GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

GFG a Centrális Erőtérben 21.: Mesterterv

2014.12.01. 08:21, gfg ,

Van itt egy mesterterv. Meg van itt néhány kitiltott.

Köztük Mary Landrieu, demokrata szenátor, aki egyike annak a kilenc amerikai kormányzati tisztviselőnek, akiknek Oroszország az amerikai szankciókra válaszul megtiltotta Oroszországba utazását. Landrieu, a Szenátus Energia és Természeti Erőforrások Bizottságának frissen kinevezett elnöke, büszkén nyilatkozott kitiltásáról: „A Putyin általi szankció kitüntetés számomra és az általam képviselt emberek számára. Ez csak arra ösztönzött, hogy megkettőzött energiával igyekezzek növelni a hazai energiatermelést az USA-ban, és Amerikát a globális energiaexport vezetőjévé tegyem.” Az amerikai energiaforradalom a világ geopolitikai térképének radikális átszabására vállakozik  - ahogy azt egy forradalom általában teszi: kíméletlenül. Landrieu tolmácsolásában ez annyit tesz, hogy „az utolsó dolog, amit Putyin és a cimborái akarhatnak, hogy az USA-val kelljen szembenézniük az energiaversenyben.”

Tudjuk, hogy a palagáz-forradalomnak köszönhetően az Egyesült Államok gázimportőrből exportőrré válik. Azt is tudjuk, hogy a megjelenő gáztöbbletet el is kellene adnia valahol. Ázsiában ugyan a gáz ára közel másfélszerese az európaiénak, de oda a nagyobb földrajzi távolság miatt többe is kerül elszállítani az amerikai gázt. Ráadásul Ázsiában az USA szövetségesének számító Katar és majd Ausztrália is fontos beszállítónak számít majd. Ez a helyzet viszont nem áll fenn Európában. Míg azonban a nyugat-európai és dél-európai gázellátás viszonylagosan diverzifikált, addig Kelet-Közép-Európa gázellátásának mintegy 70-80%-át a Gazprom biztosítja. Ami azt jelenti, hogy itt bizony monopolhelyzet van. Aki viszont monopolhelyzetben van, az uralja is a piacot.

Aki meg akarja ingatni ezt a pozíciót, annak azt kellene elérnie, hogy a Gazprom ne vagy csak nagyon költségesen tudjon gázt szállítani a térségbe. És ez az a pont, ahol az amerikai palagáz üzlet és az USA geopolitikai érdekei találkoznak.

A monopólium megtöréséhez az USA-nak három ponton kellene beavatkoznia. Először is befolyása alá kellene vonnia Ukrajnát, vagyis a gáz tranzitdíjának manipulálásával ellehetetleníteni a térség Gazprom általi ellátását. Másodszor, meg kellene akadályoznia a Déli Áramlat megépítését. Harmadszor, az USA-nak egyértelmű érdeke megakadályozni, hogy a MOL többségi tulajdonában lévő horvát olajtársaság, az INA a Gazprom tulajdonába kerüljön. Csak így nyilna meg a lehetőség ugyanis az adriai úgynevezett LNG terminálok megépítésének, amelyek nélkülözhetetlenek a térség relatíve olcsó cseppfolyós gázzal való ellátásában.

Három az amerikai igazság, ez lenne tehát a három lépésből álló mesterterv. A cél pedig világos: monopóliumváltás. Persze, ezek egyenként is kemény feladatot jelentenek, nemhogy együtt a három. Ám amerikai nézőpontból nézve mégis racionális stratégia lépéseket tenni a cél elérése érdekében, mivel siker esetén az orosz monopóliumot felválthatná a térség gázellátásának amerikai kontrollja. S akkor már az sem számítana, hogy az amerikai cseppfolyós gáz Európába szállításának határköltsége magasabb mint a Gazprom által megszabott ár. Verseny hiányában ugyanis Amerika mondaná meg, hogy mennyi is legyen az a bizonyos gázár.  

A gazdasági és geopolitikai érdek tehát egymást erősíti, a mesterterv középpontjában viszont ott áll Magyarország.

Mindaz, ami most a szemünk előtt zajik, a megválasztott eszközök – a Magyarországgal szemben is alkalmazott kitiltás gyakorlata – akár úgy is értelmezhető, mint az elbizonytalanítás stratégiája. Elbizonytalanítani a térség rebellis szereplőjét, Magyarországot az orosz gáz irányába történő elköteleződéstől.

S miért is ne élhetne Amerika ennek érdekében a politikai nyomásgyakorlás különféle eszközével? Aki ugyanis a célt akarja, annak akarnia kell az eszközöket is.

Ez a(z energia)forradalom első parancsa.

 

A bejegyzés a Napi Gazdaságban 2014. december 1-én megjelent cikk rövidített változata.

A bejegyzés trackback címe:

https://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr256947473

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mesterterv 2014.12.01. 09:00:01

Aki meg akarja ingatni ezt a pozíciót, annak azt kellene elérnie, hogy a Gazprom ne vagy csak nagyon költségesen tudjon gázt szállítani a térségbe. És ez az a pont, ahol az amerikai palagáz üzlet és az USA geopolitikai érdekei találkoznak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.01. 08:26:50

"... Kelet-Közép-Európa gázellátásának mintegy 70-80%-át a Gazprom biztosítja. Ami azt jelenti, hogy itt bizony monopolhelyzet van.
[...]
Verseny hiányában ugyanis Amerika mondaná meg, hogy mennyi is legyen az a bizonyos gázár."

Ugyan hogy lett 3 bekezdés alatt a "Gazprom uralta monopolhelyzetből" megszüntetni kívánt verseny?

Mr. Rustical 2014.12.01. 11:25:00

Arra azért kíváncsi vagyok, mekkorára kell növelni a tranzit-díjakat Ukrajnában, hogyne legyen már versenyképes a Gazprom gáza.
Amennyire tudom, a palagázt kitermelni eleve költséges mulatság, aztán még cseppfolyósítani, tankerekkel szállítani, stb... Jó lenne néhány számot megnézni ilyen tekintetben. A diverzifikáció nem biztos, hogy monolólium-váltáshoz vezet, akár még jól is járhatunk vele. Csak itthon ne kezdjenek palagáz után robbantgatni, ha kérhetném. (pedig a MOL megbízásából már számos lengyel mérnök szaladgál az Alföldön, a múltkor egyik haverom fogott egyet a saját kukoricásában).

Oroszország hergelésének miértjére egyébként elégséges válasz az is, hogy "mert megtehetjük". (és mellesleg még az EU is kap egy jó nagy gyomrost, fizethetik a németek az ukrán csődöt. :). ld. F*ck the EU.

Sztyepan Asztahov 2014.12.01. 12:44:30

Maradjunk annyiban, hogy sikerült megint túltolni a szekeret. A feltételezett jövőbeli amerikai energia monopólium természeten nem lenne jó, de a mostani orosz miért az??
Egyenlőre még gondolat szinten sincs jelen az amerikai palagáz. Viszont azzal jól járna az ország ha diverzifikálnánk a beszerzésünket, így egyik ország (főleg nem az orosz) sem tudna minket befolyásolni, hiszen bármikor vehetnénk a másiktól.
(Mondjuk ez-az amerikai palagáz nekem annyira új, hogy most hallok róla először, hogy egyáltalán felmerül Magyarországra történő exportálása.) Volt még a Nabucco, de az megbukott, mert abba csak Irán tudott volna gázt nyomni, az meg az USA főellensége mostanság, meg közös lónak túrós a háta és senki nem akarta finanszírozni a kiépítését.

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2014.12.01. 13:21:35

Hol van most verseny, te zseni? Egyik mondatodban monopóliumváltásról írsz, a másikban meg verseny megszüntetésről. Az agyam eldobom, hogy ilyenek osztják fent az észt.

Egy kis porszem 2014.12.01. 13:45:06

@DrSWAG_InstaProfessorOfYolo:

A monopol helyzetért folytatott harc = verseny

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.12.01. 13:46:47

Ma már ne szívj többet!

Miért lenne nehezebb Ázsiába szállítani, mint Közép-Európába?
Az egyik esetben ott van Kína, aki szinte bármennyit megvesz, mindössze a Csendes-óceánon kell átkelni.
A másik esetben az Atlantin, behajózni a Földközi tengerre, vagy át a Csendesen, az Indiain és a Szuezi csatornán. És mi a vége? Horvátország, ahol egy jelenleg még nem is létező gázterminál várja és egy sokkal, de sokkal kisebb piac.
Erre szokták mondani, hogy a hülyének is megéri, de csak annak.

Ráadásul mi a tökért kellene az USA-nak Ukrajna? Ukrajna egy instabil csődtömeg, egy vagyont kellene ráköltenie.
Miféle fekete mágiával tudta a gonosz USA rávenni a tisztalelkű Putyint, hogy támadja meg Ukrajnát, csatolja magát a Krím-félszigetet?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.01. 13:53:03

@Egy kis porszem: Tehát a versenyt a versengő felek _egyike_ akarja megszüntetni, azzal, hogy legyőzi a most monopolhelyzetben lévő felet. Noha pont attól van verseny, hogy ez a fél le akarja győzni a másikat.

Na de akkor a most monopolhelyzetű fél mit csinál a versennyel? :-)
És ha a versengő fél abbahagyná a verseny megszüntetésére irányuló próbálkozását, azaz a versengést, akkor mi történne a versennyel?

Nem igazán sikerült tisztességesen fogalmaznia a szerzőnek.

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.12.01. 14:47:54

Egy fideszes politikai gondolkodótól többet várok, mint versenyről és amerikai palagázról elmélkedni.

"... a Magyarországgal szemben is alkalmazott kitiltás gyakorlata – akár ÚGY IS ÉRTELMEZHETŐ, mint az elbizonytalanítás stratégiája. Elbizonytalanítani a térség rebellis szereplőjét, Magyarországot az orosz gáz irányába történő ELKÖTELEZŐDÉSTŐL."

Csak a fejedben értelmezhető így.

A valóságban az amerikai lépés - mások mellett - a verseny nélküliséget (pl. Paks, trafik), a korrupciót (pl. ÁFA-csalás), a norvég milliárdok felett dönteni akaró független Századvéget, összefoglalva: az illiberalizmust kritizálja. Az amerikaiak arról nem tehetnek, hogy itt olyan hülye a szellemi holdudvar, hogy ezt nem érti meg.

A rebellisekről van is egy anekdotám:

Magyarország megy az európai úton, egyszer bemondja a rádió: egy rebellis ország forgalommal szemben halad. Mire megszólal a kocsiban Orbán Viktor: Hogyhogy egy??? Mind!!!!

kommentR 2014.12.01. 14:59:39

Van a felvetésben valamennyi logika (nevezzük gondolatkísérletnek), de nagyon nincsenek benne tények.

Írjuk már le konkrétan, hogy a mostani kalkulációk szerint mennyibe is kerülne az amerikai gáz ideszállítva Magyarországra - kétlem, hogy létezik ilyen számítás - és mennyibe is kerül most az orosz.

Utána van értelme gondolkodni az egészről. Addig csak konteo.

Egy kis porszem 2014.12.01. 15:48:13

A Napi Gazdaságban a szerző világosan leírja, Amerikának szüksége van a közép-kelet európai piacra és a 90-es években, a Szovjetunió bukását követő piaci befolyását növelni szeretné, mi több a gázellátásban.
Az oroszok ezért is annektálták Krímet és a Donyeck-i környéki vidéket, veszélyeztetve látják Európába történő gázellátási monopóliumukat.

Ki a lehet a legnagyobb vesztese a történetnek? Sajnos mi magyarok... Mindenképpen el kell köteleződnünk valamelyik fél irányába és sajnos a legkisebb rossz, egyben a legkockázatosabb megoldás a kormány által folytatott hintapolitika. Mivel, jelenleg az oroszoktól kapjuk a gázt és ők kapták meg a paksi beruházást (az amerikai fél legnagyobb bánatára), viszont ne feledjük el számos amerikai nagyvállalat van jelen az országban (kihasználván a magyarok olcsó és jó munkaerejét), biztosítva az ipari termelés döntő hányadát. Ezen vállalatok kivonulása következtében tízezrek veszíthetik el a munkájukat. Nyilván, a kormány is látta, hogy a válság következtében az USA gyengült, ezért is mer jobban szembemenni vele, de ne gondoljuk hogy az orosz fél (dacára a Krím annektálásának) olyan erős lehet:

mno.hu/gazdasag/bajban-az-oroszok-es-az-ukranok-is-1260943

Úgy látom mi magyarok ebből semmiképpen nem jöhetünk ki jól.

campobaszo 2014.12.01. 16:07:00

@Counter: Valószínűleg a szerző többnyire azért posztol egy szavas kinyilatkoztatásokat,mert ha több bekezdésre vállalkozik ez lesz belőle.

"Elbizonytalanítani a térség rebellis szereplőjét, Magyarországot az orosz gáz irányába történő elköteleződéstől."

Ezért mondta valaki májusban:

"A magyar kormány célja, hogy csökkenjen az Oroszországból érkező importgáz jelentősége a teljes magyar energiarendszeren belül"

Egy kis porszem 2014.12.01. 16:10:05

@campobaszo:

Valljuk meg őszintén egyik rosszabb, mint a másik. A gázimportra sajnos szükség van, ugyanis még nincsen olyan alternatív energia forrás, amivel helyettesíteni tudjuk.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.12.01. 16:14:04

Eleve a palagáz kitermelése súlyos ökológiai kockázattal jár, ezt sem szabad elfelejteni.

A hanyatló, vesztét érző nyugatnak azonban semmi sem drága. Atomhéborút is kirobbantanának, ha ez pár évvel meghosszabítaná hatalmukat.

A dühöngő liberalizmus vért akar.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.01. 16:31:47

@maxval birca hozzászóló: A "súlyos ökológiai kockázat" fogalma eleve csakis a hanyatló Nyugaton értelmezhető.

A dicsőséges Keleten hasonló esetben a "dáváj, dáváj" az alkalmazandó fogalom. Aggodalmasabb egyedek megnyugtathatják magukat azzal is, hogy még rengeteg hely van (és lesz is) Szibériában, ha valami balul ütne ki, úgyhogy ha egy megyényi országrészt is kell 500 évre elkordonozni, az is belefér. Emberélettel meg még annyira se kell elszámolni, mint a földdel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.01. 16:33:13

@campobaszo: Pedig becsszó, alaposan elolvastam és elgondolkodtam az írottakon.

Talán nem kellett volna? :-)

HaKohen 2014.12.01. 18:53:41

@Lord_Valdez: @Counter:

Kicsit túltoltátok.

Most akkor nekem kell hogy megmondjam nektek: gfg a hazai szellemi élet doyenje - vagy docense - vagy decense - vagy tudomisénmije (nem misije).

A kormány fő think-tankja foteléből adhat kiváló külpolitikai és külgazdasági tanácsokat OV-nak, SzP-nek és másoknak.

Na csak vigyázzatok, mert még kihúzzátok nála a gyufát!

HaKohen 2014.12.01. 18:59:17

@maxval birca hozzászóló:

Meghajolok a nemzet... izé... kegyed bölcsessége előtt.

Hogy mennyire igazad van, az is mutatja, hogy az elmúlt néhány évben kb. félmillió különféle ember menekült át a hanyatló nyugatról kis hazánkba jobb álláslehetőséget, magasabb fizetést, szabadabb légkört keresve. Most az Oroszországba menekülőket nem is említeném.

Viszont azért vezetik be nálunk az ingyen temetést, mert a dühöngő liberalizmus vérengzésének áldozatait nem lehet a hanyatló nyugatra visszaküldeni, hanem az alkotmánybíróság legfrissebb döntése értelmében itt kell eltemetni.

HaKohen 2014.12.01. 19:03:13

@Egy kis porszem:

"Az oroszok ezért is annektálták Krímet és a Donyeck-i környéki vidéket, veszélyeztetve látják Európába történő gázellátási monopóliumukat."

Anyám, borogass! Nézz a térképre, ha kérhetlek.

Ja és az annektált (?!) Donyeck mint a gázmonopólium centruma. Ó jajjjj!

Zolka50 2014.12.01. 20:08:00

@HaKohen: Ha már voltál olyan kegyes, és leereszkedtél közénk, megtennéd, hogy kísérletet teszel G. Fodor akár csak egy állításának cáfolására? Vagy ahhoz nincsenek meg a képességeid, csupán személyeskedni tudsz jó bolsevik módjára?

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.12.01. 21:02:31

Hogy Landrieu mit mondott a kitiltás után, már tudjuk.

De a magyarok mit mondhattak?

"Az amerikai szankció kitüntetés számomra és az általam képviselt emberek számára. Ez csak arra ösztönöz, hogy megkettőzött energiával igyekezzek növelni a korrupciót Magyarországon / Orbán egóját / Putyin egóját."

Ámen.

(Nem kívánt rész lehúzandó.)

campobaszo 2014.12.01. 21:45:28

@Egy kis porszem: Pedig Széles Gábor megígérte a szuper cellát!

Egyébként ha jól látom,te 52-szer szóltál hozzá dolgokhoz,mindannyiszor ebben a blogban.

Zolka50 meg ma regisztrált,hogy megvédje a mestert.

Csak egy kicsit átlátszó.

Zolka50 2014.12.01. 23:07:08

@campobaszo: Valami a cikkhez esetleg? Nincs? Nagyon átlátszó.

HaKohen 2014.12.01. 23:25:59

@Zolka50:

Hát töredelmesen be kell valljam, hogy nekem semmilyen képességem nincsen, amint ez, remélem, néhány itt is kommentelő kolléga számára az elmúlt években kiderült.

És így négyszemközt azt is elárulhatom neked, hogy én egy régi bolsevik vagyok.

Uff! (Ja, bocs ezt nem a bolsevikok, hanem az indijánok szokják mondani.)

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.12.02. 00:51:44

@Zolka50: hát... ha a helyükben lennék, biztos ezt mondtam volna.

De mivel te közelebb vagy a tűzhöz, talán személyesen meg is kérdezhetnéd tőlük.

Egyéb kérdés, kedves, nagyon átlátszó, egy napos, immár három hozzászólásos regisztrált? :D

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.12.02. 05:37:21

@HaKohen:

Oda megy az átlagember, ahol több a pénz, ilyen egyszerű ez.

Zolka50 2014.12.02. 07:19:01

@TorzonBorz: Te milyen nemzetiségű vagy?

Fényezett Rézlábos 2014.12.02. 08:20:29

@campobaszo: "Hát, úgy tűnik, hogy ez ilyen bioszféra-szerűség: minden segédhernyónak van egy szánalmas véglény társa, aki aktiválja magát, amikor a gazdaszervezetet inzultus éri..." ;)

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.12.02. 11:08:11

@Zolka50: Ha definiálod melyik nemzetiséget milyen külső és belső jegyekről lehet felismerni, akkor majd választok belőlük.

Addig próbáld kitalálni abból, hogy milyen nyelven írok neked. Talán menni fog. Talán.

HaKohen 2014.12.02. 11:28:42

@maxval birca hozzászóló:

Hova? melyik ember? milyen pénz? mennyire egyszerű?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.02. 14:53:17

@Egy kis porszem: Már Vlagyimir is Viktortól tanulja a pávatánc lépéseit? Nem csak Európának, nem csak Amerikának, de Oroszországnak is mi vagyunk a tanítómesterei?!

Uramisten, micsoda irgalmatlan nemzetközi respektet csináltak ezek nekünk mostanra... meg sem érdemeljük!

(Neked egyelőre viszont erre kéne valami okossal válaszolnod: @Counter: )

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.12.02. 18:24:17

gfg párhuzamos valóságában gyakorlatilag az Orbán-kormányt támadja: www.parameter.sk/blog/csehszlovak-kem/2014/12/02/g-fodor-az-orban-kormany-ellen

Ez hülye, csak nem forog!

Zolka50 2014.12.02. 22:41:33

@TorzonBorz:
"De a magyarok mit mondhattak?"
"ha a helyükben lennék, biztos ezt mondtam volna."

Ezekből következően nem vagy magyar, mindegy, milyen nyelven írsz.
A fajelméletedet tartsd meg magadnak.

Szindbad 2014.12.04. 10:45:09

Ugye, hogy csak kell az a békemenet.

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.12.04. 20:45:39

@Zolka50:

Ezt írtam:
-------------------------
Hogy Landrieu mit mondott a kitiltás után, már tudjuk.
De a magyarok mit mondhattak?
-------------------------

A fejed neked is tolmácsért kiált, mint az egyik magyar kitiltottnak, úgyhogy lefordítom (segítség: figyeld a 2. mondatot!):

-------------------------
Hogy Landrieu mit mondott a kitiltás után, már tudjuk.
De a magyar kitiltottak mit mondhattak?
-------------------------

Ezekből következően nem én vagyok a nem magyar, hanem te vagy gyengeelméjű.

Zolka50 2014.12.04. 21:13:37

@TorzonBorz: Te szimplán hazug vagy, mint minden bolsi, bár nevezhetjük libsinek is, ma már egyre megy.
Igen, feltetted a költői kérdést: De a magyarok mit mondhattak? (Nem csak a kitiltottak.)
Fölösleges előadnod a nagy tudású párttitkárt. Vagy nem tudsz szabatosan fogalmazni, vagy nem vagy magyar. Esetleg mindkettő igaz.

Zolka50 2014.12.04. 21:16:13

Landrieu, a Szenátus Energia és Természeti Erőforrások Bizottságának frissen kinevezett elnöke, büszkén nyilatkozott kitiltásáról: „A Putyin általi szankció kitüntetés számomra és az általam képviselt emberek számára. Ez csak arra ösztönzött, hogy megkettőzött energiával igyekezzek növelni a hazai energiatermelést az USA-ban, és Amerikát a globális energiaexport vezetőjévé tegyem.”

Érdekes fejlemény. A nagyképű szenátor mögül a Demokrata párt kihátrált, nem támogatják.

www.washingtonpost.com/politics/mary-landrieu-deep-souths-last-senate-democrat-must-fend-for-herself/2014/12/03/7bfa56e8-7b20-11e4-84d4-7c896b90abdc_story.html?hpid=z1

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.04. 22:28:13

@Zolka50: Szóval akkor a demokrata párt Putyin pincsije (hiszen kihátrál a Putyinnal szemben harcos társuk mögül, szerinted), _tehát_ Putyin akarja megpuccsoltatni Orbánt Amerikán keresztül?

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.12.04. 22:48:17

@Zolka50:

Én magyarul fogalmaztam.

Ne akard megmagyarázni, eddig is elég gáz voltál!

Ne engem okolj, hogy hülye vagy és nem tudsz megérteni két mondatot!

Muhaha! :DDDDDD

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.05. 17:37:46

@Zolka50: "A nagyképű szenátor mögül a Demokrata párt kihátrált, nem támogatják."

A szenátor Putyin-ellenes. Aki ezért megvonja tőle a támogatást, az Putyin-barát. Azok a demokrata párt.
A demokrata párt, akik Putyin-barátok, meg akarják dönteni Orbán Viktor Fényességes Kormányzatát. Tehát ez áll Putyin kottájában: Orbánnak vesznie kell.
Oroszország mindig is Magyarország ellensége volt, Amerikán keresztül fenekedik a kormány és így a nemzet ellen.

Zolka50 2014.12.05. 23:54:12

@Counter: És azt ki mondta, hogy a Demokrata párt kihátrálásának az oka a szenátor Putyin ellenessége? Senki. Innentől kezdve az egész fejtegetés értelmetlen.

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.12.06. 20:40:04

@Zolka50: Nem ismerem azt a szót, hogy "Gxenge", de ha te ettől megkönnyebbülsz, hát akkor higgy annak :D

Mindent elmond rólad, hogy sehol máshol nem szólalsz meg, csak itt, GFG blogján: egy tudatlan, agymosott seggnyaló vagy.

Zolka50 2014.12.07. 12:41:00

@TorzonBorz: És most előbújtál Obama seggéből, hogy ezt leírd, suttyóka? Nagy dolog ez, kis csákó! De mégis gyenge vagy.

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.12.07. 15:26:00

@Zolka50: Ezzel védekezel? Ezt nem érzed gyengének? Szerinted amit írtál, azzal bármit megcáfoltál? Gránitszilárdságú a védelmed, olyan gránit, mint az alaptörvény :D

Én valóban gyenge vagyok, de gondolkozni még tudok és idővel meg is erősödhetem.

Te viszont egy szardarab vagy. Az nem gondolkodik, nem tanul.

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) Együtt 2014 (3) EGYÜTT 2014 (1) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek

  • igorx: Régen voltak a fotelpunkuk Utána jöttek a fotelnácik Újabban a fotelkomcsik (Fidesz) Most meg itt ... (2020.05.28. 22:02) Férfiasság
  • Lepo: Mi baja van ennek a ronda, gnóm kis embernek? Kicsit félek, ha tehetné, orsósféreggé válna, hogy m... (2019.04.18. 11:50) Férfiasság
  • TalpigJimmy: Emberek! Ez egy nagyon frusztrált ember :D Van is mire :D Hogy néz ki a szerencsétlen? (2018.05.30. 20:32) Férfiasság
  • szabik: en internet munkat keresek (2016.03.17. 07:25) Férfiasság
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása