GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

GFG a Centrális Erőtérben 5.: Balhíján

2014.09.29. 09:47, gfg ,

Van itt egy hír.

Órák óta tényként kezelt sajtóértesülésként jelenik meg a hír Falus Ferenc visszalépéséről, illetve -léptetéséről. Miután tehát a három legerősebb, vagy legkevésbé gyenge ellenzéki párt – az MSZP, az Együtt-PM és a DK – hosszas huzavona után tizenötödik-tizenhatodik jobbhíján jelöltként elfogadja a volt tisztifőorvos személyét közös budapesti főpolgármester-jelöltnek, majd félszívvel végigasszisztál egy a szavazatmaximalizálás szempontjából teljességgel értelmezhetetlen alternatív kampányt, két héttel a megmérettetés előtt mégis kihátrál saját embere mögül.S ha ez nem volna elég, az összefogást csak imitáló három baloldali párt majd arra fogja kérni a szavazóit, hogy egy másik párt jelöltjét, egy jobbhíján jobbhíján jelöltet támogassanak szavazatukkal, egy olyan embert, aki a saját közös jelöltjük riválisa volt eddig. Mi ez, ha nem a teljes zűrzavar és összeomlás képlete? A baloldali ellenzék két héttel a verseny napja előtt teljeséggel megsemmisíti önmagát.

Így lesz a jobbhíjánból balhíján.

A bejegyzés trackback címe:

https://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr706740719

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balhíján 2014.09.29. 13:52:02

A baloldali ellenzék két héttel a verseny napja előtt teljességgel megsemmisíti önmagát.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tlac 2014.09.29. 14:40:11

" a három legerősebb, vagy legkevésbé gyenge ellenzéki párt – az MSZP, az Együtt-PM és a DK .."

kettős tévedés! Ez négy párt, de a három legerősebb ellenzéki párt a Jobbik, az mszp és utána nagy verseny az LMP és a DK között a harmadik helyért.

albert90 2014.09.29. 15:37:15

Ezzel a névvel akarnak választást nyerni? Kevesebb visszataszító ember van nála a baloldalon, pedig nem szűkölködnek. Olyan rég volt a "Bokros csomag" , hogy én nem is emlékszek rá és a mai napig emlegetikXD hajrá!

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.09.30. 03:23:51

Ez már az agónia, hamarosan kiszenvednek!

Egy kis porszem 2014.10.05. 22:19:21

Van itt egy érdekesség.

Január végén Február elején Orbán megállapodott Putyinnal. Aztán kirobbant egy Simon ügy, az utolsó szög a baloldal koporsójában, ezzel borítékolható volt a megsemmisítő vereség!!! Gondolkodjunk csak, nem is olyan rég az oroszok Gyurcsányékkal üzleteltek Szurgutnyeftyegaz 21 százalékos részesedést vásárolt a Mol-ban. Az amerikaiak szerint az orosz vállalat akvizíciója mögött Moszkva állt, amely így szerette volna biztosítani a "Nabucco-vétót". Az oroszok azonban úgy tudják, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök bátoríthatta az orosz céget a Mol pakett megvásárlására. Nem tudom mit cseszhettek el...

Érdekesség még, hogy a főpolgármester választáson is a legalkalmatlanabbak (Falus, Bokros) méretettnek meg Tarlóssal szemben egy inkább balos, liberális beállítottságú Budapesten.

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) EGYÜTT 2014 (1) Együtt 2014 (3) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek

  • igorx: Régen voltak a fotelpunkuk Utána jöttek a fotelnácik Újabban a fotelkomcsik (Fidesz) Most meg itt ... (2020.05.28. 22:02) Férfiasság
  • Lepo: Mi baja van ennek a ronda, gnóm kis embernek? Kicsit félek, ha tehetné, orsósféreggé válna, hogy m... (2019.04.18. 11:50) Férfiasság
  • TalpigJimmy: Emberek! Ez egy nagyon frusztrált ember :D Van is mire :D Hogy néz ki a szerencsétlen? (2018.05.30. 20:32) Férfiasság
  • szabik: en internet munkat keresek (2016.03.17. 07:25) Férfiasság
  • Utolsó 20