AZ ORDINÁRIUS BESZÉDE

Az Ordinárius előkerült és beszédet mond.

Havazik.

„Van Gonosz, kedves testvéreim! Ég a pokol. A sötétség ránk szakadt. Lovaink zokognak. Az angyalok látják ezt és értik.

Ne féljetek! A győzelemé az igazság. Nincs menekvés. Örökkévalót csak örökkévalóval, kedves testvéreim.

Ne sírjatok! Köztünk és egy bogár közt, egy bogár és egy folyó közt, egy folyó és egy kiáltás közt, mely átível fölötte, semmiféle különbség sincsen. Minden üresen és értelmetlenül működik, kedves testvéreim.

Ne szánjátok! Azt sem érdemli meg, hogy elfelejtsétek a nevét. Nem visz magával semmit. A halál után nincsen semmi. Szeretett testvéreim!  Csak egy nagy sötét. Egy nagy villanyoltás. Aztán lekapcsolják még ezt a sötétet is. Nincs értelme semminek, kedves egybegyűltek.

Ne könyörögjetek! Nem támad fel. Véget ért a hetedik nap. A bibliai időknek vége. Ezt a világot méretezték ránk. Én és én ki akarunk törni belőle.

Ne fohászkodjatok! Nem tudunk semmit. A teremtés végtelenül bonyolult. Mi meg végtelen egyszerűek vagyunk. Az Isten szerelmére.

Ne bánjátok! Irgalmatlanul nagy teher vár ránk. Újra kell gondolni viszonyunkat az eszétikumhoz, a történelemhez, a szerelemhez, a napfelkeltéhez. Én és én lehet, hogy beleroppanunk.

Ne forduljatok vissza! A várost már elfújta a szél. Mindenhol sötét. Sár és sötét. Nincs hová mennünk.

Ne üvöltsetek! Üvöltés van a föld alatt. A sötétben, a sárban, a föld alatt tátott szájjal üvöltenek a gyökérlábúak, a csillósok, a kerekesférgek, a medveállatkák, az atkák, a giliszták, a csigák, az ászkák, a lárvák, a sárkányok és az emberek.

Ne mozduljatok! Már régen ránk omlott a sír. Tátott szájunk teli van földdel. Csak ez a sűrű, nehéz föld mindenütt. Csak a sötétség. Csak egy szó. Ezt a szót kerestétek egész életeteken át.

Szeretett testvéreim!

Ne tartsátok vissza!: KÉRLEK.”

A havazás eláll.

Az emberek hazamennek.