„Olyat kellene mondani, amit maga Tüzoltó Riberra is mondhatna, aki – mindenki tudja – egyszer megrágott és megevett kilenc söröskorsót.”
(Hajnóczy Péter: Ki a macska?)
„Nincs mód jogorvoslatra; fejet hajt; nincs mód, hogy a törvény nevében hozott igazságtalan ítéletet megsemmisítsék és a bűnösöket felelősségre vonják, fejet hajt; de azt, hogy kimondja az igazságot, ’és a személyében arcul köpött emberi faj nevében érdemben eljárjon’, nem akadályozhatják meg; és ha nincs ’az igazsághoz méltó bíró és törvény, önmaga lesz ügyének törvénye és bírája’.”
(Hajnóczy Péter: A fűtő)
Van egy példa.
A példa arra jó, hogy illusztráljon. Nem a példa tehát a fontos, hanem az, amit illusztrál: a szocialisták parlamentáris eljárásokhoz fűződő viszonyát maga a címben szereplő politikai alakulat karikírozza ki.
Fussunk neki távolabbról.
A politika ősrégi kérdése: vajon az intézmények vagy a személyek a meghatározóak a politikában?
Akik az intézményekre és eljárásokra hivatkoznak, azok egyszerre vallják, hogy ezek értékeket jelenítenek meg, például a jogállamiság, a demokrácia alapértékének megtestesülései, másrészt, hogy ezek az intézmények üresek vagy objektívek, amit egyben politikai erénynek is tekintenek, abban az értelemben, hogy azok mentesek az emberi szenvedélyek gonosz motívumaitól.
De mi van akkor, ha a demokratikus eljárásokra hivatkozás csupán egy politikai eszköz. Az a funkciója, hogy a politikai szándékot jogi normativitásnak álcázza, hogy a személyek elköteleződését és nyers politikai motívumait az intézmények és az eljárások objektivitása mögé rejtse el.
Gondolhatnánk akár az éhségsztrájkoló Tűzoltó Riberra esetére is, aki a kormány egyik törvényjavaslatára heroikus drámával válaszol. A morális kiállás az immorálisnak tartott kormányzati magatartással szemben akár példamutatásul is szolgálhatna, ha fennállnának a feltételek. Például az illető személyes hitelessége és a tett figyelemhívó jellege által középpontba helyezett kár, a demokrácia összeroppanása.
Ám a demokratikus eljárások tekintélyét éppen a demokratikus eljárások védelmében fellépők kezdik ki.
Jól mutatja mindezt a választási eljárásról szóló törvény vitája. A szocialisták szerint a kormánypárt ismét nekiront a demokratikus intézményeknek és eljárásoknak, a benyújtott törvénytervezettel megint csak a demokrácia és a jogállam került veszélybe. Vagyis, mivel a Fidesz veszélyezteti a demokráciát, ezért önálló érdemi javaslattal nem szólunk hozzá a vitához. Paródiával viszont igen.
Vegyük észre, miközben a szocialisták a demokratikus eljárásokat igyekeznek védeni, aközben azok tekintélyét rombolják.
A szocialisták egyik képviselője, Szanyi Tibor energiát és fáradtságot nem kímélve sorban nyújtja be a parlamenti vitához gúny-javaslatát és módosításait. Az előzetes választási feliratkozásról és az előzetes választási regisztrációról szóló önálló törvényjavaslatában például ilyeneket ír: „Feliratkozni a kormány átal rendeletben kijelölt, kormánypárti színekben megválasztott polgármester irodájában lehet. A feliratkozás nyilvános. Kormánypárti szavazó kitörölhetetlenül nyomo(r)t hagyó tintával iratkozik fel.” Vagy: „Az előzetes választási regisztráció joga sem illeti meg azt, aki (a) a konzultációs kérdőívre adott válaszában csúnyán írt, (b) vissza sem küldte a konzultációs kérdőívet, (c) a kérdőívvel befűtött vagy azt más módon méltatlanul használta fel, illetőleg, (d) sértődött panelproli, nyugger, vagy (e) éhezik”, és így tovább. Szó van még „Orbán álságos kegyéből magyar állampolgárságot nyert személyekről”, illetve olyanokról, akiknek „Orbán Viktor iránt érzett hálájuk könnyei eláztatták a papírost” (lásd még: Szanyi nyolc módosító javaslatát, például: ez, vagy ez). Az általános indokolásnál azonban szinte kívétel nélkül ott szerepel a „fejlett és valódi demokráciákra” való hivatkozás. A szocialista párt képviselője nem először űzött gúnyt a parlamentarizmusból: 2011 decemberében például az „oszt jó napot” formulával operáló K-alaptörvényt terjesztett be az Országgyűlés rendszeres ülésezésének meghatározására, és a heroikus demokráciaféltő akcióiról elhíresült DK is élt már ezzel az eljárással, az elmúlt évben törvényjavaslat formájában egy egyezményes koordinált világidő bevezetését indítványozta az ellenzék jogainak megvédésre.
Nem kétséges, a gúny is lehet politikai fegyver. A példa azonban mégis további kérdéseket vet fel. Vajon a demokratikus eljárások mellett elkötelezettek, amikor a személyében arcul köpött emberi faj nevében gúnyt űznek a demokratikus eljárásokból, vajon nem éppen egy általuk védendőnek tekintett értéket, a parlamentarizmust ássák-e alá? Vajon ezzel az eljárásukkal nem kerülnek-e szembe saját előfeltevéseikkel: miközben védenék, aközben rombolják a demokratikus eljárások tekintélyét? Vajon hogyan viszonyul mindez a politikai képviselettel járó felelősség elvéhez? Vajon a demokratikus eljárásokra hivatkozás nem személyes (politikai életben maradás) és pártérdekekeik (a saját politikai haszon maximalizálása) elleplezését jelenti csupán?
És vajon mit mondana minderre, különösen az utolsó kérdésre, Tűzoltó Riberra?