Tranzit = 1. ~: Kedves Testvéreim, nincs aranykor! 2. ~: Őrizd meg magad a jövendőnek!
Példamondat: „Magyarország jobban teljesít, de még nem elég jól”
Van itt egy mítosz, eszerint a tökéletes elérése lehetséges.
Ez a mítosz annyira elterjedt és népszerű, hogy még azok is osztják, akik hajlamosak magukat a tökéletes politika ádáz ellenfeleinek feltüntetni. Az iránta megmutatkozó vágy a kormányprogramok valósággal való tökéletes összevetésétől (mintha a kormányprogram napokra lebontott cselekvési terv lenne) egészen egy idea – például a Polgári Magyarország – megvalósulásának feltételezéséig terjed (mintha ezt az ideát már megvalósították volna). A valóságban azonban egyetlen rezsim sem képes eljutni formájának teljes igazságáig. Ha totálisan meg akarják valósítani, össze fog omlani.
A végcél ugyanis nem realitás, hanem ígéret.
Egy politikai közösség természetes állapota a mozgás, és az ígéret az, legyen a tartalma bármi, ami mozgatja. Ennek megfelelően a hétköznapi élet az egyenetlenségek és a tökéletlenségek világa. Ezért aztán a fennálló állapotra hajlamosak vagyunk úgy nézni, mint vagy ami már elromlott, vagy ami még tökéletesítésre vár, azaz egyszer már volt, vagy valamikor majd lesz aranykor.
A politika természete állapota a tranzit azonban, miközben elrejti, aközben fel is fedi a tényt, hogy „Kedves Testvéreim, nincs aranykor!”.
Azok a rezsimek tehát, amelyek úgy működnek, mintha az aranykor már elérkezett volna, szükségképpen képmutatóakká válnak. Azok pedig, amelyek a meghírdetett és a fennálló közötti egyenetlenséget az átláthatóság követelésével akarják kiigazítani, mondván, mutassunk rá az egyenetlenségre, méginkább a romlás előidézőivé lesznek. Ahogy egy kortárs Machiavelli mondja, egy politikai közösség nem lehet transzparens. Minden kísérlet, ami erre irányul, olyan embereket termel ki, akik a képmutatás és a hazudozás, a fanatizmus és az üldözés nagymesterei. Egy politikai közösség tehát mindig a váróban tartózkodik, vagy sokkal inkább „mozog”, a politika ugyanis nem ismer nyugvópontot, mert „Magyarország jobban teljesít, de még nem elég jól”.
Van itt ugyanakkor még egy egyenetlenség: a tény, hogy a rezsim természetes állapota a tranzit, vagyis a feltételek még nem értek meg, és aközött a tévesen levont következtetés között húzódik ez az egyenetlenség, hogy várni kell, amíg a feltételek megérnek. Így születnek a politikai cselekvéstől elvezető tévképzetek, egyfelől hogy hazafias kötelesség elhagyni a hazát, elmenni és kint maradni (egészen addig, amíg előállnak a „jó élet” feltételei), másfelől távol tartani magunkat a politikától, az őrízd meg magad a jövendőnek! parancsa jegyében (azzal a feltételezéssel, hogy az idő ugyan még nem nem jött el, de egyszer majd úgyis eljön, csak addig ne használódjak el).
A feltételek azonban változnak és változtathatók. Mire másra is irányulna egyébként a politikai cselekvés?