Van egy közmondás: a füst akkor is egyenesen száll az égbe, ha ferde kéményből bújik elő.
Ahhoz, hogy helyesen lássunk és ítéljünk, csak meg kell fordítanunk az előjeleket.
Az amerikai elnök beszéde nem rólunk szólt, hanem Amerikáról. Arról, hogy képes-e még Amerika erőt mutatni és érvényesíteni érdekeit a világban.
A beszéd nem erőről, hanem éppenséggel gyengeségről árulkodott, a cselekvőképesség hiányának egyértelmű jeleként.
Az intelem nem vagy nem elsősorban értékek melletti állásfoglalásról szólt, hanem jól felfogott hatalmi érdek követéséről. Ahogy az elnök maga mondta: a civil társadalomnak nyújtott amerikai támogatás nemzetbiztonsági érdek.
A norvég pénzek, tegyük hozzá, ezek szerint lehet, hogy nem is norvég pénzek.
Minden tiszta és világos, már csak az nem, hogy miért gondolja Amerika, hogy a megválasztott eszköz (a dörgedelmes beszéd és a nyomásgyakorlás egyéb fajtái) megfelelő eszköz lesz saját céljai és érdekei érvényesítéséhez? Miért gondolja azt, hogy a realitásérzékkel szembemenő túlzások (Magyarország elhelyezése a véres diktatúrák sorában) és a magyar ellenzék vádjainak felhangosítása kijózanítja majd a magyarokat?
Empirikusan mindez könnyen tesztelhető: minél jobban támadta Brüsszel Magyarországot, annál nagyobb lett az egység a kormányzók mögött.
A füst egyenesen száll az égbe.