„Ez a trónfosztott szellem gyújt világot / sejtjeim éjében, idegeim / hamar rozsdásodó drótszálain az ő parancsa futkos. / Ő nem tűri, hogy a legyőzetés / szégyenébe belenyugodva, / tehetetlenül elheverjek / ürülékem kupacai között. / Ő késztetett föloldhatatlan ellentéteim / tövisbozótjából magasba nézni, / hogy lássam kárpitok lebbenését, / melyek mögül álarcok kandikálnak. / Csontcsészében, pépes anyag tekervényeiben / ő kényszerített tervet szőni ellenük.”
(Kálnoky László: Letépett álarcok)
Van itt egy politikai túlélő.
Igaz, talán az egyetlen, akinek még akkor is meredeken csökken tovább a támogatottsága, amikor már rég nincsen kormányon.
Mindazok után, amit tett, ez nem is csoda. Minden józan emberi számítás szerint már régen el kellett volna tűnnie a politika színpadáról. Ha egyáltalán bármit is akart volna még később a politikai pályától, ehhez az kellett volna, hogy elfelejtsék az emberek. Ne is emlékezzen senki arra, hogy létezett valaha egy Gyurcsány Ferenc nevű magyar miniszterelnök.
Ő más utat, karakteréhez illőbb megoldást választott. A Gyurcsányság fénykorában sem volt más, mint kényes egyensúlyozási kísérlet saját démonizálhatósága és a démon karikatúrája között.
Gyurcsány tehát úgy maradt életben, hogy a démon és a bohóc közti küzdelmet az utóbbi javára döntötte el. Vagy másként fogalmazva: politikai túlélésének az volt az ára, hogy megszűnt komolyan vehető politikus lenni.
Ez egy nagyon is racionális lépésnek bizonyult, önmaga nevetségessé tételének szándéka világos politikai érzék megnyilvánulása. Mert az emberek úgy tűnik, mégiscsak felejtenek. Míg három évvel ezelőtt Gyurcsány Ferencet gyűlölték, ma inkább csak nevetnek rajta. Eközben ő ugyanaz maradt, aki volt és ugyanaz a politikai felelősség is terheli. Velősen fogalmazva: Gyurcsány Ferenc nem szűnt meg veszélyes politikus lenni.
Miközben nevetnek rajta, addig ő démoni módon manipulálja az erőviszonyokat.
Először is ő mondja ki, amiről Mesterházy és Bajnai hallgat. A DK programja a közös nevező a baloldali összefogáshoz.
Másodszor, mivel tudja jól, hogy személye tehertétel, mindkettőre ráakaszkodik, tudatosan komoly politikai károkat okozva nekik.
Harmadszor, kioktatja őket politikai érzékből, elmagyarázza nekik, hogy nem lehetséges értékmentes, szakértői kormányzás, a politika harc, a hatalomért küzdeni kell, vagyis a köztársaságpártiak nélküle csak naív értelmiségi álmodozók lehetnek.
Negyedszer, voltaképpen azt mondja, letépve az álarcokat, hogy Bajnai gyenge, Mesterházy meg érdektelen, nem vehetik fel a versenyt Orbánnal szemben. Vagyis nélküle nem fog menni: Gyurcsány Ferenc nélkül nem lehet eredményes az összefogás.
Ötödször, a vádak racionális megokolásával is szolgál. Míg Facebook-bejegyzésében még az okos stratégiai mérlegelés lehetőségéről ír: hogy melyikük is legyen, Bajnai vagy Mesterházy, ezzel kapcsolatban „két lehetőség van. Vagy elhúzódó önépítő taktikai csaták, nyílt és burkolt zsarolási küzdelmek várnak ránk, vagy szabályozott és végül mért verseny. Az előbbi pusztíthat, az utóbbiból akár erősödhetünk is. Technika sok van. Előválasztás, közvélemény kutatás, vagy bármi hasonló. Mi lenne, ha egyszerűen csak racionálisak és bölcsek lennénk?” Addig az ATV-nek adott interjújában már a „racionális és bölcs megoldást” is felkínálja: van ugyanis egy harmadik lehetőség, egy olyan jelölt, amelyikben Mesterházy és Bajnai megállapodhat.
Úgy tűnik, nem lehet egykönnyen belenyugodni a legyőzetés szégyenébe.
