Van itt egy megértésre váró jelenség: a barátokból álló kormány nem éppen eltorzult fajtája a kormányzásnak.

Hogy megértsük ennek a felháborító gondolatnak az igazságát, anélkül, hogy a mutyiország védelmében írt pamfletként olvasnánk a következő sorokat, a politika legmélyéig kell hatolnunk.

Akinek barátai vannak, az hatalommal rendelkezik.

Ha a barátok összeadják erejüket, akkor olyan hatalom keletkezik, amelyet még több hatalom elérésére lehet felhasználni. Ahogy egy régi elvetemült politikai gondolkodó mondja, a barátok ereje olyan mint Isten – jószerencsének nevezett – titkos keze műve. Mert a politikai dolgoknak csak a konkrét emberek és a közöttben létrejövő kreativitás adja meg a realitását. Az intézmények, a választási rendszer vagy egy közbeszerzési törvény csak a politika műtárgya, de a politika tényeit az emberek hordozzák.  A politika emberei pedig képesek összeadni erejüket és egy olyan közösséget alkotni, amely a közös célokat szem előtt tartó hatalom forrása lehet. Az őket összetartó motívumok nagyon is emberiek, és ezek között előkelő helyet foglal el az önérdek, amely a politikai barátság biztos támasza.

Ezek a barátok azáltal teszik még erősebbé a hatalmukat, hogy erejüket egyetlen barátra összpontosítják, aki meg kell hogy értse a politika ősrégi szabályát, hogy akik szövetkeznek, azokkal jól kell bánni, hogy szívükön viseljék az ügyet. Neki kell ugyanis a széttartó emberi motívumokból olyan biztos egységet létrehozni, amely nélkül nem lehet hatékonyan és sikerrel érvényre juttatni a közjót és ennek megfelelő törvényeket hozni.

Mivel a politika dolgainak az emberek adnak  realitást, ezért így működik minden emberi kormányzat, és nem is működhet másképp.

És ahogy a kormányzat egy közösségből emelkedik ki, úgy egy közösség se létezhet másképp, csakis a kormányzás által. Vagy úgy, hogy megalapítják, illetve időről-időre előállnak az új kezdet szándékával. Vagy úgy, hogy a közösség egy folyamatos teremtésben létezik, és ennek a folyamatos teremtésnek a forrása maga is egy közösség, a barátokból álló kormányzat.

Akik a közösség nevében cselekednek és beszélnek, aközben mintegy kifejezésre is juttatják, megteremtenek egy másik közösséget, például azzal, hogy azt mondják: „mindenki hozzon magával még egy embert.” Ez a közösség már túlmutat a politika embereinek, a barátok szűk körén. Ez egy valóságos kapcsolatokat is felülíró elképzelt közösség, amely elementáris erővel teszi megélhetővé az együvé való tartozás érzését.

Így és ezért tudják az emberek kimondani, hogy „mi, magyarok.”