GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

Maszkabál: UGYANAZOK UGYANAZT

2013.01.13. 16:24, gfg ,

„Sötét volt, mint egy fasírtban.”

 (Hajnóczy Péter: A parancs)

 

Nincs értelme mellébeszélni: szemfényvesztés folyik.

Maszkabált tartanak a szocialisták.

Ellenzéki kerekasztalosdit játszanak, programokat írnak, alkotmányt barkácsolnak, azt mutatják, mintha ők lennének a diktúrát opponáló demokratikus ellenzék. Azt gondolják, az européerek, a jogvédők, a demokraták álarca mögött sötétben tarthatják igazi szándékaikat. De majd úgyis összeállnak, majd úgyis árnyékkormányt állítanak, majd úgyis ők lesznek a „szakértők”, majd úgyis kiderül, hogy „nincs mozgástér”, majd úgyis azt mondják: „az ország jelenlegi helyzetében nem lehet megtenni, hogy...” és így tovább. Hiába a farsang, ha a lemez a régi: ők semmit sem változtak, ők UGYANAZOK és UGYANAZT akarják.

El akarják venni a jobboldal saját magába vetett hitét, hogy másként is lehetséges. El akarják venni az eredményeit, mert el akarják vitatni, hogy mégiscsak lehetséges családi adókedvezményt adni, csökkenteni a rezsiköltségeket, kivetni a bankadót, megőrizni és emelni a nyugdíjakat, emelni a minimálbért, gyarapítani a nemzeti vagyont, miközben nő a foglalkoztatottság, csökken az államadósság, három százalék alatt marad a hiány. Azért vitatják el az eredményeket, mert vissza akarják csinálni. A szocialisták restaurációra készülődnek. Ha visszajönnek, újra célkeresztbe kerülnek a gyermekes családok, a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők, újra tőlük akarnak majd elvenni és újra kedvezni fognak a bankoknak és a baloldali kormányzást finanszírozni szándékozó multiknak. 2002 és 2010 között eladósították az országot, és most arra készülnek, hogy megváltoztassák azt az Alaptörvényt, amely jelenleg szigorú plafont szab az eladósodásnak, azért, hogy újra hatalmas hiteleket vehessenek föl. 2002 és 2010 között háromszorosára emelték a gáz, kétszeresére a villany árát, ezért ha visszajönnek, újra arra készülnek, hogy a szolgáltatók profitja érdekében emeljék az energia árát és így tovább.

De mivel ők UGYANAZOK, akiket 2010-ben a választópolgárok kétharmada utasított el, és UGYANAZT akarják, ami a baloldal földcsuszamlásszerű vereségéhez vezett, ezért tudják, csak akkor reménykedhetnek a sikerben, ha szándékaikat elmaszkírozzák. Ezért ragaszkodnak a már bevált stratégiájukhoz.  Azt akarják, hogy a jobboldal szégyellje magát. A baloldal vádjainak megfelelően bezárkózónak, parokiálisnak, maradinak, ázsiainak, fasisztának lássa magát.  Ezért rendeznek újra és újra demokrácia-bajnokságot, ezért rendezik be a kirekesztés díszleteivel a közélet színpadait, ezért támadják a nemzeti gondolat bármely megjelenését a politikai cinizmus kíméletlen gesztusával. Azt akarják, hogy a jobboldal változatlanul ostromlott erődnek lássa magát. Azt akarják, hogy a jobboldalon erőt vegyen a revansvágy, hogy ragaszkodjon az önazonosságát kifejezésére juttató szimbolikus ügyeihez, hogy kiszámítható módon „befeszüljön”, ha el akarják tántorítani a saját maga által választott útról. Mert bár a politikai cinizmus világában sötét van, mint egy fasírtban, de a semmiben sem hívő baloldal azt azért tudja, hogy az ostromlott erődként viselkedő kormányzás állíthatja elő azokat a „hibákat”, amely egyáltalán utat nyithat a restauráció előtt. Ezért fogadják dühvel, indulattal, a cinizmus megújuló hullámaival a felsőoktatási reformban engedményeket tevő, a regisztrációtól elálló kormányzati nagyvonalúságot. Ilyenkor lehullanak az álarcok.

A baloldal maszkabáljának ugyanis nem kedvez a nagyvonalúságra építkező jobboldali konszolidáció.

Címkék: jobboldal,baloldal,ostromlott erőd

A bejegyzés trackback címe:

https://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr935015833

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.14. 11:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Azonnali nyugdíjcsökkentést! 2013.01.13. 22:23:23

A héten ismét felmerült a 13. havi nyugdíj ötlete. Néhány nappal ezelőtti posztunkban már értekeztünk ennek a társadalomromboló hatásáról, de mivel a téma egy jellegzetes magyar korszellemet és kórtünetet tükröz, úgy gondoljuk érdemes tovább elemezni. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.01.13. 18:47:31

Ugyan a fent említett eredmények éppen egy paraszthajszálnyival többek, mint az MSZP "eredményei" 2002-2010 között, és többségük nem, vagy erős fenntartásokkal és kiegészítésekkel igaz, az MSZP maga nyilvánította ki az árnyékintézmények létrehozására való törekvését saját stratégiai dokumentumában. Ennyiben van igazság ebben a bértollnoki mérműben.

Részlet az MSZP 2014-es választási stratégiájából:

"2. Árnyékintézmények.
Miközben az árnyékkormányok és másárnyékintézmények rendre belső feszültségeket teremthetnek, szimbolikus jelentőségük, hogy demonstrálják, ki a „fő” ellenzéki párt. Éppen ezért megfontolandó minél előbb ilyen árnyékintézmények létrehozása. Az árnyékintézmények olyan, az MSZP által létrehozott testületek, amelyek létező intézményeket képeznek le, folyamatosan reagálnak és javaslatokat tesznek – világossá téve az ellenzéki alternatívát, és azt is, hogy ezt az alternatívát jelenleg az MSZP képviseli.

A legklasszikusabb árnyékintézmény az árnyékkormány – ennek felállítása a választások közeledtével, de legalábbis jövő év legelején mindenképpen indokolt lesz. Az árnyékkormány tagjainak nem szükséges azonosnak lenniük a 2014-ben alakuló kormány tényleges tagjaival – feladatuk az addig tartó időszakban az MSZP álláspontjának megjelenítése. Az árnyékkormányon kívül azonban számos további árnyékintézmény létrehozható. Az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács munkájának kontrolljára ezen intézmények árnyékpárja is megalkotható.
Az MSZP a Fidesznél nagyobb nyitottságát jelezheti azáltal is,hogy ezen testületek egy részét „függetleníti” a párttól: nem feltétlenül MSZP-s pártpolitikusoknak kell szerepet vállalniuk
–különösen e szakmai testületekbelehet hívni a szocialistákhoz kötődő, de pártpolitikailag függetlenebb szereplőket is."

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2013.01.13. 21:49:56

Húha, ez az írás egyenesen a pártközpontban írták?

Siker siker hátán, mi? Csak azok az átkozott tények ne lennének.

Módfelett Kényelmetlen 2013.01.13. 22:20:58

ti meg ugyan úgy nyugdíjat emeltek meg 13. havit akartok mint a szocialisták

ugyan az a mocskos kommunista söpredék vagytok mint azok

dobzse.laci 2013.01.13. 22:28:14

Hááát, azért azt a kotmányos adósságplafont nemigen emlegetném fityiszes körökből, miután az első dolguk volt magukat mentesíteni alóla.

"... baloldal azt azért tudja, hogy az ostromlott erődként viselkedő kormányzás állíthatja elő azokat a „hibákat”, ..."
Öhömm, szal az egész ámokfutás, elkurelás azé'van, mer mettámatták őket.
Girosztól majd kérjél jogdíjat, ha ezzel előáll.

Netuddki. 2013.01.13. 22:48:30

Kár erőlködni. Egykutyák vagytok, nemzetrontó, tehetségtelen tolvajok, megélhetési "politikusok", akiknek a saját kis átlag feletti életszínvonala többet ér mint a választóik szolgálata. Nem kérünk belőletek, se a maszopból, se a fityiszből...

parandroid 2013.01.13. 22:51:10

nagyvonalúság: a szocik 19e-ért vették meg a nyuggereket, mi emberbarátságból, szívünk szeretetétől vezérelve ennek a többszörösét is kifizetjük.
a tíz (sőt! legyen harminc! ha már...) százalékos rezsicsökkentés, a 13. havi nyugdíj az nem maszkabál. az fedezetteljes népjóléti intézkedés (apropó: áll még a főnök "a jóléti államok kora lejárt" tana a központban?), ugye? hahó, kormányon vannak, ne az ellenzékkel foglalkozzanak, az önök portáján is tornyokban áll a guano.

Tanár úr esetleg írjon egy posztot mondjuk arról, hogy hol volt a nagyvonalúság, amikor kenyéradó gazdája a nemmegszorító nemtandíjjal olyan helyzetet teremtett, hogy a tizenharmadikos diák januárban kénytelen újratervezni a pillanatokon belül eldöntendő jövőjét.

3dom'f'speech 2013.01.13. 22:51:50

végülis itt a farsang, ezért érthető a maszkabáli törekvés a komcsik részéről :)

is 2013.01.13. 22:52:02

Kerestem egy mondatot, ami igaz ebben a posztban. Nem találtam.

Kádárosdit lehet játszani, hogy 3,60 a kenyér, teljes foglalkoztatottság is van, meg a nyugdíjakat is emeljük, és ingyen van oktatás, egészségügy; Kádár alatt is 30 év kellett, hogy lerohadjon minden, nem 3 hónap. Bravó, 3000 milliárd elrablásával sikerült 3 évig kihúzni, hogy még ne látszódjon a rohadás. A beruházási ráta az amortizáció alatt van, de az 5-10-20 év múlva okoz majd energiahiányt, évente 50-szer vízcsőtörést, kátyus utat, még jobban lerohadó BKV-t.

Sötétség, az tényleg van. Ebben a posztban.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.01.13. 22:55:11

Jin meg jan: a fidesznek is megvan a maga elmebeteg gréczije.
Csakhogy ha valaki ellenzékben szellemi toprongy, azon röhögünk, de amikor valaki kormány oldalról, jelen esetünkben Fidel alarom mondani Orbán Castro eftárs mellett nyomja a forradalmi tudománytalan fasságokat (amire az egész ország ráment 2010-töl detto, az már intö jel arra, hogy ezeket a prosztó ázsiaiakat senki sem kívánhatja magának még 4 évre.

Üdv a FIDESZVÉG Zrt-nek.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.13. 22:59:45

Hát nem tudom, ki barkácsolt itt Alaptörvényt... :DDD

"2002 és 2010 között eladósították az országot, és most arra készülnek, hogy megváltoztassák azt az Alaptörvényt, amely jelenleg szigorú plafont szab az eladósodásnak, "

LOL! Magán tényleg csak röhögni lehet. Egy kamionsori kurvában több méltóság van, mint magában.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.13. 23:00:55

@3dom'f'speech:

Végül is érthető, hogy folyamatosan csak mellébeszéltek...

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.13. 23:03:05

gáborkám, biztos lehetsz benne, hogy te is ott leszel majd a vádlottak padján. 3-5 év egy hűvös kis cellában, utána élvezheted a lenyúlt milliárdokat. max annyi, hogy egy kicsit tágabb segglyukkal jössz majd ki onnan

Gera 2013.01.13. 23:03:55

Ugyanott tartotok, mint anno Gyurcsány. Már csak ez maradt, az ellenzék fikázása. Mintha bármit számítanának. Szarok az mszpre, valóban húzzanak a picsába. Veletek együtt, tehetségtelen senkik.

Ha lett volna egy csepp eszetek, ti is azzal kezditek, hogy "az ország jelenlegi helyzetében nincs erre lehetőség" és mindent az mszpre kenhettetek volna, teljesen jogosan és az emberek ezt elfogadták volna. De nem volt, ezért tartunk itt. Meg azért, mert a szarkavaráson kívül semmihez nem ért az egész banda.

csárli hárper 2013.01.13. 23:05:31

hahó szerzőkém! kezdj el irkálni a Hírcsárdára, nagyobb sikered lenne...bár ott ennyit nem fizetnének neked, érdemtelenül.

sivatagi n. 2013.01.13. 23:06:28

@is:

Évtizedes károkat itt kizárólag a judeobolsevik elvtársaid harácsolása okozott. Teljesen nem sikerült kifosztaniuk az országot, amit az mutat, hogy még mindig itt patkánykodnak és próbálják visszaszerezni a hatalmat.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.01.13. 23:07:38

Látom, már fenyegetik is a szerzőt az MSZP bosszúra szomjazó kojotjai.

Csodálom is, hogy címlapra kerülhetett egy ilyen őszinte írás, pedig nagyon igaz.

És ezért fáj nekik. Nagyon.

És ha már az ország nem lehet az övék, vesszen. Vesszen az ország, pusztuljon, égjen. Ahol csak lehet, ártani fognak nekünk továbbra is. Mint a fölöttem szóló balage_81 is.

WLaci 2013.01.13. 23:12:04

Ja, azon én is hangosan röhögtem, ahogy az E14 alkotmányjogászai kiirtották a marxista értékelméletet a fidesznyik fércmű-"alaptörvényből". Bár inkább sírni kellene rajtatok, szerencsétlen parasztok.

Szalmonella 2013.01.13. 23:18:19

Hát, nem volt könnyű végigolvasni ezt a dicshimnuszt. Mintha a szerző nem ugyanabban az országban élne, mint mi. Pedig nagy az írástudók felelőssége! Ne próbáljuk már normálisnak beállítani azt Fideszes ámokfutást, aminek egyedülli motivációja a mindenáron való, görcsös hatalmi bebetonozása a jelenlegi kurzusnak. Akkor is, ha az ország belepusztul. Hol van itt jobboldal vagy bármilyen eszme? Államosítások, centralizáció, egy akarat minden fronton. Remélem, nemsokára fellélegezhetünk és lerázzuk a nyakunkra telepedett vérszívókat! Már vágjuk a centit.....

fidesz = házmesterek pártja 2013.01.13. 23:19:42

"De mivel ők UGYANAZOK, akiket 2010-ben a választópolgárok kétharmada utasított el,"

És te nevezed magadat gondolkodónak?
Nem a választópolgárok kétharmada, mert a választópolgár, az a választásra jogosultakat jelenti, hanem a választáson résztvevők és nem kétharmada, csak többsége. Az a választási rendszer hülyesége, hogy ez a szarházi csürhe így kétharmados többséghez jutott a parlamentben.

@OrangeOrder: mondd, pszichiáter mikor látott utoljára? Jó lenne, ha visszamennél és valami erősebb gyógyszert kérnél! (ja... bocs... mindig elfelejtem, hogy a narancskomcsiknak nincs agya, ergo a pszichiáter nem tud mit kezdeni veled)

fidesz = házmesterek pártja 2013.01.13. 23:21:02

@Szalmonella: nyugi, lassanként a fideszkotmányba lesz foglalva, hogy csak a viktátor épp aktuális pártja (lehet, hogy megint átkeresztelik magukat, mint amikor anno a Fiatal Demokraták Szövetségéből átnevezték magukat fideSS-re) győzhet.

Urfang 2013.01.13. 23:30:07

Egyszerűen csak rájöttetek, hogy nem lehet nekimenni 2014-nek a forradalmas, szabadságharcos, tábornokos, csatanyerős narratívával. Ezért kéne most a konszolidáció, de nem megy, nem lehet csak úgy hip-hop kisétálni ebből a felállásból, amit te is nagy erővel építettél GFG.

Nem megy a kifarolás mert hamis és hazug. Nem nagyvonalúságból faroltak ki a tudatosságos regisztrációból, hanem mert sunyi trükk volt és utálták az emberek, ezért a fidesz megijedt. Nem nagyvonalú volt, hanem megijedt.

Nem nagyvonalúságból faroltak ki az oktatási terveik mögül, hanem mert arcon köpték a 2008-as népszavazást és a diák tünetésektől megijedtek, nem nagyvonalúak voltak, hanem mert megijedtek.

Felépítetted Viktornak ezt a kemény markú, vastag falloszú tábornok szerepet, és most amikor látod már, hogy ez nem lesz elég szimpi 2014-hez, most te is megijedtél GFG, és fingod sincsen hogyan lesz ebből konszolidáció, hisz ez a cikk sem egy konszolidált, nyugodt, békülő valami, mert a forradalmi rendszert most már viszi előre a maga logikája és nincsen honnan kifarolni.

Orbán volt olyan hülye, hogy belemenjen abba a harciviktor szerepbe, amit te találtál ki neki, és amiből nem kell majd repeta a magyaroknak. Ezért fél most Orbán és te is, ezért viselkedtek úgy mint ami ebből a cikkből is árad.

A sarokba szorított patkány kétségbeesése.

fidesz = házmesterek pártja 2013.01.13. 23:44:54

@Urfang: hehe... csak most olvastam tovább a bemutatkozást. Ez a kretén a századvég igazgatója? Istenem... Így már értem, miért mondják, hogy finoman fogalmazva elfogultak.
Az ilyen miért nem szippantós kocsit vezet? Az való neki!

Sea-you 2013.01.13. 23:52:40

Megneztem ki irta. Jahogy. Hahaha.

G. Wolf 2013.01.13. 23:58:10

ugynazok?

Orbán Viktor nem ugyanaz? Tegyünk egy érdekes összehasonlítást:

Rendszerváltás:
Mszmp/Mszp: Németh Kormány és köre
Fidesz: Orbán és köre

1994:
Mszp: Horn/Kovács és köre
Fidsz: Orbán és köre

1998:
Mszp: Horn/Kovács és köre
Fidsz: Orbán és köre

2002:
Mszp: Medgyessy
Fidsz: Orbán és köre

2006:
Mszp: Gyurcsány és köre
Fidsz: Orbán és köre

2010:
Mszp: Mesterházy és köre
Fidsz: Orbán és köre

Nah most akkor kik azok akik "ugyanazok"? Kik azok akik képtelenek a megújulásra? A Fidesz vezetése a konzervatív fordulat óta alig változott, pedig két kemény bukást is el kellett viselni (és a vezetés ennek ellenére is helyén maradt), igaz aztán bejött megint egy nyereség... De 2010-ben már egyáltalán nem rájuk szavaztak, hanem éppen hogy a szocik ellen... csak épp ők voltak az ellenpólus (és mellesleg az egyetlen kormányozni képes altarnatíva!)

"Azt akarják, hogy a jobboldal szégyellje magát." - senki nem akarja hogy a jobboldal szégyellje magát. A Fidesz szégyellje magát! A Fidesz pedig nem egyenlő a jobboldallal, az aki úgy látja hogy a Fidesz maga a jobboldal az nagyon vak...

"...ázsiainak, fasisztának lássa magát." - Emlékeim szerint pont hogy Orbán Viktor volt aki "félázsiainak" titulálta hazánkat. Ha van valaki aki szégyellheti magát akkor ő maga!

"de a semmiben sem hívő baloldal" - ezt honnan tudod? Beszéltél valaha baloldaliakkal? Ha semmiben sem hisz akkor nem is baloldali... Mindenképp hinnie kell valamiben különben nem lehet baloldali :)

Amúgy is érdekes ez a bal jobb oldal... Baloldal aki "inkább osztogat" ő a piacpárti? " jobboldal meg inkább államot erősít (már már kommunisztikus megoldásoktól se riad vissza? - biztos, hogy jó helyen van az aki jobboldalinak mondja magát közben olyan túlburjánzó államot épít hogy csak na... )

TH 2013.01.14. 00:16:29

Muszáj "földcsuszamlásszerűt" írni? Elsöprő, vagy legalább földrengésszerű nem lehetne helyette? Tudom, hogy mára elterjedt ez a gyönyörű tükörfordítás, de én továbbra is nehezen viselem...mondjuk a poszt szerzőjét is, tehát végülis passzol ide. :D

moTmeN 2013.01.14. 00:43:49

@TH: a huvelykujj-szabaly azt diktalja, hogy foldcsuszamlast irjon

TH 2013.01.14. 00:54:35

@moTmeN: igen, igen. És tudom, hogy mára már elfogadott mindkettő, és nem igazán lehet belekötni, de azért én továbbra sem szeretem őket. Fene a gusztusomat, tudom. :D

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.01.14. 01:06:16

Jobboldal ??????
A nagybecsű szerző folytatja parasztvakítását.
Pedig ha valaki hát Őigazán jól tudja, hogy :

fidesz = mszp

...és ahogy azt fentebb G.Wolf megírta, ami igazán változatlan az Orbán és köre. Sajnos Horváth rózsadombi villájában úgy tűnik jól kifundálták ezt a KAMU RENDSZERVÁLTÁST.
SOHA TÖBBET mszpt és fideszt!
Az előbbit már eltakarította a nyiladozó értelmű társadalmunk, 2014-ben be kell fejeznünk ezt a félmunkát.
Nyertünk egy vértelen forradalmat, s láthatóan súlyos össztársadalmi árat fizettünk érte.
ELÉG VOLT A BUTÍTÁSBÓL TISZTELT GFG!

Retexis 2013.01.14. 01:17:02

Kormányzati nagyvonalúság? Meg a kurva anyádat.

vénkujon 2013.01.14. 02:29:29

tehát a századvég stratégiai igazgatója tart emitt: bal-jobb háború, ahol bal:rossz, jobb:faszagyerekek. pont. zemútnyócév. oszt ennyi.

fasza.

esefe 2013.01.14. 04:53:38

Szomorú, hogy a baloldal nem talál új arcokat. Így nem lesz Orbánleváltás. A bukott arcokat nem sokan kívánják vissza. Túl közeli annak az emléke, hogy mit műveltek ezzel az országgal.

M_R 2013.01.14. 05:22:04

@esefe: Még közelibb az "emléke" mit művelnek ezzel az országgal a narancsbolsik... Orbanescunál nagyobbat bukott politikus kevés van.

esefe 2013.01.14. 05:30:02

@M_R: Nyugtagassátok továbbra is magatokat ezzel. És ismét buktok.

esefe 2013.01.14. 05:31:12

@M_R: Nyugtagassátok továbbra is magatokat ezzel. És ismét buktok.

aril brikha 2013.01.14. 05:36:35

Pont olyan szarházi banda vagytok, mint azok. Pont.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.01.14. 05:57:57

:)))
Remélem a cseppet sem kedves és cseppet sem szimpatikus szerző nyeli szépen a kommenteket. Ezt csináltátok, gyerekek, itt tart MIATTATOK az ország. Lehet magyarázkodni, meg alternatív valóságokat lobogtatni, de ezeket a rizsákat célszerűbb egy befogadóbb közönségnek tartogatni. Szervezzetek újabb hiteles-bayeres békemenetet, aztán még meg is tapsolnak, ha ezt felolvassátok. Vagy vigyétek valami nyugdíjas otthonba egy kis 13. zsák krumplival, akciós ingyenes, helyszíni regisztrációval.
A főnöknek meg szóljatok már, hogy ne beszéljen mindenfelé seggrészegen, mert amiket összehord, az már mindenkinek rém kínos, nem csak itthon, de az egész világon. Leginkább amúgy egyáltalán ne beszéljen, ezzel nem csak nekünk, de magának is nagy szívességet tenne.
Siker van, siker van, siker van... :)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.14. 06:06:28

Én egyik oldalt sem látom szentnek. Csak érdekek vannak, a választók le vannak...
A Fidesz azokat a dolgokat csinálja, amikre nemet mondott.
A szocik meg hülyének néznek, és népszerűséget lopnak (Gyurcsány c... -s táblája...). Meg lopnának mást is... ha lehetne.
Köszönöm, egyikből sem kérek többet.

Nyrségi Trolls (törölt) 2013.01.14. 06:33:17

A FIDESZ nyugodtan tervezhet középtávra.
Ron Werberért pedig külön köszönet, ritka szórakoztató kampány lesz. Hazugsággyárral és 23 milla románnal, a minimálbér csökkentésének ígéretével. Tudják ezek a balosok, hogyan kell választást nyerni :)

Neonknight 2013.01.14. 06:49:21

"akiket 2010-ben a választópolgárok kétharmada utasított el"
Ez erős csúsztatás. A parlamenti 2/3-os többséghez nem volt szükség a szavazók 2/3-os többségére, sokkal kisebb arányú többség elég volt.

Ugyanúgy erős csúsztatás az is, hogy a kormány emelte a minimálbért. A bruttó emelkedett, de ezt az állam adó formában vissza is vette, a nettó kézhez kapott minimálbér ugyanúgy nevetséges összeg, mint azelőtt.

A cikk alapvető mondanivalójával ettől eltekintve egyet tudok érteni. A szocik maradnak akik voltak, nem várhatunk tőlük mást mint amit eddig is csináltak és az bizony elég sovány.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.14. 07:01:39

@G. Wolf: A megújulás nem egyenlő a személycserékkel.
A dilettantizmus, a hülyének nézés, a harácsolás, a hataloméhség, ott is állandó, ahogy más politikai erőknél is.

raydo (törölt) 2013.01.14. 07:04:27

Újabban akad ilyen a címlapon naponta, de drága szerzőkém: legalább a minimális tájékozottságot!

hu.wikipedia.org/wiki/Ellenz%C3%A9ki_Kerekasztal

nincs1itt 2013.01.14. 07:06:06

Huhh, reggelire ez nem volt gyenge... Szóval, a fidesz alatt minden jó és szép, viszont MSZP pfujjabelemjönki... Világos, biztosan ezért akkora a fiatalok elvándorlási kedve, mert itt annyira durva jó, hogy nem bírják és inkább mennek a rothadó nyugatra... A választók kétharmada, tényleg ott a őolitológián, cócciológián nem taníttyák a négy alapműveletet? A megjelent szavazók voksainak 2/3-át szerezte meg a fidesz, ami cseppet másként hangzik, mint a cca 8 millió 2/3-a... A szavazó pógár meg már assetuggya, hogy melyik a xarabb!!! Ezért inkább elmegy az országból, mert 23 éve hallgatja, hogy még 1-2 év és aztán húúúú, de qrva jó lesz, nem lett és ahogy elnézem, nem is lesz jobb, ilyen "elittel"(ezalatt a teljes job és baloldalt értem)! Ha mindenki elmenne, ezek azt sem vennék észre, sok-sok éve semmi közük a valósághoz.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.14. 07:42:32

korrekt poszt

külön mókás, ahogy a libbantak, magukat demokratáknak hazudva fröcsögnek mindenkire, aki kételkedik ezekben a szent emberekben

Ajtony 2013.01.14. 07:46:29

@balage_81 reloaded: segglyukilag büfé vagy. Akkor már te se tudsz beszállni egy fingóversenybe.... :-)

dr.Hüppögő Balneológus 2013.01.14. 07:46:40

Ez a Hazzaffyass békebirkaMenetelők blogja?
Mert úgy elég vicces! :)
Gyorsan valami állami kitüntetést neki!

nincs1itt 2013.01.14. 07:47:16

@wmiki: jajj, már megint?? Örülj a fidesznek, meg a remek mutatóknak... De majd csak ráébredsz, hogy a "libbantak" nem feltétlenül MSZP-LMP-DK tökömtuggya mi még rajongók, csak egyszerű realisták, akik a sok hablaty mögött is látják, hogy nem nyócéve, nem is kettő, hanem 23 éve, de inkább több, a politikai "elit" és annak gfg szintű kiszolgálói, a tökéletes impotencia szinonimái hazánkban...
Pont lexarom az ÖSSZES politikai alakulatot!

Borenbukk 2013.01.14. 08:04:02

@nincs_itt: Ne feszulj! Miki mar akkor troll volt, mikor az internet meg csak egy erdekes DARPA projectkent futott.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.01.14. 08:05:15

@fidesz = népirtó csőcselék: Gyönyörű szoció tempó. Csak semmi személyeskedés, minősítgetés - ez az MSZP-SZDSZ-es kultúra :)

Annyira szép, hogy bárhova bármit beírok, csak ez jön vissza. A nagy gyűlöletben pedig 14-ben megint lehet majd szipogni, hogy ismét a Fidesz rámolja le a képviselői helyeket. De akkor már késő lesz.

Azt is tanulságos látni, hogy a jelentősen fideszfikázó Mandiner mellett megjelenik egy ilyen, és nekiáll tajtékzani a magát demokrata ellenzéknek csúfoló gyűlöletmob. Szánalmas.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.14. 08:06:07

@nincs_itt: reálisak

hát ez jó xd
kifejtenéd ezeknek a reális embereknek a programját, amivel elvezetik az országot a kánaánba, és elmondanád milyen reális néven indulnak majd a választásokon?

nincs1itt 2013.01.14. 08:06:08

@Borenbukk: Ja, tudom!! De mindig meglep az a töretlen hülyesége, amit képes hosszú évek óta tartani. Azért ez is tisztelendő! ;oP

Link Elek 2013.01.14. 08:07:03

>Nincs értelme mellébeszélni: szemfényvesztés folyik.

pl. ez a blog

Wagem 2013.01.14. 08:07:53

Az írás minden szava,mondata igaz.Hánynak is rendesen a libolsi majmok.
Az kell nekik még midig,amit a bukott IMF.diktál.Ingatlan adó,nyugdíjak csökkentése,bankadó eltörlése,a bérből és fizetésből élők megsarcolása.
De ebből nem esznek.
U úgy letakarítjuk őket mint 2010-ben.
A legújabb cigánnyal együtt.Gyurcsány dísz cigány...ha valaki nem látta volna a tegnapi fotóját.. :-D

zassz 2013.01.14. 08:09:33

"Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó"
Az angol királynő meg férfi?
Nem tudom eldönteni az a baj, hogy ezt leírja, vagy az, hogy el is hiszi.
Ha nem hiszi, miért írja?
Ha elhiszi, hát......

nincs1itt 2013.01.14. 08:10:07

@wmiki: Kemény munkád lehet abban, hogy nem értesz meg valamit! Szóval, azt szeretném, ha végre bármelyik párt, akármi, nekem mindegy, úgy végezné adolgát, hogy gondolkodnia se kellejen a szavazónak, hová is teszi az "X"-et... Vártam, kb 5 évet a rencer váltást követően, azután úgy döntöttem, hogy NINCS és NEM is várható, valamire való csoport - a párt szó helyett - akikre érdemes figyelni. Azóta csak annyira érdekel, amennyire érint a politika. Szavazni meg addig nem megyek, amíg nem lesz valódi VÁLASZTÁSOM...

ob.szerver 2013.01.14. 08:11:01

@Szalmonella:

+Mintha a szerző nem ugyanabban az országban élne, mint mi."

Mert nem is abban él. Magyarország két részre szakítása befejeződött. Az egyik részen pár százezer ember él. A rezsim közvetlen és járulékos haszonélvezői, a közbeszerzések állandó beszállítói, a földpályázatok hibázni nem tudó nyertesei, a felduzzasztott csinovnyikhad túlfizetett, semmirevaló tagjai. A másik Magyarországot egy elszegényedő 9 milliós társadalom alkotja, 4 millió létminimum alatt élővel, a Horthy korszak óta nem tapasztalt létszámban éhező gyerekkel, teljes kilátástalansággal és reménytelenséggel.

A szerző jól érzi magát az első Magyarországon, ami 3 milliárd közpénzből nem meglepő, és leszarja azt, hogy mi történik a másikon.

Nikos Galis 2013.01.14. 08:17:13

Fantasztikus cikk!
Ennyit régen nem röhögtem.

nincs1itt 2013.01.14. 08:22:54

@ob.szerver: Ott a pont! Mindig nagyra értékeltem a kényelmes, állami pénzből - ami nem az államé, hanem az adófizetőé - melegedő politológus, oppardon politikai gondolkodó, elmondja nekünk, hogy milyen nagyon jó! De ha a tapasztalat, a mindennapok megcáfolják, akkor kész az válasz: - Az elmúlt x év, a baloldal, a jobboldal, a 4 évszak, a külföldi viszonyok, a világgazdaság a hibás. Soha nem azok, akik éppen irányítják az országot és elvileg baromira értenek a felsorolt tényezők negatív hatásainak csökkentéséhez... egyszer olvasnám, hallanám tőlük, hogy elnézést kérünk, rosszul számoltunk, rosszul cselekedtünk.

ob.szerver 2013.01.14. 08:31:05

@nincs_itt:

Az a néhány századvéges tolvaj akkor is jól ki tud jönni a 3 milliárdból, ha a pénz nagy részét visszafizeti a pártkasszába. Ezek az emberek a velejükig aljas, hitvány pártcsinovnyikok, akikhez addig ömlik a közpénz, ameddig a rezsimjük tart. Csakhogy kontextusba helyezzük a megnyilatkozásaikat.

raydo (törölt) 2013.01.14. 08:32:08

@zassz: Nem hiszi el, maga írja, hogy ez a fajta politikai gondolkodás egy szerep, gondolom;amolyan maszkabál...ja, és ennek a szerepnek nincs kortárs kontextusa...csak az az átkos ne lett volna :)

Flúgatlan 2013.01.14. 08:34:45

Hát, elég elfogult a cikk. Nem is tudom, komolyan gondolta-e az írója vagy paródiának szánta.

Az a része azonban igaz, hogy röhelyes, ahogyan a görény MSZP és rokon csapatok, amik kormányon még a jelnelgeinél is geyngébb teljesítményt nyújtottak, most a demokrácia védelmezőiként, szakértőként, stb. próbálják magukat láttatni.

Szívesen venném, ha lenne egy jobb kormányunk, mint a mostani. De egy olyan formációra, amiben a 2002-2010 időszak vezetői kulcsszerepet visznek, semmiképp nem fogok szavazni. Annyira nem rosszak a mostaniak. (Még ha nem is annyira jó a helyzet, ahogy ezt a cikk be akarja állítani.)

nincs1itt 2013.01.14. 08:35:27

@ob.szerver: Az aljas, hitvány ember az, aki a tényekkel szemben is a megbízója - a kenyéradó gazdája, korrumpálója - érdekeit védi, a nem létező sikerekről "gondolkodik". Már csak az érdekel, hogy a szógálati autó és az átlagot messze meghaladó fizetést, amit tőlünk kap, a szavazótól, teljes lelki nyugalommal használja?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.14. 08:38:24

@nincs_itt: értem, tehát ti reális emberek a NEMpártra szavaztok, hogy az kerüljön kormányra

xd

ezek szerint a ti olvasatokban még a REÁLIS szó is hazugság, épp az ellenkezőjét jelenti (ahogy a demokrata, liberális, értelmiségi, tudomány szavak is), mint amit nálunk, normális embereknél

kéne már egy szdsz-magyar szótár xd

ja... dehát az már van...
hazudtok reggel, délben, meg este :x

Totof 2013.01.14. 08:42:40

Ennyit tud a jelenlegi kormányoldal fizetett szócsöve. Hazudik, sárt dobál, megoszt.

nincs1itt 2013.01.14. 08:45:54

@wmiki: miki, miki! Ne játszd a hülyét! Haladt előre az ország a rencerváltást követően? Na, ha erre őszintén válaszoltál, akkor már megérted(?), hogy Mo.-on nincs(jelenleg) olyan politikai alakulat, amire én szavaznék.
Ezen felismerés mentén, nem is teszem. De ha az MSZP, SZDSZ, FIDESZ(a többit csak jelentéktelenségük miatt nem említem) szarul csinál valamit, akkor engedtessék meg nekem, hogy megmondhassam. Ahogy Te is teszed. Neked jó a FIDESZ, lelked rajta, nekem nem jó egyik sem, éppen ezért, már csak kívülről szemlélem az eseményeket és szurkolok, hogy mielőbb leoltsa az utolsó a villanyt. Akkor maradnak a pártok, meg a gfg féle politoakármicsodák, és láss csodát, észre sem fogják venni, hogy csak pár 1000-en maradtak...

Emiksz 2013.01.14. 08:46:41

El akarják venni az eredményeit, mert el akarják vitatni, hogy mégiscsak lehetséges családi adókedvezményt adni (szocik alatt is volt, csak kevesebb), csökkenteni a rezsiköltségeket (a távhő alapdíja drasztikusan csökkent a szocik alatt), kivetni a bankadót (Gyurcsány vezette be), megőrizni és emelni a nyugdíjakat (volt svájci indexálás, és ha jól emlékszem eddig 13. havit csak szoci kormány adott, Orbán soha), emelni a minimálbért (reálértéken, nettóban, heeee?), gyarapítani a nemzeti vagyont (magánnyugdíj 3.000.000.000.000 Ft az nem volt ennek része?), miközben nő a foglalkoztatottság (a versenyszférában????), csökken az államadósság (a nyugdíjvagyon terhére), három százalék alatt marad a hiány (de negatív a GDP változás).

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.14. 08:50:47

@nincs_itt: lehet, hogy én játszom a hülyét, de te sokkal jobban csinálod

meséld el kérlek, nálatok "értelmiségi, demokrata, liberális, reális" embereknél egy NEMpárt hogyan kerül hatalomra?
és hogyan kormányozza az országot?
milyen programja van, ott már van örökélet, és ingyensör?

mulatságos lehet, ilyen alternatív realitásban élni, meséld ki, nyugodtan

vénkujon 2013.01.14. 08:54:15

@nincs_itt: látod? próbálsz "középen" egyensúlyozni, de mivel csúnyán ellenállsz a mostani kormánypártnak, és megfeszülsz, wmiki zseniális elméletei ellenében, ezért azonnal komcsilibsi leszel.:D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.14. 08:55:50

ez pont olyan, mint mikor a Fidesz konzultál a gazdákkal (fidesz képviselő). a romákkal (fideszes képviselő a vezető), a vállalkozókkal (fideszes). A kdnp-vel (ami ugye nem nagyon létezik), mdf-el (akik ugye fidesz-es képviselők).

A különbség az, hogy a fidesz ezt vagy 10 éve csinálja!!!!!

nincs1itt 2013.01.14. 09:01:32

@wmiki: Kezdjük a logikai bukfencnél, amit előszeretettel követsz el. Ezt a blog-bejegyzést, egy liberálisnak mondott honlapon hozták. Te, aki nemlibbant vagy, mégis idetaláltál. Hogy is van ez??!! De legyen kedved szerint, ismét leírom,amit már korábban is, de elkerülhette a figyelmedet.
Szeretném,ha lenne végre olyan politikai alakulat, a Te terminológiádban: párt, ami olyasmit tesz, amit a szavazók elvárnak. Ne az előző ciklusra mutogasson, ne sorolja a hibáit a korábbiaknak, hanem tegye a dolgát mindenki megelégedésére. Az ország javára, ne mindenféle "alapítványok", párt kötődésű szervezetek próbálják magyarázni, hogy jó, ami nem az. Hanem Te, én, MI az ország polgárai érezzék, tapasztalják, hogy jó magyarnak lenni. Ilyet nem tapasztaltam az életem során. Ezért döntöttem a távozás mellett, mert semmi reális esélyt nem láttam az általam elképzelt élet megvalósítására. Munkával, tanulással szerettem volna előre jutni, nem kapcsolatokkal, rokonokkal, elvtársakkal/párttársakkal. Valóban európai életnívón akartam élni. Ezt a pártok és kiszolgálóik megakadályozták, tehát megteremtettem magamnak, ott ahol lehet.

Balt 2013.01.14. 09:02:14

@Neonknight: "Ez erős csúsztatás. A parlamenti 2/3-os többséghez nem volt szükség a szavazók 2/3-os többségére, sokkal kisebb arányú többség elég volt."

OK. Akkor számoljunk:
Az aktív választók között az MSZP-SZDSZ-t elutasítók:
52,73 (Fidesz) + 16,67 (Jobbik) = 69,4[%]
MSZP-SZDSZ-t támogatók: 19,3 (MSZP) + 2,67 (MDF-SZDSZ) = 21,97[%]

De most k.va nagyvonalú voltam, mert nem számoltam egyikhez sem a kieső (lehet) "más" szavazatokat. (<10%) Tehát bőven megvan a 2/3-os többség. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy az előző kurzus nem 66,6/33,3 arányban kapott ki, hanem messze súlyosabban, alig 20%-ot tudott összeszedni (inkluzíve MDF)!

hu.wikipedia.org/wiki/2010-es_v%C3%A1laszt%C3%A1sok

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 09:03:17

Hinnye! Több tucat agymosott birka, biorobot kommentelő!
A szocik seggét nyalni nem kell félnetek, jó lesz - gondoljátok.
Ebben az országban azonban van néhány millió ember, akinek elemi érdeke, hogy ne jöjjenek vissza az elvtársak, akkor sem, ha Gyurcsány, ha Mesterházy, vagy ha Bajnai zászlaja alá szortírozták őket.
Tudjátok: ők a szarból hozták vissza a kormányzást, Orbán meg a szarból hozta vissza az országot.
Óriási különbség!
Az eredmények pedig szép lassan beérnek. Persze nem a ti saját, gyűlöletre és egomániára épített kis világotok számára.
Abban a világban a Fityiszt ti már legalább háromszor leváltottátok ("the end is near"), világgá kergettétek, felnégyeltétek. A tervek jók voltak, csak az ország nem stimmelt valahogy, mert a kutya fáját neki, csak nem akarják elhajtani a magyarok a Viktátort...
Hogy lehetséges ez?
Lehet, hogy néznek híradót, olvasnak újságot, és érzékelik, mi történik épp Európában, mi történik épp a hozzánk hasonlóan eladósodott országokban?
... és látják a különbséget, látják, hogy ÍGY is lehet?

Tudom, ezt nehéz tudomásul venni, még nehezebb felkészülni újabb 4 évnyi Fidesz-diktatúrára, de minél hamarabb ráhangolódtok, annál könnyebb lesz elfogadni.

Balt 2013.01.14. 09:05:07

@Neonknight: Ja, csak tisztázandó: innen indultunk ki (mármint, hogy ez "erős csúsztatás"). Hát nem, Sőt!

"akiket 2010-ben a választópolgárok kétharmada utasított el"

Nikos Galis 2013.01.14. 09:05:40

Még jóval a cikk szerzője születése előtt W. Churchill megállapította :
Amikor arról kérdeznek, mire van legnagyobb szüksége valakinek, hogy politikai gondolkodóvá váljon (mint G.Fodor Gábor), azt felelem :
"Arra a képességre, hogy megjósolja mi fog történni másnap, a következő hónapban, következő évben, és utána képes legyen megmagyarázni, miért nem az következett be".

nincs1itt 2013.01.14. 09:06:07

@vénkujon: Én liberális?? Hát, ha Voltaire liberalizmusát veszem, akkor igen:
"Nem értek Önnel egyet, de az életemet adnám, hogy kifejthesse a véleményét!"
wmiki és a hasonszőrűek,sajnos ott tartanak, hogy akinek nem teccik, annak kussti, majd a következő szavazósdinál lehet pofázni. Na ez nekem, se nem demokrácia, se nem európai, de a legkevésbé sem ÉRV.

Szevasztok 2013.01.14. 09:08:56

A jelen kormánytól csak a következőket kérdezem:

1. Létbiztonság?
2. Jogbiztonság?
3. Közbiztonság?

Lehet szavazni melyik romlott a legnagyobbat...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.14. 09:10:00

@Nikos Galis: ilyet ne is állítsunk, a Fidesz Gépontja már régen nem politikai gondolkodó, sima fidesznyik.

Ami nagyon szomorú, mert politikai gondolkodónak még nagyon jó volt...

Balt 2013.01.14. 09:12:33

@fidesz = népirtó csőcselék: "Nem a választópolgárok kétharmada, mert a választópolgár, az a választásra jogosultakat jelenti, hanem a választáson résztvevők és nem kétharmada, csak többsége."

Tudom, hogy a nem szavazók automatice "rejtőzködő maszop-szimpatizánsok, de azért ennek számolj utána. :))
@Balt:

Pontos 2013.01.14. 09:16:22

Csak gratulálni tudok, nem semmi ez a sötétség.

vénkujon 2013.01.14. 09:16:37

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: mondj már egy eredménybeérési tünetet. kérlek.

Nikorene 2013.01.14. 09:21:44

@Balt: Számoljunk :)

FIDESZ-KDNP - jelenlegi kormányra szavazók, a jelenlegi kormánynak 2/3adot adó szavazók: 52,73%

Nem a jelenlegi kormányra szavazók: 47,27%

Akkó? :)

hu.wikipedia.org/wiki/2010-es_v%C3%A1laszt%C3%A1sok

blah 2013.01.14. 09:25:07

Az egy dolog, hogy a szocik gázok... viszont a szocikat mérföldekkel alulmúlni és azt sikerként propagálni csak egy igazán kreténnek lehet eladni. Ez a posztíró meg nem más mint egy alávaló féreg. Ajánlom neked, hogy testőrökkel járjál mert ha meglátlak kitaposom a beled.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 09:25:37

@Emiksz:
"lehetséges családi adókedvezményt adni (szocik alatt is volt, csak kevesebb),"

Érdemit, nem jelképest. Így jobb?

"csökkenteni a rezsiköltségeket (a távhő alapdíja drasztikusan csökkent a szocik alatt),"

Tudjuk, hogy nem lesz gázáremelés, hiszen lassan mondták, hogy megértsük. Te megértetted... :)

"kivetni a bankadót (Gyurcsány vezette be),"

??? Remélem egy ovis csoport meg tudott belőle ebédelni... :)
A bankokat annyira megadóztatta Gyurcsány, hogy az EU-ban nálunk volt a legmagasabb a profitrátájuk.

"megőrizni és emelni a nyugdíjakat (volt svájci indexálás, és ha jól emlékszem eddig 13. havit csak szoci kormány adott, Orbán soha)"

Meg 13. havit csak szoci kormány vett el. Pipa.
2006-2010 között csökkent a nyugdíjak reálértéke. Nézz utána.

"gyarapítani a nemzeti vagyont (magánnyugdíj 3.000.000.000.000 Ft az nem volt ennek része?),"

A manyup rendszer volt az egyik motorja az államadósság növekedésnek, és irdatlan pénzeket nyeltek el a manyup-ak. Nagyvonalú volt a kormányzat, amikor lényegében államosította a vagyont, mert rengeteg embernek BE KELLETT VOLNA fizetnie ahhoz, hogy az állami rendszer szintjét "hozza".

"miközben nő a foglalkoztatottság (a versenyszférában????),"

Nézz szét a versenyszférában Európában, bazmeg. Válság van ezerrel, tökkelütöttkém.

"csökken az államadósság (a nyugdíjvagyon terhére), "

Tehát mégsem lopták el a manyup vagyont? Vagy a kamatokat a Mikulás fizeti? Orbán hülye hobbija kell legyen az adósságcsökkentés, nem közös ügy? Vagy Gyurcsány és Bajnai a kibaszott ezer milliárdokat felvette és elköltötte, de a visszafizetés bides?
Kognitív disszonanciában tess szenvedni...

"három százalék alatt marad a hiány (de negatív a GDP változás)."

Dörgöld az EU orra alá, hogy miért kellett gecizni velünk a 3 % hiánycél tartásával, miközben másokkal elnézőbbek.

Nikorene 2013.01.14. 09:26:05

@wmiki: az a baj, hogy valóban nem veszitek észre egyik oldalon se, hogy az ország már nem kettô, hanem 3 részre szakadt. A legnagyobb erô valóban az "EGYIKSE" pártra szavazna legszívesebben.
Pontosan az ilyen ha nem fideszes vagy, akkor libbant, ha nem maszopos, akkor narancskomcsi jellegû mentalitás miatt lesznek egyre többen. Aki ebbôl a táborból megteheti, az már kint él külföldön, és ha röhögni akar, akkor az ilyen posztokat és kommenteket olvasgatja... Persze a másik szeme meg sír, az otthon maradtak miatt.

tarackos 2013.01.14. 09:32:42

Hm, valahol lemaradtam. Azt hittem Ron Werber a cociknak ad tanácsot nem GFG-nek.

Gábor! Ha már látod a jövőt dobd át a lottó számokat priviben! Köszi!

"De mivel ők UGYANAZOK, akiket 2010-ben a választópolgárok kétharmada utasított el"

Így is lehet mondani, a vörösöket 2/3 elutasította a fideszre meg egy harmad szavazott..

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 09:36:51

@vénkujon: Nézz már szét Európában. Kérlek.
Meg egy kicsit húzd ki a fejed a homokból, csak amíg konstatálod, hogy milyen körülmények között kell kormányozni.
Aztán tudatosítsd magadban, hogy amíg Megyó és Gyurcsány alatt, a konjunktúrában a térségbeli országok elhúztak mellettünk és felzárkóztak, addig mi a folyamatosan, évről évre több hitelből éltünk, és ezek a fasza gyerekek a következő kormányok cehhére (=a mi cehhünkre) tartották felszínen az országot. Bajnai folytatta mindezt, csak már hivatalosan is válságkezelésnek hívták.

Gera 2013.01.14. 09:38:50

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Mert amúgy nem érdekes a 3 százalékos hiány, ugye, csak azért, mert az EU gecizik velünk? Te is azokat a nyálcsorgató kreténeket erősíted, akik annyit sem képesek felfogni, hogy költségvetési hiány = államadósság?

nincs1itt 2013.01.14. 09:39:26

Csak úgy, mert olyan kedvem van:
Orbán Viktor 2009-ben:
"Még csodálatosabb az a definíció, amely szintén 2009-ből bukkant elő, és nyilván éppoly időtálló, mint egy gránitszilárdságú alkotmány:

„Mi azt valljuk, hogy egy országban nem lehet jó a kormányzás, hogyha az embereknek közben egyre rosszabb a helyzetük. Egy ország sikeressége csak akkor jelenthető ki, ha a benne élő emberek, az országot alkotó emberek is úgy gondolják, hogy az ő életük is sikeres, ők is jutottak ötről a hatra. Ha ez nem következik be, akkor nincs az emberek sorsától elvonatkoztatható, elméleti jellegű sikeressége a kormánynak.”

Ezt arra mondta, hogy Bajnai kormányzását és válságkezelését a szocialisták sikeresnek nevezték, holott nem lehet „egy országot és egy kormányzást úgy sikeresnek nyilvánítani, hogy közben a benne élő embereknek egyre rosszabbul megy.”"
forrás:hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130111_Orban_Viktor_rosszul_kormanyzunk#rss
Alatta a táblázat, hogy a zemberek miként ítélik meg a "kormányzását", napjainkban...
No comment, illetve ahogy azt Bonyolult Tekintetű gazdasági takaréklángelménk mondaná az ÁJEMEF-nek: No pasaran!!!

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 09:39:26

@Nikorene:
"Pontosan az ilyen ha nem fideszes vagy, akkor libbant, ha nem maszopos, akkor narancskomcsi "

Ez faszság.
Ugyanakkor egyelőre tényleg csak két erős és összetartó gazdasági kör létezik az országban (sajnos vagy szerencsére?), ergo két politikai csoport van. A többiek a partvonalról ordibálnak.

DezInf 2013.01.14. 09:42:29

Azt nem értem mitől fél a blog írója? Veszély,netán egzisztenciális veszély fenyegeti?
Hihetetlen mennyire retteg a sötétben bujkáló szoci ellenforradalmároktól :)
Ezek programot írnak,megőrültek? Ilyet a fidesz életében nem tett. Ígéretek hegye,nem program:)
Veszélyes egy népség,ezek komolyan gondolják a demokráciát.

Megértem az aggódást,csak arra esetleg figyelni kellene,lehet akár másik potenciális erő amely a mostani kormány pozícióját veszélyezteti.

Ez a kormány a következmények nélküli fidesz kormánya. Tisztességes jobboldali érzelmű ember felháborodik amikor a jobboldalt a fidesszel azonosítják. Közük sincs hozzá,akárcsak a kdnp-nek a.......

Hol volt a fidesznek választási programja,bármikor is? Esetleg stratégiai programja?

Hasonlatos a hatástanulmányokhoz. Valakik megcsinálják,pénzt kapnak érte. Látszik ez a megfontolt döntésekben?
Kormányprogram? Ki csinálta? Köszönőviszonyban van az eredményekkel?

Érdekes olvasni a véleményét,amikor a mi pénzünkön a kormány haszonélvezőjeként retteg értünk.

Rettegjenek,megdolgoznak érte. A büdös szocik szétlopták az országot,ami meg megmaradt azzal kitömik a közgépet meg a századvéget.
Hihetetlen hitelesség.......de tényleg:)

Örömmel olvasnánk azokat a stratégiai jelentéseket,hatástanulmányokat és más egyéb anyagokat amit a mi pénzünkön írtak az önök kormányának.

Azokból kiderülhetne miért ilyen színvonaltalan a kormány működése. Gyárilag ennyire képesek,vagy valaki súg nekik:)

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 09:43:22

@Gera:
"Mert amúgy nem érdekes a 3 százalékos hiány, ugye, csak azért, mert az EU gecizik velünk?"

De, bazmeg, érdekes, csak nem annak a válságnak a kellős közepén kéne a tökünkön ugrálni magassarkúban, ami hatásában és jelentőségében leginkább a 1929-es krachhoz hasonlítható.
Amikor más EU országok engedményt kapnak, mi nem kapunk.
Az pedig irreleváns, hogy az IMF vezető közgazdászai látták be decemberben, hogy szarul tippeltek a teendőket és következményeket illetően... az EU még nem tart itt...

Gera 2013.01.14. 09:44:13

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Érdekes dolog ez az európai válságra hivatkozás. Már Gyurcsány alatt is részben kamu volt, mert nálunk sokkal hamarabb kezdődtek a problémák, de sajnos most is részben kamu, mert nálunk meg tovább tart és komolyabb visszaeséssel jár. Nem Görögországhoz kéne viszonyítani, közünk nincs hozzájuk. Amikor olyanokat kezdtek magyarázni, hogy nálunk azért nincs növekedés, mert áll a német gazdaság, akkor a német GDP éppen nem is szar növekedést produkált, mi meg masszív csökkenést. Közben Szlovákia és Lengyelország nőni tudott, a csehek meg legalább stagnálni.

Én azért szavaztam a fideszre, hogy megoldja a problémákat, nem azért, hogy mélyítse a válságot.

Gera 2013.01.14. 09:48:02

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Nincs már hova eladósodnunk, ebben teljesen igaza van az EUnak, azt szeretnék elkerülni, hogy mi is a görögök és társaik sorsára jussunk. És szemmel láthatóan szükségünk is van erre a gyámságra, mert ha nem keménykednének velünk, akkor Orbánék is tíz százalékos hiányból csinálnának két százalékos növekedést, mint Gyurcsányék. És nyomatnák a sikerpropagandát. Tehetségtelen senkik ezek mind.

nincs1itt 2013.01.14. 09:51:49

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Hibátlanul fogalmaztad meg! "tényleg csak két erős és összetartó gazdasági kör létezik az országban (sajnos vagy szerencsére?), ergo két politikai csoport van"
Ezzel van a legnagyobb baja azoknak, aki az "EGYIKSE" pártot tartják kívánatosnak! Gazdasági csoport, ez annyit jelent, hogy kizárólag a saját érdekeik vezetik, amelyek csak anyagi jellegűek, vagyis az ország és annak lakói magasról le vannak xarva!

NA YA! 2013.01.14. 09:52:36

Szal kb. 1 év múlva ovinak is meglesz az "eeemúútnyócéve". Bár kurva jól élünk már így is, azért csak kéne még neki 3-4 ciklus, de köszi, inkább takarodás! Részemről inkább Bajnainak szavazok bizalmat, akár gágoghattok is!:x
Ja, és köszönet a sok briliáns elméjű fideszcsinovnyikért, akikkel bearanyozzátok a nép szürke hétköznapjait (mattolcsi, bájern, lászlóné, lézer, gírosz, arogáns stb.), biztos uncsi lesz nélkülük!

nincs1itt 2013.01.14. 09:54:31

Régi, de aktuális!!!
T. Köcsögmagyarválasztópolgár!

Úgy érzem, hogy az elmúlt napokban nyilvánosságra került adatokkal kapcsolatban, egy-két kérdés tisztázásra szorul. Az sejlik, hogy 17 évvel a rendszerváltás után, még mindig nem vagy tisztában a demokrácia játékszabályaival!

Igen, 299 Ft-ért ebédelek, és 18 millió a benzinpénzem.
És?
Egyrészt faszközöd van hozzá, másrészt meg ez nekem (legálisan) jár.
Hallom a rikácsolásod a társadalmi igazságosságról, meg az elosztásról, meg a sok bugyuta, idealista blablád, hogy nekem miért igen, neked meg miért nem.
Azé’ bazmeg, mert Te egy fingszita kis pöcs vagy, én meg az elit.
Azé’ bazmeg, mert én hozom a törvényeket! Magamnak. És ha megszopod, - mert én úgy gondolom, hogy meg kell, hogy szopd - akkor így jártál. Majd négy év múlva szavazol, anyádra.
Mit cincogsz? Visszahívás? Te kis fasz! Hát azt a telibabaszott alkotmányt is én írtam, gondolod, hogy megtettem neked azt a szívességet, hogy beleírtam, hogy visszahívhass?
Négy év, kis köcsög! Négy év. Ez a rendszer a négyéves diktatúrák sorozata. Buktam már meg az elmúlt tizenöt évben, egyszer is? Tessék? Láttál Te már időközi választást, ebben a kurva országban? Nem figyelsz, kis fasz!
Tényleg, kire szavaztál tavasszal? A komcsikra, vagy a Fideszre? Tudod miért kérdezem?
Mert még azt sem vetted észre, hogy ez is kurvára mindegy. Én bazmeg, ha megyek szavazni, beviszem a fülkébe a kutyám, rászaratom a szavazólapra és azt adom be. Mert mindegy, hogy ki mellé húzod az ikszet, érvényes-e a szavazatod vagy sem. Mindenképpen rám szavazol. Mert egyedül belőlem választhatsz. Én egy vagyok. Az elit. A Z E L I T!
Szociáldemokrata, liberális, szocialista, meg konzervatív. Ezt a szart is meg lehet veled etetni? Öcsém, hogy Te mekkora fasz vagy! Szerinted a büfében van jobbos és balos szendvics? Ugyanazt a kenyeret zabáljuk, ugyanazt a tehenet fejjük, csak a székházra teszünk ki más-más logót, hogy tudjad, éppen melyikünk szónokol, napirend előtt.
A világ nem vízszintesen van felosztva, jobb és baloldalra, hanem függőlegesen, fentre és lentre. Ja, a fent én vagyok, a lent meg Te, Te kis paraszt. „A törvény szerződés, gazdagok és szegények között.” – azt hitted vicc, mi?

Még pofáztol, hogy elkúrtuk, elkúrták az országot? És gondolod, hogy nem szarok bele vastagon? Engem addig érdekel a szaros hazád működőképessége, amíg az képes kitermelni a benzinpénzem, meg az illetményem. Az meg egyelőre nincs veszélyben. Zsé van, főnök és kontroll nincs. Ergo, szarunk bele!
Tudom, neked ez most nagyon nem tetszik. Há’ nyazsgem! Vagy tudod mit? Menj le tüntetni! Azt nem szarjuk le, gondolod? Menj le és rázd a nyálad a Kossuth téren, de ha nem tud elaludni tőled a gyerek, ígérem, szétbaszatom a fejed a Gergényivel. - Mellesleg, utálom ezt a seggnyaló csókát, de hát minden házba kell valaki, aki leviszi a szemetet. -

Visszatérve a benzinpénzemre, kurvára utálom ha a zsembe turkálnak. Igen, öt milliárdot basztunk el, majd' négyszázan. A vizitdíj meg 10 millió emberen hoz vagy másfél milliárdot. Igen bazmeg, spórolni kell! Gondoltad, hogy majd én kuporgatok? Ne kezdje el rinyálni, hogy a nyomorult nejeddel, és a két kibaszott kölyköddel éltek 120 nettóból! Unalmas. Közölöm veled, hogy kurvára beleszarok. A két szaros gyereked is csak annyira érdekel, hogy ne dögöljön éhen. Hogy legyen majd, akivel tíz év múlva is magamra tudok szavaztatni. Egyébként meg mit ugatsz? Nem tetszik a proliélet? Neked is áll a zászló, lehetsz Te is politikus! Ha nem, akkor meg kuss! Te választottad, szavad nem lehet.

Négyszázan. Igen, ennyien vagyok. Emlékszel még, hogy ezt a kampányt is (mint mindegyiket) úgy kezdtük, hogy most aztán kisebb parlament lesz? Lett? Na látod! Hogy a saját munkahelyemen csináljak létszámleépítést? Kekeke…
Miért, szerinted mi a faszt kezdenék a Laci fiammal, ha nem tudnám betolni képviselőnek? Legyen prolimunkásköcsög, mint Te? Viccelsz, ugye?

Szóval, Kedves Köcsögmagyarválasztópolgár!
Sajnálom, hogy ilyen módon és ilyen stílusban kellett tudomásodra hoznom, amire magadtól is rájöhettél volna. Mivel nem csak birka, hanem barom is vagy, erre a megoldásra miattad kényszerültem. Nem akartalak megbántani, és az önérzeted sem akartam agyonbaszni, de minekután Te akkora pöcs vagy, hogy képtelen voltál a tények segítségével a valóságos helyzeted meghatározni liberális demokráciánkban, így ez a levél nem más, mint a Te nyelvedre lefordított helyzetelemzés. Most, hogy tudod már, hogy hová sorold magad, szeretnélek megkérni, hogy a fentiek figyelembevételével a pofádat evésre használd, és most húzzál vissza dolgozni, köcsög!

2007 Budapest, Európa

Tisztelettel:

A politikai elit. Itt a parlamenti képviselők aktuális névsora áll.
forrás:pilu.blog.hu/2007/01/23/t_kocsogmagyarvalasztopolgar

nincs1itt 2013.01.14. 10:00:49

A sok siker-propagandistától kérdezem, hogy ez most jó, vagy nem jó??
napiarfolyam.hu/%C3%A1rfolyam/Euro/valuta/
308 forint 1 azaz egy euró. Szerintetek???

DezInf 2013.01.14. 10:05:58

@nincs_itt:

"Vak Bottyán 2007.02.03. 12:13:02
Proletár Diktaturát ... rájuk a Proletár Diktaturát ... Marosán is megmondta ... ha lógni fog minden második akkor lesz itt rend és szeretett"

Ezzel a hozzászólással kerek :D

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 10:06:43

@Gera:
"Érdekes dolog ez az európai válságra hivatkozás."

Érdekes, hogy Európában vagyunk. Ha Kína vagy India egyik tartománya lennénk, nem lenne ennyire szar a helyzet.

"Már Gyurcsány alatt is részben kamu volt, mert nálunk sokkal hamarabb kezdődtek a problémák,"

Bingo. Erre sem emlékeznek ám túl sokan.

"de sajnos most is részben kamu, mert nálunk meg tovább tart és komolyabb visszaeséssel jár."

Az államadósság jóval magasabb szintű, mint a térség országaiban. Nem mondod, hogy az óriási kamatteher nem fog vissza minket?

"Nem Görögországhoz kéne viszonyítani, közünk nincs hozzájuk."

Olyan országhoz kéne viszonyítani, ami hasonló adóssággal, és gazdasági környezettel rendelkezik, mint mi. Tehát nem Görögországhoz, de nem is Németországhoz.
A gennyes örökség, az a nem mindegy. Amit leszarom, hogy valaki visszafele mutogatásnak aposztrofál.
A 2003-2008 közötti konjunktúrában kellett volna lendületet vennünk, mint mások errefelé, és nem megrakni a zsebünket kővel, hogy az árban annál mélyebbre süllyedjünk.
S akkor nem kéne most futnunk a többiek után.

"Közben Szlovákia és Lengyelország nőni tudott, a csehek meg legalább stagnálni."

1. Államadósság szint mennyi ezekben az országokban?
2. Az álomszerű, példaértékű Szlovákiában most emelték meg a járulékokat és többkulcsos adót vezettek be.

"Én azért szavaztam a fideszre, hogy megoldja a problémákat, nem azért, hogy mélyítse a válságot."

Azt a 25 %-nyi, konjunktúrában felvett államadósságot fizesse vissza válságban, úgy, hogy ne kerüljenek milliók koldusbotra? Ez ugyanis a PROBLÉMA, minden ez után következik.
Majdnem azt írtad, hogy "megoldja a válságot", ugye?
Hát az ellenzék szerint ez lenne a kötelessége a Fityisznek.
Hogy a gazdaság legalább 2-3 %-kal növekedjen, hogy semmi különadó ne legyen, hogy a fizetések és nyugdíjak reálértéke nőjön, hogy az államadósság csökkenjen, az infláció alacsony maradjon, a forint erősödjön, az euró és a svejcifrenk ócsuljon, stb..., hogy tényleg mi legyünk a Pannon Puma? Ez reális elvárás???

Gera 2013.01.14. 10:07:56

@nincs_itt: Nem jó, de azért ne a banki valuta eladási árfolyamot tekintsük alapnak, mert aki annyiért vesz, az vagy teljesen hülye, vagy hirtelen kell neki minimális mennyiségű euro.

Rémbódess 2013.01.14. 10:09:06

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: "Dörgöld az EU orra alá, hogy miért kellett gecizni velünk a 3 % hiánycél tartásával, miközben másokkal elnézőbbek."

Bizalmi tőkének hívják. Ha valaki megbízható, szavatartó ember, akkor annak "hozomra" is ad a kocsmáros. Aki meg simlis, attól még a pontos időjelzést is csak ügyvéddel ellenjegyzett papírról fogadják el.

nincs1itt 2013.01.14. 10:11:39

@Gera: Igazad van, de a deviza hitelesnek a bankok számítják a saját árfolyamukon... Lehet venni, 298-ért is EUR-t. De megnéztem az MNB honlapján 2005-től negyedévenkénti árfolyamokat, 2010-től akkurátusan, de biztosan emelkedő tendenciát mutat... Korábban is... De most a jelen "kormányról" van szó és annak a gazdaságpolitikájáról...

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 10:13:08

@nincs_itt:
"Gazdasági csoport, ez annyit jelent, hogy kizárólag a saját érdekeik vezetik,"

Természetesen, mint minden gazdasági csoportot, céget. Akié a gazdaság, azé a hatalom, ahogy mindenütt a világban. Vagy ott a chavezi út, ha nem tetszik emez...

"amelyek csak anyagi jellegűek, vagyis az ország és annak lakói magasról le vannak xarva! "

A lakók dolga, hogy olyan erőt válasszanak maguk fölé, amelyik nem nettó kiszolgálója a gazdasági csoportoknak, hanem amelyik egyensúlyt tud tartani.
Neked is azt ajánlom, nézz szét Európában, hogy egyes országokban milyen helyzet kezd kialakulni, és azután őrjöngj...

Gera 2013.01.14. 10:15:48

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Szakadjunk már le az ellenzékről, pont leszarom, hogy mit akarnak. Kurvára ugyanaz megy, mint Gyurcsány alatt: elkúrták, nem tudnak felmutatni semmit, erre elkezdenek mutogatni az ellenzékre.

Németországot a kedves kormányfőnk említette, mint olyat, akiktől mi annyira függünk, hogy ha ők válságban vannak, akkor mi is és amíg be nem indul náluk a növekedés, addig nálunk sem lesz. Mondta ezt úgy, hogy ők éppen nőttek, mi meg csökkentünk. A függéssel kapcsolatban amúgy igaza van, ha a németek nem nőttek volna, mi még nagyobbat esünk. Ebben az országban már szinte csak a német multik és a beszállítóik működnek, ez a mi lélegeztetőgépünk.

Ember, a probléma itt az, hogy lefelé megyünk. Érted, ugye? Nem azt vártam tőlük, hogy hozzák el a kánaánt.

nincs1itt 2013.01.14. 10:17:22

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Írtam már, Európában élek... Látom a helyzetet, mi több van összehasonlítási alapom is. A magyar viszonyokra értettem, természetesen a rothadó nyugaton is "ugyanez a helyzet", legyen Neked a hited szerint! Igazán nem akarlak megbántani, de ha a szomszéd tehene is döglődik, akkor máris jobb??

nincs1itt 2013.01.14. 10:20:20

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Csak halkan jegyzem meg, a szomszéd tehene köszöni jól van, tartja a súlyát és tejet sem ad sokkal kevesebbet... De a szomszédnak elege van az állandóan kéregető, de semmit meg nem oldó szomszédjából! Lassan ugyanaz lesz a megítélése a magyarországi kormánynak - párttól függetlenül - mint a masszív piásnak. Nem adok pénzt, mert elbaxátok!

zsg? 2013.01.14. 10:21:20

A reszikommandós, nyugdíjemelős, nemmegszorítós, nemtandíjas, 13. havi nyugdíjas fidesz anyázza a szocikat, hogy azok milyen csúnya szavazatvásárlók és hazugok.

Egyik dögkukac kirágja a másik politikai hulla szemét. Nem vagytok különbek, sőt.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 10:21:42

@Rémbódess:
"Bizalmi tőkének hívják."

Vagy csak egyszerű csikkelnyomási kísérletnek, ami az unortodox gazdaságpolitika miatt járt, ami az EU meghatározó országainak bankjai, cégei megcsapolása miatt járt. Vagy te nem így látod?
Te tényleg úgy látod, hogy az EU az a tagok felett álló, objektív entitás, nem egy érdekképviseleti szervezet, amiben az erősebb kutya baszik, ami nagyjából "azt akarja", amit Németország és még 1-2 állam akar?
1 éve a "mértékadó" szakértők még egyetértettek abban, hogy az IMF hitel nélkül halottak vagyunk, és már csak azon ment a vita, mikor lesz kénytelen beadni a derekát Orbán. Háááát, olyan volt, mint egy elnyújtott száraz orgazmus.
Most meg IMF közgazdászok sajnálkoznak, hogy elbaxták a prognózist, a válságból kivezető "helyes út", amit mindenkinek be kell tartani, különben... az egy kalap szart sem ér.
Na ki a hülye?

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 10:23:55

@nincs_itt:
"Csak halkan jegyzem meg, a szomszéd tehene köszöni jól van,"

Hogyne lenne jól bazmeg, amikor nem baszták tele a puttonyát azokban az években 25 % államadóssággal...

ob.szerver 2013.01.14. 10:24:34

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

Mondj már lécci 1 (egy) makrogazdasági mutatót, amelyik ma jobb, mint 3 éve. Köszi.

Gera 2013.01.14. 10:28:00

@nincs_itt: Ez valutaárfolyam, ennyiért vehetsz kápét a pénztárban. A bankok nem szeretnek ezzel szórakozni, ezért ilyen magas náluk a különbség a vételi és az eladási árfolyam között. A deviza kereskedelmi árfolyamoknál messze nincs ekkora különbség.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 10:29:52

@nincs_itt:
"Igazán nem akarlak megbántani, de ha a szomszéd tehene is döglődik, akkor máris jobb?? "

Nem jobb, csak én veled ellentétben nem dugom homokba a fejem, és nincsenek olyan elvárásaim, mintha Magyarország egy burokban lenne.
Nem kell másra mutogatni, mondod.
De kell, mondom én, mert hasonló hatások érnek más EU-tagokat is, mint minket. Csak a szavazóik valódi sanyargatásáért ők engedményeket kapnak.

Jó kérdés, meddig tart a szavazók elkötelezett képviselete, és honnantól megy a populizmus. Nos, én az a fasiszta faszfej vagyok, aki szerint ha már pontosan nem lehet belőni, inkább jöjjön a populizmus, mintsem engedjék a gazdasági érdekcsoportokat (idegen érdekcsoportokat) érdekérvényesíteni ezerrel.

nincs1itt 2013.01.14. 10:32:06

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Aha, attól van az ország nyakig a fekáliában, mert idézlek:"az EU meghatározó országainak bankjai, cégei megcsapolása". Tényleg, annyira lenyúlták ezek a takaréklángelmék, hogy csak na...
Ember, nem akarsz érteni, vagy direkt nem olvasod amit korábban írtam! Mindegyik - érted?? - párt, kormány ugyanolyan béna kacsa! Csak a saját hatalmon maradása érdekli, ha kell akkor eladósít, ha kell unortodox lesz. Csak halkan, ismét, a világgazdasági kilátások javulása okozta, hogy a Matolcsy-féle unortodixia "életben bírt maradni". De a javuló kilátások ellenére is romlik a magyar kilátás...

nincs1itt 2013.01.14. 10:36:31

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Lécci, lécci említs olyan országokat, illetve a kedvezményeket is sorold...
Eddig az IMF volt a "mumus", minden miatta van/volt/lesz. Csókolom a kis kacsódat, de 2004-ben amikor csatlakozott az ország az EU-hoz, akkor az összes pért a kánaánt látta Hegyeshalomnál sorban állni... Most meg az a piszkos, részrehajló EU...
Hát igen, azok az idegen érdekcsoportok... Pontosítanád??

nincs1itt 2013.01.14. 10:40:37

@Gera: Bocsánat, de a deviza és a valuta között van némi különbség. A deviza árfolyamok eladási és vételi kurzusa között is ugyanaz a különbség tapasztalható, mint a valuta esetében. Pl a CIB ma, 290-ért veszi és 302-ért adja az eurót, mint devizát... valuta esetén ugyanitt 284 a vétel, 308 az eladás...

Zka77 2013.01.14. 10:41:18

@Mpatikus Eszetlenellenes: teljesen oké, de hol van ennek a 2 nagy és nagyonhülye pártnak az alternatívája? És ha volna, ki választaná meg? A választók elsöprő többsége még mindig a 2 nagy pártban gondolkodik. Esetleg a Jobbikban, ami még azoknál is butább. A helyzet finoman szólva is reménytelen.

tarackos 2013.01.14. 10:41:27

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Sem egy éve sem pedig most nem azt mondják halottak vagyunk hanem azt, hogy olcsóbban finanszírozzuk magunkat. Ami tény. Még a féleszű is 100 milliárdra taksálta a felárat.

Ja meg még azt is mondják nincs pénzünk és ettől olcsübb hitel nincs.

Illetve van: pl. manyup, semmibe nem tart elvenni a másét...

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 10:41:52

@ob.szerver:
"Mondj már lécci 1 (egy) makrogazdasági mutatót, amelyik ma jobb, mint 3 éve. Köszi. "

Teljesen felesleges mondanom bármit, mert a kérdésedből sugárzik, hogy nem hiszel semmilyen mérőszámban és statisztikában, mely cáfolna.

Rémbódess 2013.01.14. 10:45:09

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: "Vagy csak egyszerű csikkelnyomási kísérletnek..."

Szerintem nincs különbség, mivel véleményem szerint az unortodoxia erőltetésével játszottuk el a bizalom nagy részét. Ha szerinted ezt büntetik most az "izmozással", akkor ez is egy vélemény, amit tiszteletben tartok. De szerintem az oka mégiscsak bizalmi jellegű.

Ez pont olyan, mint a korábban nincs_itt olvtárs által említett részeges szomszéd esete. Ha már az ígéretekkel tele a padlás, akkor következnek az "észheztérítő" szankciók. És a részeges szomszéd is mesélheti nagy hangon az iszákosok klubjában, hogy "a józan szomszéd nem ad pénzt, ezzel akar bosszút állni az iszákosokon", nem erről van szó. A józan szomszéd pusztán a pénzét szeretné visszakapni a játékszabályok betartásával. Az iszákosság itt teljesen mellékes...

Nikorene 2013.01.14. 10:45:14

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: nem egészen értem, hogy mire mondod, hogy "faszság".
Ha az általam említett hozzáállásra, akkor igazad van, télleg faszság.
Ha úgy érted, hogy nincs ilyen mentalitása a jelenlegi hívôknek (mindegy, melyik oldal), akkor vak vagy, csak el kell olvasni a kommenteket a különbözô beállítottságú internetes orgánumokban.
Ha úgy érted, hogy valaki nem állhat csak és kizárólag az egyik vagy a máskik oldalon, akkor azt nem tudom minek nevezzem :)

ob.szerver 2013.01.14. 10:46:37

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

Nagyon gyenge válasz, a statisztika nem hit kérdése. Tudom, hogy egy fidesztálib számára nincs gyűlöletesebb a tényeknél és a számoknál, mert azok nem összeegyeztethetőek a hitükkel. Tehát megismétlem a kérést: 1 (egy) makrokazdasági mutatót, amelyik ma jobb, mint 3 éve volt. Köszönettel.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 10:49:04

@tarackos:
"Sem egy éve sem pedig most nem azt mondják halottak vagyunk hanem azt, hogy olcsóbban finanszírozzuk magunkat. Ami tény. Még a féleszű is 100 milliárdra taksálta a felárat."

A féleszűk taksálják 100 milliárdra, valóban.
30 milliárd körül van az, vagy valamennyivel több, nem háromszor annyi.
Ami ebből a végtelenül demagóg és csúsztatott origo cikkből is kiderül.
Azt véletlenül sem írják le, hogy az ágazati különadók 150 milliárdot hoznak ezzel párhuzamosan, és még a féleszűeknek is világosnak KELLENE lennie, hogy ez kb. 120 milliárd plusz...

www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20121220-mennyivel-dragabb-az-imfmnetesseg.html

A jelenlegi feltételek alapján minden évben legkevesebb 25-30 milliárd forinttal kerül majd többe az országnak, hogy nem az IMF-től, hanem a piacon eladott devizakötvényből finanszírozza magát az állam. Igaz, a Valutaalappal egyeztetett gazdaságpolitikába meg a különadók nem férnének bele.
...
A 30 milliárd forintos éves pluszkiadás közel annyi, mint amennyit a kormány be kíván szedni a béren kívüli juttatások terhének növeléséből. (Ez az ősszel elfogadott három megszorító csomag egyik eleme.) VAGYIS, HA AZ IMF-TŐL VENNE FEL PÉNZT A KORMÁNY, AKKOR PÉLDÁUL NEM KELLETT VOLNA EMELNIE A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOKAT SÚJTÓ ELVONÁSON. SZINTÉN 30 MILLIÁRD FORINTBA KERÜL EGYHAVI CSALÁDI PÓTLÉK A KÖLTSÉGVETÉS SZÁMÁRA.

Balt 2013.01.14. 10:52:16

@Nikorene: Ja, csak tisztázandó: innen indultunk ki (mármint, hogy ez "erős csúsztatás"). Hát nem, Sőt!

"akiket 2010-ben a választópolgárok kétharmada utasított el"

Egyébként meg tessen zusammen "technikai koalícióba" tömörülni a csökkentendő minimálbér meg a 45% adó ígéretével, oszt meglássuk!... :))

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 10:52:58

@ob.szerver:
"Nagyon gyenge válasz, a statisztika nem hit kérdése. "

Nálatok igen. Mármint annak a hitnek a kérdése, hogy amit Orbán kormánya állít az hazugság, legyen az bármilyen mérőszám is... innentől meg, amikor a vitapartnerek közül az egyik nem fogadja el az alapokat érvényesnek, nincs miről vitatkozni.

"Tehát megismétlem a kérést: 1 (egy) makrokazdasági mutatót, amelyik ma jobb, mint 3 éve volt. Köszönettel. "

Ismétlés a tudás anyja, nem? :)
Bárcsak ennyiszer húznád ki a fejed a homokból, ahányszor modorosan bekérdezel újra és újra... :)

Totof 2013.01.14. 10:58:28

@ob.szerver: Én találtam, én találtam!
Az államadósság forint/deviza aránya. Már amennyiben jobb, ha forintban vagyunk eladósodva.

ob.szerver 2013.01.14. 11:00:50

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

"Mármint annak a hitnek a kérdése, hogy amit Orbán kormánya állít az hazugság, legyen az bármilyen mérőszám is..."

Éppen 1 (egy) mérőszámot kérek. Ezeket nem Orbán kormánya állítja, hanem statisztikák, tényadatok, KSH-tól, nemzetközi intézményektől.

Nem válaszolsz, mert egyet sem tudsz mondani.

Igazi, hamisítatlan, ostoba fideszbarom vagy. Remélem, ez nem volt modoros.

Nikorene 2013.01.14. 11:02:58

@Balt: Valóban, ebben igazad van. Már csak az maradt benne, hogy a választópolgárok 2/3-a nem egyenlô a választáson résztvettek 2/3-ával. Bár ha statisztikailag nézzük, akkor a nem választókra akár mondhatjuk is, hogy a választási eredmények arányában osztották meg a szavazatukat, tehát egy ember, aki nem szavazott, az 16%ban jobbikos, 19%ban mszps, 52%ban fideszes.
Viszont a szerzôtôl az ô pozíciójában talán elvárható, hogy úgy fogalmazza meg a mondanivalóját, hogy az egyik oldal ne lásson benne csúsztatást, a másik oldalnak meg ne kelljen ilyen nyakatekerten magyaráznia :D Ha máshol nem, itt biztosan hibázott.

ob.szerver 2013.01.14. 11:05:39

@Totof:

"Az államadósság forint/deviza aránya. Már amennyiben jobb, ha forintban vagyunk eladósodva."

Erre nem lehet igennel vagy nemmel felelni. A forintkamatok sokkal magasabbak, de nem érinti őket az árfolyamkockázat. Visszatekintve lehet megmondani, hogy mivel jártunk volna jobban. A makro mutatók azonban egyszerűen megítélhetőek, vagy jobbak vagy rosszabbak egy korábbi időszakhoz képest.

Mttomén 2013.01.14. 11:09:17

vmiki ki a faszom akar kánaánt csak meg szeretnénk élni a munkánkbol te hibbant!

Mttomén 2013.01.14. 11:12:18

Ezalatt a remek kormány alatt mentem tönkre:Ez a remek kormány tette tönkre a forintot.szarok az elmúlt nyóc évre,a fidesz mondta, hogy ők aztán tudnak mindent,volt nyóc év, hogy godolkodjanak, de az nem ment: Hibbant troll vagy

Mttomén 2013.01.14. 11:14:52

Az ,hogy valaki liberális elveket vall az nem jelenti azt, hogy szdsz v mszp rajpngó. CSak a pártközpont anyagait olvasod?

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 11:15:11

@Nikorene:
"nem egészen értem, hogy mire mondod, hogy "faszság".
Ha az általam említett hozzáállásra, akkor igazad van, télleg faszság."

Veled értettem egyet. Nincs olyan, hogy itt állsz, vagy amott, végtelen számú álláspont létezik.
Gazdasági, és emiatt politikai érdekkör viszont nincs végtelen számú, és az a szavazópógár, aki durcásan kivonja magát a politikából emiatt, hogy karakán, hiteles, kisfiús arcú, nempolitikus megváltókat álmodjon magának, az magát csapja be, és hamar pofára fog esni.
A politikai és a gazdasági hatalom kéz a kézben járnak, és nincs az a legjobb fejekből álló nempolitikus gittegylet, amelyikről hatalomra kerülve (vagy korábban) ne derülne ki, hogy a valósággal szembemenve képtelen kormányozni az országot, vagy csak simán festette magát.

"Ha úgy érted, hogy valaki nem állhat csak és kizárólag az egyik vagy a máskik oldalon, akkor azt nem tudom minek nevezzem :) "

De állhat feltétel nélkül, állhat kritikával, és állhat az "ez a kevésbé rossz" alapon.

Pepibubó 2013.01.14. 11:16:19

"bérből és fizetésből élők"

Itt a a nagy alkalom, hogy megkérjek egy nálam okosabbat: magyarázza már meg nekem, mi a különbség "bérből és fizetésből élés" között? Mi indokolja, hogy e kettőt, "bér és fizetés" mindig külön oda kell biggyeszteni?

Már legalábbis ami az értelmetlen szószaporítás, az "okosabbnak" tűnni akarás káros szenvedélyén felüli "indok", "magyarázat" érdekel, ha van ilyen!

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 11:17:28

@ob.szerver:
"Igazi, hamisítatlan, ostoba fideszbarom vagy. Remélem, ez nem volt modoros. "

Ez volt csak igazán modoros, és jellemző. Rád.

nincs1itt 2013.01.14. 11:24:07

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Nem lenne baj, ha válaszolnál végre a feltett kérdésekre, adatokkal, tényekkel. Megkérdezem én is, hátha... De kérdeztem mást is, arra is elmaradt a válasz. Semmi baj! A gazdaság recesszióban, a lakosság elszegényedett, a kivándorlás 1919-es méreteket ölt. Tudom azemúttnyóccév, de volt azóta 2,5 év, illetve a korábbi 8, mégsem sikerült kiizzadni érdemi megoldást. A fociakadémia és egyéb haszontalan faxságok nem ér ám!

deruyter 2013.01.14. 11:25:38

Ilyen szánalmasat rég olvastam. Ugyanakkor GFG stratégiai igazgató, és ennek a feladatkörnek teljes mértékben megfelel. Neki és kollégáinak az a stratégiai célja az, hogy minél több pénzt keressenek, különösebb erőlködés és büntetőjogi felelősség nélkül. Az egy más dolog, hogy erősen meg kell válogatnia, hogy ezután milyen emberi közösségekbe teszi be a lábát, de gondolom ezt felmérte. Életpályája innentől hasonló a bűnözőkéhez és pornósokéhoz. Sok pénzt keres, az emberek nagy része megveti de ő ezt leszarja, mert nem is érdekli, hogy az emberek mit gondolnak róla.

Totof 2013.01.14. 11:25:47

@ob.szerver: www.akk.hu/ktgvetesadossag.ivy
Természetesen én is inkább annak hiszek, amit OV mond (sőt gondol), mint az idecitált számokban, így rögtön egyértelmű lesz, hogy (a frissen publikált decemberi) 20720 mrd az alacsonyabb a novemberi 20653-nál is és a 2010 áprilisi 19323-nál is. Számok, tények, pfújj micsoda ortodox megközelítés.

tarackos 2013.01.14. 11:26:26

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Az a 120 mrd plusz majd ennyi minusz. Beruházásban. Ami soha nem látott mélyponton van.

(A 100 mrd a korábbi kamatszint mellett számították azóta lejjebb ment. De azt írták legkevesebb ami nem zárja ki, hogy többször ennyi.)

Csak ismételni tudom a bankszövetség elnökét: a végén a fogyasztó fizet. Tök mindegy hogyan maszatolják el a "nemmegszorítást" a számlát a végén úgy is ki kell fizetni. Nekünk.

nincs1itt 2013.01.14. 11:26:29

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Válasz?? Mert szerintem is az vagy amit @ob.szerver állít rólad, amennyiben nem mosod le magadról ezt, tiszta érveléssel. Adatokkal, tőlem a századvéget is idézheted, mellétéve a KSH-t, GKI-t bármit. csak végre bizonyítsd, amit állítasz!

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 11:29:04

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

"Te tényleg úgy látod, hogy az EU az a tagok felett álló, objektív entitás, nem egy érdekképviseleti szervezet, amiben az erősebb kutya baszik, ami nagyjából "azt akarja", amit Németország és még 1-2 állam akar?
1 éve a "mértékadó" szakértők még egyetértettek abban, hogy az IMF hitel nélkül halottak vagyunk, és már csak azon ment a vita, mikor lesz kénytelen beadni a derekát Orbán. Háááát, olyan volt, mint egy elnyújtott száraz orgazmus.
Most meg IMF közgazdászok sajnálkoznak, hogy elbaxták a prognózist, a válságból kivezető "helyes út", amit mindenkinek be kell tartani, különben... az egy kalap szart sem ér.
Na ki a hülye?"

Egy kis kiegészítés, ismeretterjesztés céljából.

1. Az EU mindig is olyan szerveződés volt, amelyben a tagállamok viták igen hosszú sorával csiszolták egymáshoz érdekeiket. Ebben, mármint a viták lebonyolításában jó két éve például központi szerepe volt a magyar kormánynak, az Unió soros elnökeként. Amire egyébként a magyar diplomáciai apparátus igen jó osztályzatot is kapott. Távolról sem azért, mert a "nagyok" szekerét tolta, hanem mert korrekten menedzselte a vitákat. És bár a francia-német tandem valóban fontos, azért nem mindent eldöntő tényező. A "kicsik" mindig tudtak alkudozni saját érdekeik mentén, hogy engedményekre késztessék a nagyokat. Senki sem állítja, hogy ebben nincsenek időnként bosszantó, frusztráló konfliktusok - ilyen lesz például (nem kicsit, nagyon) a 2014 és 2020 közötti EU-költségvetés magyar szempontból nagyon szomorú kihatása.

Mégis, az általánosításban tévedsz: Magyarország az EU-n belüli vitákban - professzionális szempontból, nem a hazai pártpropaganda szintjén - legtöbbször jól helyezkedik. Az igazodási pont Németország, az EU gazdag, sikeres északi sávjának hegemón nagyhatalma. Orbán, ha Brüsszelben jár, a berlini kottából énekel. Biztos van erre oka. Felismerte az erősebbik kutyát? A fene se tudja.

Más kérdésekben viszont a kormány (mindegy most a pártszínezete) az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament álláspontját támogatja. A költségvetés ügyében az a két uniós intézmény a legfőbb szövetségesünk, amelyektől Orbánék eddig a legtöbb kritikát kapták. Vagyis hiba lenne, ha a szerepeket statikusan leosztanád. Éppen az érdekek miatt, amelyeket nem kell szégyellni. (De hadd mondjak újdonságot: ezt a korábbi magyar kormányok sem szégyellték.)

2. IMF- és egyéb hitel. A mostani, lényegesen jobb nemzetközi pénzügyi klímának köszönhetően enyhült a magyar gazdaságra nehezedő nyomás. 2012 elejétől az EKB (megint csak a "szemét nagyok" tudtával) ezermilliárd eurónyi friss forrást öntött a pénzpiacokra. A bankok ezt a pénzt terítették a pénzpiacokon, ettől lendült fel Magyarország hitelezése. A befektetőknek a magyar állampapír tuti üzlet, és ott van a garancia, hogy szükség esetén az IMF és az EU a hónunk alá nyúl. Ehhez viszont az kellett, hogy a válság menetében a relatív pénzbőség pszichológiai fordulatot hozzon. Vagyis,ez nem a magyar kormány eredménye, hanem Magyarország a haszonélvezője az EU-n belül (valamennyire) javuló helyzetnek.

3. Az IMF tévedései. Erre nagyon rárepült mindenki, anélkül, hogy a valós dolgokat ismernék. Az IMF két közgazdásza egy belső tanulmányban arról írt, hogy a 2010-es (!) folyamatok esetében a korábban alkalmazott matematikai formulák nem képezték le jól a gazdaságok reális változásait, és ezt a hibát 2011-re (!!!) kijavították. Na ettől persze nem kell hasra esni, de ennyi a történet.

És hogy mondandóm befejezzem, szerintem a magyar kormány a hazai válságkezelésben elért eredményeit - akármilyen is legyen a belföldi politikai megítélése - jelentős mértékben az EU támogatásának köszönhette. A Széll Kálmán Terv 2.0 klasszikus megszorítás, ha nem lovagolunk a szavakon, Orbánék megtették azt, amire mindenki más rákényszerült Európában.

esefe 2013.01.14. 11:30:56

@nincs_itt: Sajnos az a nyolc év ami alatt egész Közép-Kelet Európa elhúzott melletünk a Balkán kivételével, máigható, sőt még egy-két évig hatni fog. Tudod, mikor az eddigi (2010-ig), terhek háromszorosát kell visszafizetnünk, akkor elég nehéz nagyot dobni. Ezzel együtt, még midnig jobban az EU átag közelében vagyunk, mint a bolsik voltak, aki abból a rengeteg pénből, amit felventtek akkoriban, semmi maradandót nem alkottak.

esefe 2013.01.14. 11:32:57

@sorhajóhadnagy: Dehát EU támogatás a bolsik alatt is volt doszt. És szerintem még jobban is osztották el , mint a fidesz. És semmi látszatja mégsincs.

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 11:33:32

Ja, de hogy a blogposzthoz is fűzzek valamit. Tipikus agitprop, a saját tábor mítoszainak ismételgetése, erősítése. Politikai gondolkodóhoz méltatlan.

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 11:37:14

@esefe:

Igaz, de ez egy másik probléma, ráadásul megint csak pártfüggetlen. A gazdaságot élénkítő beruházások helyett - állítják sokan - "kozmetikai" projektekre ment el sok pénz. Ha megnézed egy sor magyar város felújított főterét (sok volt az átkos szoci-érában köztük a fideszes önkormányzat is), akkor az nem rossz. Kérdés, hogy pár évvel később, egy stagnáló gazdaságból tekintve, ez lett volna-e a legfontosabb fejlesztés.

esefe 2013.01.14. 11:49:45

@sorhajóhadnagy: A gazdasága is tettek rendesen (sokkal több kkv támogatás volt és úgy kaptak támogatás, hogy el kellett vállalni érte milliónként egy fő két évig fogalakozatását, tudom, ezzel is fogalkozom, vagy tíz éve), ami ma csak a mezőgazdaságra igaz, de ott sem kell vállani millió támogatásonként az egy fő foglakoztatását. Ami hiba, mert olyan kis súlya van a nemzetgazdaságban, hogy ha megduplázná a termelését (kizárt), az is kevés lenne.

Sir Galahad 2013.01.14. 11:53:08

A szerzőnek természetesen igaza van abban, hogy amit most a baloldal bemutat, az nem több, mint kommunikációs trükk. Ugyanilyen eszközökkel azonban élt s él is (ellenzékben, kormányon egyaránt) a jobboldal is. A poszt újdonságértéke ezért 0, felesleges volt megírni.

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 11:56:02

@esefe:

Hja igen, de a támogatási szabályozás nemzeti hatáskor, a mindenkori magyar kormányok sara. Nótaszó kollégának csupán azt akartam jelezni, hogy kissé árnyaltabban kellene tekinteni arra a helyzetre, amelyet ő a férfi nemi szervek, a tűsarkú cipő és az ugrálás kontextusában vizsgált. A bánat akarja az Unióban bántani szegény hazánkat, és senki sem ellenezné, hogy okosabban csináljunk néhány dolgot.

tarackos 2013.01.14. 11:56:37

@esefe: Hogyne lenne látszatja. A fél országban új lett a belváros. Épp ez a baj. Ebből nem lett tartósan új munkahely...

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 11:57:37

na még egyszer: hatáskör. Még jó hogy nem útelágazás.

esefe 2013.01.14. 12:06:25

@sorhajóhadnagy: Éppen ezt találtam mondani. Az e nemzeti hátáskör, bizony most kevébé látszik hatékonyan működni.

Viszont én azt gondolom, valóban baszogatnak minket olyanért, amit másnál észre sem vesznek.

nincs1itt 2013.01.14. 12:07:05

@esefe: A Balkán is elhúzott, 1 euró 2 azaz kettő leva Bulgáriában... Sajnos, jobban állnak. Nem nyolc év, hanem 23 meg egy kevés, ami előtte volt.

Netuddki. 2013.01.14. 12:11:17

@esefe: Lófaszt! Hol van egy normális adórendszer? Mindennek ez az alapja. Az un. bolsik nem csinálták meg, de az un. komcsi fidesz se. Ez a trágyadomb ami most van csak arra jó, hogy még jobban lemaradjunk. Igen, a balkánhoz képest is B+...

esefe 2013.01.14. 12:11:31

@tarackos: De ők nem is egyszer adtak százmilliárdokat munkahelyteremtére is. A most ilyen nincs. Legalábbis a KKV-nál nincs, illetve olyan feltételekkel (akkor kaphatnak, ha a banki is ad egy jókora %-nyi összeget, a bankok meg nem nagyon akarnak hitelezni, meg szinte senki nem is venne fel szívesen hitelt), amelyek a KKV-k 99%-ának elfogadhatatlan.

Egyébként az EU megpántlikázza a pénzeket. Ha valamit infrastruktúra fejlesztére adnak, azt nem lehet KKV támogatásra fordítani. Ez persze lehet vitatéma, de olyan nincs, hogy minden játszótér építére szánt Eu pénzt, mi KKV támogatásra fordítjuk.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 12:11:58

"És bár a francia-német tandem valóban fontos, azért nem mindent eldöntő tényező."

Nos, valóban nem. A németek egyre nagyobb szeletet kérnek a döntéshozásból (jogosan). A tandem felbomlott. A németek érvényesítik az érdekeiket, nem hajlandóak finnanszírozni fél Európát, közte Franciaországgal.

"A "kicsik" mindig tudtak alkudozni saját érdekeik mentén, hogy engedményekre késztessék a nagyokat. Senki sem állítja, hogy ebben nincsenek időnként bosszantó, frusztráló konfliktusok - ilyen lesz például (nem kicsit, nagyon) a 2014 és 2020 közötti EU-költségvetés magyar szempontból nagyon szomorú kihatása."

Köszönöm, hogy beírtad, így nekem nem kell. Ez, ami készül, lehet, hogy nem mond ellent annak, hogy "mindig is tudtak alkudozni", mert ez a múlt. A kicsik egyre inkább nem tudnak alkudozni, egyre szűkebb a mozgásterük. Lásd 3 %-os hiánycél, melynek ügyében semmilyen kompromisszumra nem voltak hajlandók, ellentétben ortodox tagtársainkkal (akik mennek belefele a bizonytalanságba, az aktívjaik naponta sztrájkolnak, miközben a nyugdíjas rokonok tartják el őket).

"Mégis, az általánosításban tévedsz: Magyarország az EU-n belüli vitákban - professzionális szempontból, nem a hazai pártpropaganda szintjén - legtöbbször jól helyezkedik."

Csak ez nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Lehet MO. sikeres EU elnök, ha nem kapunk türelmet eladósodva, a kormánycikluson belül fizetendő óriási teherrel a hátunkon, ha az elemi várakozások nem teljesülnek az EU-val szemben, ha rapportra hívnak pl. törvénykezéssel kapcsolatban olyanok, akik egyáltalán nincsenek képben, és tisztán politikai haszonszerzésből támadnak.

"Orbán, ha Brüsszelben jár, a berlini kottából énekel. Biztos van erre oka. Felismerte az erősebbik kutyát? A fene se tudja."

Ez költői kérdés, ugye? :)

"2012 elejétől az EKB (megint csak a "szemét nagyok" tudtával) ezermilliárd eurónyi friss forrást öntött a pénzpiacokra."

De nem a nagyok önös érdekéből? Vagy mégis? :)

"A bankok ezt a pénzt terítették a pénzpiacokon, ettől lendült fel Magyarország hitelezése."

Jobban, mint másoké. A fellendülést nemcsak ezzel lehet magyarázni.

"Ehhez viszont az kellett, hogy a válság menetében a relatív pénzbőség pszichológiai fordulatot hozzon. Vagyis,ez nem a magyar kormány eredménye, hanem Magyarország a haszonélvezője az EU-n belül (valamennyire) javuló helyzetnek."

Erre mondják, hogy segítsd magadon, és Isten is megsegít. Több válságban lévő országban lepkefing erősségű volt a fent említett, mérsékelt pénzbőség hatása. Magyarország a hiánycélt minden nagyképű és ellentmondást nem tűrő várakozás ELLENÉRE tartani tudta, és tudja, és nem kellett vért pisálnunk ezért.

"Erre nagyon rárepült mindenki, anélkül, hogy a valós dolgokat ismernék. Az IMF két közgazdásza egy belső tanulmányban arról írt, hogy a 2010-es (!) folyamatok esetében a korábban alkalmazott matematikai formulák nem képezték le jól a gazdaságok reális változásait, és ezt a hibát 2011-re (!!!) kijavították. Na ettől persze nem kell hasra esni, de ennyi a történet."

Szerintem nem ennyi, nem matematikai formulákról van szó, hanem a következményeikről. Az a "nem képezték le jól", az irgalmatlan különbségeket fed le, és irgalmatlan következményei voltak.

Az IMF szakértelem és objektivitás persze legendás. Nyilván ezt is szeretnéd bagatellizálni:

www.origo.hu/gazdasag/20120723-kitalalt-egy-osregi-imfes-kozgazdasz.html

Peter Doyle nyilvánosságra került felmondólevelében azt írta, szégyelli, hogy a Nemzetközi Valutaalapnál dolgozott.
...
A veterán közgazdász az IMF Európai Főosztályán dolgozott, amely Görögország, Portugália és Írország mentőcsomagjait dolgozta ki. Doyle a levélben azt írja, hogy az IMF legnagyobb hibája az, hogy nem figyelmeztette előre a világ vezetőit a globális és az eurózóna válságának mélyülésére, annak ellenére, hogy a veszélyekkel kapcsolatos összes információ a rendelkezésére állt.

"Ez még világosabb, ha megnézzük, hogy kik ültek az IMF vezérigazgatói székében az elmúlt tíz évben" - írja a felmondólevélben Doyle. A közgazdász szerint a jelenlegi vezér, Christine Lagarde kinevezése is beleillik a "szennyes" kiválasztási folyamatba.

"És hogy mondandóm befejezzem, szerintem a magyar kormány a hazai válságkezelésben elért eredményeit - akármilyen is legyen a belföldi politikai megítélése - jelentős mértékben az EU támogatásának köszönhette."

Hógyne, ha beleszámítjuk az ágazati különadókat. :)
Az EU végig élesen támadta a gazdaságpolitikai lépéseinket, nem hagyta a manyup befizetések elszámolhatóságát, nem volt hajlandó esetünkben türelemre, végig restrikciós politikára akart kényszeríteni, mint más, bajban lévő országokat.

"A Széll Kálmán Terv 2.0 klasszikus megszorítás, ha nem lovagolunk a szavakon, Orbánék megtették azt, amire mindenki más rákényszerült Európában."

Megtette, megtakarított, csak éppen más hangsúlyokkal. Csak nem csökkentette az állami fizetéseket és a nyugdíjakat, mint mások, az adók nagyját befizető középosztály számára adót csökkentett az egykulccsal, mostantól a két új kisvállalkozói adónemmel, ill. a gyermekek után járó adókedvezménnyel.
A bankok, multik végre kaptak a terhekből (egyáltalán nem olyan mértékben, mint ahogy máshol, hanem jobban, az elvárható módon).
De bizonyára ezeket te is látod, csak nem akarod látni...

esefe 2013.01.14. 12:18:04

@nincs_itt: Azért még messze nem. Bulgária meg az oláhok, harminc-negyven százalékkal kevesebb GDP-t produkálnak egy főre mint mi. A tótok, észtek, lengyelek, a lettek, litvánok, meg a 2002-t követő időszakban húztak el mellettünk. Fizetésben megelőznek, mikor 2002-ben a fasorban sem voltak. A tótok volt olyan év, hogy tíz százalékot nőtek, mi meg kettőt ugynakkor. Ha úgy fejlődünk mint a tótok, 2010-re nettó kétszáz lett volna az átlabér, és lehet 120 a bruttó minimálbér. Ez nemmindegy. Senkinek.

Mikor lehetett fejlődni, mert gazdasági fellendülés volt, a tehetségtelen gyurcsányiék elbaszták.

ob.szerver 2013.01.14. 12:21:05

@deruyter:

"(GFG) Életpályája innentől hasonló ....... pornósokéhoz."

Ezt a pornósok nevében kikérem magamnak. Lehetnek morális kifogások a pornósok ellen, ezt mindenki döntse el maga, saját erkölcsi mércéje, ízlése szerint. A pornósok azonban a piacon és piacból élnek és dolgoznak, a jók sikeresek és megélnek a kevésbé jók pedig nem.

GFG és társai viszont simán közpénzt lopnak amiért nem dolgoznak meg, hacsak oldalanként tízezrekért kopipésztelt "tanulmányikat" vagy az ilyen szánalmas, a párt APO osztályáról megrendelt posztjaikat nem tekintjük annak.

És ez óriási különbség.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 12:23:04

premier.mtv.hu/Hirek/2013/01/10/10/A_Valutaalap_melyitette_a_valsagot.aspx

Dedák István, közgazdász:
Ennek valószínűleg óriási jelentősége lesz a gazdaságpolitika alakulására az EU-ban.
Ugyanis a politika, ami az EU 2010 óta folytatott, és ami egészen eltért attól, amit az Egyesült Államok folytatott, szóval ez a jövőben nem járható út lesz.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 12:25:13

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

v.: - Nézzük meg magát a tanulmányt, azt írja a két közgazdász, hogy jóval súlyosabb hatása volt a vártnál a megszorításoknak, az Európai Unió tagországainak gazdaságára. Nem kicsit számolták el. Mert majdnem háromszorosa, ugye?

Dedák István, közgazdász: - Igen, nagyon jelentős az eltérés, és ez az, ami megdöbbentő, hogy az IMF, amely tulajdonképpen rendkívül komoly szakértői gárdával rendelkezik, ilyen súlyos hibát vét.

Mv.: - Miért? Mi lehet ennek az oka?

Dedák István, közgazdász: - Én egész pontosan meg tudom mondani ennek az okát, hiszen ismerem a jelentést és a világgazdasági korábbi jelentésüket is, amit a világgazdaságról kiadtak. Az alapvető ok az, az, hogy az IMF a megszorításokkal kapcsolatosan hogy az milyen erőteljes visszaesést vált ki a gazdaságra, olyan adatokat használt, amelyek túlnyomó részben még a válság előtti tapasztalatok figyelembe vételével készültek és nem voltak tekintettel arra, hogy a globális pénzügyi válság kitörésével tehát 2008 őszétől kezdve, egy egészen más világ van az egyes országokban és egy egészen más gazdasági helyzettel kell számolnunk. Így azok az adatok és empirikus eredmények, amelyek helyesek és igazak voltak és alátámasztottak voltak 2008 előtt, azok helytelennek bizonyulnak egy olyan környezetben, amelyben a világgazdaság 2008 óta tartózkodik.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 12:30:53

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:
Dedák István, közgazdász: - A másik pedig az, hogy a trojka másik két tagjának is előbb-utóbb be kell látni, hogy a válságkezelésnek ez az iránya, ez a folyamata, amely 2010 óta folyik, egy zsákutca. Ebből nem lesz gazdasági kilábalás, ebből nem lesz gazdasági megélénkülés. Hiszen itt vagyunk 2013-ban, a válság ötödik évében és a kilábalásnak a kontúrjait sem látjuk. Egy dolgot, bocsánat, hadd tegyek hozzá, Magas István megjegyzéséhez, azt említette a professzor úr, hogy utólag okosak vagyunk. Én azt mondom ezzel kapcsolatosan, hogy való igaz, hogy utólag okosak vagyunk, de csak egyesek utólag okosak.
Ugyanis nagyon sokan ezt előre látták. És előre figyelmeztettek és óva intettek attól, hogy az a politika, amelyre az Európai Unió 2010-ben rátért, amely azt állította, hogy most már a gazdaságból, a válságból történő kilábalást, a költségvetési szigor szolgálja a leginkább, nos erre nagyon sokan figyelmeztettek, hogy ez a politika zsákutcába fog vezetni.

nincs1itt 2013.01.14. 12:41:47

@esefe: Értem... Mindenért a zemúttnyócév a felelős... Imádom az amnéziát!
Igazad van zárjuk le a "vitát"...

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 12:45:28

@nincs_itt:
"Mindenért a zemúttnyócév a felelős... Imádom az amnéziát!"

Szerintem, ha egy jó tündér egy csapásra törleszti helyettünk azt a 25-28 % államadósságot, amit a nyócév alatt felhalmoztak, akkor már nincs alapja a nyócévezésnek.
Addig viszont van.
Arra a nyócévre újabb nyolc év kell, mire visszajutunk az 53 %-os államadósság szintjére, amivel Orbán 2002-ben átadta az országot.

nincs1itt 2013.01.14. 12:45:36

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Dedák úr figyelmeztetett vagy csak utólag okos?? Világos, ha azt látjuk, hogy az EU tagállamai kilábalnak a válságból, akkor teljesen logikus, hogy az IMF rosszul látta... Sajnos csak azt az apróságot felejtette ki Dedák úr, hogy 23 év elhibázott gazdasági döntéseit, nem lehet összevetni a 2008-tól datált válsággal. Természetesen az IMF és az EU szakértői mind csak kisinasok, rosszul volt a kiindulási adathalmazuk és ezt nem vették észre, bezzeg a jelenlegi kormány!! Hagyjuk...
Adatok??

nincs1itt 2013.01.14. 12:47:21

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Rózsabimbóm, nem tűnik fel, hogy 23 év!!! Baz+, a fidesz gyakorlatilag 1989 óta ott ül a parlamentben, volt kormányon is, az elbaxás folyamatos, ezért nem kell egyik párt sem!!! Mostanra...
Melyik rosszat válasszam??

esefe 2013.01.14. 12:49:27

@nincs_itt: Nyiláván ezt írtam, azért mondtam, hogy például az Eu támogatás sokkal jobban használták fel a bolsik.

Egyszerű meber vagy te, csak bal, vagy jobban vagy képes gondokodni. Tényleg jobb, ha nem vitázunk, nincs értelme a hozzád hasonlókkal.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 12:50:46

@nincs_itt: Tudom, tudom, a Fidesz ellenzékből szokta tönkretenni az országot...
Van pofád leírni 23 évet.
Az MSZP mióta van hatalmon?
1956 óta. 1990-ig aránylag kevés ellenzéki performanszt láthattunk a Parlamentben, ez igaz...
Mi magyarok mióta vagyunk a Kárpát-medencében?
Majdnem 1200 éve.

Elsikálni a felelősséget, teríteni a szart, az megy, látom.

konrada 2013.01.14. 12:51:31

@ob.szerver:
Gondolom, nem szeretnél olyan időszaki számokat látni, mely kiragad 1-1 hónapot, ezért a kérésednek megfelelő év/év adat 2009/2012

GDP előző évhez képest: -6,7% /-1,2%
Államadósság a GDP %-ában: 80,5% / 77,8%
Államháztartási hiány: 3,6% / 2,7%
Foglalkoztatottság: 3780 ezer / 3 850 ezer
Foglalkoztatottsági ráta: 55,4% / 57,6%

...egyenlőre, és most te sorold azokat, ami szerinted jobb volt. (S ha azokat sorolod, melyek az eladósodottságot növelő kölcsönből jobban nőttek, úgy az is egy válasz lesz...)

tarackos 2013.01.14. 12:52:37

@esefe: Most kb. áll az egész. Azt hitték majd hűde okosak lesznek és sikerült teljesen elcseszni ezt is.

esefe 2013.01.14. 12:56:20

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Sőt. 1938-ban a "szemét" Horthy alatt többet keresett a magyar, mint az olasz, görög, spanyol, ír stb. 1990-ben és ma is ezek (ahol nem a bolsik uralkodtak), három-ötszörösét keresik, mint mi. Ebben vajon ki a hibás? A jobboldal?

lazarus.elte.hu/hun/dolgozo/jesus/otka0810/peldak.htm

esefe 2013.01.14. 13:01:38

@tarackos: Igazat adok neked, bár ma az egész EU a nulla fejlődés körül van, nincs a gyurcsányi alatti kettő-tíz százalék különbség egy régióban.

A fidesz sokminent elszar (a mezőgazdaság, a kisgazdaságok a legnagyobb sikerük esetén sem fogják kihúzni a gazdaságot a szarból, kár beléjük önteni a pénz döntő részét, le kéne zuhanni az egykulcsosról, felesleges volt az iskolák félig meddigi átvétele, mert vagy teljesen, vagy sehogy és folytahatnám), és ezt nem menti semmi, de az biztos, ma háromzsor annyi lóvét kell visszafizetni, mint három éve.

ob.szerver 2013.01.14. 13:09:02

@konrada:

Na, akkor menjünk sorban:

1. GDP

Bajnai 1,3-mal adta át, most -1,5. Egyik kedvenc csúsztatásotok a -6,7. Csak elfelejtitek hozzátenni, hogy 2009-es GPD a 80 év óta legnagyobb világgazdasági válság hatása volt, és nem túl korrekt azt az évet kiragadni összehasonlítási alapként. Nem mintha mást lehetne várni tőletek.

2 Államadósság.

Csökkent 3%-kal. Eközben elfüstöltek 10% manyupot és a GDP 4%-ának megfelelő devizatartalékot feléltek.
Matematika egyszerű fideszeseknek:

80,5 < 77,8 + 10 + 4

3. Államháztartási hiány

Bajnai 4,1-gyel adta át. Ma 2,7.
A 2,7 nem tartalmazza az 1,5%-nyi manyupot, de tartalmaz 5%-nyi reáljövedekem csökkentést és a gazdaságot recesszióba döntő ágazati különadókat. Nagyszerű siker.

4. Foglalkoztatottak

Talán még a legostobább fideszbarom sem képzeli, hogy egy 1,5%-kal zsugorodó gazdaságban többlet munkahelyek keletkeznek. A statisztikát a közalkalmazottakkal hamisítják, akik átlagosan 3 hónapig tudnak dolgozni és az ebból származó átlagos munkabérük éves szinten 15.000 Ft.

5. Foglalkoztatottsági ráta.

Lásd 4. pont.

Tehát, ha makrókkal akarod alátámasztani a rezsim nagyszerű teljesítményét, akkor fuss neki mégegyszer.

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 13:11:20

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

Hahó! A vita zömében elméleti, a "melyik ujjam harapjam meg, hogy ne fájjon annyira" kérdés körül. Örülök, hogy - bár más hangsúlyokkal - te is árnyaltan tekintesz a helyzetre, ami hát távolról sem egyszerű. Én az érzelmi megközelítés ellen érvelnék, mert szerintem az rossz, indulati következtetéshez vezet.

Ezért, az általad is leírtak alapján az látszik, hogy Brüsszel és Budapest között mostanra alapjában helyreállt a bizalom. Magyarország megtette a szükséges "egyenlegjavító" (lánykori nevén: megszorító) lépéseket. Viták maradtak, de ezek menedzselhetőek, és a későbbi dolgokra még jócskán hathat az általános európai gazdasági helyzet alakulása.

Megjegyzem, megint csak szvsz, a bizalom bizonyos megrendülését nem csupán az unortodoxnak titulált, de mára már teljesen ortodoxnak minősülő hazai gazdaságpolitika okozta, hanem annak kétséges volta, hogy Orbánék tudják-e uralni a folyamatokat. Mint azóta kiderült, tudják, ha a fene fenét eszik, leviszik a hiányt három százalék alá. Az egyetlen vitás kérdés ennek a hosszútávú fenntarthatósága. Nem szeretem sem a multiellenes, sem a multibarát retorikát, viszont tény, hogy az országban nincs tőke. A tőke elüldözésének akár a látszata is ronthatja viszont újból a megítélésünket. És mivel a jelek szerint a rezsicsökkentés terve mögött - ha hihetünk Fónagy Jánosnak - szónoki szinten megint feltűnt egy ilyen terv, ebből is bajok lehetnek. Megint csak szerintem, ez a húzás - nem a rezsicsökkentés, hanem az energiaszolgáltatók valamiféle kiszorításának ígérete - újból csak a saját tábor erősítését szolgáló retorika és a kormányban sem gondolják komolyan.

A főbb mutatókat tekintve Magyarország egyébként az EU27 átlag szintjén áll, Csehország, Lengyelország, Szlovénia adatai nem nagyon különböznek. Csupán a növekedéssel kellene valamit kezdeni. Hiába tartja stabilan ugyanis a költségvetést a kormány, ha a gazdaság nem lódul meg. És az általad említett, szerinted az IMF és az EU által nem kedvelt intézkedések éppen ezt a növekedést gátolják.

Pár év múlva okosabbak leszünk.

Nikorene 2013.01.14. 13:13:07

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:
Ez is egy szokásos fonal sztem ne menj bele:
bal) elmúlt 2,5 évezés
jobb) elmúlt 8 évezés
bal) elmúlt 23 évezés
jobb) elmúlt 60 évezés

erre most az következik, hogy valaki balról azt mondja, hogy de a fideszbe mennyi volt MSZMPs van.

nincs1itt 2013.01.14. 13:21:16

@esefe: Nem vagy bonyolultabb, mint egy fakocka... Egy árva hangot nem írtam az EU-s pénzekről, sőt ha vennéd a fáradtságot, hogy visszaolvass, akkor láthatnád, hogy pont nem jobb és baloldalban gondolkodom. A lényeg, amit látok, tapasztaltam, az csupán annyi, hogy 23 év alatt SEMMIFÉLE előrelépés nem történt...

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 13:26:07

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

Dedák úr a gyöngyösi főiskolán tehát már 2010-ben látta, hogy rossz irányba megyünk. Van erről valamilyen korabeli publikációja? ;-)

A válság megoldásáról mindenütt vitatkoznak. De csak ott haladnak előre a dolgok, ahol a társadalmi és politikai szereplők komolyan veszik egymást és magukat is. Szóval lehet választani: az EU északi sávja vagy a déli periféria a követendő példa? Legyünk a germán gazdaság függeléke? Van-e alapja egyáltalán annak, hogy szuverén magyar gazdaságról beszéljünk?

Matolcsy egy szem - komolynak nem nagyon nevezhető - növekedési tanulmányán kívül hol látunk távlatos és őszinte gazdasági stratégiát? A Századvég és GfG erről is értekezhetne.

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 13:28:36

Ha már erre is kaptak egy csomó pénzt. Barcza György nem akar erről írni?

capacete 2013.01.14. 13:51:05

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

Dedák István életrajza:

alia.karolyrobert.hu/cms/netalon.xml?data_id=48

"Angol nyelvből középfokú, német nyelvből alapfokú nyelvvizsgával rendelkezem."

Vajon mekkora az esélye annak, hogy Dedák úr megértette a tanulmányban leírtakat?

konrada 2013.01.14. 14:04:41

@ob.szerver:
Hát vegyük:
2010.I.negyedév 0,9% előző év azonos időszakához képes
II. né. 1% (csak hogy pontosítsunk.)
a teljes EU-nál ugyanezen időszak alatt 2 felett volt.
Most a -1,2% visszesés az EU-ban -0,4%

Az mondjuk érdekes, hogy egyik esetben elfogadod a visszesés okaként az EU átlagát 2,5%-kal meghaladó magyar adatot, miközben a 0,8% már elfogadhatatlan.;)

Az államadósságról meg csak annyit, hogy lehet, hogy beleszántották az adósság egyik nagy generálóját a manyupot, meg esetleg csökkent a tartalék, de az évente 2,5%-ponttal növekvő adósság helyett mégis csak csökkent 2,5%-kal, miközben kamatként ki lett fizetve +8%.

...s ha közmunkásokkal is, de jelenleg mégis 3 880 ezer foglalkoztatott az átadáskori 2010.I.negyedévi 3 688 ezerhez képest.

De persze, megmagyarázni mindent lehet - igy én is próbálkozom, ahogyan te is.
...de tán nem véletlen kértél te is stadaton alapuló számokat, és adtam ezértolyant.
Szóval lássuk a makróadatokat most tőled, abban a formában, ahogyan kérted.

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 14:21:03

@konrada:

"Az államadósságról meg csak annyit, hogy lehet, hogy beleszántották az adósság egyik nagy generálóját a manyupot..."

Kérdezem, ha van itt hozzáértő, aki nem csak zsigerből csapkodna...

A manyupok csak a nekik külön szánt (többlet) állampapírokat vették meg, vagy csupán más befektetőkkel együtt vásároltak az állam által kínált termékekből? Mert ha más veszi meg (mondjuk egy külföldi alapkezelő), akkor az nem gerjeszt államadósságot? (Hülye kérdés, hiszen állampapír = államadósság.)

Illetve, ha az állam így is, úgy is eladósodik, akkor nem lett jobb, ha ennek egy része belföldi intézményi hitelezők felé valósul meg, akik más stratégiát érvényesítenek befektetéseiknél? Ennek, mármint a belföldi eladósodásnak a viszonylagos stabilizáló hatását lehet látni pl Németország vagy Japán esetében.

Mert nem nagyon látom a logikát abban, hogy a manyup által megvásárolt államadósság rossz, a Templetonnak eladott meg jó.

tarackos 2013.01.14. 14:37:36

@esefe: Igen, sokat kell visszafizetni még "szerencse", hogy ott volt a manyup.

Az a baj, hogy mindenbe egyszerre vágtak bele és ilyet csak pancser csinál. Se humán erőforrás nincs rá se pénz. Az idén súlyos gondokat várok "konszolidáció" néven.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 14:53:42

@capacete:
"Vajon mekkora az esélye annak, hogy Dedák úr megértette a tanulmányban leírtakat? "

Vajon mekkora az esélye, hogy életedben elolvastál egyetlen angol nyelvű gazdasági szaklapot?

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 14:57:41

@sorhajóhadnagy:
"Dedák úr a gyöngyösi főiskolán tehát már 2010-ben látta, hogy rossz irányba megyünk. Van erről valamilyen korabeli publikációja? ;-)"

Te miről beszélsz? A hivatkozott linken lévő videóról-szövegről, vagy valami egészen másról? ;)
Mindenesetre biztosan nem a témáról, hanem személyeskedsz.

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 15:04:15

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

Én? Mi ebben a személyeskedés? Megjegyzésem annyi, hogy utólag (post factum) mindig könnyű feltárni a tévedéseket. Ahogy ezt a két IMF-közgazdász is megtette egy konkrét kérdésben. Dedák úr viszont egy 2010-es metodológiai-módszertani hibát (amelyet már a 2011-es évben korrigáltak) az ősbűn kategóriájába sorolta.

Én inkább arra lennék kíváncsi, te hogyan látod, merre induljunk el. Az "austerity" (amelynek hibátlan példánya a SZKT 2.0) után mi a magyar alternatíva, és mit kellene tennie a sokat bírált IMF-nek és EU-nak ebben a kontextusban?

capacete 2013.01.14. 15:07:39

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: 100 %, mert már megtörtént, pedig nem is vagyok közgazdász. Dedák úr viszont erre nem biztos képes lenne (megjegyzem, a mai szabályok szerint PhD-t sem kaphatott volna ilyen nyelvtudással)...

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 15:10:52

@sorhajóhadnagy:
"Én? Mi ebben a személyeskedés?"

Mert Dedákot akarod lejáratni, és olyasmit adsz a szájába, amit nem mondott...

Ha tényleg nem találsz a neten elismert közgazdászok tollából írást 2010-ből vagy korábbról, amiben a válság restrikciós megoldását tagadták, akkor lehet, hogy nem én, nem itt és nem most fogom kezdeni szélesíteni a látókörödet.
USA lépései megvannak?
Na... vagy még mindig semmi?

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 15:14:20

@capacete:
"100 %, mert már megtörtént"

Kár, hogy nem te tanítod a közgazdaságtant, hanem ez az alulművelt Dedák...
Abban az esetben neki kéne helykitöltő karakterhalmazokat generálni helyetted az ellenséges blogokra. ;)

capacete 2013.01.14. 15:17:06

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Nem kár, mert még mindig jobb, ha egy rossz közgazdász tanít közgazdaságtant, mint ha egy jó jogász tenné ugyanazt.

Viszont tragikus, hogy valaki ilyen háttérrel főiskolai tanár lehet: se nyelvtudása, se rangos publikációi nincsenek (a Magyar Nemzet ugyanis nem rangos szakmai folyóirat).

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 15:28:29

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

Mit adtam a szájába? Szerintem semmit. Megkérdeztem, hogy elismert közgazdászokkal együtt 2010-ben publikált-e erről valamit.

Ami a válság restrikciós megoldásának tagadását vagy igenlését illeti, ennek természetesen nagy szakirodalma van. Kicsit a reformáció és ellenreformáció korának hitvitáira hasonlít a dolog. A magam szűk látókörű módján úgy vélem, hogy az Egyesült Államok válságkezelő lépéseit (amelyek megítélésében szintén nem egységes az ottani gazdasági és politikai elit)aligha lehetett volna lemásolni a 27 nemzetállamból álló EU-ban, illetve egy rosszul működő, a szétrobbanás felé tartó eurózónában. Az USA-ban az államadósság terhére lehet stimulálni egy olyan gazdaságot, amely nem csak pénzügyileg egységes (dollár, szövetségi költségvetés), de az amerikai gazdaság robusztus méretei miatt a T-Bill a maga zéró kamatával az egyik legvonzóbb (mert biztonságos) befektetési forma.

De miért vagy ilyen ingerült?

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 16:22:51

@sorhajóhadnagy:
"Mit adtam a szájába? Szerintem semmit. Megkérdeztem, hogy elismert közgazdászokkal együtt 2010-ben publikált-e erről valamit."

Nem ezt tetted.
Ezt írtad:
"Dedák úr a gyöngyösi főiskolán tehát már 2010-ben látta, hogy rossz irányba megyünk. Van erről valamilyen korabeli publikációja? ;-)"

Szó sem volt a beszélgetésben arról, hogy Dedák maga állított bármit 2010-ben, vagy publikált volna erről akkor (bár nincs kizárva).
Te viszont úgy tettél, mintha ezt mondta volna.

"De miért vagy ilyen ingerült? "

Mert ugyanúgy ferdíteni próbálsz, mint a társaid, csak ezt bő lére eresztve teszed. Csalódtam benned. Innen az ingerültség.

"A magam szűk látókörű módján úgy vélem, hogy az Egyesült Államok válságkezelő lépéseit aligha lehetett volna lemásolni"

1. Természetesen ilyet sem állított senki.
2. Az amerikai gazdaság korlátai és erősségei máshol vannak, de az amerikaiak által választott válságkezelés viszont sikeres.
3. Attól, hogy az USA a másik megoldást választotta, az nem lesz amerikai megoldás, és ha mi hasonló megoldást választottunk volna, az nem az amerikaiak másolása, hanem csak más szemléletű gazdaságpolitika.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 16:34:11

@capacete:
"Nem kár, mert még mindig jobb, ha egy rossz közgazdász tanít közgazdaságtant, mint ha egy jó jogász tenné ugyanazt."

A halott jogász a jó jogász, mindig ezt mondom. :)

"Viszont tragikus, hogy valaki ilyen háttérrel főiskolai tanár lehet: se nyelvtudása, se rangos publikációi nincsenek (a Magyar Nemzet ugyanis nem rangos szakmai folyóirat). "

Ettől sokkal rosszabb háttérrel is lehet valaki főiskolai tanár, de a legjobb háttérrel is elbasszák tízmilliók életét a IMF ivy league-es és oxfordi végzettségű vezetői.

Na látod, ezért menjetek tüntetni a HaHá-val, a nívós felsőoktatásért, ne az ingyen jogászképzésért, mert a jogászokkal Dunát lehetne rekeszteni.

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 17:06:09

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

"Mert ugyanúgy ferdíteni próbálsz, mint a társaid"

Köszönöm, ismét lelepleződtem, mint a nép ellensége... Már bocsánat, én elmondtam, mit gondolok a dolgokról. Nem kell vele egyetérteni, és senkire, így rád sem kívánom ráerőltetni a magam véleményét. A mások véleményét meg tiszteletben tartom.

"az amerikaiak által választott válságkezelés viszont sikeres."

(És a német? És a holland? És a finn? És a svéd? És a dán? És a lengyel? És a cseh? És az osztrák? Az Unió északi fele egész jól elvan, még a sokat szenvedett baltiak is.)

Tőled pedig többször finoman meg is kérdeztem, hogy akkor szerinted mi lett volna nálunk az a sikeres válságkezelő politika, amely legalább annyira ígéretesnek tűnhetett volna, mint az amerikai. Mert az adósság és a hiány elengedése masszív növekedés nélkül biztos nem lett volna az. Szerintem.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 19:46:28

@sorhajóhadnagy:
"Köszönöm, ismét lelepleződtem, mint a nép ellensége..."

Te mondtad.

"Már bocsánat, én elmondtam, mit gondolok a dolgokról. "

Köszönöm, hogy elmondtad. Azonban a szó elszáll, Dedák megmarad (az archívumban). A ferdítés, a prófétává lapítás már nem fért bele. Érted?

"A mások véleményét meg tiszteletben tartom."

Ritka erény.

"(És a német? És a holland? És a finn? És a svéd? És a dán? És a lengyel? És a cseh? És az osztrák? Az Unió északi fele egész jól elvan, még a sokat szenvedett baltiak is.)"

Közel sem voltak olyan hatékonyak, mint az amerikaiak. A felsoroltak közül mely országok álltak gyenge lábakon a válság kitörésekor, ergo melyek voltak IMF kölcsön pozitívak? Ugye néhány országot fel tudnánk sorolni, melyek egyértelműen (köztük Magyarországot), melyeknél válságkezelésre volt szükség.

"Tőled pedig többször finoman meg is kérdeztem, hogy akkor szerinted mi lett volna nálunk az a sikeres válságkezelő politika, amely legalább annyira ígéretesnek tűnhetett volna, mint az amerikai."

Ez a sikeres válságkezelés, amit most csinál Orbán. Minimális veszteségekkel maximális mozgásteret alakított ki, és bármennyire is nem tetszik nektek, hitelességet nyert, bizalmat nyert a befektetőknél.
Többet mondok: nem várt módon még mindig őrzi a szavazók többségének bizalmát egy olyan Európában, ahol 1-2 év válságkezelés a halálos politikai ítélettel ért fel máshol. Sajnálom, de nem úgy tűnik, mint aki az utolsókat rúgja.

sorhajóhadnagy 2013.01.14. 20:22:52

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta:

Az archívumokban sok minden megmarad, nem csupán a szép reményű Dedák úr. Így a válságról és annak kezeléséről szóló irdatlan irodalom. Köszönöm, hogy a végén elmondtad, hogy Orbán Viktor válságkezelését tartod ideálisnak, legalább annyira, mint Obamáét. Korábbi hozzászólásaimban én arról írtam, hogy a magyar válságkezelés legújabb szakasza - a SZKT 2.0 - alapvetően ortodox, sőt restriktív, ami a kiadások határozott visszafogásával jár. Hiszen a legfőbb cél nem a gazdaság dinamizálása, hanem a költségvetési deficit három százalék alá csökkentése. Erről maga a miniszterelnök beszélt többször.

Arra is megpróbáltam felhívni a figyelmet, hogy a magyar válságkezelésben az Európai Unió különböző intézményei inkább szövetségesként kapnak szerepet, miután mind a Bizottság, mind a Tanács elismerte az SZKT 2.0 hatását. A mozgástér ezzel szerintem nem éppen maximális, mert a Stabilitási és Növekedési Paktum, a fiskális paktum (amelyet Orbán Viktor márciusban írt alá), vagy legutóbb a bankunió felé vezető EU27 döntésék (szintén Orbán Viktor jóváhagyásával) mind a szigorú, restriktív gazdaságpolitika felé mutatnak. A bizalmat és a hitelességet tehát - szerintem - az EU-konformabb magyar kormányzati irányvonal váltotta ki, és ezt előnyösen segítette a pénzpiacok idei bizakodóbb hangulata. Vagyis a kormány jobban alkalmazkodott a reális lehetőségekhez, és az ebben engem speciel nem izgat, hogy ezt milyen propaganda-mázzal ölti le.

A 2013-as év ettől függetlenül nehéz lesz, és ahogy az elektronikus útdíj és a bolti pénztárgépek NAV-bekötése körüli hajcihő mutatja, a bevételi oldalon azért nem sima a kép.

Azon azért nagyon meglepődnék, ha az SZKT 2.0-t az amerikai válságkezelés megfelelőjének neveznéd, de nem vitatom el ezt a jogot.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 20:36:14

@sorhajóhadnagy:
"Hiszen a legfőbb cél nem a gazdaság dinamizálása, hanem a költségvetési deficit három százalék alá csökkentése."

Mikor vizsgálják felül, kikerülünk-e a túlzottdeficit-eljárás alól? Ki fogunk kerülni.
Na másnaptól már nem lesz 3 %-os hiánycél-tartás, ahogy válság idején nem is várható el egy magas államadóssággal megvert ország esetén.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 20:44:32

@sorhajóhadnagy:
"A bizalmat és a hitelességet tehát - szerintem - az EU-konformabb magyar kormányzati irányvonal váltotta ki, és ezt előnyösen segítette a pénzpiacok idei bizakodóbb hangulata. "

Mínusz bankadó kőbe vésve, és ez-az, amiért korábban át akarta harapni a baráti EU a torkunkat. A propahanta engem sem izgat fel...
Én pedig arról próbáltam beszélni, hogy ez a pihe-puha politika, mely simogatóan lágyan viszonyul a szavazópolgárok péntárcájához, mentes a nagy sztrájkok által tépett gazdasági sebektől, és mely minden jel szerint stabil politikai erővel párosul, és bár nem az EU-nak tetsző módon, de mégis előteremti a 3 %-os hiánycélhoz szükséges bevételt, nos ez a politika igen, sikeres a szememben, és igen, Orbán akár a legpofátlanabb arckifejezésével is kijelentheti, hogy Európában az egyik legsikeresebb, mindent számításba véve.
Az amerikaiak más tészta, ők szarják a dollárt.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 20:47:35

@sorhajóhadnagy:
"Azon azért nagyon meglepődnék, ha az SZKT 2.0-t az amerikai válságkezelés megfelelőjének neveznéd, de nem vitatom el ezt a jogot. "

Azon én is meglepődnék, de mivel Magyarország gazdasági helyzete, struktúrája, lehetőségei és kötelmei ordas távolságra vannak az USA-étól, ezen ugye nem csodálkozunk?

u.i.: nem csak SZKT van, és biztos van ennél jóval keményebb agenda másoknak, az egészet kell nézni...

capacete 2013.01.14. 21:01:02

@Jó_ebédhez_szól_a_nóta: Légy erős, a HaHa többek között ezért is tüntet, és én minden olyan kormányzati kezdeményezést támogatnék, ami kiszűrné a felsőoktatásból a selejtet.

Ennél rosszabb végzettséggel egyébként nem nagyon lehetne főiskolai tanár: nincs nyelvtudása, megfelelő minőségű és mennyiségű publikációja, ezekből következően külföldi publikációja és konferencia előadása sem. Azt már mondani sem kell, hogy ezek miatt nem is habilitált és az akadémiai doktori cím elérése is elérhetetlen messzeségben van.

A kapcsolatrendszere viszont nyilvánvalóan kiváló, és mostanában a tévébe is szívesen hívják, hiszen pont azt mondja, amit hallani akarnak tőle.

Mindegy, legyen ő a te igazodási pontod, engem ugyan nem zavar!

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.01.14. 21:55:59

@sorhajóhadnagy:
www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/nagy_dobasra_keszul_a_magyar_allam.178227.html

Timothy Ash, a Standard Bank londoni stratégája szerint a magyar kormány valószínűleg azt az utat járja, hogy az IMF-megállapodás nélkül most annyi devizakötvényt ad el külföldön, amennyit csak tud, kihasználva az olcsó forrás adta lehetőséget. Hozzátette: már jóval korábban is azt gondolta, hogy ezt szeretné az ország vezetése és amint "tele lesz a koffer" pénzzel, akkor a gazdaságpolitika letér az eddig kijelölt pályáról és a jövő évi választásokhoz közeledve jelentős gazdaságélénkítés veszi kezdetét.

thymos 2013.01.14. 22:29:44

"ők semmit sem változtak, ők UGYANAZOK és UGYANAZT akarják"

"Újabb elképzelések szerint a politikai beállítottságot lényegében a biológia, egész pontosan génjeink határozzák meg. Ha valakit arról akarnánk meggyőzni, hogy mondjuk, ne liberális legyen, az olyan, mintha arra akarnánk rávenni, hogy mostantól barna helyett inkább kék legyen a szeme" nol.hu/archivum/archiv-492879

Tegye fel a kezét az, aki változik! :)

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) Együtt 2014 (3) EGYÜTT 2014 (1) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek

  • igorx: Régen voltak a fotelpunkuk Utána jöttek a fotelnácik Újabban a fotelkomcsik (Fidesz) Most meg itt ... (2020.05.28. 22:02) Férfiasság
  • Lepo: Mi baja van ennek a ronda, gnóm kis embernek? Kicsit félek, ha tehetné, orsósféreggé válna, hogy m... (2019.04.18. 11:50) Férfiasság
  • TalpigJimmy: Emberek! Ez egy nagyon frusztrált ember :D Van is mire :D Hogy néz ki a szerencsétlen? (2018.05.30. 20:32) Férfiasság
  • szabik: en internet munkat keresek (2016.03.17. 07:25) Férfiasság
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása