„Sötét volt, mint egy fasírtban.”
(Hajnóczy Péter: A parancs)
Nincs értelme mellébeszélni: szemfényvesztés folyik.
Maszkabált tartanak a szocialisták.
Ellenzéki kerekasztalosdit játszanak, programokat írnak, alkotmányt barkácsolnak, azt mutatják, mintha ők lennének a diktúrát opponáló demokratikus ellenzék. Azt gondolják, az européerek, a jogvédők, a demokraták álarca mögött sötétben tarthatják igazi szándékaikat. De majd úgyis összeállnak, majd úgyis árnyékkormányt állítanak, majd úgyis ők lesznek a „szakértők”, majd úgyis kiderül, hogy „nincs mozgástér”, majd úgyis azt mondják: „az ország jelenlegi helyzetében nem lehet megtenni, hogy...” és így tovább. Hiába a farsang, ha a lemez a régi: ők semmit sem változtak, ők UGYANAZOK és UGYANAZT akarják.
El akarják venni a jobboldal saját magába vetett hitét, hogy másként is lehetséges. El akarják venni az eredményeit, mert el akarják vitatni, hogy mégiscsak lehetséges családi adókedvezményt adni, csökkenteni a rezsiköltségeket, kivetni a bankadót, megőrizni és emelni a nyugdíjakat, emelni a minimálbért, gyarapítani a nemzeti vagyont, miközben nő a foglalkoztatottság, csökken az államadósság, három százalék alatt marad a hiány. Azért vitatják el az eredményeket, mert vissza akarják csinálni. A szocialisták restaurációra készülődnek. Ha visszajönnek, újra célkeresztbe kerülnek a gyermekes családok, a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők, újra tőlük akarnak majd elvenni és újra kedvezni fognak a bankoknak és a baloldali kormányzást finanszírozni szándékozó multiknak. 2002 és 2010 között eladósították az országot, és most arra készülnek, hogy megváltoztassák azt az Alaptörvényt, amely jelenleg szigorú plafont szab az eladósodásnak, azért, hogy újra hatalmas hiteleket vehessenek föl. 2002 és 2010 között háromszorosára emelték a gáz, kétszeresére a villany árát, ezért ha visszajönnek, újra arra készülnek, hogy a szolgáltatók profitja érdekében emeljék az energia árát és így tovább.
De mivel ők UGYANAZOK, akiket 2010-ben a választópolgárok kétharmada utasított el, és UGYANAZT akarják, ami a baloldal földcsuszamlásszerű vereségéhez vezett, ezért tudják, csak akkor reménykedhetnek a sikerben, ha szándékaikat elmaszkírozzák. Ezért ragaszkodnak a már bevált stratégiájukhoz. Azt akarják, hogy a jobboldal szégyellje magát. A baloldal vádjainak megfelelően bezárkózónak, parokiálisnak, maradinak, ázsiainak, fasisztának lássa magát. Ezért rendeznek újra és újra demokrácia-bajnokságot, ezért rendezik be a kirekesztés díszleteivel a közélet színpadait, ezért támadják a nemzeti gondolat bármely megjelenését a politikai cinizmus kíméletlen gesztusával. Azt akarják, hogy a jobboldal változatlanul ostromlott erődnek lássa magát. Azt akarják, hogy a jobboldalon erőt vegyen a revansvágy, hogy ragaszkodjon az önazonosságát kifejezésére juttató szimbolikus ügyeihez, hogy kiszámítható módon „befeszüljön”, ha el akarják tántorítani a saját maga által választott útról. Mert bár a politikai cinizmus világában sötét van, mint egy fasírtban, de a semmiben sem hívő baloldal azt azért tudja, hogy az ostromlott erődként viselkedő kormányzás állíthatja elő azokat a „hibákat”, amely egyáltalán utat nyithat a restauráció előtt. Ezért fogadják dühvel, indulattal, a cinizmus megújuló hullámaival a felsőoktatási reformban engedményeket tevő, a regisztrációtól elálló kormányzati nagyvonalúságot. Ilyenkor lehullanak az álarcok.
A baloldal maszkabáljának ugyanis nem kedvez a nagyvonalúságra építkező jobboldali konszolidáció.
