciális implóziós robbanó szerkezettel kisebb térfogatúra robbantják össze, és ilymódon indulhat el a láncreakció.(A Nagaszakira ledobott Fat man ilyen volt.)
Iránt uránbomba gyártására való törekvéssel vádolták, ha jól emlékszem..

Pop40 2015.02.18. 12:19:42

Szokásos kitűnő géfodor-poszt.
Seggnyalás-faktor csúcsra járatva, de legalább csilingel a kassza.:-)

@Hoppázó Beléndek: :-DD. Nap kommentje:-D
@A megvalósult amerikai ólom..:
" Valószínűleg elkerülte a figyelmedet, hogy Goodfriend "szarkeverőként" megbukott."

Hát, ez valahogy tényleg elkerülte a figyelmem, gyanítom, másokét is. Érdekes módon csak az látszott, ahogy elegánsan, minden erőlködés nélkül feltörölte a fideszes nyaloncokkal a padlót.:-D

De mesélj! Miben is bukott meg?

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 12:25:46

@MACISAJT: Már látom az index cikket, A lengyelek megalázták Orbánt egy aranyszínűre festett műanyag esernyővel.

Pop40 2015.02.18. 12:34:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Aha, jobb lesz amaóerikai "nyomás" alatt, mi? "

Igen, jobb.
Ha a magatokfajta seggnyalóknak nem egyértelmű a 2 rendszer közti különbség, nyitva áll előttetek a testvéri Szovjetunió egy kis tapasztalatszerzésre.
Ennek ellenére a gyakorlati tapasztalatszerzés valahogy egyikőtöknek nem sürgős.

"Szerinted mit szólna mondjuk a brit vagy a német kormány, ha az orosz követségi tanácsos alázná őket ugyanaúgy, mint itt minket Gudfrend? Na ugye."

Ott erre nemigen kerülne sor, az ottani vezetők nem haveri alapon lettek kinevezve, mint a fideszmaffiánál. Ennélfogva sokkal hamarabb eltakarítanának egy bűnözőt, mintsem a kitiltására sor kerülne.

Persze ott nem a kormánypárt lekötelezett ex-képviselője az ügyész.

Mellesleg "minket" egyáltalán nem alázott Gudfrend, sőt, az ország nagyjából hálás lehet neki, hogy rávilágított a fideszmaffia korrupciójára.
A fideszes bűnözőket alázta. Az lehet, hogy ez neked a "minket"-kategória, de szerencsére másnak nem.

Krumpli Bogart 2015.02.18. 12:38:58

Szégyellje maját a komplett politikai bűnbanda, az összes fasz és pina, amelyik 25 év alatt ide juttatta a hazámat!

Dögöljön meg a komplett politikai "elit", az őket kitartó strici oligarchacsordával együtt!!!

Fúúúúúúúúúúúúúúúúj!

Pop40 2015.02.18. 12:43:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Putyin eljött, pedig nem is hívta meg Orbán. "

Az ilyen legalja kurvákkal, mint a mi főgecink, már csak így megy ez.
Nem kölcsönös beleegyezésen alapul a randi, hanem a főnök kérdés nélkül előveszi, ha éppen szükség van valamelyik szolgáltatására.:-)

" azért felhívnám a figyelmedet, hogy Orbán barátjának lenni nem nyugdíjas állás."

Az elborult elméjű diktátoroknak maximum üzletfeleik vannak, nem barátaik.
Mellesleg az olyan "barátságok", amiket csak a lopott lóvé tart össze, egyik maffiában sem tartósak.

mortullus 2015.02.18. 12:45:14

@Pop40: És akkor te miért nem takarodsz már goodflódni barátod után tetves pitsába? :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 12:47:27

@MACISAJT:

"No de. 2001 éve jut az eszembe.
Akkor az USA úgy gondolta hogy van egy rakás sivatagban rozsdásodó F-16-sa és azokat Magyarországnak kötelessége megvenni.
A svédek meg úgy gondolták hogy nekik van vadiúj Grippenjeik és az az ajánlatuk hogy a vételárat teljes egészében gazdasági befektetésekkel ellentételezik."

.

nol.hu/kulfold/mensdorffot_birosag_ele_allitjak_-1334797

Bizonyítva látja az osztrák Profil című hetilap, hogy magyar személyek megvesztegetése árán döntött 2001-ben a budapesti kormány a Gripen harci repülőgépek lízingjéről. A brit BAE konszern pénzével lobbizó osztrák grófot decemberben bíróság elé állítják Bécsben pénzmosás, hamis tanúzás és bizonyítékhamisítás vádjával.

Pop40 2015.02.18. 12:49:40

@Tomifinn: "Akkor az hogy lehet, hogy Orbán stabilan a helyén, Goodfriend parkolópályán? :) "

Igen, Vitya annyira stabilan a helyén, hogy csak az elmúlt 3 hónapban 1 millió birkája kóborolt világgá.
:-DD
Remélem, ugyanilyen stabil lesz a helye a továbbiakban is. :-D

Bezzeg szegény Gudfrend, ő aztán parkolópályára került, hisz a diplomáciai karrier fellegvárából, Magyarországról haza kellett(?) mennie.
Szeeeegény.:-)))

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 12:50:45

@mortullus: Ja, ez is valami beteg ballibsi. Idejön elolvas egy véleményt, felhúzza magát, nyilván libsi, tehát eleve sértésnek veszi, ha nem olyat olvas ami tetszik neki és elengedi magát. Ez nem is lenne probléma, elzavarja az ember az anyjába és kész.

Na de az benne a poén, hogy vitatkozni is akar, tehát leír egy fél oldalt. Nem is értem ezeket.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 12:55:31

@Pop40: Áruld el hogy milyen eredmény ért el? Nem tűnt fel, hogy nem sikerült megingatni a kormányt, hogy nem működött a kijevi forgatókönyv, hogy nem erősödtek a nyugattal szervilis baloldal pártok, sőt inkább a Jobbik tudott jelentős népszerűségnövekedést felmutatni? Fordítva sült el a puska.. Ezért hívták vissza ezt a provokátort..

Pop40 2015.02.18. 12:56:02

@mortullus: Nem lenne unalmas az életetek, kedves elvtárs, ha mindenki elhúzna, aki rühelli a maffiád?

Abban a pár hónapban, ameddig még kihúznátok, nyalhatnátok egymás szaros seggét... :-D

@bkkzol: " Ha az usaban vadolnanak meg valakit konkret bizonyitekok nelkul ott vajon meddig jutna az ugy?"

Szó nem volt ilyenről. Megmondták, hogy azonnal elmondják, mi a gond, ha Vida vízumot kér.
De valami érdekes okból kifolyólag nem kért. :-D

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 12:56:58

@MACISAJT: Inkább mélyen szoktak kussolni ilyenkor..

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 12:59:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Orbán egyensúlyozgatása"

Van két tömb, mely szemben áll egymással.

Lehet a két tömb között egyensúlyozni, de csak akkor, ha egyiknek sem vagyunk a tagjai. Ezt hívják semlegességnek.

Ha úgy egyensúlyozunk, hogy közben egyiknek a tagjai vagyunk (élvezve az előnyöket, és sírva a kötelezettségek miatt), akkor a tömbünkben megvetnek és árulónak tartanak minket, míg a másik tömb is meg fog vetni minket, és árulónak fog tartani.

.

.

Én nem szövetkeznék egy árulóval, mert nem tudom, engem mikor fog majd elárulni.

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 13:00:44

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Orbánt jelenleg az MSZP, LMP, DK tartja árulónak, más senki.

Szerintem még te sem.

Pop40 2015.02.18. 13:03:01

@♔bаtyu♔: "elzavarja az ember az anyjába és kész. "

Legutóbb nem te visítoztál, hogy hagyjalak békén, miért reagálok a hülyeségeidre, kis ovis?:-D
Valahogy nem rémlik, hogy bármikor elzavartál volna bárhova, épp ellenkezőleg, mikor rákérdezek a faszságaidra, úgy menekülsz, csak úgy porzik.
:-DDDD

"Na de az benne a poén, hogy vitatkozni is akar, tehát leír egy fél oldalt. "

Igen, tudod a vitában azt a fél oldalt szokták úgy hívni, hogy "érvek".
Nyilván neked, akinek a tevékenysége annyi, hogy beböfögi a főgeci aznapi hazugságait, ismeretlen az "érv szó.
:-D

mortullus 2015.02.18. 13:04:23

@Pop40: "Abban a pár hónapban, ameddig még kihúznátok"

álmodik a liberálfasiszta nyomor :))

Dehogy lenne, szívesen végignézném, amint a cigány és hajléktalan barátaitok beköltöznek a házaitokba, használatba veszik az autóitokat. Plussz az is nagyon látványos lesz, amikor a megélhetési bűnözőitek anyádék csontjait kaparja ki a falu végén és abból főznek csontlevest.

Mert persze nehogy azt hidd, hogy engedve lesztek a határon, inkább kergetve. :)

Aztán mikor egy szál pizsamában megérkeztek ámérikába, gudflódni bátyátok vár rátok majd, és elkísér benneteket a legjobb pszichológusokhoz, akikkel együtt majd szépen feltárjátok, hogy miért állapodtatok meg a "fasz, szopás, szar, segg, geci" szinteken. :))

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 13:07:49

@Pop40: Nem neked írtam, te csak szedd szépen tovább a gyógyszereidet.

oszt jónapot 2015.02.18. 13:10:47

@konrada: "mert akibe lábat is lehet törölni, azt nem veszik sehol komolyan. "
Pontosan így van. Putyin papa épp most törölte belénk.

oszt jónapot 2015.02.18. 13:14:38

@A megvalósult amerikai ólom..: Bayer Zsolti saját bevallása szerint 20.000 USD-t kapott pl. hogy az F16-ot népszerűsítse.

blog.atlatszo.hu/2014/11/a-fidesz-utja-a-lockheedtol-a-gripenekig/

Szép történet.

Pop40 2015.02.18. 13:14:54

@♔bаtyu♔: "Orbánt jelenleg az MSZP, LMP, DK tartja árulónak, más senki. "

Húú elvtárs.... Erre azért ne tedd le a nagyesküt. :-DDDD

@A megvalósult amerikai ólom..:"Nem tűnt fel, hogy nem sikerült megingatni a kormányt"

Látod, ez tényleg nem tűnt fel, azok után, hogy a maffia támogatottsága 3 hónap alatt lefeleződött.:-))
Ezek után milyen lett volna, ha sikerül megingatnia? A főgeci levágott fejével lándzsán masírozott volna be a nagykövetségre?:-D

"nem erősödtek a nyugattal szervilis baloldal pártok, sőt inkább a Jobbik tudott jelentős népszerűségnövekedést felmutatni? "

Tévedés, a bizonytalanok száma nőtt jelentős mértékben, a Jobbik erősödése csak azért tűnik nagynak, mert a fidesztől szedte el a szavazókat, ezáltal kétszeres ütemben szűkült a köztük lévő különbség.

Mellesleg a jobbik második helye is csak a balos pártok külön erőknek számolása miatt második hely. Ha a dk, szocik, együttpm stb egy jelöltként jelenne meg, nem a jobbik lenne a második, még a kétségbeejtően dilettáns balos alternatíva ellenére sem.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 13:15:01

@konrada:

"Igaz.Tényleg nem verték le 1 szabadságharcunkat se.
...de nem is támogatták hasznosan. "

- SZER - amcsi pénzből ment.

konrada 2015.02.18. 13:15:57

@oszt jónapot:
Nem is baj az, ha az oroszok nem vesznek minket komolyan...;))

konrada 2015.02.18. 13:17:06

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
És mit ért el?
...azon kívül, hogy volt pár embernek jó állása.

konrada 2015.02.18. 13:18:24

@Pop40:
Ők számolják magukat külön...

Pop40 2015.02.18. 13:22:24

@mortullus: Húú elvtárs, ma már ne igyál többet, nagyon megszalad tőle a képzelőerőd.:-)

Mellesleg a "a cigány és hajléktalan barátaitok " beköltözésétől a pocakos geci menti meg az országot?
Már csak hogy tudjam, kinek kell hálásnak lenni. :-D

@♔bаtyu♔: Mondtam már sokszor, kis durcizó oviskám: leszarom, kinek írod a hülyeségeidet, ha mondanivalóm van, reagálok.:-)

Mellesleg érvek híján elég vérszegény válaszra futotta, erre nincs valami apróbetűs cucc a fidesz.hu-n?:-DD

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 13:23:53

@mortullus:

"melyik birodalom fog előbb darabjaira hullani? Az orosz vagy a wall-streeti? "

- Putyin hatalomvesztésével Oroszországot hatalmas sokk fogja érni. Az USA lassan 240 éve megbízhatóan üzemel.

Peterpapo 2015.02.18. 13:24:59

@MACISAJT:

Csillagom! A politikai és gazdasági döntések várható hatása sohasem tudható teljes mértékben. Vannak bizonyos dolgok amelyek igen, de sok minden nem. Ha ez ennyire egyszerű lenne, mint ahogy Te azt állítod, akkor minden rendben lenne a világgal. De mint tudjuk sok minden nincs rendben. Ráadásul ezen döntések hatása nem egy-két éven belül derül ki, hanem csak 8-10 év múlva. Hidd el, nem olyan egyszerű ez!

Pop40 2015.02.18. 13:26:07

@konrada: Igen, de ennek eredményeképp nyilván a kvk-k is külön számolják őket.

Más kérdés, hogy ez indokolt is, hisz egymást többet nyírják, mint a kormányt meg a Jobbikot.

oszt jónapot 2015.02.18. 13:31:07

@A megvalósult amerikai ólom..: Persze bazmeg az USAzsidó gyíkemberek irányítják az egész világot, csak a magyar kormányt nem tudják megdönteni. :D

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 13:32:27

@♔bаtyu♔:

"A versenyt az állami tulajdon nem értem miben hátráltatja? Mondj erre konkrét példát. "

- Az állam rossz gazda. Az állami cég, főleg ha monopóliumot kap, nem érdekelt a szolgáltatásban. Pl 30 év alatt telefon, BKV, IKV, De elég pl Hofi második menet című lemezét meghallgatni, amiből kiderül, hol tart a cipőipar.

oszt jónapot 2015.02.18. 13:34:22

@Pop40: "Szó nem volt ilyenről. Megmondták, hogy azonnal elmondják, mi a gond, ha Vida vízumot kér.
De valami érdekes okból kifolyólag nem kért. :-D "

Polt Peti sem nagyon kapkodott a nemzetközi jogsegélyért, pedig neki is kiadták volna. :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 13:37:14

@mortullus:
"Hány helyen kavarták meg a szart a közel-keleten az amerikaiak?
(segítek: ahol csak tudták)
és hány helyen az oroszok? (ismét segítség:nulla)"

- Konkrétan az amik hol és mikor, mivel kavartak? KONKRÉTUMOT KÉREK!

- A SZU hány arab diktátort támogatott?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 13:44:51

@♔bаtyu♔:

Valóban. MÉG NEM tartom árulónak, de korrekt embernek sem.

Használt autót már nem mernék tőle venni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 13:57:46

@konrada:

Pedig volt eredménye. Akkoriban tudhattál a SZER adásaiból olyan dolgokról, melyekről a hazai hírszolgáltatók hallgattak. AKARTAD a változást.

A határon túl például azért népszerű a jelenlegi miniszterelnök, mert az ott jelenleg elérhető médiák mind csak aranyban fürdetik őt és a kormányát. (Igaz, ez az effektus az internet terjedésével gyengült)

konrada 2015.02.18. 13:59:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ez ennél érdekesebb ebben a qrva országban.

Mert adtak el monopoliumokat külföldi tulajnak, aztán - lévén monopolium - nem a verseny nőtt, hanem az árak, mert volt egyszer a kötelezően bevállalt haszonból pénzkimentés, másodszor meg a magas "szakértői" díjakból...

...aztán meg ott az annak idején innovatív gyártóüzemek, amelyekből jó esetben csak a gyártóüzem maradt meg - és nem csak a piac. Mert amelyeket nem szereltek le, ott általában csak biorobotok általi összeszerelő üzem maradt...

...szóval semmi sem fekete-fehér. El lehet ájulni ugyan attól, hogy a bölcs baráti nyugati befektető, meg a karritatív tőkések, de ez tévútra visz...

mortullus 2015.02.18. 14:00:11

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Líbia, Egyiptom, Szíria, Iszlám Állam. Te melyik bolygón élsz bmeg?

konrada 2015.02.18. 14:01:38

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
És?
Múlott rajtuk valami? Amíg be nem roppantak az oroszok a hidegháborútól, semmit nem ért, utána viszont már nem figyelt rájuk senki.

mortullus 2015.02.18. 14:01:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: De hogy ebből nem lesz még 240 év, az majdnem biztos :)

mortullus 2015.02.18. 14:03:43

@Pop40: anyádnak, hogy aznap meglovagolta és nem tövig torkozta apádat :)

konrada 2015.02.18. 14:05:04

@konrada:
...egyébként meg: a SZER-t nem nagyon hallgatta senki, viszont akkor lettek sokan - többek közt én is - megszállott hírhallgató, mert mindig volt olyan hír, ami előbb megjelent, és csak később döbbent rá a cenzúra, hogy tán mégse kéne...

mortullus 2015.02.18. 14:06:16

@Pop40: vagy az orvosnak, hogy nem verte bele a petri csészébe, hogy versenyhelyzetet teremtsen :)

Reszelő Aladár 2015.02.18. 14:07:54

Szerintem aki árulózik, az nem is akarja látni a lényeget. Az óvodában lehetett legutoljára szimpátia alapján barátkozni, a nemzetközi politikában ez kicsit másképp megy. Mióta a pénznek nincsen szaga azóta biztosan. Az EU alapértékeit nem lehet sem megenni, sem eltüzelni. Max a hajadra kenheted, bár azt se lehet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 14:10:10

@mortullus:

Guglizz egy kicsit a Líbia és terrorizmus szavakra. Volt valami Skócia felett felrobbantott repülő, merényletek Róma és Bécs repterein,......

Egyiptomban és Szíriában mi is volt konkrétan?

Iszlám állam megregulázásával mi is a bajod? Vagy te szeretnél egy olyan társadalomban élni, ahol ha rád mutatok, hogy gyaur vagy, fél óra múlva a téren vagy felszögelve egy keresztre?

oszt jónapot 2015.02.18. 14:11:42

@Reszelő Aladár: Igen, csak a túl sűrűn csinálsz segget a szádból, akkor szokás két szék közül a pad alá esni.

ex-dr. vuk 2015.02.18. 14:15:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Orbán egyensúlyozgatása éppen ezt a célt szolgálja."

Orban nem egyensulyozgat hanem egy ketszinu fasz, aki siman szembekopi sajat magat is (vagy eladja az anyjat, nemkivantresztorlendo) ha a kicsinyes erdekei ugy kivanjak.

ex-dr. vuk 2015.02.18. 14:17:26

@mortullus: ohh a nyugat mar a 80-as evekben is haldoklott - legalabbis a szovjetunio (es csatlosai) szerint.

Erre mondta Hofi, hogy ha a nyugat (vegre) megdoglik es eltemetjuk, akkor nem ok jonnek fel kiserteni hanem mi megyunk le enni....
Hofi meg ma is aktualis.

konrada 2015.02.18. 14:17:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
...ja és ez is bonyolultabb. Az, hogy ki a rosszfiú, és mit szabad, mit nem, mindig az erősebb dönt.

A szaudiaknak is hasonlóan nyalunk, mint Putyinnak - abban az USA-val közösen - miközben az ISIS kb. hasonlóan kemény a demilitalizát területeiken, mint azok.
...nem mintha nem kívánnám én is őket a pokolba, csak ne legyünk eltévedve, és ne attól függjön az értékrendünk, ki kit támogat...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 14:17:53

@Pop40: Ez nagyon gyenge eredemény. A Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül nagyjából 10 százalékponttal esett, amiből kb. 8 százalékpont vándorolt a bizonytalan zónába. Ez egyébként természetes egy választások utáni évben, hisz kormányok ilyenkor hozzák meg kedvezőtlen intézkedéseiket. Sőt más kormányok jóval nagyobb népszerűségvesztést szenvedtek el a választásokat követő időszakban. Ehhez nem kellett volna Goodfriend.
Az ő feladata olyan közéleti klíma kialakítása lett volna, ami kritikus helyzetbe hozza a kormánypártokat, aminek következtében lecserélik Orbánt egy új miniszterelnökre, és ezután egy jóval nyugatbarátabb, kevésbé oroszbarát politikát folytat a jövőben. Ez pedig nagyon nem jött össze..

ex-dr. vuk 2015.02.18. 14:18:37

@mortullus: "és hány helyen az oroszok? (ismét segítség:nulla)"

Muhahahaha talan olvasgatnod kellene a temaban.

De egyebkent tovabbra sem remlik, hogy az amerikaiak altal vegzalt orszagok ma amaerikahoz tartoznanak.

konrada 2015.02.18. 14:18:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Mit? hogy a SZER-től függött szerinted a rendszerváltás?

konrada 2015.02.18. 14:20:57

@ex-dr. vuk:
...de azt se, hogy hozzájuk tartozott volna valamelyik is azelött...

mortullus 2015.02.18. 14:22:10

@ex-dr. vuk: nem a szovjet időkről volt szó te marha

ex-dr. vuk 2015.02.18. 14:24:23

@♔bаtyu♔: "Pár hete olvastam, hogy Orbánék 0-ra akarják leredukálni"

Oh, really? Akkor miert osztogatott el 200+ milliardot az MNB a haverjainak sebtibet? Nem ugy tunik, mintha sporolnanak :D

" versenyt az állami tulajdon nem értem miben hátráltatja?"

En nem alami tulajdont irtam, hanem hogy az allam a versenyt eltorzitja: lasd allami hirdetesek, allami megrendelesek. Az marad talpon amit az allam talpon tart, a tobbi megy a levesbe. Mert a verseny nem tisztesseges, hanem korrupt - lasd Simicska/Nyerges/Meszaros. Hol lettek volna azok az allam nelkul a privat szferaban? Nyilvan sehol. Igy az allamnak - verseny hijan - sokkal sokkal dragabba fajt az egesz, es a verseny pedig meghalt.

"Ők adnak el energiát, mi pedig megvesszük. Mégis mit kellene szerinted csinálni?"

Miert kell egy egyuttmukodeshez csontig benyalni? Ugy, hogy a sajat meltosagunkat tapossuk le (pl. szovjet emlekmuvek koszoruzasa)? Ha uzlet akkor legyen uzlet.

Az EU pedig csak addig fog uzletelni, amig nem diktaturat uzemeltetunk, onnantol szarni fog rank. Nem vagyunk eleg jelentos orszag ahhoz.

Gondolom teged a korrupcio, at-nem-lathatosag es az ezzel kapcsolatos penzszoras es lopas meg ilyenek nem nagyon zavarnak, ugye? Te tudod.

MACISAJT 2015.02.18. 14:24:38

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
("Bizonyítva látja az osztrák Profil című hetilap, hogy magyar személyek megvesztegetése árán döntött 2001-ben a budapesti kormány a Gripen harci repülőgépek lízingjéről. ")

Hát ha a Profil c. lap bizonyítottnak látta, akkor tuti így lehetett:P
Kár hogy a cikk 2012. szept. 24-én jelent meg..és azóta semmi..:P

Bár bevallom, én őszintén kíváncsi volnék, hogy
a kormányváltás után a D209-Juhász Ferenc páros hogyan érte el hogy 200 milliárdos extra költségért levegőben utántölthető Gripenekre cseréljék a már megrendelteket...
Ugyanis ma 2015-öt írunk, hányszor használták ezt a kapacitást? Megmondom: egyszer sem.
Ugyanis Európában nincs is levegőben utántöltő...
De bizonyára Burundiban akarták bevetni..:P

Muhaha.

mortullus 2015.02.18. 14:25:10

@ex-dr. vuk: hát ha neked Hofi a mérce, akkor tényleg csak sajnálni tudlak. Béke poraidra.

MACISAJT 2015.02.18. 14:30:24

@Peterpapo:

Egyetértünk. Na tessék.

Viszont ha nem bánod, én Ukrajna sorsát borítékolnám.
Ugyanis már volt ott "narancsos forradalom", éppen tíz éve.
És mit értek el a 10 év alatt?
Ismét csak a szétrabolt, kifosztott, oligarchizált ország, ahol most éppen a Goldman Sachs és Soros George emberei gondoskodnak a talp alá valóról.
Ki fogja azt az irdatlan csődöt finanszírozni?
Az USA? Na ne...
Az EU? Meddig? És miből?

Szóval, Ukrajna egy terített betli.Akárhány évre is nézünk előre.

Yeto 2015.02.18. 14:33:05

Az egér nekiáll megdugni az elefántot, aki ebből semmit sem vesz észre. Aztán az elefánt tüskébe lép, és trombitál egyet a fájdalomtól. Mire az egér: - Ez az, sikíts csak!

mortullus 2015.02.18. 14:37:02

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hát szerintem meg inkább neked kellene a neten alaposabban körülnézni, mert igen hiányos információkkal rendelkezel.

Na akkor nézzük faszszopókám

"Egyiptomban és Szíriában mi is volt konkrétan?"

Szíriában épp ezreket gyilkoltat le az usa, mert Aszad nem volt hajlandó becsicskulni, oroszoktól kapott légvédelemmel jól meg is szívatták a békenobeldijas majom vezette idiótákat. bosszúból vérbe borítják egész Szíriát.

"Iszlám állam megregulázásával mi is a bajod? "

Most már szarban vannak, mert kissé kicsúszott az usa és izrael keze alól az iszlám állam, mivel hogy ők kreálták. Ennek a történtéről is tájékozódhatsz a netről, addig se írsz baromságokat.
A mestered mondása után szabadon, most tanulni, tanulni, tanulni, helyett informálódni, informálódni, informálódni

Peterpapo 2015.02.18. 14:41:47

@MACISAJT:

Akár még igazad is lehet Ukrajnával kapcsolatban (azért ne felejtsük el, hogy élénken élnek még bennük a kommunizmus jótékony reflexei, talán ez is lehet az oka, hogy ott tartanak, ahol), de ez nem bizonyítja, hogy nálunk haladna a karaván. Vagy ha haladni is látszik, a kérdés csak az, hogy tényleg ez a jó irány? Ebben egyáltalán nem vagyok biztos.

konrada 2015.02.18. 14:44:34

@mortullus:

Nem egyszerű eset az arab demokrácia. Ahol meg akarták valósítani nyugati fegyverekkel, csak rosszabb lett, mert az araboknak egészen más elképzelésük van a mint a liberalizmusról, mint a demokráciáról...

konrada 2015.02.18. 14:46:47

@Peterpapo:
...hát abban én sem vagyok biztos.
...de abban igen, hogy amit előtte követtünk, az nagyon rossz irány volt, és ezt mutatja a görög példa is...

Tudományos libsizmus 2015.02.18. 15:02:16

@A megvalósult amerikai ólom..:
Magam sem vagyok atomszakértő.

Néhány éve a Spiegelben jelent meg e témáról egy meglepően tárgyilagos cikk. Ott írták le a szerzők, hogy Irán nehézvizes reaktorral kísérletezik, e típus egyik jellemzője pedig az, hogy plutoniumot gyárt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 15:03:09

@mortullus:

Szerintem itt zárjuk le a kétoldali vitát, mivel alámentél annak a szintnek, amit én egy vitában minimumnak tekintek.

Továbbra is várom a konkrétumokat, kulturált formában.

Tudományos libsizmus 2015.02.18. 15:06:55

@A megvalósult amerikai ólom..:
Bocsánat, még azt hozzáteszem, hogy uránbombához 90%-os tisztaságú uránt kell összehozni a pár százalékos ércből, amihez olyan urándúsítóra van szükség, amit Irán bizonyosan nem tud építeni, beszerezni pláne.

konrada 2015.02.18. 15:07:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Sőt, hogy én is segíthessek: és különösen a magyar légierőnek, lévén, hogy több NATO országban nem hogy légi utántölthető repülő, de közülük is jó párban még légierő sincs.
No ezért kell a magyar légierőnek, hogy helyettük is tankolhassunk a levegőben. (Na jó, nem tankolunk, mert egyszerűbb útközben leszállni, de mit lehet tudni, mi lesz jövőhéten Burundiban??)

konrada 2015.02.18. 15:08:58

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Na ja. De te meg azt nem tudod, hogy nem ezen múlott.

oszt jónapot 2015.02.18. 15:16:53

@konrada: Csak azon múlott, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök Úr hazazavarta a szovjeteket.

Peterpapo 2015.02.18. 15:32:10

@konrada:

Na persze. Főleg annak tudatában, hogy a Fidesz részéről már többen is elismerték, hogy Bajnai jól csinálta, amit csinált és nem tehetett mást, mint amit megtett. Ja és arra sincs semmi biztosíték, hogy esetleg évek múlva nem jutunk-e mi is a görögök sorsára. Bár ha jól tudom onnan nem vándoroltak ki százezrek pár év alatt, mint tőlünk, ami miatt úgy néz ki, mintha csökkenne a munkanélküliség.

konrada 2015.02.18. 15:35:19

@oszt jónapot:
Hidd azt.
...a tény viszont az, hogy tervirányításos gazdaságban nem tudták a költségeket eléggé lent tartani ahhoz, hogy felépítsék azt a technológiát, mely az amerikaiaknak a csillagháborús projekthez rendelkezésre állt.
Így szépen becsődöltek.

(És igen, valóban az információáramlás, de nem a SZER, hanem a VHS, CD, CB, FAX, XEROX által továbbítható információk voltak azok, ami a szocialista rendszert megroppantotta. Mert ezekhez hozzá kezdtek férni, és onnan látták azt a polgárok, hogy lehet élni másképpen is, így nem igazán örültek a csillagháborús versenybe beleroppanó gazdaságok megszorító intézkedéseinek.)

ex-dr. vuk 2015.02.18. 15:36:41

@mortullus: ha te elhiszed a haldoklo nyugatot akkor sajnallak erte, beke poraidra.
Leuzhant az olajar, na ki haldoklik eppen ettol?.. Na.

konrada 2015.02.18. 15:40:06

@Peterpapo:
Amit tett, azt igen, mert amit előtte csináltak, már nem volt más választása. Felvett qrva nagy kölcsönt, hogy levegőt kaphasson, majd neki állt tekerni a lakosság golyóit, de csak annyira, hogy a választásokig kihúzza.

...és nem jól tudod. A görög lélekszámában kisebb ország, mint Magyaország, de lényegesen nagyobb a migránsainak a száma a világban.

mortullus 2015.02.18. 15:45:11

@ex-dr. vuk: de legalább megtudtuk, hogy szabad piacról itt szó sincs, nem is volt soha, hanem a csicska békenobeldíjas wall-streeti gazdái mondanak meg mindent.

Annyira hihető, hogy miközben csúnyagonosz arab szélsőségesek tartanak ellenőrzésük alatt fontos olajmezőket, a piacokon pániknak semmi jele, nem emelkedik az olaj ára hanem csökken. Kíváncsi vagyok hogy kik veszik meg az olajat az Iszlám Államtól és az érte kapott pénz kihez vándorol.

Saját érdekedben megtanulhatnál gondolkodni.

oszt jónapot 2015.02.18. 15:47:19

@MACISAJT: "Orbán Viktor miniszterelnök február 19-én, csütörtökön Varsóba utazik, ahol délelőtt tárgyalást folytat Ewa Kopacz miniszterelnökkel, délután pedig átveszi a lengyel gazdasági kamara Arany Ernyő-díját."

444.hu/2015/02/18/a-lengyel-elnok-szerint-talan-mar-nem-erdemes-budapestet-tekintetni-peldanak/

Én azért egy kicsit várom a találkozót. :)

konrada 2015.02.18. 15:51:09

@oszt jónapot:
No látjátok, ez a bajotok, hogy nem vagytok képesek megkülönböztetni az egyéni véleményeket, és magatokból kinidulva azt hiszitek, egy véleményt csak akkor lehet annak tekinteni, ha az egész nyáj rábólint! ;)

konrada 2015.02.18. 15:53:05

@oszt jónapot:
...aztán majd jól megmagyarázod, hogy mit minek kell tekinteni, ha mégsem egyértelműen a 444 jóslata szerint lett...;))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 15:54:47

@Pop40:

"Ott erre nemigen kerülne sor"

Ez nem válasz a kérdésre.

"az ottani vezetők nem haveri alapon lettek kinevezve, mint a fideszmaffiánál. Ennélfogva sokkal hamarabb eltakarítanának egy bűnözőt, mintsem a kitiltására sor kerülne."

Ismerős neked Silvio Berlusconi neve?

"Mellesleg "minket" egyáltalán nem alázott Gudfrend, sőt, az ország nagyjából hálás lehet neki, hogy rávilágított a fideszmaffia korrupciójára."

Ugye nem azt mondod, hogy Bedfrend előtt nem is tudtál semmit a Fidesz- (és persze a maszop-szadesz-) kormány korrupciós ügyeiről?

oszt jónapot 2015.02.18. 15:55:16

@konrada: Elnézést a többes számért. Tehát SZERINTED a kommunizmus jó út?

oszt jónapot 2015.02.18. 15:59:19

@konrada: Vagy ha mégis, akkor te megmagyarázod, hogy miért nem úgy kell érteni. :) Szép világ ez.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 16:02:49

@konrada:

Persze, hogy nem ezen múlott, de ez egy előfeltétel volt. (Amely feltétel persze másképpen is létrejött, lásd a nyugatra kijutott turisták beszámolói), de ez felgyorsította.

Egy szélsőséges példa: Burundiban nincsen Mónika-Show, ezért az ottaniak a büdos életben nem fogják megtudni, hogy Kázmér nemcsak Huba nőjét hágta.

Peterpapo 2015.02.18. 16:03:20

@konrada:

Ha egy kicsit elgondolkodnál a dolgokon, akkor felmerülhetne benned is a kérdés, hogy vajon meddig tudnak még különböző adókkal terhelve az országot és az embereket, hatalmas pénzeket beszedni a lyukak látszólagos és a haverok zsebeinek valóságos betömésére, megtömésére? Mert amit most csinálnak az olyan, mint a pilótajáték. Egyszer elfogynak a kuncsaftok és mint egy kártyavár, úgy fog összeomlani ez az egész.

Peterpapo 2015.02.18. 16:04:33

@konrada:

Ja és a görögök esetében nem arról beszéltem, hogy eddig mi volt, hanem arról, hogy az utóbbi években mi zajlik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 16:14:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Ha úgy egyensúlyozunk, hogy közben egyiknek a tagjai vagyunk (élvezve az előnyöket, és sírva a kötelezettségek miatt), akkor a tömbünkben megvetnek és árulónak tartanak minket, míg a másik tömb is meg fog vetni minket, és árulónak fog tartani."

Érdekes, nálatok még nem találták fel a szürkeárnyalatos képet? A színesről nem is beszélve.

A teljes behódolás (amit elvárnak tőlünk Nyugaton) és a teljes szembefordulás (amivel a libsik vádolják Orbánt) között akad ám még jópár fokozat. Tudod, a szövetség tagjának (és nem tagjainak) lenni nem jelenti azt, hogy mindenben el kell fogadni az USA vagy Nyugat-Európa álláspontját, mert a mi érdekeink nem pontosan azonosak az övéikkel.

Ha pl. Obama elköveti azt a baklövést, hogy fegyvereket szállít Ukrajnának, remélem, Orbán megtiltja, hogy ezeket a fegyvereket Magyarországon keresztül szállítsák.

"Én nem szövetkeznék egy árulóval, mert nem tudom, engem mikor fog majd elárulni."

Igazad van, ezért nem szabad szóbaállni a ballibsikkel, akik a rendszerváltás óta számtalanszor elárulták az országot, kiszolgáltatták idegen érdekeknek. Orbán sem sokkal különb náluk, hiszen ő a holdudvarának árusítja ki az országot, de szerintem egy fokkal mindenképp jobb náluk. Talán kettővel is.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 16:24:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Természetesen lehetnek külön érdekeink.

Azonban azt is látni kell, hogy a tömb, aminek a tagjai vagyunk, bizonyos értékek, és érdekek mentén szerveződött.

Ha a saját érdekeink, vagy értékeink nagyon differentálódnak a tömb érdekeitől, úgy ott nem vesztettünk semmit, ki kell lépni.
Ha egyes részérdekeink ellenkeznek a tömb többségi érdekeivel, akkor először a tömbön belül kell egyeztetnünk a szövetségeseinkkel, nem egyből kifele ugatni.

Azt a magatartást, hogy a tömb alapvető érdekeit leszarjuk, majd saját érdekeinket hangoztatva kifele beszélünk a szövetségeseink ellen, közben tartjuk a markunkat mert "ami jár az jár" alapon, én nem tudom korrekt dolognak nevezni és viszolygok tőle.

ex-dr. vuk 2015.02.18. 16:44:13

@mortullus:
"de legalább megtudtuk, hogy szabad piacról itt szó sincs"

joooj ezt mobol "tudtuk meg"?

"Saját érdekedben megtanulhatnál gondolkodni."

LOL

ex-dr. vuk 2015.02.18. 16:45:58

@oszt jónapot: lol
a fidesz kinyirja a versenyt, monopoliumokat hoz letre, aztan hisztizik, hogy draga minden. Sirok..

gmihaly 2015.02.18. 17:08:28

@ex-dr. vuk: Elég extrém módonviselkedett a Jóbarát, a média pedig szintén túlspilázta a dolgokat.

ex-dr. vuk 2015.02.18. 17:53:28

@gmihaly: miert, hogy? en nem lattam semmi extremet ..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 18:39:05

Az ukrán lakosság hamarosan a bőrén is érezheti az IMF segítségének következményeit:

www.portfolio.hu/gazdasag/energia/280_szazalekos_gazaremeles.3.210373.html

mortullus 2015.02.18. 18:39:52

@ex-dr. vuk: csak egy kedves tanács volt, mert amúgy tényleg röhögnivaló hülye vagy :)

mortullus 2015.02.18. 18:43:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: EU-t akarnak, NATO-t, amerikai bábkormányt.
Most megkapták a pofájukba az IMF-et és vele ezt a kis csodálatos gázáremelést.

Miért nem visz nekik az usa ingyen palagázt?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 18:49:30

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Ha egyes részérdekeink ellenkeznek a tömb többségi érdekeivel, akkor először a tömbön belül kell egyeztetnünk a szövetségeseinkkel, nem egyből kifele ugatni."

Orbán ezt megtette, pl. a bevándorlással kapcsolatban. A gáz ügyében is többször hangoztatta, legutóbb Merkelnek, hogy Magyarország kitettsége jóval nagyobb Németországénál.

Azt azért neked is el kell ismerned, furcsa szövetség az, ahol csak az erősebbb kutya koitál. A németeknek ugye ott van az Északi Áramlat, azon keresztül sokkal drágábban kaphatnánk csak gázt, ha egyáltalán. Ha egy szövetség ezt a speciális érdeket nem hajlandó tudomásul venni, akkor az erősebb kutya ellenében is képviselni kell a saját érdeket.

Az orosz piac elvesztése is súlyosabban érinti Magyarországot, mint Németországot.

"Azt a magatartást, hogy a tömb alapvető érdekeit leszarjuk, majd saját érdekeinket hangoztatva kifele beszélünk a szövetségeseink ellen,"

Ebben van sok igazságod. A bökkenő ott van, hogy nem biztos, hogy az USA érdekei egybeesnek a tömb többi államának érdekeivel. Pár napja olvashattad, hogy az USA Oroszországba irányuló exportja 7%-kal nőtt, miközben a miénk...

Vagyis Orbán csak azt mondta ki, amit pl. Merkel nem mer kimondani.

Az sem biztos, hogy a tömb érdekeit szolgálja a háború eszkalálása, ahogy azt az USA tervezi. Merkel is elismerte, hogy a konfliktusnak nincs katonai megoldása. Ki nem mondta ugyan, de nyilvánvaló, hogy Putyint a szankciókkal sem lehet meghátrálásra késztetni, vagyis a szankciók egy lose-lose szituációt eredményeznek. Kinek jó ez? Az USA-nak, amely egymnásnak ugrasztja két riválisát, akik kölcsönösen szarrá szankcionálják egymást, miközben az USA növeli az orosz exportját.

Szóval mielőtt a tömb érdekeinek elárulásáról beszélsz, jó lenne átgondolnod, vannak-e a tömbnek egységes érdekei.

ex-dr. vuk 2015.02.18. 19:29:08

@mortullus: nyilvan az vagyok a szemedben, mivel nem nyalom fenyesre sem putyin sem orban segget, sot.
szoval ertheto, hogy ervek helyett ez maradt a tarsolyodban :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 20:03:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Orbán ezt megtette, pl. a bevándorlással kapcsolatban."
hu.wikipedia.org/wiki/Schengeni_egyezm%C3%A9ny#A_k.C3.BCls.C5.91_hat.C3.A1rok_ellen.C5.91rz.C3.A9s.C3.A9nek_meger.C5.91s.C3.ADt.C3.A9se
"A menedékjogért folyamodók kérelmét az az ország intézi, amelyen keresztül ezek a személyek az EU területére kívánnak lépni. Mivel a nemzeti jogok harmonizációja még nem fejeződött be, és azon ország biztonsági szintjének megítélése is változó, amelyből a menedék kérője (közvetlenül vagy átutazóként) érkezik, a kérvényeket tagországonként más és más módon bírálják el.
törvénytelen bevándorlás esetén annak az országnak kell gondoskodnia a bevándorlóról (és adott esetben a határra szállítását biztosítania), amelyen keresztül a bevándorló a térségbe érkezett."

A Schengeni egyezmény története 1985-re nyúlik vissza. Mi akartunk oda tartozni, sokadikként kerültünk a Schengeni országok közé. Alkalmazkodnunk kell.

Nagyon jól tudjuk, hogy eddig a magyar szervek szemet hunytak, és továbbengedték a már bejutottakat. Merkel kancsellár látogatása után kezdődött meg a schengeni határ védelme. Lófasztorbán!

.

" A gáz ügyében is többször hangoztatta, legutóbb Merkelnek, hogy Magyarország kitettsége jóval nagyobb Németországénál. "

- Az igaz, hogy nagyobb a kitettségünk. Ezért is fog mostantól a Gazprom több gázt tárolni magyar tározókban ugye?

.

"Azt azért neked is el kell ismerned, furcsa szövetség az, ahol csak az erősebbb kutya koitál. A németeknek ugye ott van az Északi Áramlat, azon keresztül sokkal drágábban kaphatnánk csak gázt, ha egyáltalán. Ha egy szövetség ezt a speciális érdeket nem hajlandó tudomásul venni, akkor az erősebb kutya ellenében is képviselni kell a saját érdeket."

- Mennyire okos ember az, aki tisztában van az erősebb kutya nemi életének a részleteivel, mégis a kutya ellen szegül?

.

Az orosz piac elvesztése is súlyosabban érinti Magyarországot, mint Németországot.

- Az orosz piacnak a legnagyobb károkat az 1998-2002 közötti kormány okozta.

.

"Vagyis Orbán csak azt mondta ki, amit pl. Merkel nem mer kimondani."

- Goodfriend (és az USA, hisz Andre csak egy hivatalnok) meg azt tette és mondja, amit az Unió valamiért halogatott.

- Biztos vagyok benne, hogy vannak a tömbnek közös érdekei (értékei), de ezek egyre kevésbé vannak fedésben a jelenlegi miniszterelnök által képviselt értékekkel/érdekekkel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 20:34:58

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Alkalmazkodnunk kell."

Pontosan, ezt tesszük: Gyorsan kitoloncolás vár a koszovóiakra Németországban

inforadio.hu/hir/tudositoink/hir-703995

"Lófasztorbán!"

Csodás érv. :D

"Az igaz, hogy nagyobb a kitettségünk. Ezért is fog mostantól a Gazprom több gázt tárolni magyar tározókban ugye?"

Miért ne? Jobban szeretnéd, ha Ukrajna miatt ellátási gondok lennének? Bár tudom, vannak olyanok, akik az egész országot romlásba döntenék csak azért, hogy Orbánt eltüntessék. Nyugi, idővel ő is eltűnik.

"Mennyire okos ember az, aki tisztában van az erősebb kutya nemi életének a részleteivel, mégis a kutya ellen szegül?"

Esetleg az amerikai érdekek helyett a hazája érdekeit nézi? Igaz, talán némi alappal abban is reménykedhet, hogy az USA nem fog tömegpusztító vegyi fegyvereket gyanítani Magyarországon...

"Az orosz piacnak a legnagyobb károkat az 1998-2002 közötti kormány okozta."

Ez indok szerinted arra, hogy most tétlenül nézze további károk okozását? Avagy téged vogasztal az a tudat, hogy tíz év múlva majd elmondhatod: "Az orosz piacnak a legnagyobb károkat az 2014-2015 közötti EU-embargó okozta"?

"Goodfriend (és az USA, hisz Andre csak egy hivatalnok) meg azt tette és mondja, amit az Unió valamiért halogatott."

Fenét. Azt addig is mindenki tudta, hogy a Fidesz körül olyan korrupció alakult ki, mint korábban soha sehol Magyarországon.

szanisz 2015.02.18. 21:08:28

Az, hogy Putyin és Merkel is idejött, pont hogy nem érdem.

Putyin minket használt trójai falónak; miközben háborúzik a szomszédban, az egyik legkorruptabb EU-s állam kénytelen volt fogadni őt. Parádézhatott, mintha egy normális államból jönne, nem egy háborús agresszor elsőszámú vezetőjeként.

Orbánnak ez most pont nem hiányzott.

GFG - Te tényleg az vagy, amivé tesznek. A NER-nek vége lesz, és akkor az elszámoltatás elérhet akár téged is.

gmihaly 2015.02.18. 21:41:47

@ex-dr. vuk: Ad 1: Úgy tűnik, valaki "kicenzúrázta" az eddigi kommentjeimet, ad 2:A "kormányerőket" érintő bármilyen "kellemetlenség" okozása miatt örvendezők a "kellemetlenkedő" "súlyára" való tekintettel az ízlésesnél jobban "túlörülték" magukat (főleg a médiára gondolok), Jóbarátunk pedig lubickolt ebben az újsütetű "sikerben", korántsem higgadt diplomata módjára. Fogadatlan méltatói, prókátorai sokat ártottak neki, és ez úgy látszik mégiscsak sok volt a küldő ország illetékeseinek, de "arcvesztés" nélkül csak a "családi okok" púderszövegével lehetett kijönni a helyzetből.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 22:14:08

@Peterpapo: Ez egy ballib mítosz, amit úgy 2011 óta mantráztok, de valahogy sose akar megbukni a Zorbán.
Áruld el, hogy a rendszerváltás óta melyik magyar kormány nem adóemelésekkel, ill. áremelésekkel kezdett a választások után?
Én arra emlékszem , hogy a szoci időkben január elsejével menetrendszerűen megérkezett a kb. 10%-os gáz, villany és tömegközlekedési áremelés. Ami ráadásul a legalsó rétegeket érintette a leginkább.
Orbánék ezeket nemhogy nem emelték 4 és fél évük alatt, hanem még csökkentették is, aminek következtében a költségvetés ebből származő áfa bevételei is csökkentek..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 22:15:35

@szanisz: A költő szavaival élve: "álmodik a nyomor.." :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 22:18:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

""Alkalmazkodnunk kell."
Pontosan, ezt tesszük: Gyorsan kitoloncolás vár a koszovóiakra Németországban
- Most akkor alkalmazkodunk, vagy kiállunk a magyar érdek mellett? A magyar érdek ebben a menekültes történetben mi? És mi a magyar kötelezettség? ÉS a kötelezettségeink ellátására kapunk-e anyagi ellentételezést a közösségi költségvetésből?

.

- Attól, hogy itt van a Gazprom tározója, még lehetnek ellátási gondok, hiszen az a Gazprom gátza, nem a mienk. Annyival billent csak a mérleg a javunkra, hogy így Ukrajna helyett mi kerültünk zsaroló pozicióba, mi tudjuk más gázát lefölözni.

.

"Fenét. Azt addig is mindenki tudta, hogy a Fidesz körül olyan korrupció alakult ki, mint korábban soha sehol Magyarországon."
- Igen, tudta az EU is, de nem tette szóvá.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 22:19:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Aki moralizálva politizál megbukik. Amit Orbán csinál ,racionális külpolitika. Addig megy el, ameddig elmehet, de addig el is megy. A kétkulacsos politika gyakran kifizetődő..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 22:32:58

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"- Most akkor alkalmazkodunk, vagy kiállunk a magyar érdek mellett? A magyar érdek ebben a menekültes történetben mi? És mi a magyar kötelezettség? ÉS a kötelezettségeink ellátására kapunk-e anyagi ellentételezést a közösségi költségvetésből?"

:)

"Attól, hogy itt van a Gazprom tározója, még lehetnek ellátási gondok, hiszen az a Gazprom gátza, nem a mienk."

Ha nem látod a különbséget, nem fogom elmagyarázni.

"Igen, tudta az EU is, de nem tette szóvá."

Ami azt jelenti, hogy az USA és Bedfrend csak a mindenki által ismert dolgokra célzott. Ez így túl kevés, többet viszont nem tehettek. Az persze érdekes, hogy a maszop-szadesz-kormányok alatti országkiárusítást nem tették szóvá, pedig ott is volt korrupció bőven. Ráadásul j óval nagyobb méretekben, mert mára már csak a nyesedék maradt a csontokon.

Hogy világos legyen: nem az a bajom, hogy most szóltak, hanem az, hogy akkor nem szóltak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.18. 22:43:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Elmondom, mi a különbség: Ha van tározó, amiben holnaptól a Gazprom gáza van, akkor jobban függünk az orosz gáztól, mintha a tározó a mienk, és akárhonnan tudunk bele gázt venni. - Leegszerűsítve ez a bajom azzal, hogy a Gazprom több gázt tárol nálunk.

Azt én sem értem, miért csak most szóltak, de hidd el, nagyon részletes és nagyon precíz információik vannak. Nem csak a mindenki által ismert dolgokat ismerték.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 23:10:31

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A tárolók magyar tulajdonban maradnak. Ezt Orbán külön kihangsúlyozta.

Mondj már példát arra, hogy az oroszok megszegték Magyarországgal szemben a gázszállítási szerződést - Orbán nem tud ilyenról, és te?

Aztán arra is keress példát (ez nem lesz nehéz), hogy Ukrajna megcsapolta a Magyarországra érkező gázt, ezért nem kaptunk (eleget) mi.

Végül a két válasz alapján sakkozd ki, hol van jobb helye a gáznak.

Bónusz feladat: Keress példát arra, hogy Magyarország megszegte a gázszállítási szerződést. Súgok: reverz szállítás Ukrajnába.

+1 kérdés: Milyen nyomásra szegett Magyarország szerződést? - Igen, jól tippelted: az EU igen határozott nyomására.

Fazit: Az EU Magyarországot szerződésszegésre kényszerítette. Szerinted mennyire megbízható partner az, aki a másikat egy harmadik féllel szemben szerződésszegésre kényszeríti? Mennyire bízhatsz meg abban, hogy legközelebb nem veled szemben szeg szerződést?

"mintha a tározó a mienk, és akárhonnan tudunk bele gázt venni."

Már ha szerződnek veled és nem is szegik meg. Akkor kaphatsz annyit, amennyi megmarad a nyugati igények kielégítése után.

Igen, a németek bőven kapnak orosz gázt az Északi Áramlaton át, abból talán nekünk is csurranna-cseppenne. Ez szerinted mennyivel csökkentené Magyarország orosz kitettségét? :O És mennyire a német kitettségét, ha nem úgy táncolunk, ahogy Merkel fütyül?

Persze talán jönne északi-tengeri gáz is, jóval drágábban, de megint felmerül a táncról és Merkel füttyével kapcsolatos kérdés.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 23:24:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Visszakérdezhetek? Mitől nem racionális az, amit csinál? Mindenesetre jóval több szabadsági fok adódik ezzel a politikával, mintha jó komisszár módjára végrehajtaná a brüsszeli és washingtoni direktívákat..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.18. 23:30:37

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Mégis honnan lehetne olyan volumenben gázt vásárolni, mint amennyit az oroszok szállítanak ide?
Honna tudod hogy az oroszoktól itt tárolt gáz kimeríti a teljes tározókapacitást?

Peterpapo 2015.02.18. 23:33:32

@A megvalósult amerikai ólom..:

Ez nem ballib mítosz, hanem minden olyan ember józan gondolata, aki nem elvakult egyik irányban sem.

Na pont ez az! Mindegyik kormány azzal kezdte annak ellenére, hogy mást ígértek előtte, tehát ebből a szempontból nincs különbség köztük, vagyis egyformán mocskos hazug disznók. Érdekes módon, amikor emelkedett a benzin ára, emelték a kenyér, a tej, a közlekedés, meg minden árát a fuvarozási költségek miatt és most, hogy nagyot zuhant a benzin ára, érdekes módon nem csökkent semminek sem az ára. Az hogy rezsit csökkentettek az szép és igaz. Egy társasházban ki is írták, hogy mennyivel csökkent a ház rezsijének az ára. Havonta átlagosan ezer forinttal. Vagyis ahhoz képest, hogy nagy pofával mondogatják, ez majdnem semmi, miközben az áfát, a chips adót és a többit nagy mértékben emelték, vagyis a többszörösét fizetjük ki, mint amit megspórolhatunk a rezsin. A bankadóról, meg a telekomadóról már ne is beszéljünk, amit ugye nem hárítottak rá a zemberekre. Ugye? Összegezve a rezsicsökkentésből kieső áfának a sokszorosát szedik be máshol, úgy hogy ne gyere nekem ezzel a kis szarsággal, inkább húzd ki a fejed a seggedből és próbálj meg gondolkodó ember módjára kiszámolni, hogy mennyire nem jó ez így. Na persze a családi kedvezmények megvonásáról, csökkentéséről se feledkezz meg! És tudod mit? Még az sem lenne gond, hogy ezeket mind meglépték, a baj az, hogy azt a sok-sok milliárdot, amit lehúztak a zemberekről nem oda rakják és nem arra költik, amire kellene és elvárható lenne, hanem stadionokra, meg a saját és a haverok zsebébe tolják be kamionszám. csak 3 dologra kérném szépen a választ:

1. Hol van a Manyupból lenyúlt 3 milliárd?
2. Hol van a vörös iszap katasztrófára befolyt sok százmilliós adomány?
3. Mire költötték a 2010. évi parlagfű irtásra befolyt adót?

Ja még annyit, hogy milyen ítéletek születtek az állítólagos szoci lenyúlásokat kivizsgál bírósági tárgyalásokon? (tábornok per, Hunvald per, stb, stb)

Jó éjszakát!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 23:45:39

@A megvalósult amerikai ólom..:

"Mitől nem racionális az, amit csinál?"

Megmondom én neked: Azért, mert a Zorbán csinálja. Schluß.

"Mégis honnan lehetne olyan volumenben gázt vásárolni, mint amennyit az oroszok szállítanak ide?"

Erre is van válasz: Bárhonnan, bármi áron! Csak ne az oroszoktól. Ha megfagyunk is télen, ha leáll is a magyar ipar, nem számít.

"Honna tudod hogy az oroszoktól itt tárolt gáz kimeríti a teljes tározókapacitást?"

Rosszul tudja. :)

"A Gas Infrastructure Europe portál adatai szerint Magyarország földgáztározóiban 4,5 milliárd köbméter földgáz van, ez 71,2 százalékos feltöltöttségnek felel meg."

hvg.hu/gazdasag/20141124_Sesztak_a_Reutersnek_Ukrajna_csak_akkor_k

Vagyis bőven elfér a Gazprom gáza.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 00:26:41

@Peterpapo: Ócska trükk, hogy most épp "felháborodott független"-nek álcázzátok magatokat. De a mocskos ordenáré pofátokról mindig rátok ismerni..
Tisztában vagy azzal, hogy a szoci manyupozásnak az volt az ára, hogy 30 százalékponttal elszállt az államadósság?? Vagy ez már magas neked? Vagy azzal hogy a szocik által lehívott 9 milliárd eurónyi IMF hitelt az utolsó fillérig a jelenlegi kormány fizette vissza?
Tudod, hogy mennyi magyar háztartások közüzemi kiadása, és az ezután befizetett áfa, amely közel harmadával csökkent? Ha nem hogyan hasonlítod össze más összegekkel?? Próbálj gondolkodni egy kicsit. Ha csak azzal számolunk hogy 4 millió háztartás átlagosan 100 ezer forintnyi áfát fizetett be évente/háztartás a villany és a gázszámla után, akkor ennek harmada a csökkentések után évente több mint 100 milliáros kiesést jelent a költségvetésnek. Ennyivel kevesebbet szed be az állam a rezsicsökkentés miatt.
Az ágazati különadókat pedig erősen versenyes piacokon vezették be, ahol a cégek versenyeznek a fogyasztókért, ami mérsékli az adó áthárításának mértékét az ügyfelekre részükről.
Tedd fel a kérdést: Mi a jobb? Tuti kifizetni a magasabb összegű áfát az eleve magasabb összegű villanyod meg a gázod után, vagy lehet hogy áthárítja rád a mobilszolgáltatód meg a Tesco a különadót?
A chipsadót pedig azért vezették be , mert az ócska egészségtelen chpisek meg társaik zabálása hosszú távon komoly terheket ró az egészségügyre. Fizesd csak ki előre annak a jövőbeli eü költségeit, ha ilyesmikkel tömöd magad..

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.19. 01:52:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Hol van jobb helye a gáznak?
Idézem magmat: "Ukrajna helyett mi kerültünk zsaroló pozicióba, mi tudjuk más gázát lefölözni."

Mikor kényszerített az EU szerződésszegésre? NEm ugrik be.

A német gázvételi lehetőségek kapcsán megint oda lyukadunk ki, hogy vagy a német, vagy az orosz zenére kell táncolnunk, ha gázt akarunk.
Baj-e, ha nekem a német zene jobban tetszik?
Miért nem baj, ha orosz zenére táncolunk?
Miért akarják az orosz zene kedvelői a zenei ízlésüket egyetlen jó és követndőként rám is rámtukmálni?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.19. 01:53:21

@A megvalósult amerikai ólom..:

NE kérdezz vissza! Győzz meg! Te állítottad, hogy racionális. én már feletted kifejtettem az álláspontomat ezzel a hintával kapcsolatosan.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 02:13:25

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Idézem magmat: "Ukrajna helyett mi kerültünk zsaroló pozicióba, mi tudjuk más gázát lefölözni.""

Csak annyira, amennyire azok az országok is zsaroló pozícióban vannak, amelyeken keresztül nyugatról, északról vagy délről kapnánk gázt. :)

Most komolyan, ennyire elfogytak az érveid, hogy jobb híján magyar zsaroló pozícióval riogatsz?

"Mikor kényszerített az EU szerződésszegésre? NEm ugrik be."

Hm. Pedig még súgtam is. El is szoktad olvasni, amit írnak neked? Fuss neki még egyszer.

"A német gázvételi lehetőségek kapcsán megint oda lyukadunk ki, hogy vagy a német, vagy az orosz zenére kell táncolnunk, ha gázt akarunk."

Ismerős neked a forrásdiverzifikálás szó? Hosszú is, csúnya is, de hasznos. Aki több lábon áll, senki füttyére nem kell táncoljon. Az nem megoldás, ha a jobb lábadról átállsz a balra.

"Miért akarják az orosz zene kedvelői a zenei ízlésüket egyetlen jó és követndőként rám is rámtukmálni?"

Egy fenét akarják. Az a csúnya russzofil Orbán meg akarja építtetni a Déli Áramlat ránk eső részét, hogy Ausztria felől is kaphassunk több gázt:

"A vs.hu cikke szerint a kormány törekvése továbbra is az, hogy "a lehető legtöbb kapcsolatot kiépítse a hazai energetikai infrastruktúra és az európai rendszerek között, így a szerdai kormányülésen döntés születhet arról is, hogy Magyarország megépíti az azóta lefújt Déli Áramlat hazai szakaszát". Mint írták, ez a kormányfő szerint segíthet Ausztria felől gázt importálni. A beruházás költségei mintegy 100 milliárd forintot tennének ki."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_komoly_konfliktusokra_szamit_energiapolitikaban_az_egesz_eu-val_szembe_akarunk_menni.593741.html

Na de miért akarják a német zene kedvelői a zenei ízlésüket egyetlen jó és követendőként rám is rám tukmálni?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.19. 02:18:42

@A megvalósult amerikai ólom..:

Ne légy demagóg!

"a szoci manyupozásnak az volt az ára, hogy 30 százalékponttal elszállt az államadósság?? Vagy ez már magas neked?"
- Az adósság most is megvan, csak áttolódott a jövőbe. Nyugdíjszolgáltatási kötelezettségnek hívják.

" Vagy azzal hogy a szocik által lehívott 9 milliárd eurónyi IMF hitelt az utolsó fillérig a jelenlegi kormány fizette vissza?"
- Miből is? Magasabb kamatozású hitelből!

"Tudod, hogy mennyi magyar háztartások közüzemi kiadása, és az ezután befizetett áfa, amely közel harmadával csökkent?"
- A rezsicsökkentésnek hála az energiaszámlám nem csökkent harmadával. Pedig az állításod csak ekkor lenne igaz. Átlag 5-8%-al csökkentek a közműkiadásaim, három ingatlant tartok fenn, másik négynek látom a napi kiadásait.

" Ha csak azzal számolunk hogy 4 millió háztartás átlagosan 100 ezer forintnyi áfát fizetett be ..... évente több mint 100 milliáros kiesést jelent a költségvetésnek."
- Én 8%-al számolnám, akkor csak 32 milliárd forint.
KSH adat, hogy 3 millió autó van forgalomban. Ezeknek a legolcsóbb KGFB-je átlagosan 20000Ft/év. Erre jött 30%-os baleseti adó (hazug indoklással), ami már 18 milliárd. 20000Ft/éves díjat egyedül vidéken Bonus10-ben lehetett elérni. Az én előző kocsimnak (nagy motor) a díja baleseti adó nélkül 43000Ft volt.

"A chipsadót pedig azért vezették be , mert az ócska egészségtelen chpisek meg társaik zabálása hosszú távon komoly terheket ró az egészségügyre. Fizesd csak ki előre annak a jövőbeli eü költségeit, ha ilyesmikkel tömöd magad.."
- Három négy éve a költségvetés számai alapján bebizonyítottam egyszer már, hogy a dohánytermékekre kivetett jövedéki adó bőven fedezi az Eü kassza hiányát. Chipszadó nélkül is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 02:24:37

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Miattam ne tedd, úgysem fogom elolvasni. Részemről befejeztem, méltatlannak érzem olyan emberrel vitatkozni, aki annyira sem méltat, hogy elolvassa azt, amit írtam neki, úgy válaszol.

skribler200 2015.02.19. 07:52:57

mi van pici husi..báncsák a "bugyibucit"?? ne törődj vele..összeszorított farpofákkal küzdj érte!!!

te olyan hülye vagy:(( ahejt,hogy hagynád kedveljenek az eszedért...... némi baksisért eladod a lelkedet és a HITELESSÉGEDET !!!

Peterpapo 2015.02.19. 10:20:02

@A megvalósult amerikai ólom..:

Látom nem sikerült, amit javasoltam.

Ez az egészségre káros dumát is jól benyaltad, meg az összes többit is. Ha ilyen jól számolsz, akkor azt is kiszámolhatnád, hogy a trafik mutyi kapcsán mekkora bevétel kiesést okozott a kormány az államnak? Na meg a többi hasonlót se felejtsd el. Ha sikerül mindent jól kiszámolni, meg fogod látni, hogy mekkora kárt okozott ez a szarfaszú társaság az államnak és az embereknek. Ne felejts ki semmit sem! Azt sem, hogy a bizonytalanság miatt nem jönnek befektetők, a mutyik miatt mentek tönkre vállalkozások, cégek, stb, stb! De ehhez arra lesz szükséged, hogy megpróbálsz logikusan és elfogultság nélkül gondolkodni. Menni fog? A kérdéseimre továbbra is várom a válaszokat. A propaganda dumát kérem mellőzni!

szanisz 2015.02.19. 10:33:16

@A megvalósult amerikai ólom..:
sokat elmond a Te, és az átlagos fideszdroid szellemi színvonaláról, hogy nem arról írsz, hogy miért nem lenne indokolt egy "elszámoltatás", hanem bedobsz egy ilyen választ. Téged az sem zavarna, ha az Orbánod a vesédet adná el Putyinnak. Amíg látod őt, nem aggódsz.

szanisz 2015.02.19. 10:38:40

@A megvalósult amerikai ólom..: "racionális külpolitika" - úgymint az azeri baltás gyilkos kiadása, ami semmi pozitívummal nem járt, ellenben rengeteg problémát okozott?

Ismerek külügyest- semmiről nem döntenek szakpolitikusok, csak a lojális seggfejek és maga orbán.

ez nem racionális, hanem agyonközpontosított (és ezért óhatatlanul a központi személy érzéseihez kötött), buta külpolitika.

Háborús agresszornak nem engedjük meg az orosz zászló lengetését a magyar parlamentben, ezt a 89-es orbán még így gondolta volna.

Persze egy maffiaállam vezetőjétől ez belefér.

szanisz 2015.02.19. 10:41:03

@Peterpapo: tudod, itt az államadósság ellen épp harc van, ezt tisztelni kell...csak úgy tűnik, elbukunk...a 3000 milliárd nyugdíjpénz elhabzsolása történelmi bűn, ahogy a paksi titkosítás is..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 12:30:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Úgy látszik akkor a te számládon nem alkalmazták a 10 ; 11,1 ; 6,25%-os csökkentéseket. (Biztos figyeli a zorbáni maffiaállam a netes tevékenységedet:)
Én átalányt fizetek és valami csodálatos oknál fogva nálam megjelentek.
Egyébként közismert, hogy csak a lakossági fogyasztók 334 milliárd forintot spóroltak a csökentés előtti évhez képest a villany, gáz, ill. távhő számláikon.Az ebben lévő áfa tartalom pedig 70-80 mrd körül van. ( És akkor még nem beszéltünk a víz és szemétdíjak csökkentéséről, ami szintén áfa kieséssel jár..)

" Miből is? Magasabb kamatozású hitelből!" Felteszem itt az államkötvényekre gondolsz. Valami különös oknál fogva a nem Albánia szintű országok állampapírokkal szokták finanszírozni a költségvetést, és nem IMF hitellel. Vajon miért? Biztos nem gondolták át. Orbánék alatt egyébként jelentősen csökkent az államkötvények kamata, és nem szállt el a GDP arányos államadósság se 30 százalékponttal mint a szocialisták alatt. Gondolom azzal tisztában vagy, hogy a kötvény nem egészen úgy működik mint egy hitel.( Finoman fogalmazva..)
"Három négy éve a költségvetés számai alapján bebizonyítottam egyszer már, hogy a dohánytermékekre kivetett jövedéki adó bőven fedezi az Eü kassza hiányát. Chipszadó nélkül is."
Ez nagyszerű ,de semmi köze a chipsadó lényegéhez..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 12:39:26

@szanisz: A legviccesebb, hogy mindeközben kurva nagy demokrtának gondolod magad..:) Miről beszélsz te szerencsétlen? Mit ad el Putyinnak te kretén? Az a gondod, hogy tárgyal a legjelentősebb gázszállító állammal, hogy ne fagyjon be a segged télen kommentelés közben?
Ha a hozzád hasonló liberál kommiszárokon múlna, inkább ülnétek 10 fokban ötszörös gázszámla mellett, csak hogy jó mélyen benyaljon az ország vezetése Brüsszelnek meg Washingtonnak..
Az azeri baltás gyilkost meg melyik kormányzat alatt is tették egy épületbe éjszakára örmény áldozatával mmindenféle folyosói őrség nélkül..?
Próbáld meg felfogni, hogy az nem külpolitika, ha egy állam kritikátlanul mindent végrehajt, amit nyugaton kitalálnak.

szanisz 2015.02.19. 12:48:15

@A megvalósult amerikai ólom..:

mi miatt nem vagyok demokrata? Kíváncsivá tettél, bár a stílusod prosztó.

"Miről beszélsz te szerencsétlen? Mit ad el Putyinnak te kretén? Az a gondod, hogy tárgyal a legjelentősebb gázszállító állammal, hogy ne fagyjon be a segged télen kommentelés közben?"

Mit ad el Putyinnak? 3700 milliárdot költünk el tender és átláthatóség nélkül (nem veszélyeztetné a biztonságot a transzparencia), az orosz hitelért cserébe poltikailaig is elköteleződünk egy szomszédban zajló háború közben. június óta nem fogadta putyint uniós állam, mi most igen. Te akkora birka vagy, hogy nem érdekel, hogy mire költi az állam a pénzed. Független atomipari szereplők szerint is átláthatatlan minden - őket is biztos a ballib árnyékhatalom fizeti, meg a CIA.

"Ha a hozzád hasonló liberál kommiszárokon múlna, inkább ülnétek 10 fokban ötszörös gázszámla mellett, csak hogy jó mélyen benyaljon az ország vezetése Brüsszelnek meg Washingtonnak.."
nézz utána, hogy a visegrádiak hogyan építették le a függőségüket. Tanulj, mielőtt ötszörös gázárról beszélsz. Nézz utána a mennyiségeknek, stb... jelenleg 9 milliárd köbmtéer az éves fogyasztás, ennek a fele jön a ruszkiktól. Az ötszörös difi eleve nonszensz, a függőséget pedig csökkenteni kell. Hagyd a szakértőkre, és ne Orbánra, hogy eldötnség mit hogyan kell.

"Az azeri baltás gyilkost meg melyik kormányzat alatt is tették egy épületbe éjszakára örmény áldozatával mmindenféle folyosói őrség nélkül..?"

szubszidiaritásról hallottál? ezt hogyan vernéd az akkori kormány nyakába? Amúgy a kiadásról konkrétan orbán és szíjjártó döntött, ez tény.

"Próbáld meg felfogni, hogy az nem külpolitika, ha egy állam kritikátlanul mindent végrehajt, amit nyugaton kitalálnak. "

Ezt soha nem állítottam. Mindenesetre ha tásadalom-, és gazdaságpolitkáról beszélünk, köszönöm, de inkább élnék a hanyatló nyugaton. Ismersz olyan magyarokat, akik kelet felé mennek?:D:D

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 12:49:41

@Peterpapo: Itt az objektivitás terén nem nekem vannak problémáim, sokkal inkább neked. Általános lózngokat eregetsz, nem igazolsz semmit.Az előző kommentemben leírtakra pedig láthatóan nem tudtál reagálni. Benyaltam az egészségre káros dumát? Tehát szerinted a zsír, szénhidrát zabálás, meg a dohányzás nem káros az egészségre. Akkor az orvosok, biológusok, akiknek szakmájukba vág, nyilván hülyeségeket beszélnek, és nyilván csak te tudod a frankót. ( Majd ha infarktust kapsz esetleg, akkor se számíts rájuk, kezeld ki magadat belőle..)

szanisz 2015.02.19. 13:02:19

@A megvalósult amerikai ólom..:

"Egyébként közismert, hogy csak a lakossági fogyasztók 334 milliárd forintot spóroltak a csökentés előtti évhez képest a villany, gáz, ill. távhő számláikon.Az ebben lévő áfa tartalom pedig 70-80 mrd körül van. ( És akkor még nem beszéltünk a víz és szemétdíjak csökkentéséről, ami szintén áfa kieséssel jár..)"

Vicces, hogy ezt a számod pontosan tudod, viszont azt nem, hogy ugyanezen időszakban 480 milliárddal több szja-t és áfát fizetett a magyar társadalom. A kettő egyenlege azt mutatja, hogy a rezsicsökkentés humbug.

Ne felejtsd el, hogy a vállalatoknak nem volt rezsicsökkentés, (sőt, többet fizettek) a termék áraiba a többletet simán belekalkulálták.

Szóval a fenti számok nutatják: kb 150 milliárddal kevesebb maradt a zembereknél...

Peterpapo 2015.02.19. 13:31:43

@A megvalósult amerikai ólom..:

Én meg azt gondolom, hogy mégiscsak Neked van problémád, különben nem védenéd ezeket az aljas, hazug, köpönyegforgató geciket.

Igen sajnos nem fogalmaztam elég érthetően. Nem azt nyaltad be, hogy a chips, dohány, stb egészségtelen, hanem azt, hogy emiatt vezették be az adókat.

Azt reagáltam, amit leírtam. Feleslegesnek tartom, hogy számokkal támasszam alá, mert ha eddig nem vetted figyelembe a tényeket, ezután sem fogod. De Te még mindig nem válaszoltál a feltett kérdéseimre. Gondolom azért nem mert nincs rá semmilyen magyarázat, hogy kibaszott sok pénzt nyúltak le ezek a szarszemétszargecik.

Sajnállak, hogy véded ezeket a mocskokat, nem Te tehetsz róla. Sajnos nagyon sokakat meg tudnak vezetni. Legalábbis azokat, akik hagyják magukat. Ha máshoz nem is, de ehhez nagyon értenek.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 13:36:23

@szanisz: Arról hallottál esetleg, hogy Finnország is az oroszokkal építteti új atomerőművét? Sőt még résztulajdont is ad a "gonosz birodalmának" .:):

atomenergiainfo.hu/orosz-atomenergetika/szerzodes-a-finnorszagi-hanhikivi-1-atomeromu-epiteserol

Nyilván ők is elköteleződtek Putyin mellett, és "orosz befolyás alá kerültek"..A tendereken meg mindenki pontosan tudja, hogyan dőlnek el a dolgok... Az oroszok által nyújtott hitelkeret (és nem hitel, talán tudod, hogy mi a a kettő között a különbség..) nagyon kedvező feltételekkel bír, és nem kell résztulajdont sem biztosítani a számukra a megvalósuló beruházásban.
Az ötszöröset csak képletesen írtam ha nem lenne világos. Egyébként-2013-as adat szerint az orosz gáz részaránya M.O.-n 66 % körül mozog és nem 50 %. Miért nem lehet felfogni, hogy innentől stratégiai fontosságú partnarről van szó?
A már szakállas azeri ügy kapcsán pedig nem a magyar külügy hibázott elsősorban. Teljesen szokványos kiadatási ügyről volt szó, amelynek keretében a kiadott külföldi állampolgár othhon töltheti le büntetését. Az azeri elnök követett el szószegést saját belpolitikai renoméját építgetve. Egyébként pár évtizeddel korábban a brit külügy is hasonlóan járt Líbiával. Nyilvánvalóan akkor szted az egész akkori brit külpolitika csődje a kiadatási ügy..

Peterpapo 2015.02.19. 13:36:25

@A megvalósult amerikai ólom..:

"Az a gondod, hogy tárgyal a legjelentősebb gázszállító állammal, hogy ne fagyjon be a segged télen kommentelés közben?"

Nem, nem az a gond ezzel, hanem az, hogy amikor a Gyurcsány tette ugyanezt, akkor habzó szájjal hazaárulózták érte, az olyanok is, mint Te, meg mint Bayer Zsótika, most meg teljesen jó dolognak tartják. És mi volt Pakssal is? A Geci a parlamentben szólalt fel, hogy a szemét MSZP kormány a zemberek háta mögött tárgyalt az oroszokkal, amit szintén hazaárulásnak minősített, erre mit csinált ez a mocskos kis bélféreg? Pontosan ugyanazt!!!!!

Én nem tudom, Te hogy vagy ezzel, de az ilyenek miatt fordul fel a gyomrom, mint ez is. Hánynom kell tőlük.

Peterpapo 2015.02.19. 13:40:20

@A megvalósult amerikai ólom..:

"Arról hallottál esetleg, hogy Finnország is az oroszokkal építteti új atomerőművét? Sőt még résztulajdont is ad a "gonosz birodalmának" .:):"

Ez kb ilyen:

De Apu! A Kriszti is egyest kapott nem csak én.

Ja. És a többiek? És különben is ki nem szarja le Krisztit?

szanisz 2015.02.19. 13:43:57

@A megvalósult amerikai ólom..:

"Arról hallottál esetleg, hogy Finnország is az oroszokkal építteti új atomerőművét? Sőt még résztulajdont is ad a "gonosz birodalmának" .:):"

És nem is titkosítottak semmit 15 évre. Talán, mert nincs mit takargatniuk. A befolyást nem erre a részére írtam, lsd lent.

"A tendereken meg mindenki pontosan tudja, hogyan dőlnek el a dolgok... "

Igen, nálunk. Ne általánosíts.

"z oroszok által nyújtott hitelkeret (és nem hitel, talán tudod, hogy mi a a kettő között a különbség..) nagyon kedvező feltételekkel bír, és nem kell résztulajdont sem biztosítani a számukra a megvalósuló beruházásban."

Igen, de a hitelkeret lehívásra kerül, lényegtelen különbséget tenni, bizonyára tudod. A nagyon kedvező feltételekért cserébe valamit adnunk kell. Szerinted mit? itt jön képbe az elköteleződés.... Ne légy vak is pluszban, ha már fideszes is vagy. Nyilván a romhalmaz orosz költségvetés nem termeli ezt ki nekünk puszira. Ehhez kevés a ruszki agresszori zászló a Duna -parton, meg az ellenforradalmi koszorúzások.

"Az ötszöröset csak képletesen írtam ha nem lenne világos. Egyébként-2013-as adat szerint az orosz gáz részaránya M.O.-n 66 % körül mozog és nem 50 %. Miért nem lehet felfogni, hogy innentől stratégiai fontosságú partnarről van szó? "

Te nem fogod fel, hogy az orosz csecsről le kell válni. megtette a másik 3 visegrádi ország, legalábbis abba az irányba indultak. Szépen, lassan, de távolodni kell ettől a patthelyzettől.

"A már szakállas azeri ügy kapcsán pedig nem a magyar külügy hibázott elsősorban. Teljesen szokványos kiadatási ügyről volt szó, amelynek keretében a kiadott külföldi állampolgár othhon töltheti le büntetését. Az azeri elnök követett el szószegést saját belpolitikai renoméját építgetve. "

Köztudott volt, hogy a hősüket nem ültetik le. Szépítheted, de ez tény. a brit példa nem érdekel - szerinted minden egyes nyugati hiba megmagyarázza a sajátunkat? Fárasztó ez az állandó nyugatra mutogatás tőletek, droidoktól.

szanisz 2015.02.19. 13:57:11

@Peterpapo: nem az orosz technoligával van baj.

Hanem a szakértői gárda ignorálásával, a tender hiányával, a láthatatlan feltételekkel, az átláthatóság hiányával, a titkosítással....

emberek, ez nem orbán pénze..soha nem fogjuk, mire mennek el ezermilliárdok.

a túllépés garantált.

szanisz 2015.02.19. 13:59:28

magyarnarancs.hu/belpol/paks-bovites-atomeomu-nincs-elerheto-hivatalos-szamitas-83704

az újságot megvethetik itt páran, de a szakértő az szakértő és független. nem atomimpar-ellenes főleg...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 14:05:15

@szanisz: "Vicces, hogy ezt a számod pontosan tudod, viszont azt nem, hogy ugyanezen időszakban 480 milliárddal több szja-t és áfát fizetett a magyar társadalom". Forrás? Egyébként a magasabb áfa és szja bevételek a növekvő jövedelmekkel és fogyasztással is kapcsolatban állhatnak..

"És nem is titkosítottak semmit 15 évre." Honnan tudod? Az atomerőművekkel kapcsolatos adatok biztonsága nemzetbiztonsági érdek.

Épp az a hitelkeret lényege, hogy folyamatosan hívhatók le az összegek, tehát ha egy adott időszakban adódik kedvezőbb finanszírozási forrás, abból is megoldható a fizetés. Nem kötelező az egészet felhasználni..

"Te nem fogod fel, hogy az orosz csecsről le kell válni". Ezt közöld a németekkel is, akik egy valag pénzt öltek az északi-tengeri vezetékükbe. Meg Ausztriával, akik éppúgy 60 % körül importálnak orosz gázt mint mi..
Egyébként honnan tervezed beszerezni a 66 %-nyi kieső orosz gázt?? Talán ezen is érdemes lenne elgondolkodnod..

"szerinted minden egyes nyugati hiba megmagyarázza a sajátunkat?" Nem , de ha az azeri ügy miatt a teljes magyar külpolitikát szarnak gondolod, akkor ugyanezt kell mondanod a kiadatás kori brit külpolitikáról is. A jó öreg kettős mérce sajna ma már nem működik..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 14:08:52

@Peterpapo: Rossz a példád. Helyesen így hangzik: -Anyu, a Kriszti jó tanuló és megcsinálta ezt a példát a dolgozatra készülve. Megkérem, hogy hadd másoljam le ,hogy tanulmányozhassam..

Peterpapo 2015.02.19. 14:11:29

@szanisz:

Nem is azt mondom, hogy a technológiával lenne baj, hanem azzal, amit fentebb is írtam. Ha Gyurcsány megy az oroszokhoz, akkor az hazaárulás, ha Viktor, akkor meg az milyen okos döntés volt.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 14:11:52

@Peterpapo: Úgy tűnik inkább téged vezettek meg, mert a tényekről és a számokról nem vagy hajlandó tudomást venni. Pedig ezek makacs dolgok, ahogy Churchill mondta..

Peterpapo 2015.02.19. 14:13:38

@A megvalósult amerikai ólom..:

A Te példád csak egy próbálkozás arra, hogy hogyan hazudj az apádnak, hogy miért is tetted, amit tettél.

Peterpapo 2015.02.19. 14:42:56

@A megvalósult amerikai ólom..:

Ja. Meg Churchill valami olyat is mondott, hogy:

“Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok”

;)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 14:48:02

@Peterpapo: Rossz duma. Egész eddig arról szövegeltetek, hogy Paks II. miatt majd orosz befolyás alá kerülünk meg hasonlók. Ehhez képest kiderült, hogy egy fejlett skandináv polgári demokrácia is az oroszokkal építtet atomerőművet. Sőt még résztulajdont is biztosít nekik a megvalósululó beruházásban. Kellemetlen..:)

Peterpapo 2015.02.19. 14:56:06

@A megvalósult amerikai ólom..:

Te értelmezed is, amit olvasol? Nem úgy néz ki. Bár igaz, nekem címezte, hanem Neked, de javaslom olvasd el! Az lesz majd a kellemetlen. Ide kopizom, hogy ne kelljen keresgélned.

"nem az orosz technológiával van baj.

Hanem a szakértői gárda ignorálásával, a tender hiányával, a láthatatlan feltételekkel, az átláthatóság hiányával, a titkosítással....

emberek, ez nem orbán pénze..soha nem fogjuk, mire mennek el ezermilliárdok.

a túllépés garantált."

Peterpapo 2015.02.19. 14:58:01

@Peterpapo: Helyesbítek:

"...nekem címezte és nem Neked..."

Ja és arra sem reagáltál, hogy ha Gyurcsány tárgyal az oroszokkal, akkor az hazaárulás, de ha Orbán, az rendben van.

Szerintem ez meg több, mint kellemetlen.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 15:51:53

@Peterpapo: "szakértői gárda ignorálásával," Aszódi Attila kormánybiztos, aki felel a projektért, a műegyetem nukleáris technikai intézetének professzora. Nyilván ő is hülye hozzá..
Olvasd el a Heti Válaszban megjelent vitaanyagot, amit egy környezetvédővel folytatott. Tanulságos.
A világon egyébként mindenütt titkosítotak az ilyen szerződések, a nemzetbiztonsági kockázat miatt. A hitelkeret feltételei pedig közismertek, és igen kedvezőek. A tendereztetésből pedig gyakran nem a jobb ajánlatot tevő kerül ki győztesen, hanem aki ügyesebben lobbizik. Számtalan példa van erre.
Gondolom arról sem hallottál még, hogy az atomerőművek esetén igen gyakran túllépik az előzetesen becsült finanszírozási keretet. Legutóbb Franciaországban az Avera másfélszeresen annyit költött mint amennyit előzetesen becsült.
Gyurcsány csótányról meg annyit, hogy ő nem tárgyalt az oroszoknak hanem lefeküdt nekik- gondolom akkor is hevesen ajvékoltál, vagy mégsem? Elég annyi hozzá, hogy a magyar titkosszolgálatok aktív részvételével át akarta játszani a Mol-t a Szurgut Nyeftegaz nevű orosz állami olajvállalatnak..De megérdemelt helyére került azóta..

Peterpapo 2015.02.19. 15:59:31

@A megvalósult amerikai ólom..:

Heti Válasz? Kormánybiztos? Biztos ugyanolyan független véleménye van, mint a kormány többi tagjának. Köszi, de az nekem nem bizonyíték.

Érdekes módon, amikor az MSZP tárgyalt az oroszokkal Paks II terveiről, még csak nem is megállapodásról, akkor nem voltatok ennyire megértőek és a világ dolgait, szokásait ennyire ismerőek. Persze tudom én, hogy a kettős mérce vakítja el a látásotokat és tompítja az agyatokat. Gyurcsány lefeküdt az oroszoknak, Viktor meg csak letérdelt eléjük. Mi a különbség? Semmi, szopás ez így is, úgy is.

Erre az átjátszási szándékra van valami bizonyíték is, vagy csak a Heti Válaszban írták meg megrendelésre?

Remélhetőleg hamarosan Viktor is a helyére fog kerülni Gyurcsány alá, mert oda való.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.19. 17:24:24

@Peterpapo: Nem is bizonyítéknak szánatam. Egyéhként a HVG meg a 168 óra mennyivel függetlenebb? Nyilván őket már elfogadod biztos forrásnak. Egyébként mindössze egy rögzített vitáról van szó. Aminek leközléséhez ugye mindkét fél láttamozása szükséges.
A Szurgut felvásárlási kísérlete idején a szilva által vezetett nemezetbiztonsági hivatal megszállta a Mol biztonsági cégének(UD zrt.) épületét, számítógépeket lefoglalták, tevékenységüket blokkolták.Akkoriban tele volt ezzel a sajtó.. Lényeges különbség van aközött, hogy valakivel együttműködök, vagy hogy kiszolgálom az érdekeit. Ez a difi a két politikus között. Orbán államférfi, Gyurcsány percember, aki tönkrevágta saját politikai családját is..

Peterpapo 2015.02.19. 18:06:24

@A megvalósult amerikai ólom..:

Hanem akkor minek? Semennyivel, nem is olvasom egyiket sem.

Az egy dolog, hogy megszállták, meg lefoglalták, de találtak is valamit? Valakit letartóztattak már? Bár az sem biztos, hogy jelent valamit annak tudatában, hogy az összes korrupciós pernek kikiáltott ügy sorban bukik meg a bíróságokon, mert hogy azok is csak a fidesz hazugságaiból indultak ki. Valóban lényeges a különbség, csak hogy ebben az esetben erről szó sincs. Államférfi a tököm. Gyurcsány egy pojáca, Orbán meg egy hazug, köpönyegforgató, hatalommániás szarkupac. Ha neked ez utóbbi egyenlő az államférfival, akkor gondok vannak az értékítéleteddel. Hamarosan a Fidesz is az MSZP sorsára fog jutni, ne legyenek illúzióid. Navracsics is megmondta, elkezdett repedni a Fidesz. Gondolj a Lázár-Pokorni szóváltásra is.

szanisz 2015.02.19. 18:40:41

@A megvalósult amerikai ólom..:

Ej, akkor vegyük sorra megint.

"Honnan tudod (szanisz: hogy nem titkosítottak a finnek)? Az atomerőművekkel kapcsolatos adatok biztonsága nemzetbiztonsági érdek."

Tévedsz- a technikai dolgok védettek általában, de nem a pontos számok (mire mennyit mikor), a hatástanulmányok, a konkrét feltételek.

"Épp az a hitelkeret lényege, hogy folyamatosan hívhatók le az összegek, tehát ha egy adott időszakban adódik kedvezőbb finanszírozási forrás, abból is megoldható a fizetés. Nem kötelező az egészet felhasználni.."

Ennél nem lesz kedvezőbb. Szerinted mit adunk érte? Szerinted puszira kapjuk az alacsony kamatlábat? Poltikai elköteleződést kér cserébe putyin - ezért fogadtuk mi putyint pár napja, és ezért kellett Vityának Varsóban magyarázkodnia.

"Ezt közöld a németekkel is, akik egy valag pénzt öltek az északi-tengeri vezetékükbe. Meg Ausztriával, akik éppúgy 60 % körül importálnak orosz gázt mint mi..
Egyébként honnan tervezed beszerezni a 66 %-nyi kieső orosz gázt?? Talán ezen is érdemes lenne elgondolkodnod.."

A németek az Energiewendét építik ki épp, de igen, létrehoztak az Északi vezetéket a váltás idejére. ŐK gondolkodnak, és diverzifikálnak, nálunk meg marad az orosz gáz. 9 milliárd köbméter az éves fogyasztásunk, 3-4 milliárd jön/jöhet nyugatról, 1-1.5 a saját, a többi kell, hogy az oroszoktól jöjjön (tavaly volt , hogy a drágább orosz gázt vettük az olcsóbb nyugati helyett, a hosszútávú szerződés miatt). Pont azt magyaráztam fent, hogy a többi visegrádi ország próbál leszakadni(lsd alternatív energia),mi nem.Ha érdekel a téma, küldök linket statokkal.

"Nem , de ha az azeri ügy miatt a teljes magyar külpolitikát szarnak gondolod, akkor ugyanezt kell mondanod a kiadatás kori brit külpolitikáról is. A jó öreg kettős mérce sajna ma már nem működik.. "

Nem csak az azeri ügy miatt gondolom annak, az egy kiragadott példa, ne ferdítsd. Elszigetelődő ország vagyunk,a szövetségeseink trójai falóként tekintenenk ránk.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.20. 00:53:00

@szanisz: Áruld már el, hogy honnan a rákból tudod, hogy mit titkosítottak a finnek?? Gondolj bele egyébként, hogy mit rendeznétek itt, ha az oroszok részesedést szereztek volna a megvalósuló beruházásban mint náluk..
"Ennél nem lesz kedvezőbb. Szerinted mit adunk érte? "
Legalább te elismered hogy ez egy kedvező konstrukció. Pár hónapja még erről is kemény vitákat kellet folytatni. Kezdve onnan hogy hetekig azzal volt tele a ballib sajtó, hogy nem lesz nyilvános a hitelkeret szerződés..
Hogy miért biztosítottak ilyen kedvező feltételekkel hitelkeretet? Egyszerű . Az oroszoknak fontos hogy megtartsák kelet-európai pozícióikat a nukleáris erőműgyártás terén, és meg akarták szerezni a paksi projektet. De avass be, mégis milyen szörnyűséges dolgot kérhettek cserébe?
Amikor döntés született Paks 2 orosz kivitelezéséről, még közel sem volt fontos Putyinnak egy ilyen Bp-i túra. A lengyelek egyébként éppúgy prüszkölnek Merkelre és Hollande-ra is, mert tárgyaltak Putyinnal. (Azt remélem tudod, hogy polákék már jóelőre megkötötték az új gázszerződésüket az oroszokkal, bármennyire is ellenségesek..)
Milyen váltás idejére hozták létre az északi vezetéket? Ezt hosszú távra hozták létre. Éppúgy nem lehetnek meg az orosz gáz nélkül mint mi vagy az osztrákok. Milyen forrást nevezel meg alternatívaként az orosz gáz helyett Európa és a mi számunkra??
Ha más miatt szar a magyar külpolitika, akkor azt kell megírni. Nem pedig egy szakállas kiadatási üggyel előállni, amibe időnként más külügyi adminisztrációk is belefutnak..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.20. 01:13:38

@Peterpapo: Melyik pártban nincsenek belső konfliktusok, ha olyan totális fölénybe kerül, mint a Fidesz? Ilyenkor már nem olyan fontos az összezárás, hisz nincs igazi ellenfél a páston.
Áruld el, melyik politikus nem hatalommániás? Ha nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, el sem jut a legmagasabb szintig, hanem jóval előbb kiszelektálódik.
Nézz utána hogy mára történelmi személyiségekké vált egykori politikusokról miket írtak össze az ellenfeleik.
Az UD ügy kapcsán nem a letartóztatás volt a lényeg, hanem, hogy egy kritikus időszakban gátolják a legjelentősebb magyar vállalat védekezési rendszerét irányító céget..

Peterpapo 2015.02.20. 08:14:54

@A megvalósult amerikai ólom..:

Valóban minden pártban vannak konfliktusok, de azért nem kellene elbagatellizálni azt, ahogy egy oligarcha legecizi a Miniszterelnököt. Azért ez szerintem több, mint konfliktus. Abban igazad van, hogy nincs ellenfél, ez a baromi nagy szerencséje a Fidesznek, különben már rég el lettek volna zavarva a halál faszára.

Melyik nem hatalommániás? Szerintem Gyurcsány sem az, Medgyessy sem volt az és Bajnai sem. Különben nem mondtak volna le, amikor már kellett. Orbán soha nem mondott le, pedig 4-5 választást is elvesztett. Ha máskor nem, a 2002-es tuti győzelemnek kikiáltott vereség után, le kellett volna mondania és el kellett volna mennie végre rendesen dolgozni.

Pont leszarom mit mondanak az ellenfelei, én nem abból alkotom a saját véleményemet erről a gyökér parasztról.

szanisz 2015.02.20. 12:14:01

@A megvalósult amerikai ólom..:

"Áruld már el, hogy honnan a rákból tudod, hogy mit titkosítottak a finnek?? "

Egyelőre a technikai részeken kívül semmit. google it.

"Legalább te elismered hogy ez egy kedvező konstrukció. Pár hónapja még erről is kemény vitákat kellet folytatni. Kezdve onnan hogy hetekig azzal volt tele a ballib sajtó, hogy nem lesz nyilvános a hitelkeret szerződés.."

Félreértesz. A hitelkonstrukció kamata kedvező. Némelyik feltétel (pl bizonyos ideig nem megoldott átvételi vita esetén a magyar fél MINDENT visszafizet, és felmondódik az egész) horrorisztikus.

"Hogy miért biztosítottak ilyen kedvező feltételekkel hitelkeretet? Egyszerű . Az oroszoknak fontos hogy megtartsák kelet-európai pozícióikat a nukleáris erőműgyártás terén, és meg akarták szerezni a paksi projektet. De avass be, mégis milyen szörnyűséges dolgot kérhettek cserébe?"

Naivitás ezt gondolni. Putyin minden bizonnyal politikai elköteleződést kért - szankciót vétózása, szivárogtatás kifelé, az eu-s energia politika elgáncsolását. Ez sehol nem lesz leírva. Nézd, az orosz költségvetés romokban van, nem gondolhatod, hogy most erre van pénzük.

" (Azt remélem tudod, hogy polákék már jóelőre megkötötték az új gázszerződésüket az oroszokkal, bármennyire is ellenségesek..)"

A mennyiségeken és a feltételeken nagy hangsúly van.

" Milyen forrást nevezel meg alternatívaként az orosz gáz helyett Európa és a mi számunkra??"

nem orosz gázt (azeri pl, lsd nabucco ami bebukott és orbán le sem szarta) vagy nyugat-európait, plusz alternatív forrásokat (lsd németek). Teljesen kiváltani nem lehet az orosz gázt (egyelőre), de a részesedését nem csökkenteni történelmi bűn.

"Ha más miatt szar a magyar külpolitika, akkor azt kell megírni. Nem pedig egy szakállas kiadatási üggyel előállni, amibe időnként más külügyi adminisztrációk is belefutnak.. "

A saját szövetségeseink trójai falóként tekintetenk ránk (lsd lengyel diplomáciai botrány, nyugati nyilatkozatok bárhonnan). Szerintem ez a bizonyítvány maga. Bár egy Szíjjártótó ennyi várható.

szanisz 2015.02.20. 14:36:52

Még annyit hozzátennék ehhez a zavaros, igazán gfg-s bejegyzéshez, hogy lényegtelen, hogy Goodfriend vagy Bell van itt. Az utasítások otthonról érkeznek és nem Goodfriend volt Orbánék ellensége. Ez tiszta szerintem, mégis megy a ködösítés, megy az örömködés. Ha van egy ok, amiért USA nem buktatja meg a fideszt (még több kitiltás, kiszivárogtatás) az az, hogy a jobbikkal mindenki szarabbul járna.

Nincs itt semmi megfutamodás. Kivárás van.Ha Merkelt lehallgatták, majd pont arról nem tudnak, hogy - lengyel terminlógiával- Orbánt hogyan szopatta le putyin?

szanisz 2015.02.20. 14:39:38

@szanisz: és persze Orbánt nem USA-nak kell megbuktatnia, hanem mi nekünk - akik nem vakok, vagy kedvezményezettek ebben a rendszerben. GFG nem vak. Döntse el mindenki, hogy mi ő pontosan.

szanisz 2015.02.20. 14:56:16

@A megvalósult amerikai ólom..:

amúgy ha tényleg érdekel, hogy miként lehetne leválni a Vitya által imádott orosz csecsről, akkor van ennek azért irodalma:

gurulohordo.blog.hu/2014/03/24/hogyan_semlegesitheti_europa_az_orosz_gazfegyvert

9 milliárd köbméter az éves fogyasztásunk, ennek a felét nyugatról és Mo-ról tudjuk fedezni. A másik 4.5 milliárd köbméterre ötletek fent.

szanisz 2015.02.20. 14:58:06

@szanisz: majdnem mindegyik pontra igaz, hogy európai összefogás sokat lendíthetne - itt jön képbe Orbán különutassága, oroszimádata, a "praktikusságnak" álcázott vonzalma a keleti autokráciák iránt, ahol ugyanúgy le lehet nyúlni a pénzeket, mint mostanában nálunk.

A Simicska vita kapcsán: szerintem Orbán és Simicska is hullarabló.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.21. 00:54:38

@szanisz: Pár hónapja azon is vitatkoztak egyesek hogy ennek a konstrukciónak a kamatozása előnyös..No comment..
"pl bizonyos ideig nem megoldott átvételi vita esetén a magyar fél MINDENT visszafizet" Ez egyáltalán nem kirívó. Hiszen egyébként a megrendelő a végtelenségig húzhatná az átvételt és a fizetést. Egyébként is miért blamálná magát a Roszatom egy nem megfelelő erőművel?

"nem gondolhatod, hogy most erre van pénzük." Amikor a szerződést megkötötték még nem ez volt a helyzet. Másrészt ez a 10 mrd euro csepp a tengerben nekik. 500-700 milliárdos tartalékokkal rendelkeznek, ezenkívül folyamatosan kell folyósítani a lehívott pénzeket a beruházás kb. 10 éve alatt..
Arra ne számíts hogy Orbánék leszavazzák a szankciókat, ennek nem sok értelme lenne. "Szivárogtatásra" meg nemigen van szükségük. Az FSZB alaposan be van épülve az EU-s adminisztrációba.
Az Eu-s országok projektjeinek elnyerése presztizskérdés is a számukra. Ha ez a beruházás jó színvonalon megvalósul, az további megrendeléseket is jelenthet a számukra máshol a térségben.( Mai hír egyébként, hogy a Siemens is bevonásra kerül Paks 2 kapcsán az orosz fél által..Úgy látszik nem csak a fronthelyzetről esett szó Minszkben..) Én ezt bőven elég oknak gondolom egy előnyös állami hitelkeret biztosításához..
A Nabucco eleve nem volt életképes . Orbán is csak ellenzéki reflexből támogatta annak idején. Nem volt világos a finanszírozás, a nyomvonal, a forrásként részt vevő országok. Egy óriási nagy homály volt az egész. Inkább csak blöffként dobták be a Déli áramlattal szemben.Azt meg remélem viccnek szántad, hogy Orbán miatt bukott meg az elképzelés..
Azért nem lehet csökkenteni az orosz gáz arányát, mert nem nagyon van honnan. Egyszerűen nincsenek reális alternatívák.
Trójai falóként?? Mert eltöltött egy délutánt Bp-en Putyin? Azon nem gondolkodtál még el, hogy vajon Merkel miért közvetlenül Putyin előtt jött ide? Sokkal kedvezőbb tónust adva az orosz látogatásnak.. Aztán még el is ment tárgyalni-a hóna alá csapva a francia miniszterelnököt- a medve barlangjába, és nagyon úgy tűnik hogy a Krím után-amely már szóba sem került- a kelet-ukrán részek is elvesznek Ukrajna számára. Mégis ki áll nyerésre eben a játszmában? Ezt a kérdést kell feltenni , nem lovagias allűröket villogtatni ..A külpolitika a lavírozás művészete, nem pedig az,hogy szépen végrehajtjuk kritikátlanul azt, amit tőlünk 1500 km-re kitalálnak..
Goodfriend-et pedig azért hívták vissza, mert rájöttek hogy a keménykedős politika itt nem működik, nem lehet eredményt elérni vele. Küldtek inkább egy mosolydiplomatát. Egyelőre..

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.21. 14:39:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Én kérek bocsánatot, hogy olyan fáradt voltam már, hogy átsiklottam valami felett. Bocsánatot kérek továbbá azért is, mert nem tudtam valamit kikövetkeztetni. amit esetleg egy nem nekem szóló válaszodban írtál le.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.21. 14:50:30

@A megvalósult amerikai ólom..:

" Miből is? Magasabb kamatozású hitelből!" Felteszem itt az államkötvényekre gondolsz. Valami különös oknál fogva a nem Albánia szintű országok állampapírokkal szokták finanszírozni a költségvetést, és nem IMF hitellel. Vajon miért?
- Megkerülted azt a tényt, hogy az IMF hitel kiváltására kibocsájtott kötvények kamata hogyan viszonyul az IMF hitel kamatához.

" Biztos nem gondolták át. Orbánék alatt egyébként jelentősen csökkent az államkötvények kamata, és nem szállt el a GDP arányos államadósság se 30 százalékponttal mint a szocialisták alatt."
- A minden alapot nélkülöző alapkamatcsökkentésről hallottál? NEm fektet be senki, mert nem érdemes. nincsen kamat. Aki teheti, viszi el a pénzét.
Az alaptörvényben lefektetetthez képest hol áll most az államadósság?

" Gondolom azzal tisztában vagy, hogy a kötvény nem egészen úgy működik mint egy hitel.( Finoman fogalmazva..)"
- És te vajon tudod-e, hogy amit az egyiknél kamatnak hívnak, az a másiknál a hozam?

"Három négy éve a költségvetés számai alapján bebizonyítottam egyszer már, hogy a dohánytermékekre kivetett jövedéki adó bőven fedezi az Eü kassza hiányát. Chipszadó nélkül is."
Ez nagyszerű ,de semmi köze a chipsadó lényegéhez..
- Dehogyisnem! Azt állítod, azért kell a chipszadó, hogy a fogyasztók kezelését fedezze. Ezzel szemben ha a jövedéki adóját a dohánytermékeknek hozzáadod az eü-kasszához, már akkor pozitív szaldójú az eü-kassza. Chipszadó nélkül.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.21. 14:51:58

@A megvalósult amerikai ólom..:

"Az azeri baltás gyilkost meg melyik kormányzat alatt is tették egy épületbe éjszakára örmény áldozatával mmindenféle folyosói őrség nélkül..?"

- Ez jól jellemzi kifacsart logikátokat (Elmútnyócév-Gyurcsány)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.21. 15:00:12

@A megvalósult amerikai ólom..:

"nem a magyar külügy hibázott elsősorban. Teljesen szokványos kiadatási ügyről volt szó, amelynek keretében a kiadott külföldi állampolgár othhon töltheti le büntetését. Az azeri elnök követett el szószegést saját belpolitikai renoméját építgetve. "

hu.wikipedia.org/wiki/Ramil_S%C9%99f%C9%99rov
"később bekapcsolódott a védelembe egy azeri ügyvéd is, ez azonban erőteljes nacionalizmussal hatotta át a tárgyalásokat.[2] Ügyvédje az eljárás során azzal érvelt, hogy Azerbajdzsánban nem számít bűncselekménynek egy örmény megölése."
"A büntetés-végrehajtás átadása nem sokkal azután történt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, majd Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is Azerbajdzsánba utazott egy lehetséges gazdasági együttműködésről tárgyalni,[18][19] napokkal a döntés előtt pedig olyan sajtóértesülések jelentek meg, amik szerint az azeri állam 2-3 milliárd euró értékben vásárolna magyar államkötvényt."
// Nem hitelt, kötvényt!!! //
www.origo.hu/itthon/20120911-orban-viktor-dontese-volt-az-azeri-baltas-gyilkos-kiadatasa.html
Ez utóbbi a baráti Origóról.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.21. 15:09:36

@A megvalósult amerikai ólom..:

"melyik politikus nem hatalommániás? "

- Kohl, Schmidt, Brandt, Adenauer -Ezek csak azok, akik NSZK kancellárok voltak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.21. 15:22:54

@A megvalósult amerikai ólom..:

"Orbán is csak ellenzéki reflexből támogatta "

- Ilyen szépen még senki sem írta körül a takonygerinc szó jelentését.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.21. 15:31:27

@A megvalósult amerikai ólom..:

"Trójai falóként?? Mert eltöltött egy délutánt Bp-en Putyin? Azon nem gondolkodtál még el, hogy vajon Merkel miért közvetlenül Putyin előtt jött ide?"
- És te azon elgondolkoztál már, miért csak négy és fél év után jött ide Merkel?

.

"Sokkal kedvezőbb tónust adva az orosz látogatásnak.. Aztán még el is ment tárgyalni-a hóna alá csapva a francia miniszterelnököt- a medve barlangjába, és nagyon úgy tűnik hogy a Krím után-amely már szóba sem került- a kelet-ukrán részek is elvesznek Ukrajna számára."
- Vannak még emberek, akik teszneka békéért.

.

" Mégis ki áll nyerésre eben a játszmában? Ezt a kérdést kell feltenni , nem lovagias allűröket villogtatni ..A külpolitika a lavírozás művészete, nem pedig az,hogy szépen végrehajtjuk kritikátlanul azt, amit tőlünk 1500 km-re kitalálnak.."
- 2000 km-re találják ki?

.

"Goodfriend-et pedig azért hívták vissza, mert rájöttek hogy a keménykedős politika itt nem működik, nem lehet eredményt elérni vele. Küldtek inkább egy mosolydiplomatát. Egyelőre.."
- Mosolydiplomata? Barátom! Te mennyire nem értesz a diplomáciához!
Figyelj alaposan! Milyen ebéd volt Bell-nél a Putyin látogatás napján? Milyen beszédet mondott akkor?

Amerika 5 percre van attól, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának. Ez a helyzet eszkalálódásához vezetne. Ezért ment oda Merkel, mert nem akar egy újabb háborút Európában.
A fegyverszállítások utáni lépés a tevőleges beavatkozás (lásd Szerbiai bombázások). Folytassam?

Normális emberek minden idegszálukkal azon vanank, hogy létrejöjjön ott a béke.
Az oroszokkal MÉG lehet üzletelni, de nem kell a seggüket kinyalni. El fog jönni az idő (ha semmi nem változik), mikor már nem lehet az oroszokkal üzletelni (teljeskörű szankciók, lásd Kuba), na akkor fogunk fázni, mert csak orosz gázban tudtatok gondolkozni.

OoOoOo 2015.02.21. 17:24:54

géfodor, még azt kéne egy fidesz gyűlésen az elsősoros terminátorfideszeseknek mikrofonba lenyomni, hogy

"Orbán pöcsén lélekhimbálózó nemzetipiócák vagytok, de ez így van jól, ilyen a politika."

Akarsz végre úgy rocksztár lenni úgy, hogy egy bölcsimikrofon is tarkódig ér? Ezt kell végiggondolnod és nem interjúzgatni meg tévéródsózni.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.21. 19:23:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A továbbiakban megelégszem egy darab összefüggő kommenttel..

"NEm fektet be senki, mert nem érdemes. nincsen kamat. Aki teheti, viszi el a pénzét." Ezt honnan szedted?

www.tozsdeforum.hu/tozsde/kotveny2/veszik-a-bovlit-mint-a-cukrot/

"És te vajon tudod-e, hogy amit az egyiknél kamatnak hívnak, az a másiknál a hozam?" Guglizz alaposabban! A kamat szót is használják az állampaírokkal kapcsolatban. Pl. az AAK honlapján..
A chipsadó kapcsán meg miért is a bagósok fizessék mások egészségtelen táplálkozási szokásainak következményeit? Épp az az egészségügyi különadók lényege, hogy az illető már a fogyasztásnál járuljon hozzá az egészségügy azon többletköltségeihez, amit egészségtelen életmódjával okoz majd. Semmivel sem megvetendőbb dohányozni, mint egészségtelenül táplálkozni, csak sajnos ez kis hazánkban bocsánatos bűnnek számít..
Vásároltak végülis az azeriek államkötvényt? Egyébként semmi gond nem lett volna pusztán azzal, ha kiadják az illetőt, ha rendesen letölti a büntetését.Ez szokványos eljárás. A gond ott volt hogy az azeri elnök saját belpolitikai renoméját építgetve kegyelmet adott neki szószegő módon, hisz nem erről volt szó. A brit külügy egyébként egy ugyanilyen ügybe szaladt bele a 70-es években Líbia kapcsán.
( Azért arra kíváncsi lennék hogy mit rendeznétek itt ,ha Hende hadügyminisztersége alatt lennének ilyen lazák a biztonsági intézkedések egy hasonló esetben, és ez tragédiába torkollna? Apropó lemondott az akkori honvédelmi miniszter..?)

A baráti Origo.. Hihi. Ilyen barátot minden ellenségemnek..
A felsorolt nyugati politikusokkal kapcsolatban valszeg egy sematikus kép él benned. Ahhoz, hogy egy bármilyen pártban a csúcsra jusson az ember nagyon sok piszkos húzást kell véghez vinni.(Az átvert , kicsinált riválisokról többnyire kevés szó esik a továbbiakban..) Kivéve persze ha Megyó típusú amatőröket emelnek pajzsukra. Ő párton kívüli outsider volt akkoriban. Hamar el is vérzett.. Nem neki való volt ez. Gyurcsány mellé meg bőven elég lesz az a csótány utónév. Nem érdemel többet..

"- Ilyen szépen még senki sem írta körül a takonygerinc szó jelentését." Tudod a politika világa ilyen. Bármennyire is meglepő a számodra, nem cserkészek igazmondó versenyéről van szó. Teljesen természetes, hogy egy ellenzékben lévő erő opponálja a hatalmon lévők elképzeléseit. Megváltoztatni nincs esélye hiszen kisebbségben van, viszont alapesetben ellenvélemént fejt ki, fogást keresve a kormányzó erőkön..
Az olajárat pedig nem lehet a végtelenségig mesterségesen alacsonyan tartani, bármennyire is szeretnék ezt egyesek. Ez már-fordított előjellel- az Opec országoknak sem sikerült a 70-es években.
Mellesleg járulékos következményként kezdi tönkrevágni az amerikai palaolaj cégeket, a nekik hitelező bankok részvényárfolyamai pedig esnek..

"És te azon elgondolkoztál már, miért csak négy és fél év után jött ide Merkel?" Rájött a nagyasszony, hogy a jelenlegi kormánypártoknak nincs alternatívája. A "demokratius ellenzék" pedig tetszik nem tetszik vegetál.( Nem is méltatta őket találkozásra..) Tehát lépnie kellett. Persze jöhetett volna máskor is, de ő valami különös oknál fogva Putyin előtt pár héttel jött.( Arról hallottál, hogy a Siemens részt vesz Paks 2-ben? Úgy látszik nem csak a fronthelyzetről esett sz ó Minszkben..;)
Colin Bell az oroszokkal kapcsolatosan fogalmazott meg bírálatokat 17-én. Amit írtam, az a magyar kormányhoz való amerikai viszonyról szólt. A szokatlanul hosszú ideig ügyvivői státuszban lévő Goodfrienddel tesztelték a magyar belpolitikát, de be kellett látniuk, hogy nem igazán működik a beavatkozásra, izgatásra épülő elképzelésük. A tüntetések egyre halványodtak, nem alakult ki közel sem az a klíma, ami nehéz helyzetbe hozta volna Orbánt. Így tehát nem egy komoly tapasztalt diplomatát küldtek nagykövetnek, hanem a Demokrata párt kasszájába jó sok pénzt összekalapoló Bell kisasszonyt-jutalmul..

"2000 km-re találják ki?" Miért találnák ki 2000 kilóméterre? Akkor talán nem szavaztuk volna meg a szankciókat, és nem magyar grippenek járőröznének nemsokára a baltikumban. Orbán külpolitikájának a lényege épp a kiegyensúlyozott lavírozás. Más külpolitikának nincs is értelme. Persze a magyar baloldal azt szeretné ha magyar külügy jó végrehajtó komisszár módjára működne a brüsszeli , washingtoni direktívák végrehajtójaként..
"Amerika 5 percre van attól, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának" Amerika mindenképp fog fegyvereket szállítani Ukrajnába,hisz az egész konfliktust ő gerjesztette. Nem érdekelt abban, hogy tartós megegyezés szülessen..Persze Vietnám és Irak mintájára itt sem fog eredményt elérni végül..

"mert csak orosz gázban tudtatok gondolkozni." Megkérdezhetem hogy te miben gondolkodnál??

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.21. 22:20:46

@A megvalósult amerikai ólom..:

"A chipsadó kapcsán meg miért is a bagósok fizessék mások egészségtelen táplálkozási szokásainak következményeit?"
- Nem érted! A chipszadó oka egy kitalált ok, egy célja van, valamit megadóztatni. Lehet, ha a dobókocka nem 5-ösre, hanem a 4-esre gurul, akkor most nem chipszadó, hanem lisztadó van. A hivatalos (egyébként jól hangzó) szöveg köszönő viszonyban sincs a valósággal. Ezt a baleseti adó bevezetése óta tudom, ugyanis a biztosítónak már a baladó bevezetése előtt is volt joga, módja és lehetősége regresszálni az eü-költségeket.

.

"Vásároltak végülis az azeriek államkötvényt?......"
- Nem mert átbaszták Viktort.
A gond ott volt, hogy előre lehetett tudni, hogy nem kell leülnie majd a büntetését, mégis kiadtuk.
- Miért kellett volna lemondania a miniszternek?

Líbia.
- hu.wikipedia.org/wiki/Lockerbie-i_katasztr%C3%B3fa
"Al-Megrahi büntetését a skóciai Glasgow melletti Greenock börtönében töltötte 2009. augusztus 20-áig, amikor a skót regionális kormány az elítélt végső stádiumú rákjára való tekintettel hazaengedte Líbiába, ahol nemzeti hősként fogadták."
Terjedelmi okok miatt nem tudok a dolog minden egyes aspektusára és előzményeire kitérni. Fogadd el: Két teljesen külön dologról van szó, a közös bennük mindössze annyi, hogy valakit hazaengedtek, ahol aztán nem ült tovább.
(Kadhafiról jut eszembe: A magyar elhárításnak Kadhafi budapesti látogatása alkalmával nem volt arról nyilvántartása, hogy alul kinek vörös.) - De ez csak mint történelmi érdekesség.

"Gyurcsány mellé meg bőven elég lesz az a csótány utónév. Nem érdemel többet.."
- Tiszteld az ellenfeledet is. Tiszteld a vitapartneredet is. Ezen szavak után nem tudom rólad azt feltételezni, hogy tisztelettel vitáznál velem, amely tisztelet (Tiszteletet a Magyaroknak!) elengedhetetlen ahhoz, hogy egymást komoly vitapartnernek fogadjuk el, kivel szemben felsorakoztathatjuk érveinket.
Én nagyon nem szeretem a jelenlegi miniszterelnököt, de nem illetem obszcén jelzőkkel, mert akkor az érveim hitelességét ásnám alá.

szanisz 2015.02.22. 13:51:01

@A megvalósult amerikai ólom..:
" Ez egyáltalán nem kirívó. Hiszen egyébként a megrendelő a végtelenségig húzhatná az átvételt és a fizetést. Egyébként is miért blamálná magát a Roszatom egy nem megfelelő erőművel?"

Tévedsz - nem független szerv döntene, hanem nem megoldott problémánál a ruszkik visszafizettetnek velünk mindent, a saját döntésük mentén. Ez rohadtul kirívó, az isztá végű országokat leszűmítva.

" Amikor a szerződést megkötötték még nem ez volt a helyzet. Másrészt ez a 10 mrd euro csepp a tengerben nekik. 500-700 milliárdos tartalékokkal rendelkeznek, ezenkívül folyamatosan kell folyósítani a lehívott pénzeket a beruházás kb. 10 éve alatt.."

igen, akkor még nem tudták. de most megerősítették, pedig nagy szarban vannak. a 100 milliárdos tartalékok hamar elillanak pánikban, és akkor a legkisebb is számít. lsd 1998.

"A Nabucco eleve nem volt életképes . Orbán is csak ellenzéki reflexből támogatta annak idején. Nem volt világos a finanszírozás, a nyomvonal, a forrásként részt vevő országok. Egy óriási nagy homály volt az egész. Inkább csak blöffként dobták be a Déli áramlattal szemben.Azt meg remélem viccnek szántad, hogy Orbán miatt bukott meg az elképzelés.."

Ezt egy szóval nem írtam. Amúgy életképesebb volt mint a Déli Áramlat. Az alternatíf források kapcsán értetlenkedsz, pedig belinkeltem egy cikket, amit MOL-dolgozók írtak. Olvasd el.

"Goodfriend-et pedig azért hívták vissza, mert rájöttek hogy a keménykedős politika itt nem működik, nem lehet eredményt elérni vele. Küldtek inkább egy mosolydiplomatát. Egyelőre.. "

Hatalmas tévedés. Goodfriend is mosolygott, csak közbn az otthoni gondolatokat megosztotta az agyonkorrumpálódott magyar vezetéssel. Ezt Bell folytatni fogja. Ők nem döntenek senkiről, a mosolygás meg természetes amcsi kultúrkörben. Bell is képes majd ütéseket bevinni- mosolyogva. Állítólag idén lesznek még kitiltások.

A trójai falós szerepközt mindenhol így látják, csak az itthoni fideszdroid tábor nem.

A kémek tényleg mindenhol ott vannak, de a ruszkiknak kőkemény érdekük, hogy eu-n belül legyenek szövetségeseik. Erre itt vagyunk mi, a bohócok. Nem tudod, hogy mit kértek tőlünk, de te szívesen adod, mert megbízol a szociopata orbánban és a brancsában. Lelked rajta.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.22. 20:40:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem kitalált ok. A világon másutt is bevezettek ilyen adókat. A lényege hogy az egészségügyi kockázatokat magában rejtő élelmiszerek fogyasztói konkrétan az egészségügyi kasszához is hozzájáruljanak már fogyasztáskor, ha már ilyen egészségtelenül élnek.( Persze az lenne a legjobb ha a magasabb ár eleve visszatartaná őket valamelyest, de ez többnyire nem szokott bekövetkezni. A szokás nagy úr..)
Egyszerű a képlet ha valaki nem hajlandó kártékony szokásain változtatni, akkor többletet fizet.
A líbiai ügy annyiban mindenképp hasonlít, hogy a líbiaiak nem tartották a szavukat. Nem csendben hazahozták, élete utolsó szakaszára, hanem nemzeti hőst csináltak belőle aljas cselekményéért, szószegő módon. Ráadásul ez a tetű rengeteg ember haláláért volt felelős, nem egy embert ölt meg. Képzeld mit érezhettek a hzzátartozók, amikor az ünneplő tömeget látták. Épp ez történt az azeri esetben is. Egyik esetben sem került volna kiadatásra sor, ha az adott külügyi adminisztrációk előre tudják, hogy mi fog következni. Átverték őket.
Várom a többi témában is a reagálásaidat..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.22. 21:55:21

@szanisz: Az ilyen beruházások esetében külön kezelendő a beruházási szállítóval való viszony, és külön a finanszírozó hitelkeretet biztosító hitelintézettel való viszony. Ha te felveszel hitelt házfelújításra, és nem vagy elégedett a kivitelező munkájával, attól még fizeted a bankhitelt, hisz nem mehetsz be a bankba azzal, hogy a gyatra munka miatt nem akarod fizetni a hitelt sem.
A hitelkeretből lehívott összegeket, és kamataikat mindenképp fizetni kell. A beruházási szállítóval való vitás kérdések rendezése, esetleg peresítése egy másik ügy. Mi ebben olyan nagy különlegesség?

"igen, akkor még nem tudták. de most megerősítették, pedig nagy szarban vannak. a 100 milliárdos tartalékok hamar elillanak pánikban, és akkor a legkisebb is számít."

Ahogy azt már írtam ezt a 10 mrd eurónyi összeget nagyjából 8-10 év alatt fogjuk lehívni. Vagyis éves szinten nagyjából 1-1,5 mrd eur összegben kell folyósítaniuk. Egyébként is a Roszatom nyereségadójaként, és nyereségeként (állami cég)kb. 20 %-át visszakapja az orosz állam..Az olajárat pedig nem lehet a végtelenségig mesterségesen alacsonyan tartani, bármennyire is szeretnék ezt egyesek. Ez már-fordított előjellel- az Opec országoknak sem sikerült a 70-es években.
Mellesleg járulékos következményként kezdi tönkrevágni az amerikai palaolaj cégeket, a nekik hitelező bankok részvényárfolyamai pedig esnek..

A belinkelt gurulóhordós blogposztban pedig nem stimmel az eu-s orosz gázexport mennyisége. Ez a valóságban 180 milliárd m3, és nem 100 milliárd.
Ahhoz egyébként is óriási beruházásokra lenne szükség, hogy hogy az eddig keletről jövő gázt használó államok átálljanak amerikai gázra. Gondolom a németek nem azért építették meg egy valag pénzen az északi-tengeri vezetéküket, hogy a jövőben ne használják..
Egyébként az egész palagáz projekt rendkívül környezetszennyező, és a helyi lakosság egyre hevesebben tiltakozik ellene. Pedig az USA-ban jóval kisebb a népsűrűség mint nálunk, és kevésbé mélyen van az a homokkő réteg, ami gazdaságosan kitermelhető.
Az európai palagáz kitermelésnek egyre kisebb a realitása, és egyébként az amerikai telepek is igen hamar kimerülnek. Erre nem lehet építeni egy biztonságos energiapolitikát.
Ami Colin Bell-t illeti nem úgy néz ki, hogy Goodfriend vonalvezetését folytatná. Legalábbis eddigi megnyilvánulásai egyáltalán nem erre utalnak. Ha tovább akarnák kavarni a szart, egy tapasztalt, a diplomáciai ranglétrát végigjárt diplomatát küldenek, és nem a sorozatproducert, aki pénzgyűjtéssel érdemelte ki ezt a helyet. Egyszerűen úgy érezték Washingtonban,hogy a goodfriendi izgatásos, beavatkozásos szerepvállalás közel sem hozta meg az elvárt eredményt, és szépen hazahívták. Holott ballib véleményvezérek tudni vélték, hogy a háttérben továbbra is ő irányít majd.. Aztán elkotródott. Kellemetlen..

"A kémek tényleg mindenhol ott vannak, de a ruszkiknak kőkemény érdekük, hogy eu-n belül legyenek szövetségeseik. Erre itt vagyunk mi, a bohócok. Nem tudod, hogy mit kértek tőlünk, de te szívesen adod, mert megbízol a szociopata orbánban és a brancsában."

Ezt rosszul és sematikusan látod. Egyre inkább látszik ,hogy a német vezetés és a brüsszeli bürokratikus elit érdekei kezdenek eltérni. A jövőben ez a kettősség fogja meghatározni az EU-t. Vagyis a valós hatalommal rendelkező német kormány, és az egyre inkább Washinton hatása alá kerülő, sorvadő brüsszeli bürokratikus vezetés érdekeinek különbözősége. A jelenlegi ukrán helyzetet is ennek figyelembevételével kell kezelnie a magyar külpolitikának..

szanisz 2015.02.23. 09:52:32

@A megvalósult amerikai ólom..: “Mi ebben olyan nagy különlegesség?”
Hiába szeded szét a beruházói és a hitelezői viszonyt – itt mindkettőnél ugyanazzal a féllel állunk majd szembe. Ez a különlegesség benne (amúgy már ez önmagában szemben az EU-s joggal, de nem nem ez utóbbi a lényeg).

“Mellesleg járulékos következményként kezdi tönkrevágni az amerikai palaolaj cégeket, a nekik hitelező bankok részvényárfolyamai pedig esnek..”
Ezzel fogják szétverni az amerikai palagáz cégeket? Ne viccelj, max egy-két atomipari riválist zavarhat az oroszok tender nélküli győzelme ( franciák, usa, dél-korea).

“A belinkelt gurulóhordós blogposztban pedig nem stimmel az eu-s orosz gázexport mennyisége. Ez a valóságban 180 milliárd m3, és nem 100 milliárd.”

Nyilván ők is vették a számot valahonnan, meg te is. Te honnan?
Amúgy a lényeget nem érted; ahogy lehet, csökkenteni kell a függőségünket. Erre kell törekedni. Nem véletlen, hogy Orbán nem írt alá újabb hoszsabb távú szerződést egyelőre- A nem lekért mennyiség átvételét akarja mindenki emgoldani a következő években. Ez a ruszkiknak nem jó. Ezért is kérnek valamit, amiről nem tudunk. Sebaj.

“Ezt rosszul és sematikusan látod. Egyre inkább látszik ,hogy a német vezetés és a brüsszeli bürokratikus elit érdekei kezdenek eltérni. A jövőben ez a kettősség fogja meghatározni az EU-t. Vagyis a valós hatalommal rendelkező német kormány, és az egyre inkább Washinton hatása alá kerülő, sorvadő brüsszeli bürokratikus vezetés érdekeinek különbözősége. A jelenlegi ukrán helyzetet is ennek figyelembevételével kell kezelnie a magyar külpolitikának..”

Nézd, kvázi az összes eu-s országban úgy látják (jobboldalon) is, hogy Orbán túl messzire ment a putyinizmus terén (lsd illiberális dicséret egy amúgy stagnáló gazdaságnak, de sorolhatnánk). Te jöhetsz azzal, hogy a pragmatikus német álláspont is figyelembe veszi a gazdasági érdekeket, ettől még amit én írtam, az áll. Bohócok vagyunk, egy gagyi trójai falója putyinnak. Mondjuk a görögökkel jól járt ugyancsak.
Putyinnak az is rohadt jól jött, hogy a háború közepén egy EU-s ország fogadta. Erre június óta nem volt példa.
Abban egyetértek veled, hogy a szankciókat mindig meg fogjuk szavazni, és a németekhez igazodunk a legfontosabb szavazások mentén. De a diplomácia a gesztusokról, finomságokról is szól.

Bell vs Goodfriend: Lezárom azzal, hogy minden amit tesznek, központi utasításra történik. USA-ban amúgy hagyomány, hogy nagyköveteknek nagytámogatókat küldenek. Szeirntem az amerikai álláspont nem finomodott azzal, hogy egy nő van itt. Amúgy pl a NAV-szálnál Goodfriend inkább képviselte a te, vagy az én érdekemet, mint Vida vagy Orbán. Más kérdés, hogy nyilván a saját cégeik mentén szembesülnek az itteni korrupcióval, és az az igazi mozgatórugó, nem az, hogy téged vagy engem segítsenek. Ettől még járulékos haszon. Szétlopnak minket.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.23. 23:07:32

@szanisz: Nem én szedem szét. Egyszerűen ilyen a kölcsönökből megvalósuló beruházások jogi környezete.
Ellenkező esetben-ha belegondolsz-a finanszírozott fél a beruházás átvétele után akár meg is szüntethetné a részletfizetést, hisz nincs szankció a szerződésben nemfizetés esetére. Ez már csak így működik: ha a hitelfelvevő nem fizeti a részleteket, a kölcsöszerződés felmondásra kerül,és ő köteles a teljes fennmaradó összeget egyben visszafizetni. Hogy is működhetne másképp?
Az esetleges minőségi kifogások kérdése egy teljesen más terület. Miért kockáztatná a Roszatom későbbi megrendeléseit azzal, hogy nem kezeli fair módon a kifogásokat? (Arról tudsz, hogy a Siemens is részt vesz a Paks 2. projektben?)

"Ezzel fogják szétverni az amerikai palagáz cégeket? " Nem tudom mit olvastál, de én az alacsony olajárakat neveztem meg mint a palaolaj cégeket, és a nekik hitelező bankokat nehéz helyzetbe hozó tényezőt..

"Nyilván ők is vették a számot valahonnan, meg te is. Te honnan? "

180 milliárdos adatra emlékeztem, de ez az össz. gázexportjuk. Ennek döntő többsége-160 mrd m3- Európába irányul:

www.vg.hu/penzugy/penzugyi-hirek/nott-az-europai-orosz-gazexport-418676

Mindenesetre a 100 milliárd m3-es adat erősen alábecsült..

Az miért csökkentené a gázfüggőséget ha ezután az amerikai gázra lenne utalva Európa? Ráadásul, mivel az orosz bevételek nagy része a szénhidrogén exportra épül, ők is erősen függenek ettől.Kölcsönös a függés.
Azt meg már leírtam egyszer, hogy írdatlan pézbe kerülne az eddig orosz gázt használó országok más forrásról ellátásának technikai biztosítása, és az eddigi beruházásaik (Pl. északi-tengeri vezeték) is mennének a semmibe. Sajnos az ördög a részletekben van..Meg azt is hogy a repesztéses technika hosszú távon elszennyezi a talajvizeket, és egy mező egy-két év alatt kimerül.

"Orbán nem írt alá újabb hoszsabb távú szerződést egyelőre" Az meg se fordult a fejedben, hogy a jelenlegi helyzetben az oroszok egyelőre nem akartak új hosszútávú szerződést, inkább ajánlották a még fel nem használt mennyiség felhasználását, kb. öt évvel eltolva a hosszú távú szerződés kialakítását?

"Putyinnak az is rohadt jól jött, hogy a háború közepén egy EU-s ország fogadta. " Az osztrák vezetés közvetlenül a maláj gép lelövése után fogadta Bécsben..
Orbán egyébként pontosan látja, hogy a németek meg akarnak egyezni Putyinnal, és ennek szellemében alakítja külpolitikáját. Az előbbire utal, hogy Merkel közvetlenül Putyin előtt tett látogatást Bp-en, és hogy Minszkben a Krím kérdését már egyáltalán nem feszegette..

"USA-ban amúgy hagyomány, hogy nagyköveteknek nagytámogatókat küldenek." Nem feltétlenül. Olyan helyekre küldenek ilyeneket, amiket nem igazán tartanak fontosnak. A lényeges külképviseletekre, valamint ahol "helyzet" van nem így tesznek. Ide tapasztalt diplomaták kellenek, hiszen a külügy nem határozza meg mondatról mondatra a tennivalókat, és a kommunikációt. Legfeljebb főbb irányelveket ad. Az, hogy ide rutintalan, a diplomácia terén járatlan személyt küldtek, jól jelzi, hogy fel kívánnak hagyni a nyár vége óta zajló technikákkal, amelyeket Goodfriend szokatlanul hosszúra nyúlt ügyvivői időszaka alatt teszteltek..

lac666 2015.03.20. 23:33:05

"Röviden: Goodfriend elment és Orbán győzött. Egész pontosan a távozás arról szól, hogy az Orbán-doktrína megnyerte az első nagy csatáját."

Attól, hogy Goodfriend hazament, orbán se, meg a doktrínája se nyert szart se!

"Annak a doktrínának a győzelme ez, amely az ideológia vezette külpolitika helyett a gazdasági érdeket teszi meg a diplomáciai kapcsolatok legfontosabb szervezőelvévé."

Tipikus gerinctelen hozzáállás! Fogd fel, hogy bizonyos helyzetekben nem a pénz a minden! Már annyira elvakít titeket a lopás, hogy az országot is kiárulják érte!

"Goodfriend távozásával ez a párbeszéd ma úgy áll, hogy Magyarországnak jogában áll saját érdekeit követni."

Goodfriendtől függetlenül Magyarországnak mindig jogában áll saját érdekeit követni! Mi köze ehhez Goodfriendnek?

"Mert Magyarország a NATO tagja és uniós tagország, elkötelezve magát a nyugati értékrend mellett, de ettől még vannak / lehetnek jól felfogott gazdasági érdekei is."

Legyen már annyi gerincünk, hogy ne háborús bűnös diktátorral keressük a gazdasági kapcsolatot. Inkább az ország érdeke az, hogy a fejlett nyugati világhoz tartozzunk, mint az, hogy pillanatnyi gazdasági sikert érünk el, amely ráadásul veszélyes függőséget okoz! Értem, hogy kell a pénz, de akkor inkább lopjatok kevesebbet baszd meg!

"Az a tény, hogy mintegy két hét leforgása alatt Budapestre jött Merkel és Putyin, ennek a doktrínának az egyértelmű sikerét jelzi. Eszerint Oroszországgal és Németországgal egyszerre kell jóban lenni. Ez Magyarország érdeke. Enélkül Magyarország nem lehet sikeres."

Csak az a tény, hogy Merkel és putyin Budapestre jött! Az NEM TÉNY, hogy ez az orbáni doktrína sikere! NEM KELL Oroszországgal is jóban lenni! Ez NEM Magyarország érdeke! E nélkül is lehet sikeres Magyarország! Magyarországnak az az érdeke, hogy a nyugati, fejlett, liberális államokhoz tartozzon!

"Márpedig a Nyugatnak is az az érdeke, hogy a hozzá tartozó országok sikeresek legyenek.
Lehet, hogy erről is fog beszélni majd a hazájába visszatérő Goodfriend."

Az első állítás igaz! Hidd el Godfriend a hazájában már le se fog szarni minket! Nálatok ez a szerencsétlen olyan, mit Gyurcsány! Be vagytok szarva tőle!

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) Együtt 2014 (3) EGYÜTT 2014 (1) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek

  • igorx: Régen voltak a fotelpunkuk Utána jöttek a fotelnácik Újabban a fotelkomcsik (Fidesz) Most meg itt ... (2020.05.28. 22:02) Férfiasság
  • Lepo: Mi baja van ennek a ronda, gnóm kis embernek? Kicsit félek, ha tehetné, orsósféreggé válna, hogy m... (2019.04.18. 11:50) Férfiasság
  • TalpigJimmy: Emberek! Ez egy nagyon frusztrált ember :D Van is mire :D Hogy néz ki a szerencsétlen? (2018.05.30. 20:32) Férfiasság
  • szabik: en internet munkat keresek (2016.03.17. 07:25) Férfiasság
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása