GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

Magyar modell

2013.10.31. 10:56, gfg ,

1. ~ minket másolnak  2. ~ hátrafelé nyilazni

 

Példamondat: „Készülődünk egy váratlan tettre.”

 

 

Van itt egy új helyzet. A magyar modell azt jelenti, hogy minket másolnak.

A helyzet radikálisan új, mivel az elmúlt bő fél évszázad arról szólt, hogy mi másolunk másokat. A Kádár-rendszerben az oroszokat, utána meg azt, amit nyugatinak gondoltunk, vagy amit a demokratákká vált posztkommunisták annak tartottak.

Először arról volt szó, hogy szocializmust építünk. Aztán kiderült, hogy mivel a szocializmust nem lehet csak úgy építeni, először inkább az alapokat kellene leraknunk. Mintegy vezényszóra megkeződödött tehát a szocializmus alapjainak lerakása. Aztán kiderült, ahhoz, hogy lerakjuk az alapokat, ehhez először is ki kellene ásni az alapok helyét. Ha tovább folytatódik a történet, akkor talán az is kiderül, hogy először az alapok kiásásához szükséges szerszámokat kellene előállítanunk, és így tovább. Szóval, a Kádárizmus zsákutcának bizonyult.

A  rendszerváltás után azt hittük, hogy a nyugati vagy annak látszó intézmények másolása megoldja majd az összes problémánkat. Az a tény, hogy felszabadultunk a szovjet típusú megoldások másolási kényszere alól, lehetővé teszi majd számunkra, hogy csatlakozzunk a Nyugathoz. A szovjet típusú megoldások másolási kényszere helyébe azonban egy másik mesterséges „ösztönző”, a nyugati megoldások másolási kényszere lépett. Ahhoz pedig, hogy elérjünk célunkat – már nem a szabadságot, hanem a nyugati világra jellemző jólétet – , nem kell mást tennünk, csak gyorsítanunk.

Miközben másokat próbáltunk másolni, aközben elfelejtkeztünk legalább két dologról. Az egyik: a problémáknak nemcsak ideje (gyorsítani kell), de lokalitása is van (vannak olyan speciális közép-európai problémák, amelyeket, mivel ezek részben a kommunizmus örökségeként maradtak ránk, nem ismer a Nyugat). Másrészt, hogy nem csak alkalmazkodni lehet és kell, mert vannak ugyan reálpolitikai megfontolások és geopolitikai adottságok, de kezdeményezni is lehet. Azaz tenni valami megjósolhatatlant, mert mi magyarok mindig „készülődünk valami váratlan tettre.”

A magyar modell azt jelenti, hogy a felmerült problémákra nem ugyanazokat a válaszokat adjuk, mint a világ rajtunk kívül fekvő része. Más problémákat azonosítunk be, más válaszokat adunk és tudatosan mást csinálunk mint a többiek.

Miközben a válságba jutott és a válság előidézésben komoly szerepet játszó Unió még mindig ragaszkodik a válságkezelés régi eszközeihez, és eközben újabb és újabb kötelezettségszegési eljárásokkal, kettős mércével, Tavares-jelentéssel büntetné a magyar válságkezelést, addig Európa jó néhány országa átveszi a magyar megoldásokat.

Csehország a rezsicsökkentés útjára lépett. Az angolok nemcsak a rezsibefagyasztás ötletével álltak elő, de közmunkához kötnék a segély kifizetését is. Franciaország és Szlovákia a méltányos közteherviselés érdekében különadókat vetett ki. Lengyelország ez év szeptemberében döntött arról, hogy nem teszi többé kötelezővé a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket.

Amit mi elkezdtünk, mások folytatják: Európa jó néhány országa, a magyarokat másolva, immáron hátrafelé nyilaz. Ez a magyar modell.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr585607713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Obulus 2013.11.01. 10:31:34

Magyar modell: Százezrek menekülnek külföldre a kilátástalanság elől, államadósság, tönkretett oktatás, alig működő egészségügy, a kultúra átideologizálása, minuszos gazdasági növekedés.

evil demon satan devil 2013.11.03. 17:02:06

az a baj, hogy angliában lehet közmunkázni, mert nem az éhenhaláshoz (sem) elegendő lóvét adnak érte
nyugaton van miből megszorítani, nálunk nincs miből, nálam ez a rezsicsökkentés amúgy is a szavazatvásárlás egy igen hatásos formája, ink. a fizetéseket kellene növelni, mert sokaknál nincs miből kifizetni a csökkentett rezsit sem

JoóVioletta · http://www.asztrologika.com 2013.11.03. 17:15:41

"Menekülnek külföldre" - és aztán rájönnek, hogy ott sem jobb. De hát a remény hal meg utoljára...
A menekülés, mint válasz egy helyzetre nem mindig csak a helyzetet magát jellemzi. Én Magyarországról Székelyföldre "menekültem" :D, és nagyon elgondolkodtat az, hogy a székelyek ebből a 200-szor nehezebb helyzetből, miért nem menekülnek úgy, mint a magyarországi magyarok a ténylegesen sajátjuknak mondható országukból. Ebből a szempontból, azt lehet mondani, hogy egy lépéssel előrébb járnak. De persze miután beáramlik oda is a liberális-immorális nyugatiságot majmoló magyarországi tv csatornák szennye, az elvégzi ugyanazt a szellemi pusztítást, amit Magyarországon, és akkor a székelyek is megtizedelődnek és nemzeti identitástudatukról lemondanak. de boldogok éppúgy nem lesznek, mint a magyarországi magyarok, akik eme identitástalanságot már évtizedek óta gyakorolják. Erről a jelenségről mondta azt Jézus, hogy, aki meg akarja nyerni életét elveszti azt és aki feláldozza, az megnyeri. Vagyis aki az életét valami többre áldozza, mint a földi örömékért való ön- és környezetkizsákmányolás, az lesz csak boldog...

wadmallatz 2013.11.03. 21:55:57

grűncentráljunk a NYILAZÁSRA!!! NE! a "rückwerk"-re :P

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.01.21. 10:34:31

Felvetődik az a kérdés, hogy mikor a "magyar modell" még sehol sem volt, csak éppen elindult a bankok megadóztatásával, honnan tudták (és főleg kik) már akkor, hogy ezt csírájában kell elfojtani (a 2011 végi döbbenetes össztűz az ország ellen), vagy csak zsigeri reakció volt?

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) Együtt 2014 (3) EGYÜTT 2014 (1) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek

  • igorx: Régen voltak a fotelpunkuk Utána jöttek a fotelnácik Újabban a fotelkomcsik (Fidesz) Most meg itt ... (2020.05.28. 22:02) Férfiasság
  • Lepo: Mi baja van ennek a ronda, gnóm kis embernek? Kicsit félek, ha tehetné, orsósféreggé válna, hogy m... (2019.04.18. 11:50) Férfiasság
  • TalpigJimmy: Emberek! Ez egy nagyon frusztrált ember :D Van is mire :D Hogy néz ki a szerencsétlen? (2018.05.30. 20:32) Férfiasság
  • szabik: en internet munkat keresek (2016.03.17. 07:25) Férfiasság
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása