GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

Győzhetnek-e a magyarok?

2012.09.03. 07:50, gfg ,

„Éppoly felnőtt vagyok, mint egy angol, / vagy mint bármelyik fia bármelyik / Öreg, nagy népnek, dicső hatalomnak”

(Szabó Lőrinc: „Kis nép fia”)

 

Van egy helyzet.

Ma a régi status quo képviselőinek hangja hangosabb, mint az új, még életerejét gyűjtő kultúráé.

Annak ellenére így van ez, hogy az új kultúra talán erősebb, mint valaha: van nyelve, amit egyre többen beszélnek; vannak személyek, akik ezt megjelenítik; e kultúrának vannak intézményei, amelyek normákat teremtenek; vannak igazságai, amelyek széles körben elfogadottságnak örvendenek. Mégis, a régi rend érdekvédői és haszonélvezői hangosabbnak tűnnek.

Ezt a határhelyzetet akár természetesnek is tarthatjuk. Egy hatvan éve folyamatosan épülő falanszter építői tisztábban látják, hogy mit akarnak és mit veszíthetnek. Vagyis világosabban értik, hogy mi a tét.

Megértették, ha ennek az új kultúrának a konszolidációja sikeres lesz, akkor Magyarországon hosszútávon jobboldali konjunktúra fog fennállni, azaz jobboldali értékkonszenzus és centrális politikai erőtér lesz.

S ezzel ők mindent elveszítenek.

Elveszítik megszokott tájékozódási pontjaikat, igazságaikat és ezzel együtt nagy körültekintéssel fenntartott társadalmi tekintélyüket, vagyis végső soron egzisztenciális kérdések forognak kockán.

A régi kultúra utóvédharcosai rendre arról beszélnek, nekünk úgyse sikerülhet. Hogy mi a helyes, bízzuk másokra, ők úgyis jobban tudják, hogy mi a jó nekünk. Míg negyed századdal ezelőtt még mindig Moszkva volt a megkérdőjelezhetetlen hivatkozási pontjuk, addig ma Brüsszelre és a Nyugatra hivatkoznak, s eközben fel sem merül bennük, hogy esetleg nem is „egy” Nyugat van, hogy ott is vannak értékviták, rivalizálnak egymással politikai világnézetek, van idegengyűlölet, antiszemitizmus, a nemzetközi viszonyokban ott is saját érdekeiket követik az egyes nemzetek és ebből keletkezhetnek diplomáciai konfliktusok. Ha nyugatiaknak beszélnek Budapestről, szemük előtt a harmincas évek Berlinje épül. Árgus szemekkel csak arra figyelnek, mikor lesz belőlünk negatív előjelű hír a világlapokban, mert nekik nemcsak Brüsszel és a Nyugat, de Bukarest vagy Hegyi-Karabah is döntőbb érveket szolgáltat, mint a magyar érdek.

Ha elfogadjuk előfeltevéseiket, a magyarok biztosan nem nyerhetnek.

A régi kultúra, mivel lebeszélt arról, hogy a saját céljainkat kövessük, önbecsülésünktől fosztott meg minket. Önbecsülés hiányában viszont egyetlen nemzet sem lehet győztes.

A szocializmus évtizedeiben igazán nagy szükség volt hitre, ha az ember tenni akart valamit. Jóllehet én csak tizenhárom éves voltam, amikor megtörtént a rendszerváltás, de még akkor is arra figyelmeztettek, nem kell politizálni, az úttörőszövetségben lehet csak értelmes munkát folytatni. Akik ma úgy érzik, hogy a szabadság hiányától szenvednek, azokat nem árt emlékeztetni a diktatúrák valóságára, hogy az tényleg olyan volt, mint egy laktanya. Akkor tényleg megmondták az embernek, hogy mi a jó és mi a rossz. Előírták, hogy hogyan éljünk.

A létező szocializmus végső soron arról szólt, hogy lebeszéljenek a történelem alakításáról, és ezzel együtt a történelem elszenvedőivé tegyenek.

A lebeszélés kultúrája, noha ez ellen lázadt fel a ’89-es generáció, nem tűnt el nyomtalanul. Nagyon is virágzik. Ez is azt jelzi, hogy nem elég megváltoztatni az intézményeket, meg a rendszert, ha velünk marad egy gondolkodásmód, egy zsigeri ösztön, a múlt életerős kísértete.

Hiába tesz tanúbizonyságot minden korábbinál nagyobb életerőről az önbecsülés kultúrája, még ma is sokan, sokfelől akarnak minket lebeszélni a céljainkról.

Ha sikerrel járnak, bizonytalanságot és hitnélküliséget támasztanak. Mert csak az elbizonytalanodás és a hit megcsappanása segíthet nekik a régi kultúra restaurálásában.  

Új kultúrára van szükség ahhoz, hogy a magyarok győzhessenek. A kultúrateremtés politikai feladat. A politikai teljesítmény arról a kihívásról szól, hogy vajon megteremthető-e olyan világ, ahol a magyarok visszakerülhetnek az őket megillető polcra: a sikeres nemzetek közzé. Ahol a magyarokat ugyanaz a tisztelet fogja övezni, mint bármely más nemzetet. Hogy nincs mit röstellnünk a Nyugattal szemben. Egy sikeres nyugati nemzethez képest sem vagyunk másodrendűek. Vagyis a magyar érdek semmivel sincs mögötte a brit, a francia vagy a német érdeknek.  

A határhelyzet tehát arról szól: győzhetnek-e a magyarok?

Ez pedig újabb kérdésekhez vezet: Van-e értelme egyáltalán bármit is csinálni ebben az országban? Lesz-e ebből az országból valami? Ezek egyben azok a határkérdések, amelynek megválaszolásánál elválik egymástól két kultúra, két politikai közösség. A „nekünk úgy se sikerülhet!” torz, egészségtelen kultúrája és az önbecsülésüket visszanyerők erőtől duzzadó politikai közössége. 

Címkék: jobboldal,szocializmus,nemzeti érdek,centrális politikai erőtér,a lebeszélés kultúrája,az önbecsülés kultúrája

A bejegyzés trackback címe:

https://gfg.blog.hu/api/trackback/id/tr594748529

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Győzhetnek-e a magyarok? 2012.09.07. 22:39:02

Ma a régi status quo képviselőinek hangja hangosabb, mint az új, még életerejét gyűjtő kultúráé.

Trackback: Az Alku 2012.09.03. 09:31:04

"Ilham Alijev azeri elnök hosszú idő óta követte a magyar és azeri jogi irodák munkáját, és az ügy lezárásához végül az az egyezmény vezetett, amely Orbán Viktor magyar miniszterelnök azeri látogatásakor született." Kivonat Ali és Ovi tárgyalási je...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B. Bíró 2012.09.03. 09:44:09

@pjm: ŐőŐ, te valamit szörnyen félreértettél. Én ebben hozzászólásban úgynevezett cinikus próbáltam lenni, mivel hogy a magyar légtér Vajdaság bombázása érdekében történő átengedése Orbán alatt történt...

pjm 2012.09.03. 09:44:35

@dr kíváncsivagyok: azok a silány faxok NEM működtetik, hanem éppen ellenkezőleg: ANNAK ELLENÉRE működik, hogy ők ott vannak...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.03. 09:45:23

"A határhelyzet tehát arról szól: győzhetnek-e a magyarok?"

Persze! Ha végre politikusaink elvégeznének egy alapfokú közgazdasági tanfolyamot és vennék a fáradtságot, hogy megértsék, hogyan is működik a kapitalizmus. Ha nem, akkor É-Korea sorsára jutunk. Ha igen, akkor válhatunk sikeres nemzetté. Sajnos mérföldekre vagyunk ettől!

pjm 2012.09.03. 09:46:25

@B. Bíró: nem értettem félre, csak mondjuk ez sem megfelelő kifejezés, hogy a "Vajdaság bombázása", mert az öszzes YUGO bombázás miatt lett átengedve és ez véletlenül helyes döntés volt

kurgan 2012.09.03. 09:46:36

nem lennék a cikkíró helyében. kellemetlen lehet úgy élni, hogy folyamatosan ellenségeket keres a világban. úgy látszik orbán sikeresen fertőzi környezetét az üldözési mániájával.

pjm 2012.09.03. 09:47:54

@pjm: nem is volt persze kétharmadul. Ma nem engednék át, az biztos.. Ezért mondtam, hogy egy szövetség felbomlásának első jele, hogy felveszik a magyarokat...

reccs 2012.09.03. 09:50:39

De szép új kultúra is lesz ez!
Lesz erkölcstan is az új erkölcshöz! Csak tudnám, minek külön tantárgy egy tarifatáblázatnak.

Házifeladat másolása 5 000 Ft.
Iskolaköpeny otthon felejtése 10 000 Ft.
Kémiatanárt megverni 150 000 Ft.

...
Rasszista alapon elkövetett gyilkosság 3 000 000 000 $

Jenyei 2012.09.03. 09:51:11

Szerintem olyan szahar a helyzet, hogy minden ilyen posztra szükség van. Hogy legalább az látsszon, hogy van valamiféle szándék a változtatásra. Nem, nem lóg az ujjam a bilibe, és kinőttem a mesekönyvekből. De 50+ évesen szégyellném magam, hogy ilyen országot kellene a gyerekeimre, unokáimra hagyni. Ne jussunk már el odáig, hogy oszt jónapot.

Zimmermann 2012.09.03. 09:54:14

"Ma a régi status quo képviselőinek hangja hangosabb, mint az új, még életerejét gyűjtő kultúráé." -- Úgy tűnik, a kommentek ezt alátámasztják. FIDESZ-hívek, neteljetek, mert ábrándos tekintetű Gábor diák szomorú lesz miattatok!

Pas de probleme 2012.09.03. 09:54:40

Itt áll nyersen és pőrén az "új kultúra". Az vakhitre épülő egyeduralom hitvallása. Ezt száz éve úgy hívták, hogy bolsevizmus.

Eszem megáll, hogy ma Magyarországon kultúrember ilyet leírhat.

Igen, a harmincas évek Berlinje épül. Totális csőd lesz ennek is a vége. Kár, hogy magával fog rántani mindnyájunkat.

Muad\\\'Dib 2012.09.03. 09:57:44

Mondjuk fura ez a bejegyzés épp most (már-már gyanús), de ettől függetlenül az itt hisztériázó fanyalgókat sem értem.
Komolyan nem fér a fejembe, hogy egy értelmes ember, miként írhat olyan baromságot le, hogy szerinte ellenséget keres, aki arról beszél, hogy egy nemzet lehet győztes típus, meg megalkuvó vesztes. Ettől nem kell ellenségeskedni senkivel pusztán egészséges versenyszellemre van szükség. Pont olyan versenyszelleme, ami a gazdaságot működteti. Mert képzeld, a cég ahol dolgozom (meg más cég is) győzni szeretne. Szeretne piacvezető lenni a területén, prosperálni, nem huszadik, és nem ötvenedik akar lenni. És bármily hihetetlen, ettől még nem lettek ellenségeim a területen dolgozó egyéb cégek, pusztán szeretnénk a piaci versenyben megelőzni őket.
Esetleg szüntessük meg ezt is? Mostantól az összes cég egyesüljön egy nagy hippi kommunává? Meg szüntessünk meg minden sportot, és mostantól aranyérem járjon mindenkinek?
Hogy lehet valaki annyira elvakult, hogy az élet minden területén működő egészséges versenyt (ami nem mellesleg a fejlődés alapja)valami kiirtandó dolognak tartsa, és automatikusan ellenségkeresésnek fogja fel?

roki 2012.09.03. 10:03:12

@BruceTheHoon:

Kisegítlek: Kovács László fogalmazta meg a balliberális szemlélet ars poeticáját ami úgy hangzik, hogy 'merjünk kicsik lenni'.

Ez a kormányon is defetista, önfeladó magyar nemzeti érdekben megnyilvánuló álláspont egyenes úton zavarja világgá a nemzet színe-javát, oda, ahol bátor a légkör, oda, ahol az emberek tenni akarnak önmaguk jólétéért.

szerinted nem fognak hiányozni???
...vagy elég lesz egy halk köszönöm a nyertesektől?.. bár köszönöm se lesz, nem szokták megköszönni, ha a Pásztor fiúk elvesznek valamit.

collateral collector (törölt) 2012.09.03. 10:04:05

@Muad\\\'Dib: "Hogy lehet valaki annyira elvakult, hogy az élet minden területén működő egészséges versenyt (ami nem mellesleg a fejlődés alapja)valami kiirtandó dolognak tartsa, és automatikusan ellenségkeresésnek fogja fel?"

Definiáltad a fidesz gazdaságpolitikáját, lásd: multik, bankok, dohányáru, hulladékgazdàlkodás, közműszolgàltatók stb. De szépen összefoglaltad, erről szól a Fidesz-politika: kiirtani a versenyt, és közben azt hazudni az embereknek, hogy a verseny nekik rossz.

Muad\\\'Dib 2012.09.03. 10:06:12

@collateral collector:
Nem ere vonatkozott a kérdésem. Még csak nem is említettem a fityeszt, nem is látom, hogy köze lenne az általam felvetett dolgokhoz.

Go Lem 2012.09.03. 10:06:16

@Muad\\\'Dib: Ez tetszett.

A paranoiásnak előbb utóbb lesznek üldözői és ebben látja igazolva paranoiáját... Ördögi kör, ebbe hajszolják magukat.

is 2012.09.03. 10:07:38

egy újabb monomániás. egy újabb hívő, akinek semmi, de semmi realitásérzéke; nézeteinek a valósággal való ütköztetése iránti igénye nulla, a világképét egy belső körben forgó mondavilágra építette, építi, és fogja építeni. ott, abban a belső körben egymás vállát veregetik a szellemi törpék, hogy milyen magasra nőttek, és milyen okosakat írnak és mondanak. a világ meg kívül megy előre a maga dolgára.

a kutya ugat, a karaván halad. csak azokat a milliárdokat, meg azt, hogy ezek a szellemi és erkölcsi nullák bitorolni akarják a jobboldal fogalmát és terét, az a sajnálatos.

kurgan 2012.09.03. 10:10:49

@Muad\\\'Dib: márpedig ez a "nekik" szóhasználat ezt bizonyítja. kik azok a nekik? és miért kell bárkit is legyőzni? ez nem egészséges versenyszellem szerintem. ki ellen kell harcolni? senki ellen. és sajnos ez nemcsak retorikai fogás a kormánypárt részéről hanem komolyan is gondolják, ugyanazt, mint például a - szerencsére már a történelem süllyesztőjébe került - vladimír meciarnak is a fő politikai krédója volt: aki nincs velünk, az ellenünk. országon kívül és belül egyaránt. a fenti cikk is erről szól. ki kell szorítani, le kell győzni, eltüntetni mindent, ami nem az ő világképüknek felel meg. hát basszák meg erre csak ezt tudom mondani, holott voltam én fidesz rajongó, de amit az elmúlt 10 évben műveltek, az valami borzalom. és még hogy ők az új kultúra képviselői :D messziről bűzlik, hogy milyen rendszerben szocializálódtak. szó szerint. hiszen pártállamot építenek. szóval hol itt a versenyszellem???

roki 2012.09.03. 10:11:23

@collateral collector:

Az általad felsoroltak esetében a verseny az, ami a legkevesebb, viszont kidomborodik a monopolium és kartell jelleg.

is 2012.09.03. 10:11:29

@Muad\\\'Dib: Az az egy probléma van, hogy a posztban ott az az itt ki nem mondott, de már elégszer hallott, és a velejéig hazug és erkölcstelen alapállás, hogy aki nem FIDESZes vagy "igazmélymagyar", az megalkuvó vesztes országot akar építeni. és ez nekik axióma, és nem hajlandóak engedni belőle, és csak mantrázzák, agyatlanul, értelmetlenül, hazugon. hadd ne kelljen milliomodszor is komolyan venni, és megint elkezdeni magyarázni, hogy ez egy őrültekházi tévképzet, nem igaz, és amig ilyen lázálmok adják a FIDESZ szellemi axiomaitkus alapját, addig csak és kizárólag az őrülteknek egyébként kijáró tiszteletet kapják, ennél többet nem.

collateral collector (törölt) 2012.09.03. 10:12:43

@is: "egy újabb monomániás. egy újabb hívő, akinek semmi, de semmi realitásérzéke"

Az ő esetében nem biztos. Ő pénzt kap érte. Sok pénzt. A mi pénzünket. Egyáltalán nem biztos, hogy vakhitű, és az sem, hogy nincs realitásérzéke :)

Muad\\\'Dib 2012.09.03. 10:14:11

@kurgan:
"...és miért kell bárkit is legyőzni?..."
Igaz, várjál szóltam a kollégáimnak, hogy mostantól ne akarjuk megnyerni a kiírásokat, mert az már milyen, még a végén azzal vádolnának minket, hogy le akarjuk győzni a többieket. Azt hiszem nem jött be nekik az ötlet.

De ismét leírom. Én nem a fityeszt védem, amiről írtam az teljesen kormányfüggetlen dolog. Ettől nem lesz egy centivel sem jobb a fidesz, de ettől ez még valós probléma.

jozicsenko 2012.09.03. 10:14:47

amiről a srác ír:
" a szomszédos baráti-testvéri népeket érzéseikben megbántani nem szabad"

ez, ma, a közelmúltban: a románokra szavazunk, beengedjük őket, mert majd meghálálják.

meghálálták: felszámolják az erdélyi magyar oktatást...

a baloldalról egy dolgot tudok: messzebb van tőle a hazaszeret, mint a fidesztől a becsület...

tessék visszaemlékezni gönczovakingovára, aki külügyminiszter volt mégis rendre felmosták vele a padlót: mert a szomszédos népeket megbántani nem lehet

de minket igen?

hülye baloldaliak, baloldali hülyék: miért minket nyomjanak a sárba? mert hagyjuk? hülyék vagytok...

inkább legyek büszke arra hogy magyar vagyok, minthogy miattatok szégyelljem...

Pan Modry 2012.09.03. 10:15:24

@Golgotai:
Az apad faszanak legyen biztos allami munkahelye, eleg volt a kommunizmusbol.

Legyenek inkabb stabil piaci munkahelyek ahol a stabilitast a versenykepes gazdasagi kornyezet es a versenykepes munkaero adja.

Muad\\\'Dib 2012.09.03. 10:16:19

@is:
Lásd az előző hozzászólásom kurgan-nak. Nem a kormányunkról írtam, csak egy számomra érthetetlen mentalitásról.

egy_vélemény 2012.09.03. 10:17:10

Beszéltünk elég sokat régebben a kultúra mibenlétéről.
Elmondanám itt is meglátásom: nem kultúrák különbözőségéről beszélnék, hanem A kultúra különböző fokain leledző, főleg szokásjogon alapuló együttélésekről, túlélési igyekezetről.
A kultúra minősítéséhez, ahhoz, hogy valamit kultúrának nevezhett/ss/ünk, nem tudjuk a morális alapokat semmisnek venni. Azokat a morális alapokat, amin a megélt, gyakorlott mindennapi kultúránk nyugszik.
Ezt a társadalmi berendezkedés biztosítja.
Hol az ütközés a ma nyelvére lefordítva?
Figyeljük meg csak pl. bárki neves szaktekintélyünket (nem érdemes szakmára lebontani, hiszen mindjárt a személyeskedés csúszdájára lehetne lebutítani így bármely párbeszédet). Szóval egy neves szaktekintélyünket hallgatjuk, kinek állami jogosítványa van nyilatkozni, szava messzehangzó. Hogy érthető legyen a példám, mégis ki kell választanom egy adott szakmát, így én is sebezhetővé válok. Vállalom. Vizsgált személyünk pl. orvosprof. Állami emlőkön tanult, intézményesített háttérrel boldogult, és intézményesített szokásjogon mellékesen és egyenes gerinccel, tekintélyt sugárzó arccal tette zsebre a feléje nyújtott borítékokat. Most nyilatkozik...hogyan figyeljem szavát? Tisztelettel, meghatottsággal, vagy röntgenszemekkel?
Mérlegeljem-e a morális alapokat, amin a mai gyógyítás kultúrája nyugszik?
Mérlegeljem-e ugyanígy bármely szakma gyakorlóját?
Kérdőn figyeljem-e annak a nyilatkozó politikusnak erkölcsi szilárdságát, aki az utóbbi 20 év folyamatos társadalmi-gazdasági lerongyolódásakor fix jövedelemért szorgoskodott?
Azt hiszi, azért fedhetetlen, mert kenőpénzt sosem kapott?
Vagy legyintsek-é egyet? Hisz mindenki eszerint él mamár, hajtja a pillanatnyi előnyöket, mérlegelése csak arra korlátozott.
Kettős mérce mindenhol. Gyermekét becsületesen nevelő szaki, aki gányoláshoz, az állandó ügyeskedéshez szokott, vérig sértődik, ha ugyanezt más szakterületről tapasztalja, visszakapja.
Ördögi kör.
Mi és most ilyen magyarok vagyunk.
Egyszer sem kérdezzük meg magunktól azzal a szigorral, amit másokkal szemben percre készen gyakorolunk: hát én megszolgáltam-e mindig mindazt, amit kapok? S ha nem, akkor tehermentesíti-e lelkiismeretem, hogy mások is ezt csinálják, s nagylelkáen szemet húnyok, vagy összekacsintok?
Amikor a Nyugattal hasonlítgatjuk kényszeresen magunk, akkor ezzel a morális keleti-komeno-szoci kettőséggel kellene először leszámolnunk.
Az utóbbi hatvanvalahány év egyre terhesebb, lassan mindent leblokkoló örökségével.
Az, hogy megmaradunk-e, ezeken a cölöpökön múlik.
Ezt nem tudja egy kormányciklus sem drasztikusan megváltoztatni, de a komenót visszaállítani sem.
Mert ezt nem lehet központilag elrendelni, kötelezővé tenni, a gondolkodást gombnyomásra átállítani.
Ezt mindenkinek magában kell megérlelni, tudatosan eldönteni s betartani segíteni kis környezetében.
Ha államilag ennek támogatására segítség mutatkozik, akkor könnyebb.
A magyarokról, ha maradunk egyáltalán, majd akkor beszélhetünk.
Sokszor mondtam már, megint ismétlem: a jelenlegi kormányzást ellenzők megmaradása is ezen múlik.

Go Lem 2012.09.03. 10:17:57

@jozicsenko: Ez most igazolja a cselekedet helyességét?

kurgan 2012.09.03. 10:21:48

@Muad\\\'Dib: nyilván kell a verseny, de ne ma totális szétzúzása a zellenfélnek. nem tűnik fel a fenti cikk árokásó hangvétele? hogy megint a jobboldalt azonosítja a magyarsággal, minden mást kizár?

Osuu 2012.09.03. 10:29:53

@dr kíváncsivagyok: AZ ÖRMÉNYEK MIÓTA A MAGYAROK ELLENSÉGEI ?!

Amióta letépik, megégetik a magyar zászlót, amióta bosszúval fenyegetőznek minden szinten minden fórumon, amióta tehetetlen dühükben Magyarországot hibáztatják amiatt hogy az Azeri elnök kegyelmet adott.

Amióta Magyarország ellen gyűlölködnek naphosszat, miközben Azerbajdzsán ott van tőlük 1 km távolságra bármikor lerendezhetik velük a konfliktusaikat, ha olyan nagy legények.

Mi tartja vissza ezeket az örményeket? Vagy Magyarország ellen könnyebb rázni az öklüket, mert tudják, hogy Magyarország nem fog tenni semmit? Ha az azeriekre támadnak akkor meg kaphatnak a pofájukra?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.09.03. 10:30:20

"Míg negyed századdal ezelőtt még mindig Moszkva volt a megkérdőjelezhetetlen hivatkozási pontjuk, addig ma Brüsszelre és a Nyugatra hivatkoznak, s eközben fel sem merül bennük, hogy esetleg nem is „egy” Nyugat van, hogy ott is vannak értékviták, rivalizálnak egymással politikai világnézetek, van idegengyűlölet, antiszemitizmus, a nemzetközi viszonyokban ott is saját érdekeiket követik az egyes nemzetek és ebből keletkezhetnek diplomáciai konfliktusok."

És a jobboldal ahhoz a nyugathoz akar igazodni, amelyik idegengyűlölő, antiszemia!
Hát mit nem lehet ezen érteni?
Az is egy nyugat.
Breivik is nyugat, és mégis milyen faszán lelövöldözte a balosokat!
Nah, hát ő példa az igaz magyarnak.
Nem az utóvédharcosok által favorizált nyálas-pc bizik, hanem a keménytökű igazi keresztényjobbos.

Nah, kinyilatkoztatott, meghallgattatott, ha nem teszik, lehet megdögölni, vagy húzni izraelbe.
Vagy ahova akartok.

egy_vélemény 2012.09.03. 10:31:19

Elnézést a drámainak hangzó monológért.
Inkább csak suttogás, amit elmormolok.
Hogy népi nyelvre is lefordítsam, emlékeztek-e a gyermekkori mondókára?

Dolgozzatok legínyek, holnap lesz a vásár....hát, ez a magyarság, ami lesz, ha lesz, ezen alapul.

További szép napot Mindenkinek!

:-)

Go Lem 2012.09.03. 10:31:53

A politika és az erkölcs... egymást kizáró fogalmak.

Go Lem 2012.09.03. 10:33:32

@Osuu: ... és ezt mióta is teszik?

roki 2012.09.03. 10:34:00

@kurgan:

Önmagatokat zárogatjátok ki a magyarság fogalmából akkor, amikor a jobboldal általános jellegű támadása kedvért válogatás nélkül támadtok mindent, amit összefügg a nemzeti tartalmakkal.

A jobboldalnak nem kell mást tennie, mint rámutatni a nemzettel szemben minimum defetísta, de sok esetben egyenest ellenséges vita álláspontotokra és máris rosszul érzitek magatokat, mert szembesültök önmagatokkal.

Nem vagytok elég erősek és nem vagytok elég okosak, hogy egyéni megközelítések alapján állítsátok fel az érvrendszereteket, az általános támadás pedig idevezet.

Köszönjétek meg azoknak a nemzeti érzelmeitek alkalmi sérülését, akik előrágják számotokra a gittet.

Pas de probleme 2012.09.03. 10:35:26

@Muad\\\'Dib: Bármilyen értelmes versenystratégia a helyzet helyes felmérésére épül. Az egér nem áll ki az elefánttal, mert tudja, hogy eltapossák. Hanem a fürgeségét használja ki.

Totális félreértés azt hinni, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha fejjel ront neki mindennek, amire a világ épül.

A poszttal - és azzal az elmeháborodott klikkel, amelyik így gondolkodik - két probléma van. Az egyik, hogy sikertelenségre ítélik magukat és bennünket is azzal, hogy az orrukig se látnak. A másik, hogy tényleg elhitték, hogy nekik küldetésük van, ezért mindent szabad.

Egyébként természetesen árnyékbokszolnak. Soha senki nem mondta a baloldalon, hogy megalkuvásra van szükség. Ez egy igaztalan, szemét hazugság. Azt lehet, hogy mondták, hogy a nemzetközi rendszerbe be kell illeszkedni, és úgy kell megtalálni a számításunkat. Persze, a jelek szerint ez a gondolat egyeseknek olyan magas, hogy nem csak megcsinálni, hanem megérteni se tudják.

Egy adaptív stratégia nem automatikus megalkuvás és lúzerkedés. Egyébként pedig, ha megvan az alkalom, lehetünk kezdeményezők.

De baltás gyilkosok kiengedése, már elnézést - ne kenjük az azeriekre! - hatökör, büdösbunkó cselekedet. Méltó a narancsszínű messiásainkhoz.

Pan Modry 2012.09.03. 10:35:34

@Muad\\\'Dib:
Nem a gyozni akaras szandekaval van a baj, hanem a modszerekkel.

Gyozni, sikeresnek lenni lehet szorgalommal, munkaval, tudatos epitkezessel, lasd Szlovakia, Csehorszag.

Viszont ha valakinek csak a pofaja nagy es csak akar gyozni de lusta erte megdolgozni, helyette trukkozik, az egyreszt nem fog gyozni, masreszt szanalmas is, lasd Magyarorszag, Gorogorszag.

egy_vélemény 2012.09.03. 10:36:30

@Go Lem: a népek kevesének adatik meg, hogy politikusként keresse kenyerét.
Ahhoz viszont sokaknak sokat kell becsületesen dolgozni, hogy a politikusainkat tisztelhessék bárhol a világon, s mi méltó módon őket eltartsuk.
Ez mindig is így volt.

eMJe 2012.09.03. 10:37:15

és ezért pénzt kapsz? ennél még én is jobb vetítést írok:) van felvétel?

jah, a kommunistáknál általában nem a tudás számított, ahogy vikidnél sem. a nyelvméret. bocs, akkor esélytelen vagyok

Borenbukk 2012.09.03. 10:38:09

@Osuu: Az azeriekre mar tamadtak, vagy azok rajuk, nehez ezeknel a vergozos teruleteknel eldonteni.

Javaslom a Cosmat meggyilkolo Rafaelt is kuldjuk haza a csaladjahoz, ha azok megigerik, hogy jo sokaig nem engedik ki a szobajabol.

Pan Modry 2012.09.03. 10:40:16

@Pas de probleme:
Igazad van, a sikeres strategia alapja a jo helyzetfelmeres. Magyarorszagon valamiert ezt a lepest kiagyjak aztan csodalkoznak hogy miert esnek pofara, kulso okokat keresnek, holott a pofaraesesek legfobb oka a sajat balfaszsaguk.

Egyebkent eleg megnezni a magyar tortenelmet, a torok uralom, a vesztes szabadsagharc, trianon, egytol egyig a magyar vezetok realitaserzekenek a hianya es a rovidtavu, idonkent nagypofaju gondolkodasanak, tetteinek a kovetkezmenye, aztan a himnuszban meg megy a rinyalas a balsors miatt, holott lofaszt...

Osuu 2012.09.03. 10:40:29

@kolbászoszsömle:

"Breivik is nyugat, és mégis milyen faszán lelövöldözte a balosokat!
Nah, hát ő példa az igaz magyarnak.
Nem az utóvédharcosok által favorizált nyálas-pc bizik, hanem a keménytökű igazi keresztényjobbos.

Nah, kinyilatkoztatott, meghallgattatott, ha nem teszik, lehet megdögölni, vagy húzni izraelbe."

Breivik special kőkemény cionista volt, aki mindenben követte az Izraeli keményvonalas szélsőjobbot, sőt túl is tett azon, muszlimellenes gyűlölködésben.

A zsidókat imádta, a muszlimokat gyűlölte. Egyszerű volt a gondolkodása.

roki 2012.09.03. 10:40:32

@Pan Modry:

Szlovákia egyéb, másodlagos frontokon aratott csatagyőzelme mellett stratégiai győztes pl. a cigány szaporításban, feltehetőleg az első cigány többségű állam lesznek.
Gratulálok a sikerességükhöz, a jövőben feltehetőleg kevésbé lesznek konkurenseink.

collateral collector (törölt) 2012.09.03. 10:41:22

@eMJe: "és ezért pénzt kapsz?"

Századvég. Ennyi. Sok pénzt. (Közpénzt.)

Muad\\\'Dib 2012.09.03. 10:41:32

@Pan Modry:
Ezt nem vitatom, teljesen egyetértek.
De, ha megnézed néhány ember hozzászólását, látszik, hogy valamiért a népek közötti versenyszellemről rögtön valami soviniszta náci rémképet hallucinálnak.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.09.03. 10:42:34

Hát ezen még gondolkodj kicsit...

roki 2012.09.03. 10:43:30

@Osuu:

Breivik annyiban tér el az átlagos nyugati polgártól, hogy róla lehullt az a máz, amit az antirasszista kampányok rájuk erőltettek, de valójában széles tömegek sajátja.

Javaslom figyelj Franciaosrszágra és a botrányírójára, mert megint ott látszik körvonalazódni a jövő ideológiai áramlata, ami most éppen antitézisbe csap át.

Borenbukk 2012.09.03. 10:43:47

@roki: Ne tessek hazudozni, kollega! Nem a nemzet tartalmaval kapcsolatban tamad mindent a nemjobboldal, hanem a hazai jobboldal rantja maga ele a nemzetet minden tamadasra.

kurgan 2012.09.03. 10:45:57

@roki: ohh. látod erről beszélek. hisz még azt sem tudod, jobbos vagy balos vagyok-e. de elárulom, hogy az mszp kormányokkal szemben éppilyen kritikus voltam.
amúgy felvidéki magyar vagyok. alighanem sokkal többet tudok arról, amiről ti itt papoltok. én naponta szembesülök azzal, hogy az országomban él egy sokkal népesebb másik nemzet. naponta meg kell küzdenem a magyarságomért, ha pl. nem szól vissza magyarul az eladó vagy a kalauz. nektek erről fogalmatok sincs, szánalom, és felfoghatatlan, hogy magyarországon miért téma ez. ki veszélyezteti a magyarokat magyarországon? elárulom, senki, csak a saját hibbant politikusaitok, mint pl. a jelenlegi fantaszta vezetés. bár az a felmérés önmagáért beszél, amely szerint a magyarországi magyarok nagy hányadának meggyőződése, hogy az országban milliónyi arab, cigány, kínai román és egyéb idegen nép él.

Muad\\\'Dib 2012.09.03. 10:47:37

@Pas de probleme:
Az előző hozzászólásom lényegében neked is válasz (2012.09.03. 10:41:32)

Pan Modry 2012.09.03. 10:48:01

@Muad\\\'Dib:
A nepek kozotti versenyszellem termeszetes. En peldaul kivaltkepp buszke voltam arra hogy az ezredfordulo kornyeken a regioban a magyar gazdasag sikeresnek volt mondhato.

Most viszont kifejezetten szegyellem az eredmenyeket, azt pedig hogy mindezt valami unorthodoxnak nevezett gazdasagi amokfutassal probaljak a magyaroknak megmagyarazni ( ez nyilvanvaloan nem a kulfoldi szakertoknek szol, mert aki egy felev makrot hallgatott annak teljesen nyilvanvalo hogy kontarsag az egesz), az meg egyenesen szanalmas.

Es igen, en nem szerettem az mszp passzivitasat sem, de lehet aktivan hulyenek is lenni de okosnak is, sajnos a Fidesz kormany az elobbi, az utobbire peldaul nagyon jo pelda Csehorszag v Lengyelorszag. ( direkt regois orszagokat irok mert igy realisabban lathatoak a realis lehetosegek)

egy_vélemény 2012.09.03. 10:48:50

@eMJe: no, látod? Ez az írigyég kemény motiváció, minden kornak sajátja volt, szavaid közül szemérmetlenül kikandikál ... leplezni, kendőzni nem is próbálod?
Álláshoz így hosszú távra sosem jutsz.
Van annyi kedv, igény az emberekben, hogy ilyen csupasz gyűlölködést folytonosan fenntartson?
Komolyan gondolod?
Attól nem félsz, hogy ugyanez az indulat hipp-hopp s ellened fordul akkor, amikor nagyon nem akarod?
Mert ilyen a dolgok természete, akaratunktól független, bizony.
Ha netántán diplomád is van hozzá, akkor viszont nagyon nyugtalanná tettél. Csak nem ilyenformán, ebből szándékozol magadnak s kiscsaládodnak egzisztenciát teremteni?

Ezt is csak halkan kérdem, dolgomra kell menjek, választ nem várok.
Légy jó! :-)

kurgan 2012.09.03. 10:49:21

@Borenbukk: tökéletes megfogalmazás. és ezzel totálisan elhasználják, degradálják, lejáratják a nemzet fogalmát. még a kutyaszar is nemzeti ebben az országban. ha szlovákiában ugyanezt művelné fico, sugárban hánynék.

roki 2012.09.03. 10:50:29

@Pan Modry:

'Egyebkent eleg megnezni a magyar tortenelmet, a torok uralom, a vesztes szabadsagharc, trianon, egytol egyig a magyar vezetok realitaserzekenek a hianya es a rovidtavu, idonkent nagypofaju gondolkodasanak, tetteinek a kovetkezmenye,'

Magyarország büszke lehet magára, hogy a klérus és a Habsburgok központosítási, németesítési szándékai ellenére van és magyar.
Vannak olyan államok, amiket éppen a magyar szabadságküzdelmek ellenében nyelvvel láttak el és függetlennek unszoltak... lakói máig sem tudják megemészteni történelmük és nemzeti léthez vezető inspirációk hiányát.

tede 2012.09.03. 10:51:29

@kurgan: sajnos a legtöbb ember közelebb áll az ösztönlény vadállathoz, mint egy intelligens kultúrlényhez.

Több oka van, mert ez egyszerübb, mert ezért nem kell tanulni, erőfeszítést tenni, csak adni a primitív önmagukat.

Sajnos rengeteg ilyen primitív ösztönlény van, mint akiket te is leírsz. Egyszer beszóltam a szomszédomnak, hogy az emberiség feljutott a holdra, de arra nem képes, hogy megtanítsa a gyerekét előre köszönni egy idősebbnek. Meg sem értette, hogy mire gondolok és célzok a gyerekei kapcsán, ott leragadt, hogy mi van a holddal?

egy_vélemény 2012.09.03. 10:51:53

@collateral collector: viszont a mi hozzáállásunkon múlik, mit hoznak ki ebből a sok közpénzből, mindannyiunk, gyerekeink boldogulására....nem gondolod?
Ha én elutasítóan és zsigeri gyűlölettel rugdosom a tanítóm, akkor többet tudnék ma matekból? Gondolod?

2012.09.03. 10:53:15

Kár G Fodor Gáborért, régebben azért írt tudományos igényű munkákat (Voegelinről, Kolnai Aurélról).
Csak hát jött a Fülkeforradalom, a NER őt is szólította. Mára egy szánalmas rezsimszolga, egy nem is igazán tehetséges pártideológus lett belőle. A cikket nem érdemes elemezni, szalmabáb érvelésre épül. Nem veszi észre hogy fantomokat gyárt és azok ellen vitatkozik. Teljesen elszakadt a valóságtól.
Az igazi baj az, hogy szerintem GFG nem cinikus, ő komolyan elhiszi amit leír. És ezért még jó nagy lóvét is kap.

Golgotai 2012.09.03. 10:53:19

@Pan Modry: Te hibbant. A kapitalizmus lényege, hogy létbizonytalanságban tartsa az épp nálla dolgozó keskeny munkavállalói réteget, a munkavállalók nagyobbik részét meg munkanélküliségben. Aztán csere kövekezik be, az eddig munkanélküli tömegből dolgozhat egy keskeny réteg, az előző meg megy vissza a nagy munkanélküli halomba. És ne gyerea ommunizmussal. Épp elég baj, hogy az állami tulajdon ésszerűségét a magukévá tették, és lejáratták az úgymond kommunisták, ellopták, aztán deformálták a jó elvet. Holott. A kommunizmussal, magyargyűlölettel egyáltalán nem vádolható Istóczy Győző már az 1800 as évek végén megmondta, nállunk csak az állami tulajdonú ipar és mezőgazdaság viheti előre a magyar népet.

roki 2012.09.03. 10:54:23

@Borenbukk:

A nemjobboldal eleve gyűlöli azt, ha a nemzetfogalom részese a politikai térnek.

Ez a gyűlölet nem jogosítja fel őket arra, hogy a nemzetfogalom politikai térbe emelése ellen rossz válaszokat adjanak, olyanokat amivel szembesítve őket nemzettelennek látszódnak.

eMJe 2012.09.03. 10:55:39

@egy_vélemény: hihiii, nálad keményen elgurult valami:)

azért egyre válaszolok, max nem olvasod:) viszont ezzel az egy válasszal az egész írásodra válaszolok

"Álláshoz így hosszú távra sosem jutsz." biztos vagy benne? nézz szét például az mszmp-fidesznél :) (bár lehetett volna még példákat írni, de ennyi szerintem elég is:D)

Borenbukk 2012.09.03. 10:55:57

@Golgotai: "A kapitalizmus lényege, hogy létbizonytalanságban tartsa az épp nálla dolgozó keskeny munkavállalói réteget, a munkavállalók nagyobbik részét meg munkanélküliségben."

A munkavallalok nagyobbik resze, amint munkanelkuli? Lattal mar te mondjuk nagyon rossz spanyol munkanelkulisegi mutatokat?

eMJe 2012.09.03. 10:56:54

@egy_vélemény: bocs, az kimaradt, hogy látom, sikerült a lényeget kiragadnod:) meg a szarkazmust:D:D:D

Go Lem 2012.09.03. 10:57:36

@Golgotai: "...már az 1800 as évek végén megmondta..."

ez tök aktuális ha gondolkodásod megragadt 200 évvel ezelőtt

Pan Modry 2012.09.03. 10:57:42

@Golgotai:
Az ember egyszerre munkavallalo es valasztopolgar.
Valasztopolgarkent olyan iranyzatot kell preferalnia akik kiallnak a tisztesseges szabadversenyes kapitalizmus mogott, mindezt torvenyekkel es vegrehajtassal megerositve, versenyhivatal stb...

Munkavallalokent pedig tegye magat versenykepesse, hogy jobb targyalasi pozicioja legyen a munkaadokkal szemben es ne szoruljon ra hogy olyannak kelljen dolgoznia aki teljesen kihasznalja.

Borenbukk 2012.09.03. 10:58:08

@roki: Az alapfelvetesed szimplan nem igaz.

2012.09.03. 10:58:21

Persze hiába hisz a NER-ben, dehogy lesz itt 20 évig centrális erőtér, 2014-es választás is necces lesz már, legkésőbb 2018-ban meg tuti bukás.
Erkölcsileg a baltás gyilkos kiadatása és egy közép-ázsiai diktatúrával való titkos üzletelgetés miatt már semmiféle erkölcs nincs. Ez egy dolog. Ez vállalhatatlan. Persze gondolom GFG szerint csak a hatalom megtartása számít, és az hogy nehogy a "komcsik" visszajöjjenek.
Csak hát a kormány pancser, nem ért a gazdasághoz, a gazdaságot is tönkreteszi, tartós recesszió lesz, IMF hitel nélkül (ami sanszos) pedig esély van arra, hogy fizetésképtelenné válik az ország. Akkor meg viszont társadalmi elégedetlenség lesz, ha nem most, akkor pár év múlva.
Természetesen GFG akkor is győzelmi jelentéseket fog írni, valahogy úgy mint a 89-ben a szovjet állami tv, amely szerint a Szovjetunió erős és szó sincs válságról.

roki 2012.09.03. 11:03:29

@Borenbukk:

De bizony igaz és itt még csak nem is a bőgatyázós vonulat 'igazságát' hozom elő, hanem azokét, akik elvakultan hisznek a globalizáció internacionalizmusában és hallani sem akarnak nemzetről, mint rizikóközösségről, miközben a globalizáció ugyanúgy rizikóközösségek érdekérvényesítési terepe.
A brüsszel-fixált birodalmi álmodozók egész egyszerűen lúzerek az érdekhálózatok küzdelmében, mondhatnoi hasznos idióták.

Osuu 2012.09.03. 11:05:36

@roki: ennél rosszabb a helyzet.

A baloldal tagadja a nemzet létét.

Egy igazi baloldali (60 éves falanszteres), egy erdélyi magyar az román állampolgár és így a román nemzet tagja.

Pontosabban nemzetet egyszerűen az állampolgársággal helyettesítik és próbálják az értelmét eltorzítani.

Így aztán nem meglepő, hogy a keményvonalas baloldaliak "nemzetellenesnek" kirekesztőnek tűnnek, mert nem is ugyanabban a fogalomrendszerben mozognak.

Számukra egy zsidó vagy cigány aki kimondottan gyűlöli a magyarokat, genetikusan alattvalónak tartja, stb is a magyar nemzet része. Ezért aztán evidens, hogy egy felvidéki szlovák az szlovák a számukra, akkor is ha "beszél magyarul".

roki 2012.09.03. 11:08:07

@SontPent:

A NER egy előremutató innováció, amit piros posztó módra támad a ballib bika, mert jobboldali bábáskodással született.

A következő stáció már az lesz, hogy a ballib oldal a nemzetközi trendeknek megfelelően majd megpróbálja belakni, esetleg saját képére szabni, miközben váltig bizonygatja, hogy nem csak bábáskodott mellette, de enpicsájával szülte.... és meg lesznek sértődve, ha a jobboldal kajánul röhög.

egyharmad 2012.09.03. 11:08:31

Ezt a csodálatos írást a baltás gyilkos ihlette vajon? Ez lenne a magyar érdek? Olyan diktatúrákkal cimborálni, ahol dicsőség álmában meggyilkolni egy ártatlan embert? Milyen aljas alakok vagytok ti?

Pan Modry 2012.09.03. 11:10:37

@roki:
Ha valamiert nem akarok jelenleg rizikokozosseget annak az az oka hogy az a fajta rizikokozosseg nem erdekel ahol a nemzetgazdasagi miniszter egy mekk elek, es ahol a koz penzet mutyiemberek siboljak el.

Ez igy voot az mszp idejen is, de arra buszke vagyok hogy Szlovakia sikeres, mert el ott egy kis magyar diaszpora aki reszese lehet a szlovak sikereknek, es ok azok akik mai szemmel nezve jol jottek ki Trianonbol, mert egy regios szinten egy sikertelen orszag helyett egy sikeres orszag allampolgarai lehetnek.

roki 2012.09.03. 11:12:44

@Osuu:

'Pontosabban nemzetet egyszerűen az állampolgársággal helyettesítik és próbálják az értelmét eltorzítani. '

Erről azt gondolom, hogy egész egyszerűen stupidok, nem képesek értelmezni a politikai nemzet és etnokultúrális nemzet fogalmát, azt, hogy mikor melyik nyilvánul meg.

2012.09.03. 11:16:12

@egyharmad: GFG szerint nyilván a magyar érdek az, hogy egy olyan országgal kössünk "stratégiai szövetséget", ahol egy aljas rassiszta gyilkost nemzeti hősként ünneplik, előléptetik. Amely ország ráadásul még a ígértet sem tartja be. Olyanokkal üzeletlünk, akik átvernek és hazudnak nekünk. Ez a magyar érdek? Ja persze, ha a magyar érdek az, hogy Orbán rezsimjét finanszírozzák, minden hogy kik és milyen áron, csak legyen valaki aki finanszíroz, akkor persze, ez a magyar érdek.

Egyébként tisztán haszonelvű megfontolásokból nézve is bukás az egész ügy. Még jobban eltávolodunk USA-tól, és a civilizált világtól, szereztünk magunkat egy ellenséget, és a másik oldalon kétséges egyáltalán, hogy az azeriek vesznek államkötvényt (ami amúgy hitel, tehát vissza kell fizetni). A magyar MOL az azeri olajmezőkön, meg piacnyitás, és az azeri gázra alapozott magyar gazdasági csoda pedig egyszerű fantazmagória, délibáb, amiben lehet hinni az ilyen hasznos idiótáknak mint GFG.

roki 2012.09.03. 11:29:50

@Pan Modry:

Az átmeneti szlovák sikeresség ára, hogy stratégiai vereséget szenvedtek a jóléti állam megteremtése terén, mert ne gondold, hogy nem kell rákölteni a bődületes arányban szaporodó(80%-> 4.7 ráta) cigányokra a ráköltendőt... és azt se gondold, hogy megengedik a sterilizációs projektet, mert sem a szlovák konzervek gazdája a katkó klérus, sem a Ficót hitelesítő baloldali szemlélet nem fogadja el annak létjogosultságát.

Szlovákiában olyan gyökeres szemléleti és politikai változás kellene a tartós sikerhez, ami elképzelhetetlen.... nem mellékesen olyan büntetési vesszőzésen kellene áthaladnia, ami még azt is meghaladná, amit most Magyarország szenved el, akinek pedig barátai is akadnak.
Elég felídézni, hogy Radicovát miképpen fújta el a sterilizációs ötletért cserébe a nagypolitika.

A jelenlegi szlovák projekt nem más, mint az asszimiláció érdekében felpörgetett látszat, amiből rövid úton fog érkezni a másnapos felébredés.

egy_vélemény 2012.09.03. 12:58:00

@eMJe: ha időm engedi, olvasom.
Ahogy tudok, válaszolok.
Nem ismerek politikusokat, különben is, mit nézzek rajtuk? Ők sem voltak tekintettel rám....így gondolkodnak a népek. Az ablakok egy koleszra nyílnak, a szomszédok generációkon át kifosztott kisnyugdíjasok, kíváló a kilátásom a napi rendszerességgel járó kukabúvárokra, szabadmagyarokkal lépten-nyomon tanálkozom...mit gondolsz, maguk között ők is acsarkodnának, ha ezért fizetnék őket? Ha így lenne csak biztosítva az egzisztenciájuk?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 15:44:51

@jozicsenko: Nem, ma nem ez. Ez ma úgy hangzik: "adjuk át a baltás gyilkost és játsszuk el a kezdő buzit a gőzfürdőben, nehogy az azeri nép megharagudjon ránk, majd meghálálják..."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 15:47:13

@Muad\\\'Dib: Más volna ez a politikai alapvetés, ha a "győzhetnek-e a magyarok" kifelé irányulna.

De befelé irányul: ennek a mondatnak a gyakorlati kivitelezésében magyarok magyarokat akarnak politikai alávetettségbe taszítani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 15:51:24

@Golgotai: Utána pedig Kádár János és Rákosi Mátyás bebizonyították Istóczy tévedését.

Mondjuk abban lehet valami, hogy a nyilasokat egy időben zöldinges bolsevikoknak mondták :-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 15:53:36

@egyharmad: Amit a kormány tesz, az magyar érdek és ami a magyar érdek, azt teszi a kormány.

A szerzőt ezért fizetik.

WLaci 2012.09.03. 16:01:58

"Jóllehet én csak tizenhárom éves voltam, amikor megtörtént a rendszerváltás, de még akkor is arra figyelmeztettek, nem kell politizálni, az úttörőszövetségben lehet csak értelmes munkát folytatni."

Ez a baj, hogy egy te is egy elsőgenerációs "értelmiségi" vagy, aki Kádárnak köszönheti, hogy nem a földeken kaszál még ma is. Én keresztény középosztálybeli vagyok, és soha nem hallottam ilyesmit. Az én családom megvetette Kádárt, az úttörőszövetséget, és a bugris Orbánt is.

freetibi 2012.09.03. 16:11:50

"Árgus szemekkel csak arra figyelnek, mikor lesz belőlünk negatív előjelű hír a világlapokban, mert nekik nemcsak Brüsszel és a Nyugat, de Bukarest vagy Hegyi-Karabah is döntőbb érveket szolgáltat, mint a magyar érdek."

GFG-nek az azeriek seggének a nyalása is döntőbb érveket szolgáltat, mint a minimális emberi tisztesség.

Sir Galahad 2012.09.03. 16:35:51

Ez így egy kerek, összeszedett, logikus írás. Egy a baj: hogy a szerző által emlegetett új rend győzelme, hosszú távú sorsa erősen kötve van egy pillanatnyi tényezőhöz. Nevezetesen ahhoz, hogy hogyan alakul a magyar lakosság anyagi helyzete ezekben az években. Egyelőre rosszul, s ha ez így marad, az "új rend" emberei menthetetlenül bukni fognak. A választópolgár aszerint szavaz, hogyan él. Nem érdekli, hogy közben gazdasági válság van, a magasztos elvek, szép szavak sem érdeklik. Elege van abból, hogy keleti bért kap, amiből nyugati áron vásárol, s amíg nem lesz egy olyan kormány, amelyik ezt az ellentmondást feloldja, addig ez a bizonyos harc véglegesen nem dől el.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.09.03. 16:52:08

ilyen sok önellentmondást ilyen rövid írásban összehozni már-már elismerésre méltó teljesítmény.

persze politikai gondolkodásnak édeskevés.

csak egy dolog, amit kiemelnék: kultúrát nem lehet alapítani, létrehozni, oktrojálni.
kultúra egy nép (összes tagjának) együttes cselekvése, gondolata, hagyománya egybegyúrva.

a kultúrából kell fakadnia a politikának, fordítva nem lehetséges, még diktatúrában sem. mert az nem kultúra lesz, csak egy diktátum.

nincs régi kultúra, meg új, meg születő, meg hanyatló, meg ilyen marhaságok. a mai magyar kultúra tartalmazza az összes megelőzőt és minden új csírát is és pontosan olyan arányban ötvözi, amennyire azt a társadalom szereplői magukénak vallják.

aki azt hiszi, hogy ez erővel, propagandával, vagy sima nettó hazugságdömpinggel megváltoztatható, az fikarcnyit sem ért sem a kultúrához, sem a politikához.

és igen vicces, ha közben gondolkodónak véli magát.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 16:55:30

@mcs: Van egy kis társadalommérnökösködő stichje, nehéz letagadni :-D

De hát ilyenek ezek az újkonzervek. Jakobinusabbak a jakobinusoknál.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.09.03. 16:58:47

@Counter: a "jakobinus" látszik. az "új" evidens. már csak azt nem látom mitől is konzervatív ez a hőzöngés?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 17:32:59

@mcs: Szabad identitásválasztás van.

Ők azt mondják, hogy ők a konzervatívok.

Zsirinovszkij pártjának a neve: Oroszországi Liberális Demokrata Párt. Ez csak egy példa :-)

Golgotai 2012.09.03. 20:37:38

@Borenbukk: Hát, már nállunk is ez van szinte,

Golgotai 2012.09.03. 20:38:49

@Go Lem: Az a lényeg, hogy akkor még nem volt kommunizmus sehol a világon!

Golgotai 2012.09.03. 20:43:05

@Pan Modry: Ez egyik sem műkösuk, bebizonyosodott

2012.09.03. 21:03:34

@mcs: Semennyire se konzervatív. Ahogyan Pártunk és Kormányunk se konzervatív, és nem is erkölcsös.
Ez a poszt egy bolsevik típusú érdekközösség jól fizetett, hithű ideológusának zavart, össze-vissza rizsája. Kb. annyira kell komolyan venni, mint a Gyűrűk Ura meséjét a Jó és Rossz küzdelméről.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 21:12:53

@Golgotai: Azóta lett, és bebizonyosodott, hogy Istóczy ebben is hülyeséget mondott.
Hiszen az állami tulajdonú ipar és mezőgazdaság teljes kudarcnak bizonyult Magyarországon. Is.

Szindbad 2012.09.03. 21:48:04

Te is meghirdetted a szent háborúdat. Mi lenne, ha a háborútokkal elvonulnátok a halál faszára? BÉKÉBEN AKAROK ÉLNI.

Jack Torrance 2012.09.03. 22:29:24

Már a kérdés feltevés is marhaság sajnos...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 22:36:26

@Szindbad: Azt mondjuk nem bírja megmondani, hogy ki ellen.
Szerintem nem is értené a kérdést.
A lényeg, hogy győzni, győzni, győzni. GFG magyarságvíziója egy kötekedő részeg alak a kihalt utca közepén. Előbb vagy utóbb megtámadja a hirdetőoszlopot is. Csak győzhessen.

egy_vélemény 2012.09.04. 13:31:38

Kedves Századvég!
Amikor már egy kérdésre csupaszodik le a gondolat.
Amikor egyidőben olvashatom az gyurcsányi levelet,
ízlelgethetem az azeri nagyhatalomhoz intézett készséget.
Amikor elmém elbambulhat,
szemem elidőzhet ezzel egyidőben
a békésen-gondosan-hosszadalmasan elővezetett schifferi erőnléten.
Akkor a kertelés nélkül feltett kérdésedre, csak az lehet a válaszom: nem.
Fusson ki merre lát,
megint nyakunkon a 'kutyafejű tatár'.

egy_vélemény 2012.09.04. 13:37:47

@Szindbad: nem látok senki lelkébe, sem nem vagyok védőügyvédje. Az én értelmezésemben nem hírdeti, hanem érzi az előszelet.

bádogos 2012.09.04. 15:20:22

@Osuu: Köszönjük szépen, hogy illusztrációval szolgált a "színvonalas" jobboldali gondolkodáshoz.

dicey 2012.09.05. 16:04:46

@SontPent: szerintem meg nem hiszi el, ennél sokkal jobb véleménnyel vagyok róla. Én arra szavaznék, hogy ez Karinthy-féle stílusgyakorlat, amiben az az intellektuális kihívás, hogy a szerző egy meghatározott minőségű szöveget generáljon: olyat, aminek egyfelől látszik valami értelme lenni, de mégis ellenáll a racionális elemzésnek. (Voltaképp Orbán legtöbb beszéde is ilyen.) Ehhez speciális retorikai készségek kellenek, és a szerző autentikusan hozza ezt a minőséget.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.05. 16:15:24

@dicey: "Ellenáll a racionális elemzésnek."

Ezt be szépen mondta a kolléga!

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) Együtt 2014 (3) EGYÜTT 2014 (1) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek

  • igorx: Régen voltak a fotelpunkuk Utána jöttek a fotelnácik Újabban a fotelkomcsik (Fidesz) Most meg itt ... (2020.05.28. 22:02) Férfiasság
  • Lepo: Mi baja van ennek a ronda, gnóm kis embernek? Kicsit félek, ha tehetné, orsósféreggé válna, hogy m... (2019.04.18. 11:50) Férfiasság
  • TalpigJimmy: Emberek! Ez egy nagyon frusztrált ember :D Van is mire :D Hogy néz ki a szerencsétlen? (2018.05.30. 20:32) Férfiasság
  • szabik: en internet munkat keresek (2016.03.17. 07:25) Férfiasság
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása