GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

A liberális kérdés

2012.09.28. 07:03, gfg ,

„Ellenfél kell minden komoly dologhoz: / aktushoz is, meg háborúhoz is”

(Nádasdy Ádám: Oberon uralkodik)

 

 

Van min gondolkodni.

A liberális kérdés ilyen.

Mi lehet a magyarázata annak, hogy a liberalizmus elkárhozását jelző vészharangok kongása ellenére a liberalizmus mégis él és virul?

Kézenfekvő válasz lehet erre, hogy létezik egy liberális közmegegyezés, amit nem lehet megkerülni. De mit is értsünk liberális közmegegyezés alatt?

Mert attól, hogy valami „liberális”, meg „közmegegyezés”, attól még nem feltétlenül magától értetődő, azaz érvekre van szükség igazolásához.

Kevésbé tűnik problematikusnak, hogy vannak intézmények, meg eszközök, amelyek benne foglaltatnak, illetve amelyek kívül rekednek ezen a közmegyezésen (fékek és egyensúlyok rendszere, illetve a halálbüntetés bevezetésének megkísértése).

Sokkal erősebb érvekre van azonban szükség, ha úgy érezzük ez a liberális közmegegyezés a gondolatainkat akarja meghatározni, kérdéstilalom alá vetve problémákat és ügyeket, a kizárás és szalonképtelennek minősítés által kényszerítve ki az egyetértést.

A közmegegyezés létét mi sem demonstrálja plasztikusabban, mint hogy a liberálisok és a liberalizmus minden meghatározó pártban felüti a fejét. Vagy másképpen: sehol sem látható, mégis valójában mindenütt ott van.

A szocialista pártot maga a liberalizmus ejtette csapdába, éppen a liberális tematika által kilátástalanná téve helyzetét. A szocialista párt legfontosabb témái ma a fasizmus-probléma, a kulturális-tematika, ami megint csak fasizmus-kérdésbe torkollik, és az életforma választás kérdésének szabadsága, ezek kivétel nélkül mind a liberalizmus témái.

Természetesen a Fideszben is van liberális irány: az intézmények és eljárások elsőbbségének hangsúlyozása, a kritikátlan nyugatpártiság, az individuális szabadság elsőbbsége ennek az iránynak a meghatározó hangsúlyai.

Az LMP identitásának egyik alapvető dimenzióját a liberális jelzőtől való megszabadulás szándéka adja, miközben éppen a politikához való viszonyuk, vagy jellegzetes döntéshozatali eljárásuk (24 órából 23-at azzal töltenek, hogy megállapodásra jussanak egy napirendi pont tekintetében) demonstrálja leginkább liberális karakterüket.

A Jobbik pedig ismét csak a liberalizmus fogságában vergődik: képtelen magát és témáit a liberalizmustól függetlenül meghatározni. A Jobbik maga a hús-vér antiliberalizmus.

Illusztráljunk.

Míg a liberalizmus az azonos neműek házasságát teszi ki a kirakatba, addig a Jobbik egy szándékosan antiliberális nyelven megfogalmazott kérdést: a cigánybűnözést, kiprovokálva egyszersmind ezzel a közmegegyezésen kívülre kerülést. Vegyük észre: a liberalizmus, amelynek szótárához az „emberiség”, az „emberi jogok” kifejezések tartoznak, és amely éppen a rasszok, nemek sb. közötti különbségtétel indokolatlan jellegét hangsúlyozza, témakijelölésével maga járul hozzá a különbségek fenntartások és az antiliberális tematika burjánzásához, ami ellen szükségképpen háborút kell folytatnia. A közmegegyezést ugyanis nem lehet ellenség nélkül fenntartani.

Vagy nézzünk egy másik példát.  A liberális közmegegyezés felől nézve az rendben van, ha „dugnak” a színpadon, az aktus művészi értéket képvisel, az viszont nincs rendben, ha "fasisztának" tartott nézetek jelennek meg ugyanazon a színen, ha Budapesten egy „fasiszta” színházban veszélyes nézeteket zenésítenek meg. A logika világosnak tűnik: szeretkezni jó dolog, a „fasiszta” nézetek meg rosszak. De mi van akkor, ha a színpadon egy templom díszletei között „dugnak”, a „fasiszta” nézetek pedig a kisszerűség, a közönségesség és a megvetés kontextusában kerülnek bemutatásra? A liberális, ha következetes akar lenni önmagához, akkor kénytelen eltekinteni a művészi megjelenítés, a befogadás kérdéseitől, hiszen a közmegegyezést nem lehet ellenség nélkül fenntartani.

A sor tetszés szerint tovább folytatható.

A lényeg azonban világosan látszik: a liberális közmegegyezésnek ellenségre van szükség ahhoz, hogy legitimálja saját megkérdőjelezhetetlenségét.

Mindehhez viszont nincs feltétlenül szüksége egy önálló liberális pártra.

A hiány mögött egy világos felismerés áll, amit egy alaposan végiggondolt polikai racionalitás kényszerített ki.      

Az SZDSZ összeborulása a szocialistákkal és kölcsönös hitelességvesztésük egy olyan politikai közhangulatot alakított ki Magyarországon, amelyben nem érdemes és talán még egy ideig nem is lesz önálló liberális párt létrehozásával kísérletezni.

De mi szükség is lenne rá, ha a liberális közmegegyezés mintegy láthatatlan hatalomként képes meghatározni a kimondható és kimondhatalan kérdések körét?

A liberálisok, miközben látszólag igyekeznek minden kérdést kivonni a politika fennhatósága alól, valójában minden kérdést (szexuális együttlét, privát szféra, kultúra stb.) átpolitizálnak. A liberálisok ugyanis megértették a politika alapvető természeti törvényét, hogy ellenfél kell minden komoly dologhoz: az aktushoz is, meg háborúhoz is, meg persze ahhoz, hogy fenn lehessen tartani a megkérdőjelezhetetlennek tekintett liberális közmegegyezést.   

Ezért uralkodik ma ez a közmegegyezés Magyarországon.

Címkék: liberalizmus,fasizmus,közmegegyezés,Jobbik,MSZP,LMP,Fidesz,SZDSZ

A bejegyzés trackback címe:

https://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr884807678

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csinálj sok-sok gyermeket! 2012.10.02. 11:41:43

Ha hiszek G. Fodor Gábornak, akkor csak a liberálisoknak van rendben a szexuális élete. De ki az, aki inkább a fasizmust választja szex helyett? - CSABA Réka írása Kapcsolódó hivatkozások: Nursery offers free childcare so parents can have sex ...

Trackback: Összeesküvés-elméletekkel mossa a Fidesz az egyszeri szimpatizánsok agyát 2012.09.28. 12:37:19

A fanatizált narancsdroidok hamarosan a gyilkolásra, netán a kollektív öngyilkosságra felszólító üzenetet is megkapják majd? Számos értekezés olvasható a neten a történelem nagy diktátorainak elmeállapotáról, a diktátori elme és a paranoia, valamint a ...

Trackback: Túl lehet-e harsogni az agresszív, rosszindulatú fideszes kommunikációt? 2012.09.28. 12:36:46

Lehet próbálni, de nem érdemes ezzel tölteni az időt. Megkerülni egyszerűbb. Észrevetted már, hogy pár napja a Fidesz az első vonalba tolta a jobboldali bloggereket, hogy össztűz alá vegyék a szocialisták kommunikációját, hogy a “leleplezéseket...

Trackback: A liberális kérdés 2012.09.28. 09:21:01

Mi szükség is lenne liberális pártra, ha a liberális közmegyezés mintegy láthatatlan hatalomként képes meghatározni a kimondható és kimondhatalan kérdések körét?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.28. 09:04:14

Tehát aki az intézmények és eljárások elsőbbségét hangsúlyozza, kritikátlanul (???) nyugatpárti és az individuális szabadság elsőbbségét vallja (amely megállapításhoz a hétköznapi GFG-k már abból eljutnak, ha az illető elismeri ennek a puszta létezését), annak a legfontosabb témája a melegházasság.

Jézusom. Kedves GFG, ha hallgatna, okosabbnak hihetnék, de hát nem hallgat.

smalladam 2012.09.28. 09:21:47

jó de ez a tízmillió liberális országa, ez kb csurka óta közismert tény

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2012.09.28. 10:29:21

Egyszer egy évre betiltanám a liberalizmust, és akkor egy évig nem lehetene ilyen marhaságokat írogatni. Közvetlen előnye, hogy egy évig nem jelennének meg ostobaságok, közvetett előnye, hogy utána sem.

CommentR 2012.09.28. 10:39:41

A "közmegyezés"-t elsőre még elgépelésnek hittem. Nade háromszor-négyszer elgépelni ugyanazt...
A liberálisok meg már azzal is túlságosan meg vannak tisztelve, ha valaki a billentyűzetet koptatja miattuk, úgyhogy rájuk már nem fecsérelnék szavakat.

dicey 2012.09.28. 10:44:21

Minden nagy politikai ideológiának vannak központi, a moralitással kapcsolatos tételei. Így szükségképpen mindegyik húz valamilyen határvonalat a számára elfogadható és az elfogadhatatlan nézetek között. Ez nem a liberalizmus sajátja. Továbbá minden ideológia a többitől való megkülönböztetésben kapja meg sajátos arculatát. Ezt a szükségképpen relációs viszonyt azonban miért kellene ellenségképnek nevezni? E logika perverzitását jól mutatja, hogy GFG szerint a dugáshoz is ellenség kell.

A gondolatmenet szárazanyag-tartalma annyi, hogy a liberálsok nem engedik, hogy beszéljünk bizonyos dolgokról. Vagyis a PC rossz. Igen, ne tagadjuk ennek a jelenségnek a létezését. Ha azonban mérlegre tesszük az összes többi nagy ideológiát e tekintetben, aligha a liberálisoknak kell ezügyben leginkább szégyenkezniük. Egy J.S. Mill nevű faszi mégiscsak valami ilyesmiről harangozott, nem?

Amúgy meg tészszerűen nem igaz, hogy Magyarországon liberális közmegegyezés van. A színházas példa rettenetes.

Az LMP-re tett schmittiánus utalást sem tudom kihagyni. Carl Scmittnek baromira fájt, hogy a macsó döntésképes birodalmat kétszer is szarrá verték a politika természetét félreértő, csak vitatkozó liberális államok. (Na jó, másodszor hathatós szovjet közrehatással.)

G. Wolf 2012.09.28. 10:56:30

"ami ellen szükségképpen háborút kell folytatnia." - miért kell?

Szerintem ebbe a kényszer maxium (elvakult) konzervatív oldalon van. Az hogy valaki épp ellenzi/támogatja a melegek házasságát saját dolga, ha nem tetszik nem ért vele egyet, akkor saját maga ne házasodjon azonos neművel. De ettől még nem KELL úton útfélen elleneznie, tiltakoznia. Elég elfogadni, NEM KELL azonosulni.

Érdekes hogy az SZDSZ még mindig mozgatja a konzervatív (fidesz háttér) értelmiségieket... Szerintem tök lényegtelen már jó ideje. Abba mondjuk én egyet értek hogy a liberális értékrendekhez nem kell hogy legyen liberális párt.

"A közmegegyezést ugyanis nem lehet ellenség nélkül fenntartani." - miért nem?

Ez maximum akkor igaz ha CSAK fekete-fehér (avagy Schmitt szerint: ellenség-barát) szinten gondolkozik az ember, még csak be se hozva egy "semleges" vagy "szürke" dimenziót.

Viszont ennél - szerintem - a világ azért összetett, akár csak ellenség- nem ellenség - nem barát - barát, és ezt a kibővítést akármeddig lehet folytatni.

De egyik létéhez nem szükségszerű a másiknak a megléte, maximum az ismeret. Példának okáért:

Nem szükséges háborúznunk ahhoz hogy megértsük, elfogadjuk a békét, a béke jóságát és hasznosságát. Igen szomorú lenne ha ezzel valaki nem értene egyet és midnenáron háborúzni akarna azért, hogy egybe létezhessen a béke is mert csak ellentétpárok egyszerre létezésében képes gondolkodni.

Edigej 2012.09.28. 11:07:38

Kedves G. Fodor Gábor!

Bár nekem is sok bajom van a liberálisok egyes rétegeivel, szerintem egy igazi konzervatív gondolkodó, mint pl. Leo Strauss, aki ugyanazon relativizmus két elfajzott változatának tartotta az értékeket az erőszakkal helyettesíteni akaró nácizmust/kommunizmust és az értékrelativista liberalizmust, csak csóválná a fejét ezen az íráson.

Ha a liberálisok, ahogyan Ön állítja, képesek arra, hogy "tabu témává tegyenek" bizonyos kérdéseket egy társadalomban, mivel magyarázza a liberális értékrend folyamatos megkérdőjeleződését? Mivel magyarázza pl. azt, hogy egyes (jellemzően saját jelentéktelenségüktől frusztrált) rétegek, mint pl. a KDNP vagy a Jobbik, annak ellenére, hogy személyesen nem érintettek, elvitatják másoktól a jogkiterjesztés lehetőségét (gondolok itt pl. az abortuszra vagy a melegházasságra, de említhetném épp a libatömés betiltására irányuló kísérleteket is)?

A nyugati társadalom az individuális szabadságra, ha úgy tetszik, a liberalizmusra, a társadalmi emancipációra épül. Ez a fejlődés az, ami az ún. "nyugati" társadalmat a többi társadalom fölé és elé helyezi vagyonban, fejlettségben, életminőségben, mindenben. Hatalmas szerencse, hogy ide születtünk. Véleményem szerint két dolog veszélyeztetheti ennek a társadalomnak az alapjait. Az egyik az értékrelativizmus, amelynek során a társadalom elveszíti saját alapértékeinek önvédelmi meghanizmusát. Ez a liberálisok nagy problémája. A másik az, ha egy csoport - legyen akár kisebbségben vagy többségben - a társadalom alapját adó, tagjai szabadságát növelő, annak kereteket adó értékeken felül is meg akar határozni olyan, mindenki által követendő normákat, amelyek egyesek számára kézzelfogható hátrányt jelentenek, míg mások számára nem jelentenek előnyt, azon túl, hogy a világ egy kicsit jobban hasonlít az adott csoport által felépített skanzenre / hippi kommunára.

Ez utóbbi pedig éppen az ilyen írások nagy gondja.

Ja, és még valami: dugni jó dolog, a fasiszta nézetek meg rosszak. Ez nem egy liberális nézet, hanem tény. Előfordulhat, hogy valaki ezt nem így gondolja, de az általában egy szexuálisan frusztrált fasiszta, aki, definíció szerint, nem tekinthető a társadalom hasznos alkotóelemének, tehát véleménye nem képezhet hivatkozási alapot sem.

Ami egyébként egy színházban zajlik, az szerintem rendben van, egészen odáig, amíg a bent ülők ki nem viszik az utcára, mint a Mester és Margaritában a Varietészínházból Woland tízrubeleseit. Persze van különbség az egyház kigúnyolása és a fasiszta nézetek pozitív bemutatása között: az egyik egy, a lakosság egy része által választott, demokratikus államokra sokszor ma is befolyással rendelkező, nem demokratikus közösség elleni demonstráció (amelyet lehet ízléstelennek bélyegezni, ld. Pussy Riot), a másik pedig emberek megbélyegzésére is kiirtására irányuló, egyértelműen elítélendő eszmék bemutatása.

A város polgármestere 2012.09.28. 11:19:17

Van min gondolkodni.
A cigány kérdés ilyen.
Mi lehet a magyarázata annak, hogy a cigányság elkárhozását jelző vészharangok kongása ellenére a cigányság mégis él és virul?
Kézenfekvő válasz lehet erre, hogy létezik egy cigány közmegyezés, amit nem lehet megkerülni. De mit is értsünk cigány közmegyezés alatt?
Mert attól, hogy valami „cigány”, meg „közmegegyezés”, attól még nem feltétlenül magától értetődő, azaz érvekre van szükség igazolásához.
Kevésbé tűnik problematikusnak, hogy vannak intézmények, meg eszközök, amelyek benne foglaltatnak, illetve amelyek kívül rekednek ezen a közmegyezésen (fékek és egyensúlyok rendszere, illetve a halálbüntetés bevezetésének megkísértése).
Sokkal erősebb érvekre van azonban szükség, ha úgy érezzük ez a cigány közmegegyezés a gondolatainkat akarja meghatározni, kérdéstilalom alá vetve problémákat és ügyeket, a kizárás és szalonképtelennek minősítés által kényszerítve ki az egyetértést.
A közmegegyezés létét mi sem demonstrálja plasztikusabban, mint hogy a cigányok és a cigányság minden meghatározó pártban felüti a fejét. Vagy másképpen: sehol sem látható, mégis valójában mindenütt ott van.
A szocialista pártot maga a cigányság ejtette csapdába, éppen a cigány tematika által kilátástalanná téve helyzetét. A szocialista párt legfontosabb témái ma a fasizmus-probléma, a kulturális-tematika, ami megint csak fasizmus-kérdésbe torkollik, és az életforma választás kérdésének szabadsága, ezek kivétel nélkül mind a cigányság (esetleg zsidóság) témái.
Természetesen a Fideszben is van cigány (vagy zsidó) irány: az intézmények és eljárások elsőbbségének hangsúlyozása, a kritikátlan nyugatpártiság, az individuális szabadság elsőbbsége ennek az iránynak a meghatározó hangsúlyai.
Az LMP identitásának egyik alapvető dimenzióját a zsidócigány jelzőtől való megszabadulás szándéka adja, miközben éppen a politikához való viszonyuk, vagy jellegzetes döntéshozatali eljárásuk (24 órából 23-at azzal töltenek, hogy megállapodásra jussanak egy napirendi pont tekintetében) demonstrálja leginkább cigány karakterüket.
A Jobbik pedig ismét csak a cigányság és zsidóság fogságában vergődik: képtelen magát és témáit a cigányságtól függetlenül meghatározni. A Jobbik maga a hús-vér anticigányság.
Illusztráljunk.
Míg a zsidócigányság az azonos neműek házasságát teszi ki a kirakatba, addig a Jobbik egy szándékosan anticigány nyelven megfogalmazott kérdést: a cigánybűnözést, kiprovokálva egyszersmind ezzel a közmegegyezésen kívülre kerülést. Vegyük észre: a cigányság, amelynek szótárához az „emberiség” (ld. roma jelentése), az „emberi jogok” kifejezések tartoznak, és amely éppen a rasszok, nemek sb. közötti különbségtétel indokolatlan jellegét hangsúlyozza, témakijelölésével maga járul hozzá a különbségek fenntartások és az anticigány tematika burjánzásához, ami ellen szükségképpen háborút kell folytatnia. A közmegegyezést ugyanis nem lehet ellenség nélkül fenntartani.
Vagy nézzünk egy másik példát. A cigány közmegegyezés felől nézve az rendben van, ha „dugnak” a színpadon, az aktus művészi értéket képvisel, az viszont nincs rendben, ha "fasisztának" tartott nézetek jelennek meg ugyanazon a színen, ha Budapesten egy „fasiszta” színházban veszélyes nézeteket zenésítenek meg. A logika világosnak tűnik: szeretkezni jó dolog, a „fasiszta” nézetek meg rosszak. De mi van akkor, ha a színpadon egy templom díszletei között „dugnak”, a „fasiszta” nézetek pedig a kisszerűség, a közönségesség és a megvetés kontextusában kerülnek bemutatásra? A cigány, ha következetes akar lenni önmagához, akkor kénytelen eltekinteni a művészi megjelenítés, a befogadás kérdéseitől, hiszen a közmegegyezést nem lehet ellenség nélkül fenntartani.
A sor tetszés szerint tovább folytatható.
A lényeg azonban világosan látszik: a cigány közmegegyezésnek ellenségre van szükség ahhoz, hogy legitimálja saját megkérdőjelezhetetlenségét.
Mindehhez viszont nincs feltétlenül szüksége egy önálló cigány pártra.
A hiány mögött egy világos felismerés áll, amit egy alaposan végiggondolt polikai racionalitás kényszerített ki.
Az SZDSZ összeborulása a szocialistákkal és kölcsönös hitelességvesztésük egy olyan politikai közhangulatot alakított ki Magyarországon, amelyben nem érdemes és talán még egy ideig nem is lesz önálló cigány párt létrehozásával kísérletezni.
De mi szükség is lenne rá, ha a cigány közmegyezés mintegy láthatatlan hatalomként képes meghatározni a kimondható és kimondhatalan kérdések körét?
A cigányok, miközben látszólag igyekeznek minden kérdést kivonni a politika fennhatósága alól, valójában minden kérdést (szexuális együttlét, privát szféra, kultúra stb.) átpolitizálnak. A cigányok ugyanis megértették a politika alapvető természeti törvényét, hogy ellenfél kell minden komoly dologhoz: az aktushoz is, meg háborúhoz is, meg persze ahhoz, hogy fenn lehessen tartani a megkérdőjelezhetetlennek tekintett cigány közmegyezést.
Ezért uralkodik ma ez a közmegegyezés Magyarországon.

freetibi 2012.09.28. 11:53:11

Ez a blog a Fidesz forradalmi-harci retorikájának aa projektív igazolása akarna lenni.

dr. trafik nomac 2012.09.28. 12:07:02

A lieralizmus egy letezo ideologia, a konzervativizmus meg nem.

dr Smittpálelnökúr 2012.09.28. 12:13:21

1. "liberális közmegegyezésnek ellenségre van szükség ahhoz, hogy legitimálja saját megkérdőjelezhetetlenségét."

Akkor a fidesz a liberális közmegegyezés megtestesülése, ugyanis mást sem hallani tőlük, mint azt, hogy harcolnak minden ellen.

2. "Mi lehet a magyarázata annak, hogy a liberalizmus elkárhozását jelző vészharangok kongása ellenére a liberalizmus mégis él és virul?"

Az a magyarázat, hogy az ilyen vészharangok a posztoló és hasonszőrű barátai fejében konganak kizárólag. Beszélnie kéne egy pszichológussal, aki elmagyarázná neki, hogy az, amit ő szeretne, az nem egyenlő a valósággal.

Donjon 2012.09.28. 12:15:35

Nos egyetlen oka, van, hogy még létezik a liberalizmus: Befolyásos tőkével rendelkező csoportok mesterségesen tartják fenn.
Többek között is ezért nem tud a világ kilépni a válságból, mert a liberális gazdasági lózungokkal megtámogatott gazdasági vezetők fenntartják a status quo-t ami a válságot okozta.
És itt most nem az ideológiai részről, hanem a gazdasági érvrendszerről beszéltem.

berne 2012.09.28. 12:16:29

Hol él? Hol virul?
Szerencsére Magyarországon nem. Legalábbis az nem, amit az szdsz annak nevezett!

elwood 2012.09.28. 12:19:47

tehát mindnyájunk közös ellenségei, a mi fő ellenségeink a rohadt szemét liberálisok ...

... minket ellenségnek látnak

és ők a mi ellenségeink ... kreálnak ellenségképet

és meg alapítani is esélytelen liberális pártot, de ők kormányoznak mindenütt

rá kéne keresni a paranoia leírására

Hattory Hanzo 2012.09.28. 12:22:54

"A liberálisok ugyanis megértették a politika alapvető természeti törvényét, hogy ellenfél kell minden komoly dologhoz: az aktushoz is, meg háborúhoz is,"

Erről azért el kéne beszélgetni Dr. Lux Elvirával, talán van erre terápia

laci_52 2012.09.28. 12:27:03

A liberalizmus hamis ideológia és a kapitalizmusban a tőke szekértolója. Ugyanis legalizálja az esélyegyenlőtlenséget és helyesli, hogy a nagy hal megeszi a kis halat és azt, hogy a tőkés és a bérmunkás nem egyenrangú felek.

Évtizedek óta a legnagyobb problémája sok ország kormányának, hogy a kapitalizmus lényegéből adódó esélyegyenlőtlenséget csökkenthesse. Ehhez persze pénz kell, ami egyre nehezebb összeszedni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.28. 12:28:55

@posztoló.

Az aktust ellenféllel ismered , mint a háborút ?

Az ilyet erőszakos nemi közösülésnek híjják.

Jahogy fidesznyik vagyol, aki kiveri az asszonyból azt a 3-4-5 gyereket, és csak aztán hagyja békén ?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.28. 12:29:09

@laci_52: Na ja, 1947-53 között már itt is összeszedtek egyszer minden pénzt, hogy csökkentsék a tőkések és munkások esélyei közötti különbséget.

Aztán mire mentek vele.

Most megint nekiduráljuk magunkat eme magasztos feladatnak, de közben nem nőtt ugyanannyi pénz a pénzfán.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.28. 12:29:32

"Mi lehet a magyarázata annak, hogy a liberalizmus elkárhozását jelző vészharangok kongása ellenére a liberalizmus mégis él és virul?"

*

Az, aranyam, hogy a világ nem a fideszes csinovnyikok vágyálmaihoz igazodva működik :DDD

belekotty 2012.09.28. 12:33:10

@laci_52: Akkor miért vádoljátok a liberálisokat a buzik és cigányok elvtelen védésével? :-))
Akkor nem liberálisok?

laci_52 2012.09.28. 12:34:24

@berne: Az SZDSZ legtöbbünknek nem hiányzik.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.09.28. 12:36:27

"Mi lehet a magyarázata annak, hogy a liberalizmus elkárhozását jelző vészharangok kongása ellenére a liberalizmus mégis él és virul?"

egyrészt a harangot idióták húzzák, másrészt az egész nyugat a személyes szabadság elvére épül és működik egyes válságtünetek ellenére N számú évszázada tűrhetően, harmadrészt a liberalizmus nem azonos a szarul sikerült, liberálisnak mondott emberek által elkövetett politikacsinálással.

ghavin 2012.09.28. 12:36:45

"Mi lehet a magyarázata annak, hogy a liberalizmus elkárhozását jelző vészharangok kongása ellenére a liberalizmus mégis él és virul?"

Mi magyarok többségében rendkívül álszent és képmutató emberek vagyunk, csak úgy mint a világ összes többi népe. Magyarországon sok egyéb mellett a liberalizmus lett kinevezve bűnbaknak, majd képletesen kikergetve a pusztaságba, de ugyebár, mint azt minden tisztes hazafi tudja liberalizmus=SZDSZ~LMP és hujjuj. Csak hát az a nagy büdös helyzet, hogy ugyanúgy nem tudunk szabadulni az elmúlt két évtized liberális/progresszív fejlődési eredményeitől, mint a korábbi évtizedek szocializmusától, azon egyszerű oknál fogva, hogy imádjuk ezen fejleményeket. Elég csak megnézni a nemzeti radikális/szélsőjobboldali szubkultúrákat: az internet, rock zene (nemzeti előtaggal), s kulturális deviancia tartja őket egységben. A többség emiatt a kognitív disszonanciától igen-igen ingerült, agresszív, s kínjában még mindig, az azóta már rég kimúlt bűnbakot dorgálja. Miért?

Mert hülye, azért.

Frick László Emlékzenekar 2012.09.28. 12:38:03

Azért létezhet a liberális (ami azonnal múlni kezd, mint magnéziumkenettől a pattanás, ha az ~izmus ragot csak közelítem is hozzá) mert főleg a szájjalliberálisok azok nem liberálisok. Mint ahogy az ős (tehát igazi) SZDSZ-ből is először a valóbanliberálisok dúródtak ki és főleg a posztmaóisták által.

Nemvéletlen, hogy az MSZP 1990-ben nem a balfasz és ostoba valamint amatőr [műkedvelő] jobboldalban látta az igazi ellenséget, hanem a két liberális pártban.
És a két liberális pártból egy se lett és ebben a dicső sajtómunkásságunk önkéntelen munkája is benne van ám.
Hol vannak ma a liberálisok, pl többezer Utolsó SZDSZ-es harcol afféle egyszemélyes harcoló-másodikVH-s japánalakulatként vidéki kocsmák sarkában öt frontot tartva, útájja ugye a Viktátort, a kommancsokat, az SZDSZ-t széjjebaszó utolsó "SZDSZ"-es górékat (Kókucit), a jobbikot, a nullakiterjedésűpártot [KDNP] mindenki csak megy rá, ütivágja (útálta az MDF-et is és Bajnait soha nem szopta be, nem ette be a mesi-mesi-t)

Namost ha a magát az un "liberális sajtót" (ez öndefiníciójuk, de az ostoba fideszkomm még erősíti is ezt a hoaxot) kérdezzük, nem ismernek csak egy árva utolsóeszdéeszest .
(azt senki nemgondolhatja komolyan, hogy a csöndesamerikánus LMP liberális lemme..)

belekotty 2012.09.28. 12:39:28

@laci_52: A volt eszdéeszeseken kívül senkinek.

devailaszlo 2012.09.28. 12:39:55

Kedves blogger,

nem vagy tisztában a liberalizmussal, attól, hogy ékesen írsz róla, attól még nem leszel szakértője a témának, még ha sok emberrel ezt el is tudod hitetni. Az írásodban van logika, és fel van építve, a liberalizmust hazai viszonyok között értelmezni viszont badarság, mert itthoni viszonylatban az eszmék, ideológiák olyan mértékben torzulnak, hogy példaként felhozni őket nem helyénvaló.

Joaquin 2012.09.28. 12:42:51

Szalmabáb érvelés, illik hozzátok. Igazából már amikor megláttam, hogy századvég igazgatója írja már kb. tudtam mit várhatok, és nem csalódtam.

Jajj, de jó, hogy megtudhattam, engem liberálisként csak a melegházasság és a fasizmus érdekel (tényleg, a drogosokat miért nem keverted bele?!).

Véletlenül sem a médiatörvény, a vallásszabadságot kissé furcsán értelmező alaptörvény, vagy a magántulajdon államosítása (mnyp).

Spanish VVax 2012.09.28. 12:53:06

Teljes tévedés ez az iromány. Kicsit képezd magad, meg olvasgass blogger barátom mielött a nagyok dolgába ütöd az orrod, mert ez igy semmi másról nem árulkodik csak a libertáriánus gondolatok meg nem értéséről, meg az egyszerü ostoba skatulyázásról, ami úgy tűnik téged is vezérel és képtelen vagy rajta felülemelkedni. Leülhetsz, egyes !

Egyallampolgar 2012.09.28. 12:53:54

Kedves GFG posztoló akad itt magaslabda bőven!

"Míg a liberalizmus az azonos neműek házasságát teszi ki a kirakatba"

Micsoda? Ezt honnan veszi? A liberális nem tesz különbséget házassági jogviszony esetén a párok neme tekintetében. De miért kéne bárhová is tenni az azonosneműeket?

"Vegyük észre: a liberalizmus (...) maga járul hozzá a különbségek fenntartások és az antiliberális tematika burjánzásához"

Vagy talán az akinél az emberi jogok felett van valami más. Istenke, vagy istnenecskék. Vagy mittomén.

"ami ellen szükségképpen háborút kell folytatnia"
Na persze hiszen a liberálisok szerveznek gárdát. Haha!

. A közmegegyezést ugyanis nem lehet ellenség nélkül fenntartani.

"A liberális közmegegyezés felől nézve az rendben van, ha „dugnak” a színpadon, az aktus művészi értéket képvisel, az viszont nincs rendben, ha "fasisztának" tartott nézetek jelennek meg ugyanazon a színen."

Nem. A szípadon dugás mint művészeti produkció megítélhető. Akinél ez csúszik egészségére.
A fasiszta nézetek viszont gyakorta etnikai, vallási, egyéb csoportokat kollektív bélyegeznek, fenyegtenek.
Érzi a különbséget?

Spanish VVax 2012.09.28. 12:56:22

Ja, most látom, hogy ráadásul ezt az irományt a századvég igazgatója jegyzi. Hát akkor kettő egyes, mert nem csak gyenge hanem idiótán primitiv, ami egy laikustól még elmenne (szódával) de egy un. "profitól" ez bizony siralmas.. Ezért tart itt ez az ország, mert ilyen emberek mondják meg a "tutit", ahelyett hogy a vasgyárban reszelnének, mert kb. annyira lennének érdemesek a siralmas gondolataik álltal kiérdemelve.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.28. 12:57:15

Liberális... Micsoda elkoptatott szó. Ha józan paraszti ésszel akarnám megfogalmazni, liberális az, aki minél nagyobb állampolgári szabadságban és döntésbe való bevonással operál, de jelenleg, az "okosak" köznyelvében a liberális kíméletlenül a piaci szabadságról és a kisebbségek jogvédelmének ellátásáról szól.
Az előbb értelemben az LMP valóban próbál liberálisként, szebb szóval bázisdemokrataként viselkedni, de a másik három pártban ezt a törekvést nem látom. A Fidesz mindent saját embereivel és saját magára szabó technikája abszolút autokrata, az MSZP-t nehezen tudom ebben besorolni a folyamatos taktikázásaik miatt, a Jobbik pedig próbál pártján belül az alsó szinteknek is beleszólást biztosítani, de kifelé kíméletlenül antiliberális, hierarchia és szankciópárti.

Cinkes 2012.09.28. 12:58:03

elég nehéz elhinni, hogy a szerző egy politikai tanácsadó cég vezetője... nem csoda, hogy a fidesz ilyen béna ha ilyen helyről jönnek tanácsok... ebben az országban komoly zavar van a fogalmak körül. csak nézzük meg @laci_52: hozzászólását aki a konzervatív eszméket írja le liberalizmus alatt... aztán meg csodálkozunk, hogy itt tartunk

piefke 2012.09.28. 12:58:36

1.) GFG Orbán Jezsovja: upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/91/Voroshilov%2C_Molotov%2C_Stalin%2C_with_Nikolai_Yezhov.jpg

2.) GFG-t azért frusztrálhatják a liberálisok, mert egy liberális miatt kellett a G-t a neve elé biggyesztenie...:-)

ROZ 2012.09.28. 13:03:28

Te Gábor, mondd, te a pofonokért posztolgatsz itt?

Emberek, rájöttem: G. Fodor valójában mazo!

Gáborka, gyere fel este hozzám: felveszem a lakkszerkómat és lesz fincsi dádá!

Johnfive 2012.09.28. 13:11:14

Hát igen, így jár az aki politikai propagandára alapozza a vélemányét: könnyen hülyét csinál magából...

Johnfive 2012.09.28. 13:12:31

Uhm, ja... Századvég, akkor ez az írás is csak politikai agit.prop.

Gaius Plinius Secundus 2012.09.28. 13:13:37

A modern liberalizmus nem más, mint egyfajta elfajzott "legkisebb közös nevező". Alapvetően sok ember "liberális" sok kérdésben, de ez ne tévesszen meg senkit, ennek a bizonyos "liberalizmusnak", ami az establishment által vastagon pénzelt és támogatott kontrollált véleményformálás, semmi köze Locke klasszikus liberalizmusához, senem a 19. századi nemzeti liberalizmushoz.

A modern liberalizmus egyfajta populista tömegmozgalom azoknak, akik nem tudnak vagy akarnak a "többség"-hez tartozni, és szeretnének egy ernyő alatt leledzeni. Ugyanazok a populista témák ls eszközök jellemzik, mint pl. a Jobbikot, csak itt nem barázdált arcú alföldi betyár a kabalafigura, hanem félzsidó-cigány-hipszter-applehasználó kommunikációs tanácsadó vagy homoszekszuál divatblogger.

Annak hogy "tiszteljük a másságot" vagy "celebrate diversity" semmi köze azokhoz a liberális értékekhez, mint öngondoskodás vagy véleményszabadság, ami elveknek a nagy részét a kis zsidók nálunk sohasem képviselték, ők csak arra voltak képesek, hogy a Soros bá és más eternal jews által pénzelt ÁMERIKÁS vonalat behozzák Magyarországra, és az LMP úgy tűnik nem tud vagy akar ebből kilépni, pláne mert az LMP is csak egy kis zsidó hobbipárt.

Ma Magyarországon nincsenek liberálisok, vagy ha vannak azok nem szavaznak (ha van egy kis eszük)

Na akkor lehet nyálat verni/antiszemitázni mostan

thymos 2012.09.28. 13:15:56

„Ellenfél kell minden komoly dologhoz: / aktushoz is, meg háborúhoz is”

No meg gfg!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim én úgy látom, hogy nagyon könnyen besétálnak gfg utcájába!

Ez a "vágyvezérelt" gondolkodás (Wishful Thinking), amit Önök itt "feketén-fehéren" megjelenítenek és leírnak:

"Jézusom. Kedves GFG, ha hallgatna"
"ez kb csurka óta közismert tény"
"Egyszer egy évre betiltanám a liberalizmust"
"úgyhogy rájuk már nem fecsérelnék szavakat"
"Amúgy meg tészszerűen nem igaz, hogy Magyarországon liberális közmegegyezés van"
"Nem szükséges háborúznunk ahhoz hogy megértsük, elfogadjuk a békét, a béke jóságát és hasznosságát."...stb,
arról tanuskodik, és azt igazolja amiről gfg beszél, mégpedig arról az emocionálisan "vágyvezérelt" láthatatlan kézről (mely Önöket is vezérli, meg persze engem is), ami természetesen szemben áll minden racionalista felfogással és főleg azzal a cselekvés előtti mérlegeléssel, amely kordában tartja a cselekvést gerjesztő emóciókat és hasznos cselekvésre ösztönöz, Nietsche-i értelemben vett cselekvésre, ami a történelem szorításából való kilépést jelenti, jelentheti itt és most, a liberalizmus szorításából való kilépést oly módon, hogy "felejtünk", illetve nem emlékezünk, se nem emlékeztetünk folyamatosan arra, amire a közmegegyezésen kívül rekedtek (nem kevesen) eleve nem akarnak már emlékezni.

Miért is?

Azért, mert az élet a cselekvést kívánja, magyarán: "ha képes felejteni", hogy "a múlt ne váljék a jelen sírásójává", hanem helyette meghozza a "cselekvés boldogságát" (ami szintén vágyvezérelt), mely boldogság élménye, nevezzük a felszabadulás, a tehertől való megszabadulás élményének akár, megszabadít attól a tehertől, amit a liberalizmus akasztott kéretlenül mindenki nyakába.

De hogyan legyünk szabadok?

"Hát nem" a "vágyvezérelt" liberalizmus által racionálisan irányított közmegegyezéssel!

U.I.: (mert már nincs joguk bennünket "emlékeztetni")

renevol 2012.09.28. 13:20:44

Ebben a bejegyzésben talán egyetlen olyan mondat sincs, aminek értelme lenne. Sajnos emiatt nem lehet, nem érdemes belőle kiszemezgetni a hibákat, mert tényleg minden mondata baromság. A szerző saját kis mikrovilága helytelen axiómáiból kiindulva hamis kérdéseket próbál feszegetni, 100% groupthink az egész, így természetesen a levont következtetések is értelmetlenek lesznek.

Egyszer régen vettem egy könyvet, azt hittem, a Naprendszerről szóló tudományos munka. Belelapoztam, és egy ilyen fejezetcím fogadott, s alatta így folytatódott:

"Élnek-e emberek a Napon?

Ha ezt a kérdést ebben a formában tesszük fel, nyilvánvaló, hogy a válaszunk igen lesz."

Kiderült, hogy valami mormon könyvről van szó. Hát nagyjából ilyen ez a cikk is. Elképesztő, hogy ez a Századvég igazgatója, elég sok kiadványuk megvan otthon.

Jack Torrance 2012.09.28. 13:21:07

GFG egyreszt amit az egyik mondatban meg mint feltetelezest kezel, a kovetkezoben mar mint axiomat hasznalja es arra epiti a kovetkezteteseit.

Masreszt osszemossa az eszmet a konkret emberekkel(partokkal) akik az eszmet kepviselik es az o hibaikat az eszmenek tulajdonitja.

Harmadreszt kitalal mindefele marhasagot, ami se az eszmere, se az azt kepviselokre nem igaz, viszont remekul lehet vele pocskondiazni mindkettot.

Meg ezzel se lenne semmi bajom, de mire akar kilyukadni?

kifordított nagyanyó 2012.09.28. 13:23:58

Semmi gond nem lenne a liberalizmussal.Szerintem mindenki azt csinálhat amit akar,addig míg ezzel nem árt senkinek.Ha bedrogozva autóbalesetet okoz,halálos áldozatokkal akkor börtönt neki.
Ha kimegy a szántóföldre és ráül 50 kg robbanóanyagra és felrobbantja magát az az ő hülyesége.Másnak nem árt vele.

unionista (törölt) 2012.09.28. 13:25:36

azt hittem, hogy kuninferencnél nincs ostobább politológós. van.

Jack Torrance 2012.09.28. 13:26:07

"A liberálisok, miközben látszólag igyekeznek minden kérdést kivonni a politika fennhatósága alól, valójában minden kérdést (szexuális együttlét, privát szféra, kultúra stb.) átpolitizálnak. A liberálisok ugyanis megértették a politika alapvető természeti törvényét, hogy ellenfél kell minden komoly dologhoz: az aktushoz is, meg háborúhoz is, meg persze ahhoz, hogy fenn lehessen tartani a megkérdőjelezhetetlennek tekintett liberális közmegegyezést."

A liberalisok egesz egyszeruen NEM foglalkoznak a szexualis egyuttlettel, a privat szferaval es a kulturaval. Szivuk szerint hagyjak/hagynak, hogy mindenki maga intezze ezen ugyeit szabadon. NEM a liberalisok keresik az ellenfelet ezen ugyekben.
Az ellenfel maga jelentkezik, amikor elkezd beleavatkozni az emberek privat szferajaba, amit ez esetben a liberalisok persze igyekeznek megovni.

Nyilvan ezt GFG maga is tudja, mert tobbektol (olyanoktol akikben megbizom) ugy hallottam, nem is olyan reg nagyon okos ember volt.

liam devlin (törölt) 2012.09.28. 13:26:27

mar alapjaiban butasagrol polemizalunk,hiszen magyarorszagon regota nincs liberalis szellemiseg a politikaban,leven az szdsznek nevezett gittegylet minden volt,csak epp liberalis nem...
innentol kezdve mirol is beszelunk???
a liberalis nezet szerint mindenki elmondhatja a maga velemenyet...
ezzel szemben itthon a magukat liberalisnak allito/hazudo megmondoemberek csak es kizarolag a sajat velemenyuket hallatjak,az ezzel nem azonosulokat megbelyegzik,ellehetetlenitik,lenezik...
pedig...

no,mindegy,a kattintas megvolt,komment is van,lehet ezt is beszamolni...

Szalahadin 2012.09.28. 13:28:00

@Ghavin:
"nem tudunk szabadulni az elmúlt két évtized liberális/progresszív fejlődési eredményeitől, mint a korábbi évtizedek szocializmusától, azon egyszerű oknál fogva, hogy imádjuk ezen fejleményeket."

Mik lennének pontosan ezek az eredmények? Az Internet? A rock zene?
Ha igen, nem kicsit merész azt állítani, hogy ezek az szdsz nevű bűnszervezet nélkül nem léteznének....

Mi van akkor az szdsz megalapítását megelőző rockzenével? Az minek köszönheti a létét?

KovA 2012.09.28. 13:37:46

Francokat. nem liberális közmegegyezés van, hanem "liberalizmus" okozta értékrendi káosz, pusztító versengés, mértéktelenség gátlástalanság a gazdaságban, a politikában és szervezetlenség.
Aki bírja marja - a győzelem igazolja a cselekedetet - elv.
Az emberek meg néznek ki a fejükből - miután elhitték hogy mindenkinek maga igazsága lehet - de az se tudja az mi legyen - csak azt látja, átverték, kifosztották 20 év után reménytelen (köz)adósságteher jut rá - el van adva hitelbefektetéshozamtermelő adósrabszolgának demokratikusan választott és legitimizált vezetői által - éljen a szabadkereskedelem - az adója nem elég a törlesztésre sem.
Ez halál, kedves elvtársaim !

G.I.J. 2012.09.28. 13:50:49

Kissé "unortodox" módon az 1992-es Orbán Viktorhoz fordulnék tanácsért. Ezt mondta akkor:
"A populizmus élő klasszikusai szájában a »liberális« szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson."
Ennyi. Nagyon különös, hogy EZ ma még mindig szitoknak számít.....

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.09.28. 13:51:02

ma a liberalizmus=elvtelenség

az elvtelenség pedig örök! XD

KovA 2012.09.28. 13:58:04

@G.I.J.: Nem ma mág, hanem ma már...
A cucjalizmus sorsára jutott.

Tu'od az is szitokként indult oszt győzött, majd átokká lett.
Nem a szavak eredeti értelmével és tartalmával van a baj, hanem azzal amit az ember csinál belőle.

És hát közérthetőség kedvéért nem tudjuk másképp nevezni ezeket a dolgokat, mint ahogy magát nevezte...
Ezért szidjuk a liberalizmust is meg a szocializmust is...
A baj bennünk van kedves elvtársak...

J.László 2012.09.28. 13:59:56

@G.I.J.:
Nem ez számít szitoknak, hanem amit csinált belőle az SZDSZ.

KovA 2012.09.28. 14:00:22

@endike: eegen...
Azért elvtelenség és elvtelenség között is van különbség.
Vannak közösségek akik kevésbbé vagy szerencsésebben elvtelenek...
De akik az elvtelenségből csináltak elvet azok így járnak :-)

ghavin 2012.09.28. 14:02:12

@Szalahadin: "Mik lennének pontosan ezek az eredmények?"

Például hogy megtanulhattál írni-olvasni, s nem múlsz/múltál ki huszonvalahány évesen napi 12 óra szarlapátolásban, amely munkát már kisgyermek korod kellett volna végezned, úgy mint például a XIX. században élők kiemelkedő hányadának. Az ilyen irányú szociális fejlődés mindig baloldali ideológiák törekvései folytán alakult, s a konzervatív csoportosulások sokszor gátját próbálták állni mindennek.

Egyébként pedig a soviniszta ideológiák egyik doktrínája, hogy a kultúra akkor jó, ha provinciális. Illetve csakis a provinciális (hazai) kulturális termékek számítanak nemzetinek, tehát csakis ezek méltóak a nemzeti érzelmű hazafiak figyelmére. A fejlődő, épülő kultúra egyik sajátossága, hogy szembemegy a provincializmussal. Ez a radikáljobberek definíciói szerint pedig ez merő liberalizmus. Csak hát ők kényelmesen meghúztak egy képlékeny határvonalat valahol Horthy és a rendszerváltás között, hogy eddig minden jöhet, onnantól már mocskos liberálbolsebik, imperalista-globalista szenny. Na, hát így fér bele nekik a rockzene és az internet.

2012.09.28. 14:02:31

A magyarországi liberalizmus a kommunizmusból ittmaradt törpe gyűlöletkisebbség magyar- és nemzetellenes, idegen érdekeket kiszolgáló ideológiája. Követői egytől egyig hazaáruló, cionista judeobolsevikok.

gigacherry 2012.09.28. 14:04:08

@ern0: Szerintem te legszívesebben egy életre betiltanád. A liberalizmus alapelve az, hogy élni és élni hagyni, és Magyarországon az emberek egy részének nem tetszik az, hogy másokat is élni hagyjunk.

gigacherry 2012.09.28. 14:10:17

@libbancs:
"A magyarországi liberalizmus a kommunizmusból ittmaradt törpe gyűlöletkisebbség magyar- és nemzetellenes, idegen érdekeket kiszolgáló ideológiája. Követői egytől egyig hazaáruló, cionista judeobolsevikok. "

A liberalizmus és a kommunizmus két gyökeresen ellentétes eszmerendszer, ebbe most nem szeretnék belemenni, bárhol utánaolvashatsz. Én nem vagyok kommunista, 18 éves voltam az első szabad választások idején és soha nem kívántam vissza a szocialista rendszert.
Én liberális vagyok és nem gyűlöllek téged. Te gyűlölsz engem?
Nem vagyok sem zsidó, sem cionista.
Nem vagyok bolsevik, az többségit jelent, és a hozzám hasonlóan gondolkodók jelenleg kisebbségben vannak ebben az országban.
Nem vagyok hazaáruló. Azt sem tudom, hogy kell hazát árulni. Te tudod?

J.László 2012.09.28. 14:22:26

@gigacherry:
Az elmélet és a gyakorlat nem mindig fedik egymást. Ezt ugyebár a kommunizmusról is el lehet mondani. Mindkét gyakorlat (kommunista - liberális) rendkívül türelmetlen az övétől eltérő véleményekkel szemben. Mivel a maga erejéből nem tud többségre szert tenni, igyekszik a maga véleményét másokénál értékesebbnek feltüntetni (kommunisták: élcsapat, liberálisok: szürkeállomány), hogy így ellensúlyozzák a kisebbségi helyzetüket. Mivel gyökértelenek, eredetmítoszt gyártanak maguknak (kommunisták: antifasiszta harc, liberálisok: az antiszemitizmus elleni harc). Mivel e mítoszok nem a valóságra épülnek, igyekeznek azt a maguk szája íze szerint alakítani. Ha nincsenek fasiszták és antiszemiták, akkor nincs eredetmítosz, tehát kitalálják őket.
A két "eszmerendszer" gyakorlata bizony kísértetiesen hasonló.

renevol 2012.09.28. 14:24:58

@gigacherry: Hagyd szegény gonosz elmeháborodottat. A cikk szerzőjével egyetemben fogalma sincs azoknak a szavaknak az értelméről, amiről látszólag beszél.

A szerzőről amúgy nem tudom eldönteni, hogy tisztában van-e azzal, hogy mekkora ordas lebőgés neki és a Századvégnek ez a cikk, ráadásul index-címlapon?

kennyking 2012.09.28. 14:25:55

Liberalizmus = gagyi
Liberális demokrácia = gagyi demokrácia
Liberális értékrend = gagyi értékrend
STB...

balage_81 reloaded (törölt) 2012.09.28. 14:27:22

ez a poszt nem más, mint a levegő reszelése, ahogy egy jó haverom szokta mondani

most valójában te mit akartál nekünk bizonyítani?

azt, hogy egy futottak még kategóriájú "társadalomtudós" vagy? sikerült

majd eltűnsz te is a süllyesztőben

de legalább volt egy blogposztod, amihez hozzászóltunk páran. érd is be ennyivel

val 2012.09.28. 14:28:53

"Mi lehet a magyarázata annak, hogy a liberalizmus elkárhozását jelző vészharangok kongása ellenére a liberalizmus mégis él és virul?"

Az, hogy az alapfelvetes hibas.
A liberalizmus maga a rendszer. Totalitarius rendszer, mely minden kritikat megprobal elfojtani. A kiszolgalo szemelyek szintjeig sulyos analogiaban, szimbiozisban el a megboldogult kommunista onkenyuralommal. A viragzasa is olyasmi, mint a letezo cocalizmuse volt: Az osszeomlas kozben is kepesek voltak rothado nyugatrol es a szocialista rendszer viragzasarol (persze reformokkal) beszelni. Kozben pedig daraltak az iratokat, grundoltak a szadeszt es tomtek a zsebuket.
Egyszeruen szanalmas.

tarackos 2012.09.28. 14:30:29

"A lényeg azonban világosan látszik: a liberális közmegegyezésnek ellenségre van szükség ahhoz, hogy legitimálja saját megkérdőjelezhetetlenségét."

Értem. Ezek szerint a minden bokorban ellenforradalmárt sejtő szabadságharcos kormány tk. liberális.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.28. 14:50:03

@gfg-nek (ha azt akarja mondani, amit szerintem mondani akar) igaza van: konfrontálódni kell!

Liberalizmus, mint világnézet ma már nem létezik (csak nyomokban és érdemi hatás nélkül), ma a liberalizmus lényegében már csak egy érdekérvényesítési/hatalomtechnikai eszköz. Ma már csak balliberálisok (liberálbolsevikok) és neokonok vannak a politikai színtéren, akik, részben más-más hivatkozáskészlettel, de, egyaránt csak érdekérvényesítési/hatalomtechnikai)eszközként használják a liberalizmust.

Ezért, ha a "liberális közmegegyezés" nevű hatalomtechnikai trükköt hatástalanítani akarjuk, akkor nem tehetünk mást, mint folyamatosan konfrontálódunk, azaz minden, a "liberális közmegegyezés" nevében tett, arra hivatkozó kijelentést/állítást megkérdőjelezünk, kritikai alá veszünk, a hivatkozót igazolásra kényszerítjük. Rövid úton kiderül, hogy a "liberális" csak egy meztelen király.

ü
bbjnick

Jack Torrance 2012.09.28. 14:53:32

@val: "A liberalizmus maga a rendszer. Totalitarius rendszer, mely minden kritikat megprobal elfojtani."

Te valamit osszekeversz

KovA 2012.09.28. 14:56:18

@gigacherry: "Nem vagyok hazaáruló. Azt sem tudom, hogy kell hazát árulni."
:-)
Ha nem tudod hogy kell hazát árulni, nem tudhatod, hogy hazaáruló vagy-e...

Valószínűleg nem vagy közvetlenül hazaáruló.
de lehet, hogy szavazatoddal elveiddel támogattál ilyesmit.

Hazát úgy lehet árulni ahogy az elmúlt 20 évben bemutatták.
Pédául lehet úgy közvagyont privatizálni "árulni" - hogy az árnak is ára van. Jó pénzt fizetnek neked, hogy olcsón add a másét - a köztulajdont.
Ott van Sukoró, De ott van a Grupo Milton öszes spekulációs stratégiai földvásárlása.
A legutóbbi: még a cucik eladták neki Székesfehérvár egy területét - mint legelőt.
Majd már a fityiszesek átminősítették belterületté - arra hivatkozva, hogy a szocik megígérték.
De keress rá mit tart már a Grupo Milton a kezében - ahol sokmindent - ott a legsűrűbb a maffiázás.

Meg úgy is lehet árulni - konkrétan téged is, hogy közadósságokat halmoznak a fejedre - és adódból zsíros hozamokat termelsz a "befektetőknek" sokkal magasabbakat mint európaszerte másutt szokásos.
Ahelyett, hogy gyerekeid tanárát és orvosodat fizetnéd belőle.
Eladtak adósrabszolgának. Elárultak... Családonként 8-10 millióval lógsz forintban számolva és fizeted a kamatát évente. Eladtak adósrabszolgának.
Ez volt a dübörgő gazdaság és a jólét ára.

Persze dübörgetik a gazdaságot köz terhére felvett hitelekből maffiacégeknek orczátlanul zsíros közberuházási megbízásokat autópálya építéseket osztani, amiből jutalékot osztanak vissza - mert szabad... ez a liberalizmus. Minden áru. Szabadkereskedelem...

Ez is hazaárulás: a gazdasági erőfölény gátlástalanságának teret engedni.

Mind-mind liberális dolog. Neked is szabad gazdasági játékosnak lenni - ja hogy nem megy neked nem születtél helyzetbe: a te bajod.
Ez is a liberalizmus.
Nagyon közel áll egy jól ismert Vezér eszméihez - ez arős jogához uralkodni.
De sokféle erő van...
Az egyik erő a közösség elme/eszmegyengítése: ez is liberalizmus - a százféle egymás ellen feszülő egymást kompenzáló véleményerő mint közösség nulla - amit kisujjal lehet orránál fogva vezetni: ez is a liberalizmus.

Jack Torrance 2012.09.28. 14:56:22

@bbjnick: ebben igazad van, sajnos.
Ettol meg GFG irhatna jobban is, valamint ugyanezt a technikat ("minden ... kijelentést/állítást megkérdőjelezünk, kritikai alá veszünk, a hivatkozót igazolásra kényszerítjük") alkalmazhatna a fonokeire is.

gigacherry 2012.09.28. 15:00:11

@J.László: Tényleg? Te így tudod, hogy mások mit gondolnak? Még nálam is jobban tudod, hogy én pl. mit?
Gyökértelennek már többször neveztek, csak azért, mert nem vagyok jobboldali, és nem vagyok a mai magyar kormány politikájának híve. Először még rosszul esett, aztán rájöttem, ezt szabadságként is felfoghatom: Nem vagyok növény, a gyökértelenség az én esetemben azt jelenti, hogy a világon bárhol élhetek, bárhol lehetnek barátaim. Azok győztek meg erről, akik szerint a magyarság a legfontosabb, és aki nem hisz abban, hogy a magyarok különbek bárkinél, azok nem igazi magyarok. Számomra a magyarság nagyon fontos, de az emberség még fontosabb. Ha valaki jó ember, azt szeretem akkor is, ha nem magyar és fordítva. Fontosabb, hogy a saját elveimnek megfeleljek, hogy emberséges legyek, mint hogy a többi magyar elfogadjon, a magyarságomra pedig mindig büszke voltam, de nem gondoltam soha azt, hogy származásunknál fogva különbek lennénk, mint más nép. Vannak érdemeink, amik keveseknek vannak, de szerintem ezek nem feltétlenül azok, amiket a magukat legnagyobb magyarnak tartók hangsúlyoznak. Én az egyedi nyelvünk megőrzésére, a népművészetünkre, a tudósainkra vagyok büszke elsősorban. Nem tartom a hazafiasság legfőbb megnyilvánulásának az idegengyűlöletet, az újdonságoktól való elzárkózást, a befelé fordulást.

gigacherry 2012.09.28. 15:01:33

@KovA: Ezzel az erővel mindannyian hazaárulók vagyunk.

J.László 2012.09.28. 15:01:54

@gigacherry:
Nem rólad beszéltem, hanem a liberalizmus nevű uralmi technikáról.

dicey 2012.09.28. 15:02:17

@bbjnick:

Liberalizmus, mint világnézet ma már nem létezik (csak nyomokban és érdemi hatás nélkül), ma a liberalizmus lényegében már csak egy érdekérvényesítési/hatalomtechnikai eszköz.

Ezt mi bizonyítja?

Jack Torrance 2012.09.28. 15:07:11

@KovA: " a gazdasági erőfölény gátlástalanságának teret engedni.
Mind-mind liberális dolog. "

Akkor ma Magyarorszagon tombol a liberalizmus.

KovA 2012.09.28. 15:08:01

@Jack Torrance: Nem keveri össze.
A létező liberalizmus bizony ideológiát gyárt és jogát követeli az elnyomáshoz.
Más tészta, hogy gazdasági vagy pénzeszközöket használ, de fegyverhez is nyúl ha megszorul.
Abban liberális csak, hogy te is tartozhatsz az elnyomó elithez - ha tudsz.
Ha beverekszed magad a klubba - egy vagy közülük - elfogadnak - ennyiben liberális.
Viszont követeli magának aszabadságát a véleményelnyomáshoz ami általa fizetett "szabad" újságírás "szabad" agymosás - hogy mit ír az újság attól függ kié. És nem a tiéd az olvasóé aki megfizeted az újságot. Hogy mi a műsor attól függ kié ami a műsort csinálja neked.
Hogy kiből választhasz amerikában elnöknek: a pénz kiválogatja neked.
Akit nem pénzelnek annak nevéről sem hallasz.
A szabadságot sokféleképp el lehet venni - többek közt agymosással is, ami zombivá teszi a szabad választót.

gigacherry 2012.09.28. 15:08:23

@bbjnick: Na igen, ebből a megközelítésből már más a dolog fekvése. Így van értelme vitatkozni.
Most pl. a banki hitelszerződések ügyében kezdték el páran megkapargatni a felszínt. Eddig kb. két álláspont volt: 1. A bankárok szemét maffiózók. 2. A modern bankrendszer a mai demokráciák része, a bankok szívatása antidemokratikus, múltat idéző cselekvés.
Most a bankok elkezdtek indokolatlanul és szemérmetlenül szemétkedni olyanokkal is, akik a második csoportba tartoznak, és sokan utánanéztek a szerződések szövegének és kiderült néhány turpisság a hitelszerződésekkel kapcsolatban.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.09.28. 15:14:15

"Vegyük észre: a liberalizmus, amelynek szótárához az „emberiség”, az „emberi jogok” kifejezések tartoznak, és amely éppen a rasszok, nemek sb. közötti különbségtétel indokolatlan jellegét hangsúlyozza, témakijelölésével maga járul hozzá a különbségek fenntartások és az antiliberális tematika burjánzásához"

Hehe, ezek szerint, ha az a fránya 'liberalizmus' nem erőltetné az emberek hovatartozástól független egyenlőségét, akkor még ma is ma boldogan lubickolnának a nacionalizmustól, rasszizmustól és előítéletektől mentes múltban.

Fenntartom, h aki -izmusokról beszél, őszinte nem lehet.

Gaius Plinius Secundus 2012.09.28. 15:14:21

@gigacherry:

"A liberalizmus és a kommunizmus két gyökeresen ellentétes eszmerendszer"

Na álljunk csak itt meg egy szóra, ez ELMÉLETBEN így is lenne, a GYAKORLATBAN mégsincs így, különösen mivel akik KARRIER komcsik voltak, azoknak nagy része, vagy a gyermekeik egy része bizony ott kötött ki az szdsz-ben, ami ilyen óvoda féle lett a körúton-belüli nagyrészt zsidó értelmiséginek, köze a liberális értékekhez nem sok volt, inkább egyfajta "gyere igyunk egy sört és védjük meg a szegény cigányembereket a gaz náciktól" dolog akart lenni. Az SZDSZ azért alakult, és azért pénzelték sokáig nyugatról, hogy nehogy "megint" benáculjunk ugye a rendszerváltás után, ami akkoriban komolyan vett veszély volt (emlékszünk még a nyugatról fizetett szkinhead-ekre, ugye?) és persze azóta is megy finoman vagy kevésbé finomal a sárdobálás nyugatról (FIDESZ = elmegy, de azért fikázzuk, JOBBIK = fikázzuk minden erővel, LMP = ez ok, MSZP = ez ok, de már nem számolhatunk velük ésatöbbi)

A szocializmus eltűnt, a póráz maradt, csak más tartja, és nem olyan rövid. A Nyugat szépen elmondta, hogy az egyetlen általa kívánatosnak tartott magyar út a zsidók által uralt "progresszivizmus" és globalista-kultúrpolitika, ez vezet pl. olyanokra hogy ha Berlinben, ami köztudottam a liberálzsidók nagy fellegvára a "magyar" művészetet rendszeresen olyan dolgo képviselik, mint a drogoscigány festők vagy zsidó klezmerénekesek, mert ez a kívánt vonal, erre kapjuk a pénzt. Az ne zavarjon meg senkit, hogy ez a fajta progresszívizmus a nyugaton már nem működik (de ne fejeltsük el, évtizedekig 68 után ez volt a vonal), de amíg nem találnak ki jobbat, addig nálunk ezt nyomják, mert minden jobb mint a "nemzeti" cuccok, ami már kínos és kissé kezelhetetlen nekik, mert nem tudják belerakni az eszmerendszerbe.

A Nyugat biztosra megy, és itt sohasem fog olyan párt hatalom közelbe jutni, aki kicsivel is eltér a "kívánt" iránytól (nézd meg hogy a Jobbik is csak a "ugat de nem harap" dologra futott ki, valószínűleg ez volt az ára annak, hogy egyáltalán a Parlamentbe juthatott).

Kijelenthetjük hogy a nyugat nem bízik annyira bennünk, hogy a saját kezünkbe kerülhessen az irányítás, mi meg kicsik és erőtlenek vagyunk, hogy ezt kierőszakoljuk.

renevol 2012.09.28. 15:14:46

@KovA: Egyetlen egy általad leírt dolognak sincs az ég világon semmi köze a liberalizmushoz.

Te is azok közé tartozol, akiknek fogalma sincs azokról a dolgokról, amikről jó hangosan szeret véleményt nyilvánítani - ez talán az "ostoba" szó definíciója. Ezeket az embereket pusztán a személyüket tekintve elég undorítónak tartom, de ez persze ízlés kérdése - ám mivel politikai, a nemzeti együttéléssel kapcsolatos hazugságokat terjesztesz, akarva-akaratlanul sunyulsz, szót terelsz el, palástolsz, ezért minden ízedben hazaáruló vagy. (Itt most persze nem kifejezetten rólad van szó, hanem a fajtádról.)

Beszopódtatok egy mainstream divathullámba, mint a tinédzserek, és azt hiszitek magatokról, hogy hű de menők vagytok. Közben nulla valós gondolati tartalom van a szátokba adott szavak mögött. Olyan jó a meleg akolhoz tartozni, ugye?

KovA 2012.09.28. 15:16:53

@gigacherry: Könnyen lehet.
Van olyan magas mérce ami szerint igen mert a tűrés is lehet hazaárulás, a kényelmesség a gyávaság is.
Épp tegnap olvasta a fejünkre egy görög származású színésznő a Kossuth rádióban: hogy akkor kérdezte magától először hogy mit keres itt - mikor Gyúrcsány úr a határon túli magyarok állampolgársága ellen kampányolt...
Az is hazaárulás volt.
Aki pedig elárusítja hazáját annak nem lesz hazája.
Gettója lesz... belső összetartó erő helyett külső kötelezettségei abroncsa által egybezárva.
megvásárolt rabszolgasereg vigyázni kell szét ne szökjenek, míg fejhetők, utána meg arra, hogy baj ne legyen velük - a feleslegesekkel kik már profittermelésre is alkalmatlanok és vásárlóerejük sincs. Mi feleslegesek leszünk hamarosan a liberális piacgarázdaság mércéjével és törvényszerűségeiből adódóan ebben a játszmában - ha be nem vállaljuk a kiszállás gyötrelmeit és újjá nem szüljük magunkat.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.09.28. 15:17:48

"a liberális közmegegyezésnek ellenségre van szükség ahhoz, hogy legitimálja saját megkérdőjelezhetetlenségét."

Mert a jobbiknak nincs ellenségre szüksége. Értem.

Meg mert a primitív in-group-alkotósdinak nincs szüksége ellenségre. Értem. Csak a kirekesztés-elleneseknek van. Értem.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.09.28. 15:21:24

"A liberálisok, miközben látszólag igyekeznek minden kérdést kivonni a politika fennhatósága alól, valójában minden kérdést (szexuális együttlét, privát szféra, kultúra stb.) átpolitizálnak"

Nem én akarom törvénybe foglalni, hogy ki kivel "dughat", milyen kulturális tartalmat hallgasson vagy tanuljon az iskolában.

De ha hagynám, hogy a jobbik egyszer s mindenkorra megkapja a viselkedéshomogenizáló törvényeit, nem kéne többé politikai vitát folytatni a melegházasságról, a kultúrálól, stb.

Szegény jobbik, ha mindenki azt csinálná, amit ők akarnak, nem kéne masírozniuk.

Ez minden érvre igaz. Ha nem lenne elleérv, nem kéne üvöltenem....

gigacherry 2012.09.28. 15:22:06

@KovA: Én soha nem úgy gondolkodtam magamról, mint egy tömeg részéről.

kennyking 2012.09.28. 15:22:38

@Gaius Plinius Secundus: Egyetértek veled.Véleményem szerint a kommunizmus és az anarchizmus a liberalizmus egy szélsőséges ága.Nem véletlen, hogy Magyarországon tobzódnak a szél ( turbo)liberálisok, akik korábban maoisták voltak, vagy a család közvetlen felmenői véreskezü ÁVÓ-sok.Ma nem körmöt tépnek ( ha éppen nem lövik ki a szemed, mert nem értesz egyet a rendszerrel), hanem minimálbérért alkalmaznak, devizahiteleket tukmálnak.

KovA 2012.09.28. 15:23:15

@Jack Torrance: Igen, tombol.
Már csak azért is mert a végét érzi.
Nem véletlen a 2006-os és 2009-e eladósodási hullám csúcs.
Az utolsó nagy markolási lehetőségek a bukásig.
A híthű maradék tétova bocsánatkérési kísérlete után az egész bagázs sürgősen köddé vált.
Egy korszaknak lett vége. Ez egy átmeneti időszak.
Azzal együtt perzse 20 év agymosása nem múlik el nyomtalanul. A liberalizmus lefejeztetett most fejetlen liberalizmus van és lesz egy darabig...

dicey 2012.09.28. 15:23:22

@KovA: itt volt néhány ember, akik hallottak már Leo Straussról, meg ilyesfélékről, viszonylag civilizáltal elkommentelgettek. Muszáj nektek ezekkel a faék egyszerűségű gondolatokkal mindent elárasztani?

KovA 2012.09.28. 15:23:47

@renevol: Nekem tőled ez dícséret :-)

kennyking 2012.09.28. 15:24:26

@gigacherry: Ti mindannyian egyéniségek vagytok.

gigacherry 2012.09.28. 15:28:11

@Gaius Plinius Secundus: Nézd, én liberálisnak vallom magam és ilyenkor magára a liberalizmusra gondolok, nem azokra a jelentésekre és jelenségekre, melyek ehhez a fogalomhoz hozzátapadtak bizonyos emberek agyában. A kommunistákhoz és az utódjaikhoz nincs közöm, nem is foglalkoztam velük soha.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.09.28. 15:28:35

És különben is, hagyni kell felbugyogni az ösztönöket, mert milyen lendület van már bennük! Csak nehogy egyszer másfelé vigyenek, mint ahová menni akartunk.

Azt, hiszem, GFG csak arra akar rávezetni minket, hogy merjünk sötétek lenni. Hagyjuk a nemzetieket tort ülni és lenyugszanak. Ha boldogok, nem vernek. Olyanok, mint a férj. És ha meg is tanulsz mosolyogni hozzá, az már nem nemi erőszak, csak kicsit egyoldalú szerelem.

gigacherry 2012.09.28. 15:31:26

@gigacherry: Általában annak a híve vagyok - és általam nagyra becsült gondolkodók is ezt mondják - hogy a dolgukat magukat nézzük, ne a hozzájuk tapadt elképzeléseinket és érzéseinket, és akkor sokkal sikeresebbek és boldogabbak leszünk az életben.

KovA 2012.09.28. 15:33:51

@dicey: Én is hallottam már Leninről, meg Jézusról is :-)
S a faék lehet hogy egyszerű de attól még közelebb áll a fizikai valósághoz mint Leo Strauss.

Jack Torrance 2012.09.28. 15:39:15

@KovA: "A létező liberalizmus"

Erre mondta bbjnick, hogy "Liberalizmus, mint világnézet ma már nem létezik (csak nyomokban és érdemi hatás nélkül), ma a liberalizmus lényegében már csak egy érdekérvényesítési/hatalomtechnikai eszköz. "

Ha igy ertette, akkor ertem.

renevol 2012.09.28. 15:39:40

@gigacherry: Ezeket a mainstream divathullámba beszopódó, menőző, liberálisozó tinédzsereket nem fogod a valósággal meggyőzni. Nekik az álomvilág kell. Jól meg tudnak belőlük élni a divatdiktátorok. Ahol liberálisoznak, ott törvényszerűen magas a korrupció szintje - nagyjából ez a lényege a dolognak. Számukra semmi más nem fontos, csak hogy az állam minél jobban elnyomhassa és kizsákmányolhassa a népet. Soha nem fogod őket eltántorítani ettől a hazaáruló, népellenes tevékenységüktől.

KovA 2012.09.28. 15:42:16

@gigacherry: "a dolgukat magukat nézzük, ne a hozzájuk tapadt elképzeléseinket"
Ez egy lehetséges szemléletmód alkalmazhatnánk éppenséggel a szocializmusra meg a kommunizmusra is, de nem teszik.
Éspedig azért nem mert gyakoraltiatlan a közértelmezés szempontjából. Sajnos.
Ez történt a liberalizmussal is.
Mihelyst - ahogy a topiknyitó megtette - elkezditek belekevergetni a politikát a közmegegyezést - már régen a létező liberalizmusról beszéltek és azt nem egykönnyen tisztítod meg a hozzátapadt valóságtól.
Az már nem elmélet, hanem a gyakorlati alkalmazás - az emberi bűn és gyarlóság összes sarával.

gigacherry 2012.09.28. 15:44:03

@renevol: Bocs, de konkrétan kikről beszélsz?

renevol 2012.09.28. 15:45:46

Magyarországon a mindenkori kormányzat célja az osztogatás. Beszedni minél több pénzt és aztán visszaosztani, teljesen mindegy, hogy hogyan, milyen elvek mentén (pontosabban elvek teljes hiányában). Két cél valósul meg így párhuzamosan, egymást erősítve:

1. A borzalmasan hatalmas állami osztogatásból tud csak keletkezni a valóban nagy volumenű korrupció. Minél több a diszkrecionális úton (= nem jogszabály által meghatározott automatizmus, hanem emberek egyedi döntései által meghatározott, pl. pályázati úton) elosztogatható pénz, annál többről dönthetnek úgy, hogy a saját cégeik nyernek. A diszkrecionális újraelosztás a korrupció elsődleges forrása. (Példa. Az újraelosztási módok közül mondjuk a nyugdíj nem igazán alkalmas korrupcióra - ott jogszabály által, automatizmusok mentén történik az újraelosztás. Annál inkább alkalmas rá pl. az autópálya-építés, 4-es metró-építés, stadionépítés, stb - nem jogszabályban lefektetett automatizmusok, hanem emberek egyedi döntései határoznak pénzek kifizetéséről.)

2. Összefüggésben ezzel, az állam, a kormányzatok törekszenek arra, hogy ők tűnjenek az elvek, ideák egyedüli birtokosainak és a gazdasági élet irányítójának, a fejekben is. A totális hatalom megvalósítói szeretnének lenni. Tehát hiába hagytuk úgymond magunk mögött a szocializmust, mégiscsak visszatért a demokrácia legfőbb ellensége, a totális hatalom állami úthengere. Nem Viktorék fordulnak a nép felé, meghallgatva, hogy mi a véleményük egy adott dologról - hanem az emberek alkotnak olyan véleményeket, amiket a Politikus Úréktól, _odaföntről_ hallanak. Nem adót csökkent az állam, hanem beszedi és visszaosztja - "odafönn biztos jobban tudják". Az újságok tele vannak a politikai pártok képviselőinek nyilatkozataival. Lassan már az időjárásról is politikusokat kérdeznek meg - hiszen a Politikus Úr mindent tud. Társadalmunkban a Politikus Úr az űbermens. Hiába volt arról szó, hogy a szocializmus kivégzésével vége a tekintélyelvű kormányzásnak: gyakorlatilag semmi nem változott ez ügyben, és a kormányzatok hatalmas erőfeszítéseket tesznek arra, hogy lehetőleg a GDP 100%-át oszthassák újra, és a mindenhez értő testületként tűnjenek fel az emberek szemében, akik meg is érdemlik a világ összes pénzét. Ahelyett, hogy az embereknél maradna a pénz, a Nagyságos Úrékhoz, a Hatalmas Államhoz kell fohászkodni pályázat formájában, hogy ugyan már, adja vissza az erővel elvett pénzed. Ha kegyes a Hatalmas Állam, akkor akár vissza is ad, és közben úgy tesz, mint aki baromi jó fej, hogy ezt megengedi neked ("gazdaságfejlesztés", "vállalkozások támogatása", "munkahelyvédelem" stb), és úgy tesz, mintha ő teremtette volna azt a pénzt. Mindeközben az állam 0%-os hatékonysággal képes dolgozni ügyeken: az Állami Számvevőszék legutóbb pl. megállapította, hogy az utóbbi években foglalkoztatás növelésére elköltött 1850 milliárd (!!!) forint teljesen feleslegesen lett beszedve és elköltve, mert kimutathatóan nem csak, hogy semmi haszon nem származott belőle, de rossz hatással is volt, kontraproduktív munkát végeztek.

Ezért volt számomra a rendszerváltás óta történt legbrutálisabb reakciós cselekedet a manyup-pénzek Fidesz-kormány általi gyors kisajátítása és felélése. A nagyon kevés valóban kapitalista, valóban demokrata államreform-töredék legkiemelkedőbb zászlóshajóját süllyesztette el a mocskos kommunista Fidesz.

100%-osan visszatértünk a kommunizmusba: az állampolgár a végletekig kiszolgáltatott lett ismét a gazdasági fölényével visszaélő, az elvek, ideológiák monopol birtoklását hirdető állammal szemben. Borzalmasan nem jó ez így.

Ennek a világnak az ellentéte a liberalizmus. Nem véletlenül lett szitokszó a liberalizmus, ugyanis a mindenkori államhatalom mindent magasan felülíró, első számú érdeke, hogy a lehető legkevésbé legyen átlátható a működése, és a lehető legtöbb pénzt vehesse el lázongások nélkül az emberektől. Jusson eszébe mindenkinek, hogy amikor negatív kicsengésű liberálisozást hall, akkor ennek a mocskos rendszernek a hittérítőit hallja, ennek a mocskos rendszernek a katonáival áll szemben. Aki a liberalizmusra fúj, az a vízfejű, elnyomó, kisajátító, osztogató, korrupt kommunista államot élteti. Minden egyes esetben, mindenféle kontextusban. Hiába van ilyen vagy olyan csomagolásban.

A liberálisozás a legszélsőségesebb hazaárulás.

dicey 2012.09.28. 15:45:56

@KovA: És az miért érdem amikor egy gondolatrendszert akarsz megérteni, vagy kritizálni?

Jack Torrance 2012.09.28. 15:47:47

@KovA: en a 2/3-ra ertettem. Aki naluk nagyobb teret tud engedni a gazdasági erőfölény gátlástalanságának az csal.

J.László 2012.09.28. 15:50:43

@renevol:
Kedves renevol. Ha "100%-osan visszatértünk volna a kommunizmusba", te nem kommentelnél a neten, az biztos.

KovA 2012.09.28. 15:56:19

@renevol: "Számukra semmi más nem fontos, csak hogy az állam minél jobban elnyomhassa és kizsákmányolhassa a népet."
:-) Így elég egyszerű a világ neked !
Túróst. A liberalizmus zászlaja alatt az államot ugyanúgy felhasználták kifosztani és elnyomni a népet - mint más eszmék zászlaja alatt.
20 éve liberáliskodunk. És mi történt ?
A sorsközösség életképességének evolúciós minőségi és mennyiségi reprodukciósképességének mércéjével ez a magát liberálisnak nevező rendszer - mégy az előző rendszer teljesítményéhez képest is szégyenletesen alulteljesít.
20 év alatt megötszörözte az adósságot, miközben nem kellett országot romjaiból újraépíteni, se háborús jóvátételt fizetni sőt privatizációs bevétele volt úgymond. S természetbeni adósságot is halmozott - nem fektetett be a jövő népességébe ami működtetné a társadalmat körülötte, de 5xöse adósságot varr a nyakukba ahhoz képest amit megörökölt.
És ne borsódzon a hátunk, ha még mindig liberalizmusról szövegelnek nekünk ?
A szó - ha tetszik ha nem új értelmet kapott - ugyanúgy ahogy a szocializmus meg a többi is - megbukott.
Azt is kipróbálták rajtunk ezt is - elég volt.
Mással kell kísérletezni. Ez a lemez lejárt.

KovA 2012.09.28. 15:58:50

@dicey: Ki mondta hogy érdem ?

Jack Torrance 2012.09.28. 16:04:52

@KovA: es mostanra a legfrissebb kiserlet is megbukott.

KovA 2012.09.28. 16:05:01

@gigacherry: Mindegy hogy gondolkozol magadról attól még pont az vagy aki vagy azzal együtt hogy hogy gondolkozol magadról.
A tömegnek is része vagy. A közösségnek is. Magad is vagy. Sőt te magad is részekből vagy.

De gyakorlatiasabban: kapcsolatban vagy a környezeteddel és a kapcsolataid által egyben része is vagy.
A környezeted az élettered és te magad is élettér részét képezed.
Az életterünk pedig tőlünk olyan amilyen.
Ha szar, ahhoz is közünk van, nem kevés.
A világ hasonlít ránk mert tőlünk olyan amilyen: tükörképünk.
S ha e tükörbe nézve segg néz vissza, akkor alighanem seggfejek vagyunk.

KovA 2012.09.28. 16:05:43

@Jack Torrance:
Igen. Az átmeneti időszakokra a folyamatos bukás a jellemző.

renevol 2012.09.28. 16:07:28

@KovA: Édes pofa vagy. :) Ez a "20 éve liberáliskodunk" meg a "még mindig liberalizmusról szövegelnek nekünk" tök jól mutatja, hogy egész egyszerűen halvány elképzelésed sincs arról, hogy mi az a liberalizmus.

De nyugodtan építsd csak egy általad nem ismert dolog gyűlölete köré az identitásodat.

renevol 2012.09.28. 16:09:55

@J.László: Igazad van, hiszen '89 előtt nem volt internet. :)

KovA 2012.09.28. 16:09:57

@Jack Torrance: Szoktam mondani ez a 2/3 nem 2/3-os megérdemelt győzelem volt, hanem 2/3-os megérdemelt vereség. Úgyhogy nem volt és nincs is minek örülni.
Én nem pártokban gondolkodom - attól könnyen focidrukker féle lesz az ember.
Észre sem veszi és egy idő után már nem is tudja miért annak szurkol akinek... végzetes egyszerűsítése a dolgoknak csak úgy tartozni valahova.

KovA 2012.09.28. 16:12:50

@renevol: Nem is beszélve arról, hogy lehet, hogy énekeltél volna és időnként lecsuktak volna - de szavadnak nagyobb súlya lehetett volna mint most lehet :-)

J.László 2012.09.28. 16:14:22

@renevol:
Azaz nem most van kommunizmus. Holott ezt mondtad.

KovA 2012.09.28. 16:15:27

@renevol: Nem nagy kunszt ismerni mi is a liberalizmus eredeti értelmében - annál keményebb csalódás leleplezni "létező" politikai és gazdasági mivoltában a szörnyeteget.
A valóság ugyanis nem liberális... az álmodozásnak vége.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.28. 16:16:30

@dicey:

"Ezt mi bizonyítja?" --- kérdezed.

A gyakorlat. A liberalizmus valami olyasféle "reménnyel" indult, hogy a szabadság (bármit is jelentsen az) kiterjesztésével "mindenkinek jobb lesz" (bármit is jelentsen az). Ezt társadalmi szinten (a politikai gyakorlat szintjén) odáig lehetett vinni, hogy eltöröljük az örökletes kiváltságokat, választójogot adunk valamennyi polgárnak és... És nincs tovább.:-] Minden, ami ez után (ezen túl) következik, már csak machináció (ú. é. ügyeskedés). Ilyen-olyan emberijogi, kisebbségijogi stb. ad hoc ideológiák, demokratizmus (demokrácia helyett), az ilyen-olyan szabadságok korlátozása a szabadság érdekében --- mi köze mindennek a klasszikus liberalizmushoz? Jó ideje szó sincs már itt, nemhogy célokról, de még ködös utópiákról sem! Ami maradt a napi hatalomtechnikai rutin és valamiféle bizonytalan és elkenődő apokalipticisztikus-messianisztikus hit-féle (azokban, akikre ilyesfélére szükségük van), abban hogy ők (mármint a liberálisok, a jóhitűek) mivel jó érdekek mellett állnak, a "végén" valahogy megússzák...

ü
bbjnick

KovA 2012.09.28. 16:22:12

"a rendszerváltás óta történt legbrutálisabb reakciós cselekedet a manyup-pénzek Fidesz-kormány általi gyors kisajátítása és felélése."

Ennek sem látod a lényegét. Maga a MaNyuP rendszar volt az évszázad egyik legnagyobb szélhámossága.

Az, hogy a fityisz mit csinált vele - hogy élte fel - más kérdés.
Javarészt önmaguknkkal szembeni kamatozó adósság 0-ázása volt.
A maradék pedig veszteséggel pénzzé tehető befektetés - amit lehet hogy megdézsmáltak - nem tudom.

De maga a MaNyuP volt a legaljasabb átverés, hogy egyáltalán létrejött.

Jack Torrance 2012.09.28. 16:25:00

@J.László: a kommunizmus nem a technikai fejlettsegbol kovetkezik, attol, hogy azota feltalaltak az internetet, meg visszaterhetett a kommunizmus. Nem mondom, hogy 100%-ban visszatert, csak azt, hogy a logikad hibas.

renevol 2012.09.28. 16:26:42

@KovA: "A valóság ugyanis nem liberális."

Az egyetlen igaz mondatod. bizony, a valóság nem liberális. Ezért beszélnek - tudattalanul vagy épp hogy nagyon is tudatosan! - mellé azok, akik liberálisoznak. Mint pl. te.

KovA 2012.09.28. 16:28:18

@renevol: Nem mellé beszélek, hanem mellé hallasz :-)

Jack Torrance 2012.09.28. 16:30:49

@KovA: nem allitottam, hogy barmelyik oldalhoz tartozol :) es en sem. De amire azt mondtad, hogy hazaarulas es liberalis dolog, azt a most regnalo hatalom fejlesztette tokelyre es gyakorolja folyamatosan.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.28. 16:32:10

@bbjnick:

(azokban, akikre ilyesfélére szükségük van)=(azokban, akiknek ilyesfélére szükségük van)

J.László 2012.09.28. 16:33:13

@Jack Torrance:
Így van. Ha a tények nem támasztják alá a szavakat, akkor a valóságra hivatkozó logika a hibás. Jellegzetes liberális észjárás.

KovA 2012.09.28. 16:37:07

@bbjnick: A liberalizmus veszte és egyben esélye is, hogy népszerűségvesztés okán alkalmatlanná lesz mint hatalomtechnikai eszköz...
Minden jó eszmével képes volt az ember visszaélni - erről is szól Madách Az ember tragédiája.
Az eszméket az emberek, hatalomvágya, kapzsisága, gyarlósága és hiúságai emelik magasba intézményesítik és teszik a nép bálványába - aztán a hatalommal a rendszerrel együtt buknak ebben a szerepükben...
Jaj minden jó eszmének ha az ember magasba emeli...
az eszme amit az ember hajlandó szolgálni azt csakhamar más emberek saját maguk szolgálatába állítják...

renevol 2012.09.28. 16:41:20

@KovA: Értem, tehát te nem liberálisozol. :) Tehát te nem írkálsz olyan hülyeséget, hogy az előző 20 évet te liberalizmusnak hívod, és mivel az előző 20 év rossz volt, ezért a liberalizmus rossz. Világos. Az egy másik KovA, aki ezeket a - már említett - faék egyszerűségű baromságokat ontja magából. :)

Miért nem mondjuk sátánizmusnak hívod, és akkor a sátánizmusról írogathatnál? Ja, hogy az nem trendi ma, értem. Akkor liberálisozz csak, felőlem. Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy.

KovA 2012.09.28. 16:43:22

@renevol: Dehogynem.
Annak hívom aminek hívja magát, hogy ráismerjenek.
Igenis liberálisozok. :-) Nincs más ismert neve.

KovA 2012.09.28. 16:46:26

Ja és trendi sose voltam. Se ma se régen - ahhoz még túl liberális e világ, hogy trendi lehetnék. :-)
S azonkívül az énnek semmi jelentősége itt - magadból indulsz ki alighanem ha így értelmezed.
Meghagyom neked a trendiséget :-)
Még nem mentél ki a divatból.

Jack Torrance 2012.09.28. 16:50:27

@J.László: mi az, hogy a valosagra hivatkozo logika? es hogy jon ide a liberalizmus? a logika egy politikatol es izmusoktol fuggetlen tudomany.

- Valaki azt mondta, visszatert a kommunizmus.
- te azt mondtad, hogy ha igy lenne, o nem internetezhetne
- azt valaszolta, 89 elott nem volt internet
- te ezzel bizonyitottnak lattad, hogy jelenleg nincs kommunizmus

A fentiekbol kikovetkeztetheto, hogy:
1. 89 elott kommunizmus volt
2. 89 elott nem volt internet
3. most van internet

De mivel 1. es 2. ugyan igaz allitasok, de nincs koztuk ok-okozati vagy barmilyen egyeb osszefugges, sajnos a 3-bol sem kovetkezik, hogy most nincs kommunizmus. Lehet, hogy tenyleg nincs, de az allitasokbol nem levezetheto.

J.László 2012.09.28. 16:51:46

@renevol:
Ma 100%-os kommunizmus van, az előző 20 esztendőben esetleg sátánizmus lett volna? Igen nagy zűrzavar lehet a fejedben. Ne haragudj, hogy ezt mondom.

renevol 2012.09.28. 16:53:10

@J.László: Pont fordítva. A liberálisozók általában pont azt az alapvető hibát követik el, hogy csak szavakról, nem pedig a valóságról beszélnek. Ez pontosan ugyanaz a mainstream, elbutult szint, mint egy másik politikai hülyegyerek-csoporté, akik meg a hazafiságot, az árpád-sávot lenácizzák. Pontosan ugyanaz a hibás logika: attól, mert a szélsőjobboldal folyamatosan a hazafiságra hivatkozik és próbál mindenki mást szimbolikusan kirekeszteni a hazafiak, sőt a magyarság köréből, attól még a hazafiság vagy a magyarság definíciója nem lesz egyenlő a szélsőjobboldalisággal.

Pontosan ez a téves, elbutult, mainstream logika érvényes a liberálisozásra is. Attól, mert KovA liberálisnak hívja az elmúlt 20 évet, attól még nem lesz az elmúlt 20 év liberalizmussal jellemezhető a valóságban. Ez csak mellébeszélés, hogy a valódi folyamatokról elterelje a szót, hogy a valódi okokkal ne kelljen szembenézni, és minden maradhasson a régiben, a hatalom még hatékonyabban zsákmányolhassa ki a magyar népet...

J.László 2012.09.28. 16:55:21

@Jack Torrance:
Elnézésedet kérem. Egy szembeszökő szamárságra szerettem volna felhívni a figyelmet. Természetesen nem sikerült.

J.László 2012.09.28. 17:01:51

@renevol:
A valóság a 100%-os kommunizmus? Tényleg ne haragudj, nem lovagolok e beszólásodon többé, de ezen beszartam a röhögéstől. A valóságtól elszakadni nem tejesen veszélytelen.

renevol 2012.09.28. 17:07:10

@KovA: Jaja, a magyarság pedig egyenlő a MIÉP-pel, hiszen ők meg ezt igyekeztek terjeszteni ugye. Hát gratulálok, tizenötmillió magyarnak tagadtad meg a magyarságát éppen.

Minden az, aminek reklámozza magát, ez csak természetes. Mármint a te kis felszínes látványvilágodban. Gondolom te ilyen McDonalds-fanatikus vagy, hiszen ha oda van írva, hogy I'm lovin' it, akkor az biztos úgy is van, neked szeretned kell. A Burger King pedig ha azt állítja magáról, hogy ők gyártják a legfinomabb lángon sütött hamburgert, akkor az vitathatatlanul a legfinomabb lángon sütött hamburger. Hiszen az van odaírva, hogy is lehetne másképp.

Ez a legmainstream-ebb fogyasztói mentalitás.

Jack Torrance 2012.09.28. 17:12:50

@J.László: szerintem jobb erveket kene mondanod, ha komolyan gondolod

renevol 2012.09.28. 17:28:30

@J.László: @Jack Torrance: Jack Torrance, azt ugye tudod, hogy én csak viccből válaszoltam neki a '89 előtti netes dolgot? Nyilván hülyeséget válaszoltam, ha egyszer egy nyilvánvaló hülyeséget kérdezett... Nyilván nem gondolom, hogy a jelenlegi rendszer 100%-os visszatérést jelentene a kommunizmusba, hiszen teljesen más jellegzetességei vannak az előző rendszernek a mostanihoz képest. Úgy vettem, hogy ő viccel (butaságot csak nem feltételezek...), ezért én is viccel válaszoltam.

J.László, látom, hogy ezen megakadtál, de ugye tudod, hogy néha szoktak az emberek átvitt értelemben beszélni, hangulati elemeket is beletenni az írásaikba? Megnyugtatásodra: nem, valójában nem gondolom azt, hogy a kommunizmus 100%-ban visszatért volna. Az írásom arról szól, hogy az államhatalom nagyon erősen "jelen van" Magyarországon. Nagymértékű elvonással zsákmányolja ki a népet, és az elvek, kompetenciák monopóliumát igyekszik létrehozni/fenntartani. Az állam nagy gazdasági szerepe és az együttélés elveinek, kompetenciák képviseletének állami monopóliuma a kommunizmusra erősen jellemző, és itt Magyarországon mi meg is élhettük. Írásom lényege, hogy a rendszerváltás utáni kormányok többsége ebből a szempontból az előző rendszerhez nagyon hasonló politikát folytat. És ez nem jó, hiszen többek között pont ezeket a jellegzetességeket igyekeztünk magunk mögött tudni a rendszerváltással.

Pont ezért nem hívható egyébként liberálisnak a jelenlegi rendszer, hiszen nem rendelkezik liberális jegyekkel - rendelkezik viszont kommunista jegyekkel. Pont ezért kéne már végre egy liberális fejlődési irány Magyarországnak, hogy végre magunk mögött tudhassuk a kommunista múlt jellegzetességeit. Pont ezért tartom hazaárulónak a liberálisozókat, hiszen ezt a folyamatos akarják meggátolni, a kommunista jellegzetességeket akarják tartósítani.

Jack Torrance 2012.09.28. 17:33:23

@renevol: "azt ugye tudod, hogy én csak viccből válaszoltam neki a '89 előtti netes dolgot?"

Persze. Pont ezert volt furcsa, hogy valaki ebbol bizonyitekot gyart.

J.László 2012.09.28. 17:36:59

@renevol:
Nagy szómágus vagy te renevol. Talán ezért is buktatok akkorát, mint Rottenbiller. De hát ezen már túl vagyunk, hála a Jóistennek.

renevol 2012.09.28. 18:25:30

@J.László: Kik azok a "MI"? Én nem buktam sem iskolában, sem sehol máshol. Szerintem keversz valakivel.

Na jó, a tréfát félretéve: ha az általam írtakat szómágiának tartod, engem pedig személyemben valami bukott politikai csoport (gondolom a szadesz) tagjának, akkor teljesen reménytelen veled beszélgetni. Pá.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2012.09.28. 18:47:32

@thymos: @gigacherry: Magyarázom: csak egy évre tiltanám be, és az alatt az egy év alatt a posztíró száját elkenném rendesen, ha ilyen marhaságokat írna (vagy bármit, ami nekem éppen nem tetszik), hogy lássa, talán mégis van valamicske ráció a liberalizmusban, és akkor utána nem írna efféle marhaságokat róla, újra élvezné.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.09.28. 20:22:02

nagyszerű a fenti hozzászólások egy része

keverjünk össze mindent mindennel, hibáztassuk az összes rossz dologért a liberalizmust és máris kész a recept, tulajdonképpen nem is létezik

a fő bűnös persze az szdsz és az mszp, liberalizmus meg nem is kell

gyanús...

DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2012.09.29. 19:34:33

Milyen jó az, amikor az ilyen széplelkű liberálisok elmélkednek a cigánybűnözésről, és az emberi jogokról...

Szindbad 2012.09.29. 21:52:39

Nincs okosság. Alkotni kell, nem háborúzni. Teljesen mindegy, hogy ki mit delirál a liberalizmusról.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.09.30. 01:36:43

Kedves poszter!

Nem tudom hogy akkor is ennyire fanyalognál a liberalizmus miatt ha egy jó kis diktatúrában a szopott farok rossz oldalára kerülnél?

Vagy nem is kell olyan messzire menni:
Itt van oroszország.
Elvileg sajtószabadság van vagy mi a szösz.
De azért 20 év alatt 300 újságíró furcsa módon ki lett végezve amikor olyan dologról írtak amiről mások úgy gondolták hogy nem kéne.

TH 2012.09.30. 14:49:53

Huhh, nem gondoltam volna, hogy ennyire ostoba posztot magát okosnak gondoló szerző képes kiadni a kezei közül...

gigacherry 2012.09.30. 23:00:44

@KovA: Ámen. Akkor én egész jól elvagyok egyébként: Tükörbe nézve arc néz vissza és a világ, ami körülöttem van szintén elég kellemes. :-)

gigacherry 2012.09.30. 23:02:52

@KovA: Én sem elméletben vagyok liberális egyébként, hanem minden döntésemben és cselekedetemen. A komcsik és egyéb pártemberek pedig nem érdekelnek, soha nem is érdekeltek.

Hunor Levente 2012.09.30. 23:28:33

az mszp eltévelyedett a fasiszta retorikával (is)
a fidesz csak nyomokban liberális
az lmp nem hogy nem liberális, hanem egyenesen antiliberális, ebben talán csak a jobbik tesz túl rajta

KovA 2012.10.01. 09:00:17

@renevol: Mellé vagy fogva fogyasztóilag, se Burger Kingezés se Mc Donaldsozás nem jellemző rám mindegy mit írnak ki. De tökmindegy - az hogy festesz magadnak egy hamis képet rólam magadat igazolni - gyenge dolog.
A skatulyázás nem érvelés - hanem személyeskedő melléduma.

renevol 2012.10.02. 17:29:11

@KovA: Szó nincs skatulyázásról. Szerintem direkt nem érted meg amit írtam a Burger King - McDonalds' hasonlattal: azt, hogy ha a liberalizmus esetében te egy mondvacsinált reklámszöveggel (amit amúgy én nem is tudom, honnan szedsz, de induljunk ki a te definíciódból) 100%-osan egyenlőnek fogadod el magát a reklámozott dolgot, 100%-osan azonosnak tartod a jellemzéssel magát a jellemzett dolgot CSAK AZÉRT, mert ezzel vagy azzal reklámozzák/reklámozza magát, ezt vagy azt mondanak rá/mond magára, így vagy úgy hívják/hívja magát, stb., akkor ebből a viselkedésedből kiindulva a McDonalds-ot neked imádnod kell, hiszen AZ VAN ODAÍRVA, hogy I'm lovin it.

Ugyanis a liberalizmussal kapcsolatban ezt az elvet vallod. Idézlek: "Annak hívom aminek hívja magát, hogy ráismerjenek." Ha következetes akarsz lenni - és nem csak egy értelem nélküli liberalizmus-gyűlölő -, akkor bizony el kell ismerned, hogy a Burger King árulja a legfinomabb lángon sütött hamburgert, ugyanis EZ VAN ODAÍRVA, EZT ÁLLÍTJÁK MAGUKRÓL. A Fideszt meg fiatal demokraták alkotják, a KDNP pedig egy néppárt, stb, hiszen magukat így hívják. És neked csak ez számít, hogy valaki mit állít magáról, milyen szóval jellemzi magát. Legalábbis a liberalizmusnál... légy következetes, ítéld meg a lángon sütött hamburgert is ugyanezen a módon!

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2014.12.19. 13:50:48

miért hat oly könnyedén e közmegegyezés tán nem azért mert könnyed én

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) Együtt 2014 (3) EGYÜTT 2014 (1) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek

  • igorx: Régen voltak a fotelpunkuk Utána jöttek a fotelnácik Újabban a fotelkomcsik (Fidesz) Most meg itt ... (2020.05.28. 22:02) Férfiasság
  • Lepo: Mi baja van ennek a ronda, gnóm kis embernek? Kicsit félek, ha tehetné, orsósféreggé válna, hogy m... (2019.04.18. 11:50) Férfiasság
  • TalpigJimmy: Emberek! Ez egy nagyon frusztrált ember :D Van is mire :D Hogy néz ki a szerencsétlen? (2018.05.30. 20:32) Férfiasság
  • szabik: en internet munkat keresek (2016.03.17. 07:25) Férfiasság
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása