Van valami megrendítő abban, hogy mindössze harminc másodpercre volt szüksége ahhoz az MSZP-Együtt-DK közös budapesti főpolgármesterjelöltjének, hogy már a kampányidőszak rajtjánál elveszítse esélyét a győzelemre.

Nem arról van szó, hogy lejt a pálya, vagy a kormánypártok valamilyen illiberális ármánykodása siklatta ki a baloldal szerelvényét a győzelem felé vezető útról, ezt az eredményt a baloldal kizárólag önmagának köszönheti. A már unalomig posztolt és kigúnyolt házivideó ugyanakkor egyáltalán nem kisiklás, nem amatőrizmus, nem egy hatalmas hiba, amit nem lett volna szabad elkövetni a kampány során. Ez a harminc másodperc a baloldal alkotása és egyben víziója a magyar társadalomról és a magyar választókról, s mint ilyen kordokumentum. Annak a folyamatnak a végpontja, ahol a baloldal szép lassan elvesztette minden kapcsolatát az őt körülvevő valósággal, és ahelyett, hogy irányítaná, elszenvedi az eseményeket. Annak a folyamatnak a végét jelzi, ahol a baloldal megszűnt számottevő politikai tényező lenni a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben.

Ez a teljes szétesés állapota.

A baloldal mögött ma nincsenek szavazók. A politikában minden erőforrás a szavazatokból jön. A baloldal mára elvesztette minden képességét arra, hogy ajánlatával választói csoportokat egyesítsen maga mögött és így esélye legyen a többség megszerzésére.

A baloldal mögött nincs egység. Márpedig egységet csak nagyobb egységgel lehet legyőzni. A baloldal nem tud közösséget építeni, az egység helyett a szervezeti elkülönülés útját választotta. Egymással rivalizáló politikai elitcsoportok a választók feje fölött játszák hatalmi harcaikat a kispárti lét megőrzéséért.

A baloldalt ma nem politikai vezetők, hanem illúziók és vágyak vezetik. Az az illúzió, hogy mindez valóban csak kisiklás és az a vágy, hogy a baloldal dominanciája mégis helyreállítható. Ami a konkrét személyeket illeti: május óta Mesterházy megbukott, Bajnai ismét cserben hagyta a választóit, Gyurcsány pedig megint hatalmi hálózatot épít. Az is válságtünet, hogy a pártlogó stigma lett, a baloldalon casting castingot követ, fajsúlytalan emberek lesznek elnökök és jelöltek.

A baloldalnak se pénze, se posztója. A politikához pénz is kell, meg intellektus is. A teljesen eladósodott MSZP kiköltözik a Jókai utcából, ez is lehet tünet, ez is lehet szimbólum. Ami pedig az intellektust illeti, minden benne van abban a bizonyos harminc másodpercben. A baloldal ma egyszerre végtelenül provinciális – fogalma sincs arról, hogy mi zajlik a világban, nincs álláspontja a kapitalizmusról, a szegénységről, az állami szerepvállalásról stb. folyó vitákról, másfelől arról sincs túl sok elképzelése, hogy milyen is az a bizonyos rögmagyar valóság: az a félperc egyúttal a magyar választók döbbentes lenézéséről is szól. Aki pedig megveti a választóit, az nem fog tudni nyerni.

A baloldal megújulása akkor és csak akkor lehetne sikeres, ha képessé válna arra, hogy győzzön. Ezért mondhatjuk azt, hogy a baloldal megszűnt meghatározó politikai tényező lenni a magyar politikai erőtérben. Ennek a baloldalnak, egyáltalán a baloldalnak ugyanis belátható időn belül nem lesz esélye győzni. A Fidesz akarata érvényesült: a kétpólusú politikai erőtérnek vége, a játszmák a centrális erőtéren belül folynak. A Fidesz ellenfeleinél sokkal jobban értette meg a magyar valóságot és a magyar választókat, ez a magyarázata a kétszer kétharmadnak.

A baloldal téved, ha azt hiszi, a siker titka: a kétpólusú politikai váltógazdaság lehetőségének helyreállítása. Centrális erőteret csak centrális erőtérrel lehet legyőzni.

Erre egész biztos nem lesz elég harminc másodperc.