GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

444.hu

2013.10.26. 17:13, gfg ,

1. ~ moral insanity  2. ~ agent provocateur

 

Példamondat: „Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla.”

 

 

Van itt egy dakota közmondás: „Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla.”

A srácok viszont bőszen lovagolnak.

Nem tudják, hogy kik ők, honnan jöttek és hova tartanak.

A tetemlovaglók a moral insanity vagyis az erkölcsi elmezavar modern barbárai.

Az erkölcsi elmezavar – a Pallas Nagylexikon szerint – az a kórkép, melynek legfőbb sajátsága az etikai és morális irányban mutatkozó kedélyi elfajulás. A betegség súlyosbodásával beáll a teljes tudatzavar.

Ez a magyarázata, hogy éppen az értékvesztés sajtómunkásai állnak elő morális vádakkal. Éppen azok, akik semmiben sem hisznek, semmit sem vallanak, sehová sem tartoznak.

De akik senkik, sehonnan se jönnek és sehová se tartanak, azok hogyan is mondhatnának bármit is, aminek jelentősége volna?

A Magyar Jeti Zrt. gyökértelen sajtómunkása csupán egy agent provocateur. Egy dolgot akar csak: provokálni.

Erről és nem többről szól ma a progresszív újságírás.  

A következő felsorolás az irányzat teljes szókincsét magában foglalja:

„nyálgép, féreg, diliflepnis, nyalonc, popó, nyalni, segg (és bővített szerkezetes alakváltozatai: seggnyaló, hatalmas segg, fontos segg) illetve orbitális, nyalóbajnok, takonygerinc, körbenyalás, fasza, yolo, pöllencs.”

Ki lehet azonban gyógyulni a nihilizmus betegségéből.

Srácok, ha majd tudjátok, hogy kik vagytok, honnan jöttök és hová tartotok, üljünk le és igyunk meg egy sört.

Én itt  leszek.

A bejegyzés trackback címe:

https://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr345600488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F. A. Hayek 2013.10.26. 18:26:27

Bizonyos értelemben nagyon jól tudják kik ők és mi a küldetésük: előállítják azt az alternatív valóságot, ahol barátaik, a nagybetűs Szakértelem letéteményesei csak azért nem tudják megvalósítani a földi paradicsomot, mert a buta mucsai nép nem hallgat rájuk. Ha esélyt is kapnak rá, a populista árvalányhajas jobboldal megakadályozza a kibontakozást. Természetesen a demokrácia eltiprása mellett.

Éjt nappallá téve ezen az alternatív valóságon dolgoznak. Ha kell, Teller-levelet hamisítanak, ha kell, grafikont, vagy éppen választási csalást "leleplező" videót. Ha minden kötél szakad, színt vallanak,hogy "orrukat befogva", de ők a szemkilövető demokratákra szavaznak.

Nagyon is jól tudják, kik ők és honnan jönnek. Csak az a sör nem esne jól velük.

Hattory Hanzo 2013.10.26. 19:53:36

Nono:

" G. Fodor Gábor, szerelmes politológus

A Századvég stratégiai igazgatója a szervilizmus Antoni Gaudíja. Ami mások lelkiismeretes iparosként csinálnak, az nála utánozhatatlan művészet. Seggnyalásának elemi, transzformatív ereje, írásainak leplezetlenül erotikus tónusai teszik kiemelkedővé G. Fodor életművét. A lojalitásával anyagilag sem jár rosszul, de valószínűleg nem ezért csinálja."

thymos 2013.10.26. 20:32:50

„Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla.”

"Sanyikám, Sa Sa Sanyííííííí...jajj, jajj uram teremtőm ez megdöglött...meghalt az én drága kincsem...de lagalább a bőrét lenyúzhatnám, de nincs nálam még a bicskám sem..." Gábor nincs nálad a bicskád?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.10.26. 20:42:57

De miből gondolja úgy szerző, hogy az őt tollhegyre tűzők sörözni akarnak? Mármint hogy vele. Főleg ilyen parádés viszontválasz után ("gyökértelen", "tudatvesztés", "elmezavar", "barbárok").

Amit a 444 GFG szemére vet, az lehet, hogy sértő és tapintatlan, de csupa olyasmi, amit GFG s. k. leírt.

Ha nem hazug támadás váltott ki ilyen fokú sértett berzenkedést és toporzékolást az epekedőnek tűnő trubadúr-politológusból, akkor viszont mi?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.26. 20:57:11

@Counter: Előzmény:

"Fodor 2011 szeptemberétől havi 700 és 745 EZER (bocs, fáradok) forint közötti összegért ad tanácsot a Fidesz Kulturális Kabinet Oktatási és Tudományos munkacsoportjának (...) Összesen 19 szerződését találtuk meg 13,4 millió forint értékben.
(...)
Többször próbáltuk elérni G. Fodort, de sajnos nem reagált megkeresésünkre, úgyhogy pontosan nem lehet tudni milyen tanácsokat adott. Így a blogján elérhető munkáiból kell tippelnünk."

444.hu/2013/05/16/g-fodor-13-millios-tanacsai/

Az is informatív, hogy valaki mire nem válaszol, és mire igen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.10.26. 21:17:07

@Holger Hartland: Egy trubadúr zsebében nyugodtan lehet turkálni, de a szívében nem!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.26. 21:30:05

@Counter: Várjunk csak, ő pont a szívét önti ki nekünk ide, és a zsebét leplezi. Pedig a szívében magánvér folyik, a zsebébe közpénz, vagyis az előbbihez nincs közünk, az utóbbihoz van.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.10.26. 21:39:56

@Holger Hartland: Méltósággal tűrte, hogy a zsebét firtatják a hozzá fel nem érő törpék és koldusok; de ha szívének önként meg nem osztott rejtekeit kezdik ki, akkor közibük vág.

(Ezen az epigonságon még dolgoznom kell.)

Link elek 2013.10.27. 02:16:30

Csak az igazság fáj igazán...

incze 2013.10.27. 03:40:46

ó, úrjézus, belefingtak a gyökérbe a morális szanitécek

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.27. 05:48:45

@Counter: @Holger Hartland:

Maguk most úgy tolják, mint két buzi a gőzben:-[

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.10.27. 06:50:16

@bbjnick: Hát nézze, maga meg folyamatosan úgy tolja, mint egy magányos, félénk szeminarista a paplan alatt. S véleményem szerint olyan intenzitással, hogy az ágynemű és a nemes szervek lángra lobbanásától lehet tartani.

Másrészt ha már HH és én úgy toljuk, mint két buzi a gőzben (hogy tolják? maga tudja?!), akkor pusztán tudományos érdeklődésből is kíváncsi volnék, ki tudja-e fejezni szűk (szűk! érti?!) 5000 karakterben, hogy GFG milyen orgiasztikus felállásban (felállásban! érti?!) tolja az Ágaskodó Férfiasságú Államférfival.

(Korábban már felmerült kérdésként, hogy vajon a maga gondolatvilága miért van ennyire lenyűgöződve a férfi homoszexualitás létezése által; hiszen ahol lehet, ezen jár a fantáziája, ehhez köthető képekkel fejezi ki magát, úgy is mondhatnánk, hogy ha maga egy bolygó volna, akkor a maga Napja két szőrös, állandóan üzekedő férfi volna.
Törte már a fejét a válaszon? A maga szempontjából volna hasznos, ha ezt tenné.)

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2013.10.27. 07:52:47

A 444.hu valóban aljas volt, függetlenül attól, h G. Fodor szervilis vagy sem, ugyanis még olyanokat is bevettek a pakliba, mint a Konzervatórium vagy a Mandiner, ahol nem kis mértékben jelennek meg kritizáló cikkek, ráadásul teret adnak teljesen ellentétes véleményeknek is. Ezt egy lapra tenni pl. Kerényivel, igazi aljasság.

A 444.hu általában is féligazságokkal operál, amiről jól tudja, sokkal manipulatívabban hat az érzelmekre, mint a nyilvánvaló hazugság.

Persze, azt ígérik, h majd a másik oldalról is lerántják a leplet, de lófaszt, akkor ők már sehol sem lesznek, és ezt maguk is jól tudják...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.27. 08:04:22

@Counter:

1) Írhattam volna azt is, hogy úgy tolják, mint két kaftános zsidó Krisztus neve napján (a két hasonlat ugyanis csereszabatos), akkor arról elménckedne, hogy az én gondolatvilágom csak a zsidóság körül forog.

2) A kérdésére már többször is megválaszoltam --- látja, ennyi értelme van magának bármire is válaszolni! ---, de megismételhetem: a homoszexualitás azért egyik kapitális kérdése korunknak, mert a buziaktivizmus egy rendkívül agresszív destruktív jelenség. A buzidekadenciát nagyon sokan --- s korántsem csak a buzik --- használják rombolásra, pusztításra.

3) GFG jól beszél, bár nem elég bátran.

3+1) A probléma lényege, amit GFG is pedzeget és ami a Schmitt-ügy óta egyre nyilvánvalóbban látható, hogy ha erkölcsifogyatékosok moralizálni próbálnak, erkölcsileg igyekeznek lejáratni ellenfeleiket, abból rendre provokáció, szardobálás, heccelkedés (embervadászat) lesz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.10.27. 08:33:34

@bbjnick: 1) Mégse azt írta. Maga okkal vagy ok nélkül cselekvő lénynek tartja magát?

2) *Magának* kapitális kérdés. Magát az írásai alapján többet foglalkoztatja a buzulás, mint tetszőlegesen kiválasztott 10 résztvevőt a meleg büszkeség menetén. Ami azért legalábbis figyelemreméltó. Maga a fejében buzikkal és buzulással kel és fekszik.

3) Úgy gondolja, csinálhatnák óvszer nélkül is?

4) Lehet-e a vitán felül tökéletlen (ízlés szerint megokolva akár a gyarlóság, esendőség, elidegeníthetetlen emberség, akár az áteredő/eredendő bűn okán) emberi lény más, mint tökéletlen erkölcsileg?
Ha pedig valóban senki se moralizálhat, miért ilyen sporadikusan lép fel maga mégis?

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.10.27. 09:52:26

@bbjnick: "...akkor arról elménckedne, hogy az én gondolatvilágom csak a zsidóság körül forog."

Egyébként a hozzászólásaidon látszik, hogy eléggé ez a helyzet.. mondjuk két szinttel a goebbelsi és hitleri mélység felett, de nem sokkal.

Wolff 2013.10.27. 13:14:59

Igazán kelletlenül lovagolok szerző szexualitásán, de ha korábban nyíltan vállalta erotikus vonzalmát a nagy vezető iránt, ebben a szövegben mintha freudi elszólás révén újabb részleteket engedne napvilágra kerülni. A 444-re alkalmazott agent provocatuer fogalma ugyanis nem nyilvánosan provokatív módon fellépő személyt jelent, hanem olyan titkos ügynököt, akinek célja rávenni a csoportot, melybe beépült valamilyen cselkedet elkövetésére, amivel lejáratja azokat, esetleg lehetővé teszi ellenük a hatóságok fellépését. GFG messze világító szellemi fáklya, így fel sem tételezhetjük, hogy ne lenne tisztában a fogalom jelentésével. Miért használhatta mégis? Nos, hipotézisem szerint azért, mert Agent Provocatuer egyúttal egy márkanév is, női fehérneműket gyártó cég, amelyik sokat sejtető de semmit sem mutató, ennek ellenére a Wiki szerint megbotránkoztató reklámként használt videókról lett nevezetes, ezekben Kate Mosstól, Kylie Minouge-on át Pénelopé Cruz húgáig hírességek is részt vállaltak. (Ezekből valamikor a balliberális mocsok lerakóhelyeként működő hvg.hu is közölt néhányat.) Ha tehát freudi elszólásként tekintünk a hibára, akkor máris betekintést nyerünk szerző lelkének újabb rejtett zugaiba is. Hogy miért a női fehérneműk jutnak eszébe a provokátorokról? Biztosan persze nem tudhatjuk, de ez már önmagában is szexi...

trisel 2013.10.27. 13:38:02

"Most éppen azt elemezzük, hogyan lehetett a new yorki analfabéta Jonah Goldberg sztáreszmetörténész a magyar konzervatívoknál, vagy ahogy bölcs uralkodónk mondja kolbásszal a szájában a futballmeccsen: a magyar plebejus jobboldalnál. Vélhetően közpénzből.

Azt elemezzük éppen, négy darab l-lel, hogyan sikerült fricztamásoknak, megadjagáboroknak, géfodorbubuknak, doktorláncziknak, schmittmariknak lenyúlni a magyar konzervativizmust. Hogyan lett a magyar konzervativizmus olyan mint egy dél-alabamai redneck kocsma, ahol Miller Light mellett dobálják darts-szal a Martin Luther King fényképét."

Rettenet, hogy nemcsak a 444 ül döglött dakota lovakon, hanem például az örülünkvincent is, ó-ó-ó!

Máskülönben géfodorgé úr, maga ugyebár nem is politológus, maga egyenesen politikai "gondolkodó"! Én azért nem néznék a maga gondolataiba túlságosan mélyen, mert azt tartja a nem dakota mondás, hogy vigyázz! ha sokáig nézel a sötétségbe, a sötétség visszabámul rád!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.27. 13:55:36

@bbjnick: Ha a "buzik a gőzben", és persze a "kaftános zsidók" tudni akarják, mivel is foglalkozik az ő adójukból busásan megfizetett politikai gondolkodó, és mire megy el az adójuk, akkor ebben tényleg hasonlítok rájuk. Amúgy nem szoktam annyit gondolni rájuk, mint te, csak ha már így eszembe juttattad őket. Ez a folyamatos buzizás nem nekem kínos. Nem leszek meleg attól, hogy lebuzizol, hiába. Ez van.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.27. 13:58:29

@trisel: Ezen a "politikai gondolkodón" sokan röhögünk, és méltán, de azt hiszem, én értem, hogy GFG esetében mit jelent ez a fellengzős titulus.

Azt jelenti, hogy ő nem a politikát kívülállóként, távolságtartóan elemző tudós, hanem olyan ember, aki a politikai cselekvéshez és meggyőzéshez ad ötleteket, gondolatokat és magyarázatokat. Nem elemzi a játékot, hanem részt vesz benne.

Csakhogy erre már van szó. Az ilyet úgy hívják, hogy "ideológus".

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.10.27. 17:47:12

@latin szerelő: Igen, ők vigyáznak a látszatra (de kommentelőik hada rendesen kompenzálja az időnkénti "félresiklásokat"). De minden bíráló cikkben ott van a "vörös farok" (ha nem is mindig a végén).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.27. 21:24:29

@Counter: @Dinamuki: @Holger Hartland: és akit illet!

Ércsük mink: a kirekesztés ellen kirekesztéssel kell harcolni!:-)

GFG csak ne provokatőrözzön, ne tolvajozzon és ne buzizzon, mert egy rohadék provokatőr, tolvaj, buzi!:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.10.27. 21:33:43

@bbjnick: Nem ért maga semmit.

Majdnem azt is írtam, hogy semmihez se, de aztán rájöttem, hogy ocsmányul fröcsögni, hazudozni és bárminemű kényelmetlenség esetén azonnal és erőszakosan témát terelni, ahhoz igen.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.10.28. 06:02:57

@bbjnick: ? Milyen kirekesztés? Csak megállapítás, mint mondjuk az, hogy enyhén felhős az ég. Azért írtam le, hátha észreveszed, ha eddig esetleg nem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.28. 06:19:15

@Counter:

"Nem ért maga semmit." --- írja.

Ez azért túlzás! Magát például egészen pontosan értem!:-) És át is látok magán.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.28. 06:20:18

@Dinamuki:

Kemények vagyunk, keményet szarunk,@Dinamuki:?!:-D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.10.28. 08:50:58

@bbjnick: Szóval magáról szól a röntgen-sugarakat felfedező nagy orosz tudósról szóló vicc?

davidmoyes 2013.10.29. 15:25:51

"Példamondat: „Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla.”
"Erről és nem többről szól ma a progresszív újságírás."
Ne haragudjon Gábor, de a cikk alapján azt kell hogy mondjam, hogy ön rettenetesen és visszavonhatatlanul buta. Hogy lehet ön bárhol is igazgató?

Melchi Zadok 2013.10.29. 15:50:56

@davidmoyes: úgy hogy fideszes. csak úgy.

dr. Ted Pajnacsősz 2013.10.31. 07:24:29

G. Fodor úr (már a neve is jó) éppen ezzel az írással bizonyította be, hogy tökéletesen eltalálták a 444 írói a karakterét, jellemét.

bla.bla (törölt) 2013.11.01. 16:28:32

Én nem hiszem, hogy eltalálták volna. Inkább azon csodálkoztam, már jóideje, hogyan is hagyhatta bárki eddig szó nélkül a 444 minősíthetetlen stílusát. Értem én, hogy szólásszabadság van. Értem én, hogy egyéb szabadságok mennyire fontosak az itt kommentelő liberálisoknak. Azt már nem értem, hogy az internet pöcegödréhez hasonló stílusú, mérhetetlenül egyszerű, ócsároló "cikkeket" tartalmazó "híroldalt" miért kell védeni? Az az oldal trollok által készített, trolloknak szóló beszólás áradat, Nem egyszer egy-két soros kommenthez hasonló produktumokkal. Egész egyszerűen nem minősíthető szellemi teljesítménynek az, amit azok a srácok ott csinálnak. Inkább tűnik a szabadsággal való visszaélésnek, mint sajtómunkának. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok jobboldali szavazó. Szóval, egyet kell értenem GFG vel. Ezek a srácok semmiféle értékhez nem kötődnek. Vagy ha igen, akkor azt mindenképp félreértelmezik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.07. 22:55:30

hát ez egy nagyon gyenge írás volt, csöppet van valami elmebeteg, szellemileg elhízott bája

davidmoyes 2013.11.12. 10:01:07

@Melchi Zadok: Most (kivételesen) ennek semmi köze semmilyen jobbos vagy balos hisztihez. Egyszerűen értetlenül állok..

Melchi Zadok 2013.11.13. 06:47:29

@davidmoyes: ki beszel itt jobb/bal hisztirol? Ha ebbol az emberbol kivonjuk a fideszt egy hatalmas nullat kapunk.

Nem jobbos/balos aspektusrol van szo, hanem egy rezsimkurvarol.
Ha te most lepodsz meg azon, hogy ebben a rezsimben ilyen emberek lehetnek vezeto beosztasban, akkor egyeszt te holdrol jottel, masreszt meg jo reggelt kivanok!

Melchi Zadok 2013.11.13. 06:48:55

@bla.bla: olvass kulturaltabb bayerzsotit, egyem azt a draga csopp erzekeny lelkedet te...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.01.21. 10:59:53

@Melchi Zadok: " ki beszel itt jobb/bal hisztirol? Ha ebbol az emberbol kivonjuk a fideszt egy hatalmas nullat kapunk." Oo ezt az ervelesrendszert ismerem!

Landeszman rabbi:
„ha a magyar kultúrából kivonjuk azt, amit a zsidók tettek hozzá, a magyaroknak nem marad más, mint a fütyülõs barack és a bõ gatya.”

Tehat hevesen tagadjatok es kikeritek, megis csak szomoru kaftanos buzik vagytok a gozben.

sterimar 2014.11.21. 20:21:33

@bla.bla (törölt): " Az az oldal trollok által készített, trolloknak szóló beszólás áradat,"

Ennyi

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) Együtt 2014 (3) EGYÜTT 2014 (1) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek

  • igorx: Régen voltak a fotelpunkuk Utána jöttek a fotelnácik Újabban a fotelkomcsik (Fidesz) Most meg itt ... (2020.05.28. 22:02) Férfiasság
  • Lepo: Mi baja van ennek a ronda, gnóm kis embernek? Kicsit félek, ha tehetné, orsósféreggé válna, hogy m... (2019.04.18. 11:50) Férfiasság
  • TalpigJimmy: Emberek! Ez egy nagyon frusztrált ember :D Van is mire :D Hogy néz ki a szerencsétlen? (2018.05.30. 20:32) Férfiasság
  • szabik: en internet munkat keresek (2016.03.17. 07:25) Férfiasság
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása