GFG Blog

Az leszek, amivé ti tesztek

GFG a Centrális Erőtérben 15.: Ugyanmár Tamás

2014.11.04. 11:41, gfg ,

Van itt egy irányított fogalmazás.

Mert egészen megdöbbentő látni, hogy mivé lett egy komoly tudós, mi több, egy tiszteletre méltó közgazdász. S mindezt magától? Egy önfejlődés eredményeként?

Ugyanmár Tamás. Három és fél év után felindulsz, hogy most már megmondod a magadét, kiborítod a bilit. Miért éppen most? Miért vártál – elköszönve a Századvégtől – mintegy 1500 napot? Eddig nőtt, erősödött, izmosodott az igazságvágy?

Vagy ha mégis te lennél mondataid szerzője, akkor nem inkább arról van szó, nem inkább az a te bajod, hogy azt gondolod: a politikai tudás nem tudás, a politikai tanácsadás nem érdemi munka. Idevezetne hát az akadémikus sovinzimus: csak a tudományos erőfeszítés lenne igazi teljesítmény, a szakbarbárok által kiérlelt tudás az igazi tudás?

Ugyanmár Tamás. Csak nem gondolod, hogy sültbolondok lennének a volt kollégáid. Hogy nem teljesítenek és nem építenek ki egy valóban komoly szakmai háttérapparátust a kormányzati munka segítésére?

Ugyanmár Tamás. Állításaid egy részét már vissza is vontad. A másik részéről azt mondtad, hogy nincsenek információid. Hogy is van ez akkor Tamás? Attól még, hogy idegenül és értetlenül mozogsz a politikában, lehetnél az, ami vagy, jó közgazdász.

Egy dakota közmondás szerint ehhez nem kell jellempróba.

GFG a Centrális Erőtérben 14.: Erő

2014.10.31. 08:09, gfg ,

Nyugalom

GFG a Centrális Erőtérben 13.: A nagyvonalúságról

2014.10.29. 10:34, gfg ,

„Pompeius szobrainak felállításával Caesar a maga szobrainak is biztos helyet szerzett.”

(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok)

 

Van olyan, hogy politikai érzék.

A politikai érzék súgja meg, hogy ebben vagy abban a helyzetben mi a politikailag lehetséges, illetve kívánatos (továbbá, hogy ami lehetséges, az kívánatos-e, ami kívánatos, az lehetséges-e, illetve mit kell tenni, hogy a kívánatos lehetséges legyen). Mert az bírja el igazán a hatalom súlyát, aki a saját javára tudja azt fordítani. A nagyvonalúság a politikai érzék diktálta, vagyis nem közönséges, hanem politikai erény. Az erősek erénye, ha azt diktálja a politikai érzék.

A nagyvonalúság politikai erényként történő meghatározása nem szűkítést jelent, hanem az adott erény természetének a meghatározását.

A tudomány például nem tud nagyvonalú lenni. A társdalomtudományos teljesítmény elérése megköveteli, hogy az illető számot adjon ismereteiről, lábjegyzetekkel és egyéb más technikákkal kell bizonyítania, hogy rendelkezik az előzmények és a kortársak ismeretével, vagyis demonstrálnia kell tudását. Hogy Weber, Durkheim vagy éppen XY korábban éppen fityet hányt a ma érvényes tudományos normákra, és az így nyert megállapítás azóta a demonstrálandó tudás része lett, az nem számít. A kortársak számára ugyanis mindez már nem megengedhető, vagyis hogy éppen a nemtudományos megismerés vezet-e a tudomány klasszikus megállapításaihoz, ezzel a ténnyel szemben a tudomány kortárs közössége nem tud nagyvonalú lenni. A nemtudományos úton megállapított felismerések nem tudományos felismerések.

Közelebb kerülünk a nagyvonalúsághoz, ha hétköznapi példákból indulunk ki. Nagyvonalúnak vagyunk hajlamosak tartani azt a kereskedőt, aki azt mondja nekünk, hogy ne vigyük el ezt a zsemlét, mert már kétnapos. Nagyvonalúnak tartjuk, mert látszólag érdeke ellen cselekszik, vagyis hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy háttérbe tolja saját érdekére vonatkozó számításait. Még inkább átjár minket a jóérzés, ha nem fűzi hozzá, hogy „mivel én jó kereskedő vagyok, különb a többinél, ezért mondom azt, hogy ne vigye el a szikkadt zsemlét”, vagyis nem hívja fel a figyelmünket arra, hogy nagyvonalúan járt el.

A nagyvonalúság politikai erénye azonban nemcsak a győzelem-vereség alapvető kérdésétől elválaszthatatlan, de attól is, hogy kifejezésre juttassuk, hogy mi az, amit éppen teszünk, vagyis kimondjuk: nagyvonalúan járunk el. Nagyvonalúnak lenni alapvetően azt jelenti, megtehetnénk, de még se tesszük. Meg van hozzá az erőnk (felhatalmazás, parlamenti többség stb.), de mégse élünk vele.  Ezt a nagyvonalúságot nem a szív, hanem a politikai érzék diktálja. Vagyis a nagyvonalúság nem karakterünk állandó vagy legalábbis meghatározó vonása, hanem egy felismert szükség. Nagyvonalú mindenekelőtt a győztes tud lenni, és még az is lehetséges, hogy a nagyvonalúság képes győzelemmé átfordítani egy vesztesnek látszó helyzetet. Mert bár lehet ugyan kisstílűen is győzni, de a győztes nagyvonalúsága erőről árulkodik. A nagyvonalúság az erősek politikai erénye, mert erő kell ahhoz, hogy ne tegyünk meg mindent, ami egyébként hatalmunkban állna. Aki meg tudja mondani, hogy van X dolog, amit semmilyen körülmények között nem tenne meg, az az igazán erős. Aki erre nem képes, az nagyvonalú se tud lenni, vagyis valójában gyenge. Mivel a nagyvonalúság elválaszthatalan a győzelem-vereség kérdésétől, ezért kell kimondani, hogy most éppen ebben a helyzetben nagyvonalúan jártunk el. A nagyvonalúságot ezért valójában csak elszenvedni lehet. A politikában egész egyszerűen rosszul érzi magát az, akivel szemben kifejezésre juttatják, hogy most éppen nagyvonalúak voltak vele szemben, mert a nagyvonalúság gesztusa aláhúzza az illető gyengeségét.

Illusztráljunk.

Az Alkotmánybíróság elkaszálta az ún. átmeneti rendelkezéséket, majd a sok vitát kiváltó regisztrációt alaptörvényellenesnek nyilvánította. (Zárójelben jegyzem meg, az Alkotmánybíróság természetesen politikai szereplőként viselkedett. Ennek belátáshoz elegendő visszájára fordítanunk azok érvelését, akik azt akarták illusztrálni, hogy az Alkotmánybíróság NER által kinevezett tagjai a regisztráció megtartása mellett érveltek, az érvelést megfordítva tehát azok, akik a regisztráció ellen emeltek lándzsát, azok a NER ellenzői, vagy ellenfelei. Még az intézmények semlegességét hangsúlyozó szereplők is politikai szerepet tulajdonítottak a talláros testületnek, Karácsony LMP-s képviselő egyenesen arról beszélt, hogy szerinte az AB döntésében a választók akarata jelent meg.) Az ellenzék miközben a Fidesz-kormány vereségétől volt hangos, már arra készült, hogy a Fidesz majd fityet hány a döntésre, cselezni, meg taktikázni fog, sőt felszántja és sóval szórja be az Alkotmánybíróságot, miközben fideszes politikusok lakmároznak majd Stumpfék tüdejéből. Ehhez képest, akárcsak a felsőoktatási rendszer átalakítása kapcsán kirobbant vitában, belépett a játékba a nagyvonalúság: megtehetnénk, de mégsem tesszük, 2014-ben nem lesz regisztráció. A nagyvonalúság megfordította a vesztesnek ítélt helyzetet. Ezért fogadta nem csupán csodálkozás, hanem csalódás a nagyvonalúságot: mégsem épül diktatúra. Majd megjelent a szemrehányás, hogy egyáltalán miért erény az, ha megtehetnék, de mégsem teszik, s ezt még ki is mondják?

Így hangzik a vesztesek szemrehányása, a nagyvonalúság elviselésének nehézségéből fakadó gyengeségérzet.

A nagyvonalúság ugyanis a politikában a győztesek erénye.

 

A bejegyzés a 2013. január 6-i bejegyzés változatlan utánközlése

GFG a Centrális Erőtérben 12.: Amerikai história

2014.10.27. 17:26, gfg ,

 

Mi a helyzet?

  1. Ebben az évben háromszor győzött órási fölénnyel a Fidesz. Mindent megnyert, amit csak lehetett. Kétségbevonhatatlan és hatalmas választói felhatalmazás áll mögötte. A három választás egyúttal megerősítette a korábbi intézkedéseket és egyben felhatalmazást adott a további kormányzati cselekvésre. Ezt hívjuk úgy, hogy “kormányzás demokratikus felhatalmazás alapján”.
  2. Az ellenzék mögül kifaroltak a választók. A baloldal szétesett, dezintegrálódott. Nincsenek hiteles politikusai, alternatíva állítási képessége minimális. Az ellenzéknek nincs ajánlata az ország számára. Ezt hívjuk úgy, hogy “az ellenzék elvesztette képességét az ország irányítására”.
  3. Ezt a kormányt feltételezhetően belső erők belátható időn belül nem fogják megdönteni. Ezen a ponton válik érdekessé az amerikai história és mindaz, ami ennek keretében történik. A szándék egyértelműnek tűnik, ezt hívjuk úgy, hogy "egy szuverén ország belügyeibe való beleavatkozás”.
  4. Kezdetét vette a reaktivált szereplők zavarkeltése. Minden kommunikációs megnyilvánulás az elbizonytalanítást szolgálja, az egység megtörését. Politikai nyilatkozatok, komplett hírportálok és véleménycikkek segítik az események beérését, egy szektoriális különadó szabadságküzdelemre való lefordítása megépíti a dobogót, mindezt a „liberális demokrácia” frazeológiájába burkolva. Ha mindez működött Irakban, Egyiptomban, Kijevben, miért ne működhetne Budapesten is? Ezt hívjuk úgy, hogy „az univerzális recept alkalmazhatóságába vetett hit”.
  5. A hit azért olyan erős, mert kétségtelenül van empirikus alapja: a módszer általában működik. Innen az aggodalom a jobboldali értelmiségi elitben, hogy szabad-e konfliktusokat vállalni, szembefordulni stb? De a civilizációs elköteleződés kérdése nem az ügy oka vagy előfeltevése, hanem a játék része és következménye. Ha a cél az elbizonytalanítás, akkor talán nem kellene elbizonytalanodni. A játék a félelmek, aggodalmak felerősítéséről szól. Erről van szó akkor is, ha valaki klasszikus külpolitikai forgatókönyvek racionálisnak tűnő számbavétele mögé rejti el szándékait, és akkor is, ha szimplán „behívná a törököt”. Ezt hívjuk úgy, hogy „zajlanak az események”.
  6. A módszer általában működik, de vannak korlátai is. Hogy rögtön a végére ugorjunk, például a következmények is ilyenek. Ha aggodalmakat lehet kelteni a játék részeként, akkor lehet a játék következményeként is. Nézzük meg, hogy rend, szabadság, jólét és persze liberális demokrácia honol-e Irakban, Egyiptomban, Kijevben stb.? Vagy egy másik korlát: a játék nyelvezete és kellékei. Mivel a játékot a demokráciára való hivatkozás teszi érvényessé, ettől nemigen tanácsos eltekinteni a játszás során.  Van egy négy év alatt ötször megerősített kormánypárt, a kétharmad ereje, a választók által elutasított ellenzék, a „demokrata” ellenjelölt hiánya, extra-eszközök jelenléte, úgyis mint a békemenet és így tovább. Ezt hívjuk úgy, hogy „a játék szabályainak ismerete” .
  7. Ha a játék nem lefutott, ha vannak korlátok, ha lehetőség van mérlegelésre, akkor másként is lehet és másként is végződhet, mint ahogy az általában szokott. Ezt hívjuk úgy, hogy „megnyílik az út politikai megoldás előtt”.

GFG a Centrális Erőtérben 11.: Majdan

2014.10.27. 09:44, gfg ,

Érdekes látni...

GFG a Centrális Erőtérben 10.: A mi ötvenhatunk

2014.10.21. 18:09, gfg ,

"...A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével..."

GFG a Centrális Erőtérben 9.: Megint

2014.10.16. 17:21, gfg ,

Ezek már megint rólunk vitáznak.

Jövő hét kedden megint Magyarország lesz a téma az Európai Parlamentben.

A baloldal 9 nappal azután, hogy ebben az évben immár harmadszor szenvedett megrázó erejű vereséget, megint Brüsszelben, akarom mondani Strasbourgban akar elégtételt venni. Átmozgatásos gyűlölködés.

2 nappal október 23-a előtt.

Mondhatom, van stílusérzékük.

Ezek már megint semmit sem tanultak.

 

GFG a Centrális Erőtérben 8.: Huszonöt

2014.10.07. 11:39, gfg ,

Ma lenne 25 éves az MSZP.

GFG a Centrális Erőtérben 7.: Biztos

2014.10.06. 20:04, gfg ,

Most már biztos, hogy Navracsics biztos.

Hiába ármánykodott a baloldal. Hiába adtak még neki extra házifeladatot.

A személyét elfogadták. Alkalmasnak találták. Ez komoly siker. A többi csak részletkérdés.

GFG a Centrális Erőtérben 6.: Gyurcsány a kapuk előtt

2014.09.30. 08:01, gfg ,

 

Senkinek se legyen kétsége, mindaz, ami ma a baloldalon történik, Gyurcsány Ferenc akarata szerint történik.

Ami totális kudarc a baloldalnak, az nagy lehetőség Gyurcsánynak. Minden a terv szerint alakul.

Arra ugyanis még nem volt példa, hogy a baloldal jelöltje két héttel a választás napja előtt visszalépjen egy másik párt jelöltjének a javára. Márpedig éppen ez történt hétfőn.

A baloldal tegnap arról döntött, hogy nem indul el Budapestért. Arról hoztak döntést, hogy se a pártjaik neve, se a logóik, se a jelöltjük ne legyen ott október 12-én a szavazólapokon. A választóikat pedig arra fogják kérni, hogy vagy koncentráljanak a kerületi jelöltekre vagy a visszalépő Falus Ferenc helyett egy „törpepárt”, a Modern Magyarországért Mozgalom jelöltjét, Bokros Lajost támogassák majd szavazataikkal. Ez a teljes kapituláció programja. De mégis kinek állt ez érdekében?

Senki másnak, csak Gyurcsány Ferencnek. Gyurcsány érdeke, hogy a baloldal minél roszabbul szerepeljen az önkormányzati választáson. Gyurcsány érdeke, hogy az MSZP és az Együtt is tovább gyengüljön. A megtalált új közös jelölt, Bokros is Gyurcsány embere.

Gyurcsány ugyanis abból indul ki, hogy vezetési válság van a baloldalon. A DK-n kívül minden kisebb-nagyobb politikai szervezet azzal küzd, hogy nincs igazi vezetője. Ha a baloldal kudarcot szenved el az önkormányzati választáson, akkor jöhet Gyurcsány terve: a baloldali pártunió. A Munkáspárttól az MSZP-n, Együtt-PM-n, DK-n át egészen a Bokros-féle Modern Magyarország Mozgalomig húzódó baloldali pártunió vezetője természetesen nem is lehet majd más, mint Gyurcsány Ferenc. Akit azonban sürget az idő. Azért kell sietnie, nehogy megjelenjen valamilyen alternatíva. Egyenlőre azonban minden Gyurcsány akarata szerint történik.

Gyurcsány a kapuk előtt.

GFG a Centrális Erőtérben 5.: Balhíján

2014.09.29. 09:47, gfg ,

Van itt egy hír.

Órák óta tényként kezelt sajtóértesülésként jelenik meg a hír Falus Ferenc visszalépéséről, illetve -léptetéséről. Miután tehát a három legerősebb, vagy legkevésbé gyenge ellenzéki párt – az MSZP, az Együtt-PM és a DK – hosszas huzavona után tizenötödik-tizenhatodik jobbhíján jelöltként elfogadja a volt tisztifőorvos személyét közös budapesti főpolgármester-jelöltnek, majd félszívvel végigasszisztál egy a szavazatmaximalizálás szempontjából teljességgel értelmezhetetlen alternatív kampányt, két héttel a megmérettetés előtt mégis kihátrál saját embere mögül.S ha ez nem volna elég, az összefogást csak imitáló három baloldali párt majd arra fogja kérni a szavazóit, hogy egy másik párt jelöltjét, egy jobbhíján jobbhíján jelöltet támogassanak szavazatukkal, egy olyan embert, aki a saját közös jelöltjük riválisa volt eddig. Mi ez, ha nem a teljes zűrzavar és összeomlás képlete? A baloldali ellenzék két héttel a verseny napja előtt teljeséggel megsemmisíti önmagát.

Így lesz a jobbhíjánból balhíján.

GFG a Centrális Erőtében 4.: Obama és Magyarország

2014.09.25. 10:25, gfg ,

Van egy közmondás: a füst akkor is egyenesen száll az égbe, ha ferde kéményből bújik elő.

Ahhoz, hogy helyesen lássunk és ítéljünk, csak meg kell fordítanunk az előjeleket.

Az amerikai elnök beszéde nem rólunk szólt, hanem Amerikáról. Arról, hogy képes-e még Amerika erőt mutatni és érvényesíteni érdekeit a világban.

A beszéd nem erőről, hanem éppenséggel gyengeségről árulkodott, a cselekvőképesség hiányának egyértelmű jeleként.

Az intelem nem vagy nem elsősorban értékek melletti állásfoglalásról szólt, hanem jól felfogott hatalmi érdek követéséről. Ahogy az elnök maga mondta: a civil társadalomnak nyújtott amerikai támogatás nemzetbiztonsági érdek.

A norvég pénzek, tegyük hozzá, ezek szerint lehet, hogy nem is norvég pénzek.

 

Minden tiszta és világos, már csak az nem, hogy miért gondolja Amerika, hogy a megválasztott eszköz (a dörgedelmes beszéd és a nyomásgyakorlás egyéb fajtái) megfelelő eszköz lesz saját céljai és érdekei érvényesítéséhez? Miért gondolja azt, hogy a realitásérzékkel szembemenő túlzások (Magyarország elhelyezése a véres diktatúrák sorában) és a magyar ellenzék vádjainak felhangosítása kijózanítja majd a magyarokat?

Empirikusan mindez könnyen tesztelhető: minél jobban támadta Brüsszel Magyarországot, annál nagyobb lett az egység a kormányzók mögött.

A füst egyenesen száll az égbe.

GFG a Centrális Erőtérben 3.: Plebejus demokrácia - az igazolás

2014.09.21. 14:59, gfg ,

 

„A többségi elv eredendő módon következik a közösségi élet logikájából.”

(Willmoore Kendall)

 

Van itt valami, ami magától értetődő, mégis vitatják.

A modern versengő demokráciákban rendszerint az nyer felhatalmazást a kormányzásra, aki győz a választásokon, aki mögé odaáll a többség. A kormányzás végső soron képviselet, a többség képviselete és felhatalmazás a cselekvésre, mivel minden erő a szavazatokból jön.

A demokratikus verseny elvéből következik, hogy a modern demokráciáknak nincs más morális igazolása mint a numerikus többség. A többségi elv eredendő módon következik a közösségi élet logikájából.

Ha kormányra akarsz kerülni, magad mögé kell állítani a többséget. Ha kormányon akarsz maradni, meg kell tudnod tartani a többséget. Aki ezt tagadja, az nem számít kormányzóképes erőnek egy modern demokráciában.

Kormányozni tehát azt jelenti, hogy közösséget építesz, a többség közösségét. Egy hosszú időn át összetartott közösség erősebb, mint a ciklusonként széteső. Meg kell tehát találni a módját, hogyan lehet a demokratikus verseny elve mellett erős közösséget építeni.

A liberális demokrácia kifejezés azt sugallja, hogy a közösség a liberális elvek elfogadása mentén jön létre és jó esetben szilárdul meg. De még a liberális elveket képviselő erőknek is meg kell magukat mérettetni a demokratikus versenyben, ahol győzhetnek és veszíthetnek is – hacsak nem szándékoznak kétségbe vonni magát a demokratikus verseny elvét. Csakhogy eredendő feszültség lappang a liberális elvek és a többségi elv között. Egy hit erejét nem a mögötte állók számából, hanem a hit belső igazságtartalmából nyeri, vagyis azért, mert helyes. A feszültséget a liberális demokrácia hívei úgy oldják fel, hogy nyíltan elfogadják ugyan a demokrácia procedurális logikáját, miközben hallgatólagosan kikezdik azt: a többségi elv helyébe a kizárólagosság elve lép. Egy demokrácia vagy liberális vagy már nem is demokrácia. Átmenetek nincsenek, legfeljebb egy közösség diktatúrába rohanásának jelzőfényeiként. A helyes / helytelen kizárólagossága érvényteleníti a többségi elv esetlegesen kellemetlen következményeit: a liberális elvek kisebbségbe szorulását.

A plebejus demokrácia nem azért van kívül és túl a liberális demokrácián, mert ne lehetne liberális is. Willmoore Kendall, egy huszadi századi amerikai konzervatív szerint a liberálisok azt szeretnék elhitetni, hogy választani mindig csak két megoldásból lehet. Egy közösség nem lehet liberális is, mit ahogy egy nő sem lehet kicsit terhes. Egy közösség vagy liberális vagy diktatórikus. A plebejus demokrácia viszont azt feltételezi, hogy egy közösségnek más céljai is lehetnek, mint kizárólag a liberális elvek érvényre juttatása. Ilyen cél lehet saját fennmaradásának a biztosítása és saját igazságainak védelme. Ezek azonban nem absztrakt, hanem hús-vér emberek meggyőződései, érdekei és hitei, a numerikus többségé. Egy plebejus kormány tehát nem az absztrakt elvek, hanem a többség, az emberek mellé áll. A társadalom releváns csoportjait szervezi többséggé, tartja össze egy közösséggé. A többség érdekeit és igazságait védi és erősíti. Ezért konfliktusokat is kész vállalni bárkivel szemben, aki veszélyezteti a többség érdekeit és igazságait – a liberális demokrácia híveivel szemben is. Mert ez a helyes.

Így válik a plebejus demokráciában a többséggel szembemenő liberálisokból a mérsékelt középet veszélyeztető szélsőség.  S így kerül a többségi elvet valló plebejus demokrácia mégis morális fölénybe a morális kizárólagosság elvét képviselő liberálissal szemben.

Mert, ami illiberális, attól még lehet érvényes és demokratikus – lehet, hogy éppen azért, mert kívül és túl van a kortárs liberalizmuson. Akárcsak ez az érvelés.

GFG a Centrális Erőtérben 2.: A harmadik pólus

2014.09.15. 09:11, gfg ,

 

A tét

Van itt egy tét.

A centrális erőtér kiépülése és megszilárdulása szükségképpen olyan kérdések napirendre tűzését is maga után vonja, amelyek megválaszolásához a kétpólusú erőtérben egymással küzdő politikai erőknek nem volt elég bátorsága.

A bal- és a jobboldalon kívül, felül elhelyezkedő úgynevezett harmadik pólus komolyan vétele egészen új megvilágításba helyezheti az elkövetkezendő évek és évtizedek választásainak tétjét.

A tét az, hogy vajon a centrális erőtér létrejötte milyen következményekkel jár a harmadik pólusra nézve. Röviden: kié a hatalom?

 

A probléma

A harmadik pólus problémája az oligarchia-kérdés alesete, s mint ilyen, globális jelentőségű. A politikai eliten kívül, felül álló gazdasági érdekkörök politikai befolyása nemcsak Kelet-Európa vagy Latin-Amerika problémája. A nyugati liberális demokráciák számára is fő kérdés, hogyan szorítható vissza a demokratikus versenyt felülíró üzletemberek hatalma.

Az oligarchia-kérdésnek kiterjedt irodalma van a kortárs politikatudományban. Bár maga a probléma nem újkeletű, mégis elsősorban a posztkommunista átmenet kérdésével és elsősorban Kelet-Európával (Oroszoroszág, Ukrajna) hozzák összefüggésbe. Ugyanakkor a közepesen fejlett társadalmak jellegzetes problémájának, valamint Latin-Amerika gazdasági-politikai tünetének is tekintik.

A tranzitológia irodalma elsősorban a tulajdonjogok kapcsán értelmezi a jelenséget: az oligarchák a politikát eszközként használják arra, hogy bebiztosítsák a politikai erő nélkül egyébként ingatag és bizonytalan tulajdonjogaikat. A politikát tehát üzleti érdekeik szolgálatába állítják. Az oligarchák léte egyébként nem mindig és nem feltétlenül negatív. A posztkommunista társadalmakban, különösen az átmenet idején, kifejezetten produktívak tudnak lenni, elő tudják segíteni a gazdaság beindulását. Ugyanakkor az is igaz, ahogy azt Daren Acemoglu, amerikai közgazdász-politológus mondja, hogy később éppen monopolisztikus hatalmuknál fogva nagy társadalmi költségekkel járnak. Az oligarchiák ugyanis gazdasági hatalmukat politikai hatalommá alakítják, hogy tovább növeljék monopolisztikus befolyásukat.

Ennek a következménye lehet az úgynevezett látszatdemokráciák kialakulása. Ivan Krastev, bolgár politikatudós Oroszország és Venezuela példáján mutatja ki, hogy ezekben a politikai rendszerekben a demokratikus intézmények csak arra szolgálnak, hogy hatalomban tartsák a hatalomban lévőket, a demokratikus intézmények paravánként szolgálnak az érdekek elrejtéséhez.

Hogy mennyire globális probléma az oligarchikus működés, arra többek között Anders Aslund, svéd közgazdász is rávilágít. Aslund Oroszországot, Ukrajnát és az Amerikai Egyesült Államokat vizsgálva a „politikai javakkal” való visszaélés különbözői eseteiről beszél, az elnök döntéseinek megvásárlásán keresztül a törvényhozás befolyásolásán át, egészen a médiabirodalmak manipulatív jellegű nyomásgyakorlásáig. Aslund nem kevesebbet állít, minthogy a világ legtöbb országa oligarchikus. A probléma nem az oligarchák létezésében van tehát, hanem abban, amikor kevés oligarcha kezén nagy tulajdonrészek halmozódnak fel, vagyis ha koncentrálódik a tulajdon.

A nemzetközi elemzések összességében arról szólnak, hogy az (1) oligarchák gazdasági-pénzügyi hatalmukat közvetve, vagy közvetlenül politikai hatalommá alakítják, hogy tovább növeljék monopolisztikus hatalmukat. (2) Mindezt alapvetően láthatatlanul teszik, így kivonják magukat a politikai verseny kontrollmechanizmusai alól. (3) Ezzel egyúttal kibújnak a választói akarat felhatalmazó és elszámoltató funkciója alól is. (4) A demokratikus intézményeket eszközként használják, hogy legitimáló funkciójuk révén – például választások – hatalomban tartsák saját érdekeik érvényesítőit. (5) Ezáltal magára a demokráciára, a demokratikus intézményekre azok tudatos „félrehasználása” révén jelentenek veszélyt.

A modern parlamentáris demokráciákat nem elsősorban „kívülről” (weimarizálódás, autoriter tendenciák), hanem „belülről” fenyegeti veszély: a választási versenyt megkerülő, az elszámoltatás és felelősség alól kibújó üzletemberek láthatatlan „politikai családja”, amely rövid távú üzleti érdekeit érvényesítve írhatja felül a választói akaratot.

 

Következtetések

Amíg kétpólusú a politikai erőtér, addig a harmadik pólusé a hatalom. A harmadik pólus képviselői személyes gazdasági és így hatalmi pozíciójuknál fogva, saját anyagi érdekeiket követve mintegy „kívülről” nyúlhatnak bele a politikai folyamatba, esélyt teremtve saját maguknak, hogy gazdasági előnyök megszerzéséért cserébe akár az egyik, akár a másik pólust segíthetik kormányzati pozícióba.

Így a jobb- és baloldal hatalmi építkezésével egyaránt konfliktusos a harmadik pólus léte. A harmadik pólus képviselői veszélyforrást jelentenek mindkét oldalra nézve, mert befektetői mozgásaikkal, „piaci” magatartásukkal, finanszírozói szándékaikkal hozzájárulhatnak akár az egyik, akár a másik oldal hatalompolitikai rendszerének megszilárdításához vagy restaurációjához, illetve új politikai alakulatok megjelenéséhez és azok felerősítéséhez – akár a választói akarat ellenében is.

S itt érintkezik a hatalompolitikai dimenzió a választói felhatalmazás kérdésével. Az oligarchákkal nem az a baj, hogy oligarchák. Az a baj velük, hogy (hatalmi) igényeik konfliktusosak mind a választói felhatalmazással, mind a választott politikusok autonómiaigényével. A választói felhatalmazást megkerülik, a politikai döntéshozatalt csapdába ejtik. Övék a hatalom.

A centrális erőtér kiépülése és megszilárdulása ezzel szemben a harmadik pólusra nézve jelent veszélyforrást. A centrális erőtér éppen arról szól, hogy a centrális politikai elité a hatalom. Mivel csak egy pólus van, ezért a harmadik pólus alkupozíciója is gyengül.

S itt érintkezik a hatalompolitikai dimenzió a választói felhatalmazás kérdésével. Ha a politikai elit a legerősebb, a gazdasági és pénzügyi érdekcsoportok nem írhatják felül a választott politikusok autonóm döntéseit és a választópolgárok felé történő elszámoltathatóságukat.

A centrális erőtér nem gyengíti, hanem erősíti a demokráciát. Más szavakkal: nem a centrális erőtér, hanem a harmadik pólus jelent veszélyt a demokratikus intézmények méltóságára.

GFG a Centrális Erőtérben 1.: A baloldal vége

2014.09.10. 10:12, gfg ,

Van valami megrendítő abban, hogy mindössze harminc másodpercre volt szüksége ahhoz az MSZP-Együtt-DK közös budapesti főpolgármesterjelöltjének, hogy már a kampányidőszak rajtjánál elveszítse esélyét a győzelemre.

Nem arról van szó, hogy lejt a pálya, vagy a kormánypártok valamilyen illiberális ármánykodása siklatta ki a baloldal szerelvényét a győzelem felé vezető útról, ezt az eredményt a baloldal kizárólag önmagának köszönheti. A már unalomig posztolt és kigúnyolt házivideó ugyanakkor egyáltalán nem kisiklás, nem amatőrizmus, nem egy hatalmas hiba, amit nem lett volna szabad elkövetni a kampány során. Ez a harminc másodperc a baloldal alkotása és egyben víziója a magyar társadalomról és a magyar választókról, s mint ilyen kordokumentum. Annak a folyamatnak a végpontja, ahol a baloldal szép lassan elvesztette minden kapcsolatát az őt körülvevő valósággal, és ahelyett, hogy irányítaná, elszenvedi az eseményeket. Annak a folyamatnak a végét jelzi, ahol a baloldal megszűnt számottevő politikai tényező lenni a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben.

Ez a teljes szétesés állapota.

A baloldal mögött ma nincsenek szavazók. A politikában minden erőforrás a szavazatokból jön. A baloldal mára elvesztette minden képességét arra, hogy ajánlatával választói csoportokat egyesítsen maga mögött és így esélye legyen a többség megszerzésére.

A baloldal mögött nincs egység. Márpedig egységet csak nagyobb egységgel lehet legyőzni. A baloldal nem tud közösséget építeni, az egység helyett a szervezeti elkülönülés útját választotta. Egymással rivalizáló politikai elitcsoportok a választók feje fölött játszák hatalmi harcaikat a kispárti lét megőrzéséért.

A baloldalt ma nem politikai vezetők, hanem illúziók és vágyak vezetik. Az az illúzió, hogy mindez valóban csak kisiklás és az a vágy, hogy a baloldal dominanciája mégis helyreállítható. Ami a konkrét személyeket illeti: május óta Mesterházy megbukott, Bajnai ismét cserben hagyta a választóit, Gyurcsány pedig megint hatalmi hálózatot épít. Az is válságtünet, hogy a pártlogó stigma lett, a baloldalon casting castingot követ, fajsúlytalan emberek lesznek elnökök és jelöltek.

A baloldalnak se pénze, se posztója. A politikához pénz is kell, meg intellektus is. A teljesen eladósodott MSZP kiköltözik a Jókai utcából, ez is lehet tünet, ez is lehet szimbólum. Ami pedig az intellektust illeti, minden benne van abban a bizonyos harminc másodpercben. A baloldal ma egyszerre végtelenül provinciális – fogalma sincs arról, hogy mi zajlik a világban, nincs álláspontja a kapitalizmusról, a szegénységről, az állami szerepvállalásról stb. folyó vitákról, másfelől arról sincs túl sok elképzelése, hogy milyen is az a bizonyos rögmagyar valóság: az a félperc egyúttal a magyar választók döbbentes lenézéséről is szól. Aki pedig megveti a választóit, az nem fog tudni nyerni.

A baloldal megújulása akkor és csak akkor lehetne sikeres, ha képessé válna arra, hogy győzzön. Ezért mondhatjuk azt, hogy a baloldal megszűnt meghatározó politikai tényező lenni a magyar politikai erőtérben. Ennek a baloldalnak, egyáltalán a baloldalnak ugyanis belátható időn belül nem lesz esélye győzni. A Fidesz akarata érvényesült: a kétpólusú politikai erőtérnek vége, a játszmák a centrális erőtéren belül folynak. A Fidesz ellenfeleinél sokkal jobban értette meg a magyar valóságot és a magyar választókat, ez a magyarázata a kétszer kétharmadnak.

A baloldal téved, ha azt hiszi, a siker titka: a kétpólusú politikai váltógazdaság lehetőségének helyreállítása. Centrális erőteret csak centrális erőtérrel lehet legyőzni.

Erre egész biztos nem lesz elég harminc másodperc.

GFG a Centrális Erőtérben

2014.09.09. 15:46, gfg ,

Van folytatás.

Két évvel ezelőtt a Tranzit fesztiválon kezdődött minden.

Most itt egy újabb elrugaszkodási pont.

Gyökeresen új helyzet állt elő a magyar politikában.

Úgy tűnik, annak a folyamatnak a végpontján járunk, ahol a baloldal megszűnt számottevő politikai tényező lenni a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben.

Ugyannakkor a vég egyben kezdet is. Azzal, hogy a kétpolúsú erőtérnek vége, a játszmák a centrális erőtéren belül folynak.

Hogy – Kemény Zsigmonddal szólva – a „dolgok kezdetének végén”, vagy a „dolgok végének kezdetén” járunk-e, erről fog szólni a GFG blog következő fejezete:

GFG a Centrális Erőtérben.

Illiberális demokrácia

2014.08.08. 09:40, gfg ,

Ha július, akkor Tusnádfürdő. Ha Tusnádfürdő, akkor Orbán-előadás. És ha Orbán beszél, akkor a „demokratikus” oldalon elszabadulnak az indulatok. Lényegében mindegy, hogy mit mond Magyarország miniszterelnöke, a hatás ugyanaz: a baloldal, illetve a nemzetközi sajtó egy része a demokratikus jogállam lebontásával, diktatúra-építéssel és hasonlókkal vádolja meg Orbán Viktort. S bár látszólag tudományos precizitással szedik szét a beszélő minden egyes mondatát, a vádirat már az elemzés előtt készen áll. Tegyük hozzá gyorsan, a pozíció érthető: a politikai fegyverviselés logikájából következik, ahol is a cél az ellenfél démonizálása, kirekesztése a szalonképesek táborából. Az eljárás nem is új, nem is túl innovatív, a hadviselők mégis bíznak az erejében, hiszen olyan varázsszavak társíthatók hozzá, mint liberális vagy demokrata, amelyek kizárólagosságát nem lehet megkérdőjelezni. Ezért váltott ki még a szokásosnál is nagyobb hullámokat mindaz, amit Orbán Viktor Tusnádfürdőn az illiberális demokráciáról mondott. Meg persze azért is, mert politikai értelemben a beszéd tétje teljesen világos: a beszélő nyiltan kimondta, hogy a baloldal elvesztette monopóliumát az igazságra, nem érvényes többé az a nyelv és az a világ, amelyben a baloldal a saját erkölcsi felfogását tekintheti az egyetlen érvényes felfogásnak. A politikai tét és nem az ideológiai díszletek felől nézve tehát nem az a kérdés, hogy amit Orbán mond, az megfelel-e Fareed Zakaria meghatározásának, mégcsak nem is az, hogy melyik liberalizmus vált érvénytelenné és ezzel meghaladottá, hanem hogy mit is jelent, milyen következményekkel jár üldözöttből üldözővé válni. Merthogy valójában ez az értelme mindannak, ami ma Magyarországon történik, erről szólnak Orbán választás utáni beszédei. Ezért kezdte azzal a gondolattal harmadik kormányzati ciklusát a miniszterelnök, hogy helyre kell állítani a szavak helyes használatát, egyenesen kell beszélni ahhoz, hogy az országot jól lehessen kormányozni. Meg kell nevezni, hogy kik is azok a szélsőségesek: szélsőségesek azok, akik veszélyesek a magyarokra, fenyegessék akár jobbról akár balról az európai közép érdekeit. Márpedig mindaz, amit a baloldali pártok képviselnek: szélsőség. Szélsőség, mert nem a globális piaci erők, multinacionális cégek, erőfölényükkel visszaélő bankok, vagyis az erősek és hatalmasok érdekei számítanak, hanem az emberek érdekei. Ezzel a baloldalnak se nyelve, se tere, se témája nem maradt.

A tusnádfürdői beszéd nem abban az értelemben határátlépés, ahogy azt a baloldal és a nyugati sajtó láttatja. A beszéd egyik legjobban kifogásolt eleme, a nem-nyugati, nem-liberális példák tanulmányozása  sem az antidemokratikus rezsimek meghonosítását célozza, hanem az adaptációt: vagyis, hogy milyen módszerek, milyen megoldások tehetnék még versenyképesebbé Magyarországot. Az állam is lehet jó gazda, az állam is teremthet munkahelyeket, ha a piac nem tud, a nemzeti tulajdon növelése is erősítheti egy nemzet mozgásterét. Az Orbán-féle illiberális demokrácia nem a kiiratkozásról, nem a demokratikus jogállam leépítésének szándékéról, nem az ország Unióból való kivezetéséről, nem ezeknek a céloknak a nyílt és leplezetlen bevallásáról szól, az igazi korszakváltás abban áll, hogy többé nem a baloldal mondja meg, hogy mi a helyes és mi a helytelen, hogyan néz ki a világ és Magyarország. A baloldal nem a demokráciát félti, a demokrácia-féltők valójában attól félnek, hogy tényleg elvesztették monopóliumukat az igazságra. Ha ezt megértettük, és ha ezt képes lesz valamikor megérteni a posztszocialista világ tapasztalait feldolgozni képtelen nyugat is, ismét helyre áll majd a világ rendje.  

 (Heti Válasz, 2014. Augusztus 7.)

Táviratok a kampányból +1

2014.04.12. 13:26, gfg ,

Kétharmad.

Táviratok a kampányból 30.: Bíborka napján

2014.04.06. 06:46, gfg ,

Győzelemre!

Táviratok a kampányból 29.: Viktor programja

2014.03.21. 08:21, gfg ,

Folytatjuk!

Táviratok a kampányból 28.: A Századvégbönből odakeveredett emberpolitológus és Attila

2014.03.12. 15:53, gfg ,

Szia, Atis! Gábor vagyok.

Táviratok a kampányból 27.: magyar szocialisták

2014.03.12. 09:40, gfg ,

Jelszó: Bissau-Guinea.

Táviratok a kampányból 26.: János és a szocialisták

2014.03.07. 09:58, gfg ,

Interjút adott Zuschlag János.

Páncélszekrény, kockásfüzet és nejlonszatyor – úgy tünik, valahogy így működik a szocialista párt.

Táviratok a kampányból 25.: Ferenc beszél

2014.03.01. 14:19, gfg ,

Zárjátok már be az ajtót, ti böszmék. A rohadt életbe.

Utána majd úgyis kiszivárogtatom.

Táviratok a kampányból 24.: Gergő és a számok

2014.02.28. 13:52, gfg ,

„Szerintem minden felmérés rosszul mér”.

Mondja mindezt az egyetemen tíz éve módszertant tanító, egykori Mediános politikus – akkor, ha nem nekik kedveznek a számok.

Rólam

G. Fodor Gábor Századvég, stratégiai igazgató Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Címkék

Alkotmánybíróság (1) államadósság (1) az önbecsülés kultúrája (2) a lebeszélés kultúrája (3) Bajnai (7) Bajnai Gordon (1) baloldal (7) blogok (1) Brüsszel (1) centrális erőtér (1) centrális politikai erőtér (1) DK (1) Együtt 2014 (3) EGYÜTT 2014 (1) ellenzék (1) első ember (2) értelmiség (1) Ertsey Katalin (1) Európa (1) Eurpai Unió (1) EU csúcs (1) fasizmus (3) férfiasság (2) fiatal konzervatívok (1) Fidesz (4) forradalom (2) Gurmai Zita (1) Gyrucsány Ferenc (1) Gyurcsány (6) Gyurcsány-Bajnai Szövetség (2) háború (1) Haha (2) hazafiság (1) Herczog Edit (1) igazság (1) IMF (2) Jávor (1) Jobbik (1) jobboldal (5) Karácsony (1) Karsay Dorottya (1) kommunizmus (1) kormányzás (4) középosztály (1) közmegegyezés (3) kulturkampf (1) kultúrpolitika (1) Kunhalmi Ágnes (1) liberalizmus (3) LMP (5) machiavellizmus (1) Medgyessy (1) megszorító politika (1) Mesterházy Attila (1) Milla (2) módosító indítványok (1) MSZP (6) nagyvonalúság (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti érdek (2) nőiesség (1) Orbán Viktor (2) örülünk vincent (1) összefogás (1) ostromlott erőd (1) parlamentarizmus (1) polgári Magyarország (1) Polgár Dóra (1) politikai gondolkodás (1) progresszív blog (1) reformközgazdaságtan (1) regisztráció (1) rendszerváltás (1) rezsicsökkentés (1) sas-kabaré (1) Scheiring (1) szabadságharc (1) szabad ember (1) Szabó Rebeka (1) szakértő (1) SZDSZ (1) szocialisták (1) szocialista hatalompolitika (2) szocialista párt (3) szocializmus (2) Szolidaritás (1) törvényjavaslat (1) Vadai Ágnes (1) választási eljárás (1) válság (3) válságkezelés (1) varánusz (1) Címkefelhő

Kommentek

  • igorx: Régen voltak a fotelpunkuk Utána jöttek a fotelnácik Újabban a fotelkomcsik (Fidesz) Most meg itt ... (2020.05.28. 22:02) Férfiasság
  • Lepo: Mi baja van ennek a ronda, gnóm kis embernek? Kicsit félek, ha tehetné, orsósféreggé válna, hogy m... (2019.04.18. 11:50) Férfiasság
  • TalpigJimmy: Emberek! Ez egy nagyon frusztrált ember :D Van is mire :D Hogy néz ki a szerencsétlen? (2018.05.30. 20:32) Férfiasság
  • szabik: en internet munkat keresek (2016.03.17. 07:25) Férfiasság
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása