„Mint kormányrudat használta a reményt és a félelmet; az egyiket, hogy féken tartsa az athéniak önteltségét, a másikat pedig, hogy felemelje és vigasztalja őket, ha kedvüket vesztették.”

(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok)

HAZAFIAS KÖTELESSÉG MARADNI ÉS EMELNI A HAZÁT!

A politikai idegenszívűség szirénhangjai akarják elvenni a reményt, hogy van értelme a küzdésnek, itthon is lehetséges egyről a kettőre jutni, van értelme kitartani, a magyaroknak magyar földön boldogulni.

A politikai idegenszívűség szirénhangjai hazafias kötelességnek hazudják saját morális parancsunkat, hogy mindenki, aki teheti, akinek esze, képzettsége van hozzá, EL KELL HOGY HAGYJA A HAZÁT. Mert mint mondják: „ha maradnánk, akkor teljesítményünk elnyújtaná az agóniát. Ha maradnánk, akkor erőforrásokat adnánk a nép illúzióinak és irreális elvárásainak további fennmaradásához-fenntarthatóságához. Ha maradnánk, akkor megnyúlhatna az az idő, amíg még az elit a maga hasznára működtetheti az országot, és amíg a nép zömének csak egyre kevesebb és kevesebb valós reménye lehet. Aki pedig gyorsítja az önző elit távozását és rövidíti népe szenvedését és segít a népnek megszabadulni  káros illúziótól, az hazafi.”

Ha igazuk van a politikai idegenszívűség bajnokainak, hazafias kötelesség rábírni őket hogy menjenek, hagyjanak itt minket. Ha számukra az a hazafi, aki gyorsítja az önző elit távozását és rövidíti ezzel népe szenvedését, mert segít megszabadulni a káros illúzióktól, akkor legyünk hazafiak az idegenszívűek szótára szerint is.

Mert kik is ők valójában?

Ők az ÖNZŐ ELIT TAGJAI, akik a népre hivatkoznak, miközben saját jólétüket tartják csak szem előtt.

Ők az önző elit tagjai, akik ha CSERE van, elmennek New Yorkba, Hong Kongba meg Párizsba tanítani.

Ők az önző elit tagjai, akik azelmúltnyolcévben még maradni akartak, mert haszonélvezői lehettek saját elvbarátaik kormányzásának.

Ők az önző elit tagjai, akik „népet” csak színes albumokban láttak, meg is könnyezik az eredeti angol, francia vagy német képaláírást.

Ők az önző elit tagjai, akik azt hiszik, hogy TELJES KÖRŰ TUDÁSUK magasabbrendű a politikai tudásnál, hogy ők jobban tudnák, őket az ÉRTELEM parancsa vezeti, csak nem engedik őket oda, mert a tehetségtelenek elveszik előlük a levegőt, megméretni viszont nem méretik meg magukat, mert senki se állna mögöttük, senkit se képviselnek önmagukon kívül, ezért undorodnak a standard magyar politikustól, a magyar standardtól meg hánynak, hazafias kötelesség tehát elmenniük.

Senkit se tévesszenek meg a politikai idegenszívűség szirénhangjai! Az önző elit tagjai nem a hazáért, hanem magukért mennek el.

Hazafiúi pátosznak hazudják kényelmüket, a sajttorta iránti engesztelhetetlen vonzódásukat Párizsban, kortyonként ízlelgetni a whiskeyt Glasgowban, „a kortárs nemzeti radikalizmus pusztításai Budapesten” és „neofasizmusok Magyarországon és Magyarországon”  elnevezésű kurzusokat tartani a problémát értő „nyugati” liberális tanszékeken, vagy éppen megtalálni a gyökereiket Braunschweigben vagy éppen Schwarzburg-Rudolstadtban.

Mert azt meg lehet érteni, ha valaki szerencsét akar próbálni valahol máshol, ha azt gondolja máshol sikeresebb lehet, a világ más pontján talán kiegyensúlyozottabb, jobb életet élhet. Ennek a vágynak azonban semmi köze a hazafisághoz. Mert a hazafiság a közösségért érzett felelősség, még akkor is, ha egyénenként áldozatot is kell vállalnunk érte. 

Őket valóban itthon kell marasztalni, mert valóban érdemes azért dolgozni, hogy ők visszajöjjenek. Nekik be kell bizonyítani, hogy élhetőbb lesz Magyarország, mert ez is szép Richmondnak való hely. Nekik kell megmutatni, hogy ugyan nehéz, de az eredmények már láthatóak. Hogy megérte kiállni a magyarok érdekeiért, megérte felvállalni a konfliktusokat, mert MAGYARORSZÁG már egy sor területen JOBBAN TELJESÍT, még mindig nem elég jól, de jobban. S ha a magyarok összeadják az erejüket, érdemes ebben az országban berendezkedni, családot alapítani, gyerekeket nevelni, és ki-ki amivel tud, azzal előmozítani a hazát.

Fennáll tehát egy bizonyítási kényszer: nekik és mindazoknak, akik maradni akarnak,  reményt kell adnunk: Magyarország jobban teljesít, jó magyarnak lenni. Magyarország még sokra hivatott. Csak maradjunk itt, emeljük fel a hazát.

Az önző elitnek viszont üzenjük meg: hiába vártok a „katasztrófára”, hiába várjátok, hogy a romok alól elérkezzen hozzátok a nyöszörgés hangja, hiába akartok majd visszatérni, mert nem lesz itt semmiféle katasztrófa, nem lesz itt nyöszörgés, nem lesz itt nemzethalál, Magyarország emelkedni fog.

Nektek New Yorkban, Párizsban, Hongkongban, Braunschweigben, Schwarzburg-Rudolstadtban emelkednek majd a sírjaitok.