Van itt egy korántsem magától értetődő tény: kormányozni nem lehet gondolatok nélkül. A gondolatok kormányzása műhelyben zajlik. Így áll elő a kormányzás/tudás problémája, azaz hogy hogyan is lehet a gondolatok kormányzása révén olyan tudást teremteni, amely a kormányzást szolgálja.

Egy műhelynek nyilván van oka és van célja. Az ok azonban, amiért létrehozzák, mindig alárendelődik annak a rendeltetésnek amiért a műhely egyáltalán létezik. A műhely mű vagyis nem természetes hely, amennyiben nem spontán módon jön létre, nem magától nő, mint a gomba, hanem mindig megszervezésre vár. Van valaki, aki megszervezi és vannak, akiket megszerveznek. A műhely mindazokból áll, akiket a műhely fejedelme maga köré gyűjt. A műhely ily módon létrehívja az autoritás problémáját. A gondolatokat tehát úgy kormányozzák, hogy a műhelyet is kormányozzák. Egy műhelyet sohasem az oka miatt kormányoznak (unalomból is lehet műhelyet alapítani), hanem a rendeltetése miatt (a célja amivé lesz, egyben létrehozásának indoka vagy értelme).

A műhely egyúttal kiváltságos hely is. Nem magától értetődő, hogy bárki hozzáférhetne vagy tagja lehetne. Vannak tehát határai, van érvényessége. Ám ezek a határok korántsem rögzítettek. Mozdulnak és mozdíthatóak. Ezeket a határokat, mindazok, akik a részesei a műhelynek, rendre kiterjesztik. Másokat, akik még nem részesei a közös alkotásnak, bevonnak a gondolatok létrehozásának folyamatába. A műhely ugyanis a létrehozás világa. Az alkotások a kézművesség értelmében vett műhelyben születnek meg, ám a gondolatokat nem varrják, mint egy cipőt, vagy formázzák, mint egy fazekat, hanem egy közös térben a közös gondolkodás erejével előre nem látható vagy tervezhető módon segítik világra.

Ezt a kreatív teremtést nem lehet valamilyen előre lefektetett módszert követve leírni, ám mégis sajátos módszereket követve különböző emberek ráveszik egymást, hogy együtt, egyirányba gondolkodjanak. Ennek révén válhatnak a kívülállók is, mintegy észrevétlenül, részesei a létrehozás kreatív folyamatának.   A territoriális logikát ily módon gyűri maga alá a kiterjedés és a kiterjesztés intenzitása. Mert ugyan a műhely sziget, de mégis van kapcsolata a rajta kívül fekvő világgal. Vagy úgy, hogy megmunkálás tárgyává teszi, vagy úgy, hogy működése révén hat a külső világra. Ebben, vagyis az elszigeteltség és kölcsönhatás termékeny feszültségében ragadható meg leginkább, hogy egy műhelyhez tartozni valóban kiváltság.

A műhely mint kiváltságos hely, feszültségek és ellentétek összebékítésére törekszik. Miközben módszeresen megszervezi a gondolatok kormányzását, egyben lázadó módjára veszi ostrom alá a kreativitásnak falat emelő határokat. Autoritás és szabadság, módszer és kreativitás, körülrajzolás és kiterjesztés a műhely valósága. Egyfajta köztesség, közös tér, ahol az emberi invenciók mások számára látható módon jelennek meg.

A műhely ily módon nagyon is természetes, vagy emberi. Az emberek beszélő lények, és amennyiben beszélnek egymáshoz, egymással, megteremtik és alakítják létezésük közösségi természetét. Beszélve alkotnak közösséget, beszélve konstituálják közösségük formáját, beszélve viselik gondját létezésüknek. Ez politikailag cselekvő emberek politikai műve, amit nem oka, hanem rendeltetése tesz értelmessé. S mint ahogy a polisz vagy politikai közösség az emberi létezés értelme, úgy a politikai tudást előállító köztes terek, ennek jellegzetes formája bármely kormányzat, a legmagasabbrendű emberi műhelyek.

A kormányzat tehát műhely, politikai műhely. A politikai műhelyekben politikailag gondolkodnak, beszélnek, alkotnak és cselekednek. S miközben megvitatják és értelmezik azt, amit tesznek, aközben egy döntő ponton el is hagyják a műhelyt: mert bár kormányozni nem lehet gondolatok nélkül, de a kormányzás végső soron döntés. Annak ugyanis aki kormányozni akar, bár kifinomult érzékkel kell rendelkeznie a dolgok komplexitása iránt, ám egy döntő ponton, egy bizonyos pillanatban figyelmen kívül kell hagynia ezt a komplexitását, enélkül ugyanis képtelen lenne dönteni.

Ezen a ponton, a kivételes állapotban húzodnak a szellemi műhelyek határai, és itt lép elő a tettek embere, s azt mondja:  „a helyzet reménytelen, de nem komoly”, vagyis itt az ideje cselekedni.